újabb események régebbi események további események
06:25
Ilpaki új cikket töltött fel
01:56
Charlesgal regisztrált a weboldalra
22:54
Cindybebey regisztrált a weboldalra
16:24
Juicerqdn regisztrált a weboldalra
16:23
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
09:55
KitchenAidmxr regisztrált a weboldalra
08:53
Holographicmnw regisztrált a weboldalra
07:29
Clara62 új cikket töltött fel

Erwin

2010. május 4. - Látogatók száma: 31

Részlet

- Nincs kedvetek ebben a szép időben egy kicsit csavarogni?
Anyja oda sem figyelve válaszolt.
- Csavarogtunk tegnapelőtt annyit, hogy egy hétig sem fogjuk kiheverni.
Juli elnevette magát, mert ő tudta, hogy mi fog következni.
- Hm. Anyám akkor Kapuvárra sincs kedved elmenni?- tette fel egykedvű hangon Erwin a következő kérdést.
Az asszony úgy fordult meg, mint akit darázs csípett meg! A szája elé kapta a kezét, szemét könnyek öntötték el.
- Jaj Istenem dehogynem!- kiáltott fel sírásba fulladó hangon.
A fia felnevetett.
- Akkor ne sírj Anya, mert sírva nem fogunk elvinni!
Az asszony sírva, nevetve törölgette a könnyeit, és fia felé legyintett. A férfi felállt, és átölelte az asszonyt.
- Ez a mai nap a tiéd Anyám! Meglátogatjuk a szülőfaludat! Úgy hogy most megreggelizünk, aztán irány Nyugat-Magyarország. Majd valahol útközben megebédelünk. Juli már megkereste a navigáción a várost. Nincs is nagyon messze! Autópályán egy óra alatt ott vagyunk.
Ilonának hirtelen nagyon jó kedve lett. Várta is ezt a kirándulást, de ugyanakkor félt is tőle egy kicsit. Mennyi ideje is hogy elmentek onnan? Erwinke akkor volt négy éves, Karcsi meg kettő. Akkor 35 éve? Jézusom de sok idő! Valahol virágot kell majd venni a sírokra. Mert Ilona biztos volt benne, hogy csak sírokat fog találni akkori életéből. Nagyon régen volt! Nagyon nagyon régen! Vajon milyen életük lett volna, ha akkor itthon maradnak?
Leült a falatozó fiatalok mellé, de a gondolatai már ott jártak abban a dunántúli poros kis faluban. Vagyis már dehogy poros falu, hiszen a menye mondta neki, hogy már város. Emlékképek vetültek fel az agyában, de Ilona nem tudta most őket sorba rendezni, ahhoz túlságosan izgatott volt. A kezében tartogatott konyharuhával megtörölte a homlokát. Juli elnevette magát, és megölelte anyósát. Ilona is nevetni kezdett.
- Olyan izgatott vagyok, mintha az esküvőmre indulnék. De régen is volt.- sóhajtott egyet, majd fia sürgető intésére öltözködni indult.
Egy óra múlva az autó már a pályán száguldott. Hétvége révén nem volt nagy forgalom, nemsokára oda is értek, ahol a navigáció levitte őket az autópályáról. Ilona szíve hevesebben kezdett dobogni, ahogy az első ismerős falunevet meglátta. Megszorította menye kezét. A falukban tehenekkel is találkoztak, akkor hajtották őket a legelőre. Az emberek megálltak és megbámulták az idegen autót. Erwin és Juli elcsodálkozott. A táj nagyon szép volt! Zöldellő erdők között vitt az útjuk, kisebb folyókon haladtak keresztül.
- Ez a Hanság fiam .- mondta Ilona. - Ez egy mocsaras vidék volt, akkortájt kezdték lecsapolni, amikor eljöttünk.
Majd ahogy áthaladtak az utolsó falun, a következő tábla, amit láttak, már Kapuvárt jelezte! Ilona felsóhajtott.
- Itt vagyunk!
Nézett ki az autóból, de nem tudott tájékozódni. A falu ahonnan elment, mostanra egy nagyobbacska kisváros lett. Az asszony gondolkodott.
- Lébény felől jöttünk be, itt kell lenni a majornak, meg a telepi istállóknak.
De most ott csak négyemeletes házakat látott. Keresett valami pontot, ami megmaradt, és hamarosan meg is látott egy kis kápolnát.
- Igen, már emlékszem! Ez mögött a kápolna mögött volt az iskola!- ragadta meg menye karját .- Itt kell tovább menni, aztán a következő saroknál balra kell fordulni.
Az utca ahova befordultak, jobban hasonlított egy kis faluvégi utcára, mint egy városira. Az autó port vert fel, ahogy befordultak. Ilona árnyas diófákra emlékezett, de most csak pár keshedt akácfa próbált egy kis árnyékot vetni az árokpartra.
- A negyedik ház volt a miénk .- suttogta izgatottan Ilona.
De az említett portán, egy viszonylag új, tízen-egynéhány éves ház állt. A kerítés falécekből volt összeállítva, így zárva ki a kíváncsi tekinteteket a portáról. Megálltak a ház előtt. Erwin kiszállt és becsengetett. Az idegen jelenlétére, két hatalmas acsarkodó kutya rontott neki a kerítésnek. Kis motozás után, idősebb, testes férfi közeledett a kapuhoz, kíváncsian vizslatva az idegent. Meghökkent, mert a kerítés és a kapu embermagasságú volt, de az idegen, aki becsengetett vígan nézegetett be az udvarra.
- Jó napot kívánok! - köszönt a férfinak idegenes kiejtéssel.
De mire elmondhatta volna, hogy miért jött, addigra Ilona is kiugrott az autóból és a kapuhoz szaladt.
- Tatár Feri! Nem ismersz meg?
A férfi meghökkenve hallotta a nevét. Nézte az idegen asszonyt, de nem ismerte meg. Csak rázta a fejét.
- A férjemmel jártál iskolába.- hadarta izgatottan Ilona. - A Vas Istvánnal! Nem emlékszel? Én vagyok Szász Ilonka!
Nézett a férfira könnybe lábadt szemekkel. Az egy darabig gondolkodott, majd széles mosoly terült el az arcán.
- Nahát! Ha nem mondod a nevedet, Isten bizony nem ismertelek volna meg! Pedig még májusfát is állítottunk neked a Pistával!- azzal kinyitotta a kaput és megölelte az asszonyt. Ilona most már szabad folyást engedett a könnyeinek. A férfi beinvitálta őket a házba. Bekiabált a feleségének, hogy terítsen asztalt. Alacsony gömbölyű asszony lépett ki a nyári konyhából. Ilonának nem volt ismerős a feleség. A férfi bemutatta neki Ilonát.
- Ő Szász Ilonka, Vas Pista barátom felesége. Te nem ismerted őket, mert mire mi összekerültünk, ők már disszidáltak.
A nappaliban terítettek meg a vendégeknek. Erwin és Juli csendesen ültek az asztal másik felén.
- És hol van az én Pista barátom? - kérdezte a vendéglátó, Ilonát.
Az asszony arca elborult. Elmesélte, hogy mennyit hányódtak, amíg Dániába értek, ahol aztán Pistát elvitte egy baleset, és ő magára maradt a fiúkkal. Tudta, hogy szülei már nem élnek, de arra nem számított, hogy egy idegent talál a házban. Vagyis már a ház sincs meg, mert mint a vendéglátó elmesélte, ők vették meg a rozoga házat, aztán egy újat húztak a helyére. Elmesélte Ilonának, hogy apja egyik télen megfázott, aztán a betegség el is vitte. Makacs volt az öreg, nem akart kórházba menni. Mire aztán sikerült rábeszélni, addigra már késő volt. A felsővégi temetőben van eltemetve. Két évvel később Ilona anyja is utána ment.
Erwin is hallgatta a beszámolót. Emlékezetében felbukkant egy kalapos, nagy bajuszú ember, aki nevetve hajol le hozzá, és a magasba emeli. A zsebében mindig volt egy-egy szelet csokoládé az unokának. Nagyanyjára is emlékezett, de nem sokat. A fején mindig fekete kendő volt. De itt véget is értek az emlékei. A következő kép az volt, hogy éjszaka mennek valahova, őt apja szorítja magához, Karcsit meg anyja öleli. Hogy utána mi volt, az kimosódott az emlékezetéből.
Ilona közben megtudta, hogy alig maradt rokona itt a városban. Igaz, nem volt nagy a rokonság. Pár unokatestvér. Elbúcsúztak a vendéglátóktól, és a temetőbe indultak. Ahhoz hogy oda érjenek, át kellett menni a városon. Ilona nem ismerte meg a szülőfaluját. Talán csak a templom maradt olyan, amilyen volt. Amikor betértek, az öreg pocakos plébános helyett egy fiatal pap lépett eléjük.
- Jaj de bolond vagyok!- gondolta magában Ilona .
A plébános, aki összeadta őket, már akkor is öreg volt, biztos régen meghalt.
- Dicsértessék Atyám!- köszönt a papnak.
Elmondták, hogy messze földről jöttek, és szeretnének misét mondatni a meghalt szülők lelkéért. A pap rábólintott a kérésükre. A mise hamarosan kezdetét vette, ezért ott is maradtak.
Hallgatták a liturgiát, együtt mormolták a zsoltárokat a gyülekezettel. Az emberek kíváncsian vizslatták az idegeneket. Kisváros volt Kapuvár, hamar kitűnt, hogy nem odavalósiak. A szentbeszéd után, a pap bejelentést tett a gyülekezetnek.
- A mai mise, elhalt testvéreink, Szász Ervin és felesége, Bognár Zsuzsanna lelki üdvéért szólt, akiket leányuk látogatott meg messze földről!
Juliék hallották hátuk mögött a mormolást. Még egy Miatyánk, és a mise véget ért. A pap még szólt pár szót, majd útjukra bocsátotta a híveket.
- A mise véget ért, menjetek békével!
Az emberek kifelé indultak. A templom ajtón kívül sok ember várta őket. Mind idősebbek. Volt, aki egyenesen Ilona nyakába borult. Régi osztálytársak, akik még megmaradtak. Utcabeliek, volt közöttük egypár unokatestvér is. Hirtelen nagy hangzavar lett, mert mindenki Ilonához akart hozzáférni. Erwin és Juli csak álltak a tömegen kívül. Kicsit meg voltak ők is hatódva. Ilona is csak állt a tömegben. Volt, akit megismert ennyi év távlatából is, de volt, akit csak akkor, amikor megmondta a nevét. Egy vele egykorú ősz hajú asszony megkérdezte tőle, hogy a gyerekei hol vannak. Ilona hátrafordult.
- Erwin a fiam hozott el, meg a menyem!
Az idős asszony felnevetett, ahogy meglátta a magas férfit.
- Na te aztán jól kinőttél a sárból fiam! Amikor utoljára láttalak, éppen taknyosra bőgted magad, mert megcsípett a kakas! De látom ember lett belőled.
Erwin mosolyogva nézett az asszonyra. Őrá nem emlékezett, de hát csak négy éves volt akkor. Elbúcsúztak, majd a temető felé vették az irányt. Kicsi temető volt, már nemigen használták, mert a város megnyitott egy nagyobbat is. Hamarosan meg is találták a két kis besüppedt sírhalmot. Nézték a megkopott betűket, és Ilona magában bocsánatot kért a szüleitől, hogy csak ilyen későn tud elbúcsúzni tőlük. A sírok nem voltak elhanyagoltak, valaki gondozta őket. Letették a virágokat, majd magukba mélyedtek. Ilonának csak az járt a fejében, hogy a szülei magányosan haltak meg, mert ő nem tudott eljönni akkor hozzájuk. Lelkét mardosta a bánat. Erwin meg azon törte a fejét, hogy vajon milyen élete lett volna, ha akkor szülei nem indulnak neki a nagyvilágnak? Juli meg arra gondolt, hogy anyósának mindkét szülője itt van eltemetve. Egymás mellett. Az ő anyja nem érdemelte meg, hogy apja mellett nyugodjon. Mióta apja elhozta tőle, csak egyszer járt Baján, amikor anyját eltemették. De akkor is csak azért, hogy apja ne menjen egyedül. Azóta rá sem nézett a sírhalomra. Nem tudta anyjának megbocsátani, amit művelt vele. Még most is gyakran előjön rémálmaiban az akkori élete.
Apja meg abban a bakonyi kis faluban van eltemetve, ahol az utolsó három évben Ágnessel élt. Az asszony lelkiismeretesen gondozta apja sírját, és Juli gyakran meglátogatta. Olyankor mindig kimentek a temetőbe is. Juli gondolatban mindig elmondta neki, hogy éppen mit végzett a munkájával. Elmondta neki azt is, hogy nem tud Erwin után menni külföldre, bármennyire is szereti a férfit. És akkor mintha a fejében apja hangját hallotta volna.
- Egyszer minden megoldódik lányom, csak türelem!
Olyankor mindig megnyugodott egy kicsit. Most arra riadt fel az emlékezésből, hogy Erwin megfogja a karját. Anyósa már befejezte az imát, és indultak megkeresni a Vas nagyszülők sírját. Ilona ott is le akarta róni a kegyeletét. Ahogy bolyongtak a sírok között, egy fekete ruhás asszonyra figyeltek fel, aki az egyik halmot gyomlálta. Erwin odalépett hozzá, megkérdezni, hogy merre van az a bizonyos másik sír. Az asszony felegyenesedett, és Erwinnek valahogy furcsán ismerős volt az arca. Nem tudta mire emlékezteti. De Ilona felsikoltott.
- Margit!
Az asszony is meghökkenten nézett Ilonára, majd a felismerés szikrája villant a szemében.
- Istenem Ilonka! Nem hittem volna, hogy még valaha látlak ebben az életben!- sírta el magát.
A fekete ruhás nő, Ilona sógornője volt, elhalt férje húga. Egymás nyakába borulva zokogtak. A viszontlátás mindkettejükben emlékeket ébresztett. Amikor István meghalt, Margiték sokáig hívták haza Ilonát, de az asszony megmakacsolta magát. Nem akarta otthagyni férje sírját idegenben, nem akarta feladni azt, amit még férje álmodott meg a családjának. Így hát maradtak Dániában. És minden rendbe jött, a fiúk felnőttek, tanult ember lett mindegyik. Margit Erwint nézte.
- Mennyire hasonlítasz az apádra! Mintha csak őt látnám! Ő is éppen ilyen magas vállas ember volt.
Aztán az asszony elmondta, hogy ő gondozza Ilona szüleinek a sírját is, mert aki volt rokon, az elköltözött a városból, és senki nincs, aki rendezze a sírokat. Neki meg kitelik az idejéből. Lerakták a virágokat a nagyszülők sírjára is, és Margitot hazavitték. A város másik végén lakott, a lányával és a vejével. Erwin itt szembesült anyja és apja fiatalkorával. Margit megmutatta az esküvői képeket. Mintha Erwin lett volna azon a képen, annyira hasonlított apjára. Anyja fiatal, sugárzóan szép nő volt! Boldog mosolyukra nem vetült a jövendő viszontagságos árnyéka. Aztán Erwin kiskorában, rövidnadrágban, majd Karcsi a pólyában, amint az autóból száll ki vele az anyja. Akkor vitték haza a kórházból. Ilona, hogy teljes legyen az album, Tiborról vett elő képeket a táskájából. Margit elmondta neki, hogy amikor megkapták a levelet, hogy megszületett a kis Tibor, apja nagyon boldog volt, hogy a legkisebb fiú unokája az ő nevét kapta! Neki lányai születtek, így csak a nagymama nevét tudta tovább örökíteni. Beszélgettek még egy darabig a régmúltról, majd eltelt az idő, és készülődni kezdtek. A két asszony elbúcsúzott egymástól, megígérve, hogy amint lehet, újra találkozni fognak. Ilona is megnyugodott, hogy tiszteletét tudta tenni szülei sírjánál.
- Köszönöm nektek gyerekek, hogy elhoztatok ide!- szólt hálás hangon fiának és menyének.

A cikket írta: Babenko

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. május 4. 22:15
Nagyon megható történet.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: