újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Esvy & Fairlaine Az elfeledett örökség

Látogatók száma: 63

A téma: a Szentháromság

Esvy & Fairlaine
Az elfeledett örökség

Flyo látta, ahogy a lángoló űrhajó átzuhan a Myr-A napját takarásba vonó mérgező felhőrétegen, és a kunyhójukat keretező holt erdőbe csapódik. Ez arra késztette a fiút, hogy felébressze az apját. Zyvo zsörtölődött kissé, mert éppen az éjszakai syy-vadászat fáradalmait próbálta kipihenni, de azért elindultak a félhomályban gomolygó fekete füstoszlop felé. Azt remélték, hogy találnak valami használhatót a roncsok között, mivel a henngann megszállás óta a készleteik minden téren megfogyatkoztak. Nemsokára csonka fatörzsektől övezett fekete kráterhez érkeztek.
Az űrhajóból szinte csak formátlan szilánkok maradtak, de a pilóta életben volt. Kéken sercegő erőtér vette körül, melynek azonban akadozott már az energiaellátása. Mire leereszkedtek hozzá, a védőmező szertefoszlott, és az űrhajós a kráter alját borító törmelékben landolt. Zyvo, miközben a karját nyújtotta a kievickélő idegennek, észrevette, hogy az mennyire hasonlít rájuk: furcsa öltözékét leszámítva átlagos myrián férfinak tűnt, még kiserkenő vére is ugyanolyan piros volt, mint az övék, ahogy megszállottan turkált a fémtüskék között.
Amikor megszólalt, különös kiejtéssel ugyan, de myrián nyelven beszélt. Egyfolytában valami sárga gömbről zagyvált, ami arra vallott, hogy az erőtér ellenére mégiscsak megártott neki a zuhanás. Végül azonban megtalálta, amit keresett: fénylő sárga gömböt emelt a magasba, majd Zyvo kinyújtott tenyerébe helyezte. Az apa a különös tárgyat továbbadta fiának, aztán nagy nehezen kihúzta az idegent a kráterből.
Sietve a kunyhójukhoz cipelték őt, épp időben, mielőtt egy henngann őrjárat a becsapódás helyszínére ért volna. Miután a fáradt űrhajótörött álomba merült, apa és fia sokáig tanácstalanul vizsgálgatták a tenyérnyi gömböt, amelynek áttetsző felszíne mögött sárga szikrák villództak lassú, szabályos pulzálással.
Az űrhajós hirtelen felriadt, és aggodalmasan tekintett körbe.
– Hogy hívnak, idegen? – tudakolta Zyvo.
– A nevem Dylan. Ember vagyok.
– Ember? – tűnődött Zyvo. – Emlékszem, a dédanyám még annak tartotta magát. Mi viszont már myriánok vagyunk.
– A Földről jöttem – folytatta Dylan.
Az idősebb férfi kétkedőn felvonta a szemöldökét.
– Az anyabolygóról? Lehetséges volna? Sokan azt mondják, már rég nem létezik.
– Mi hozott ide, Föld-lakó? – kérdezte Flyo.
Dylan arca elkomorult.
– Megpróbálom elmagyarázni – sóhajtott. – Mint tudjátok, a Föld a Szétrajzás után valóságos szemétteleppé változott. Kevesen maradtak ott, többnyire csak a legszegényebbek és a selejtek. Az erkölcsi normák értelmüket vesztették, és az emberiség legjelentősebb vallása, a kereszténység lassanként eltűnt. A szüleim különcök voltak, önszántukból maradtak, hogy a legősibb hagyományok szerint neveljenek. Tettüket sohasem értettem, mert felnőttkoromra én lettem az egyetlen hívő, nem csak a bolygón, de talán az univerzumban is. Egy napon meglátogatott álmomban egy angyal, és azt mondta, eljött az idő, hogy megkeressem az Utolsó Szerzetesrend elveszett Szentháromság-analógjának darabjait, különben a világegyetem káoszba veszik. Amikor felébredtem, egy elhagyott űrhajó állt a búvóhelyem előtt, és benne ez a sárga gömb világított. Amint a kezembe szorítottam, két másikat láttam lelki szemeimmel, egy kéket és egy zöldet, a jelenést pedig a ti arcotok követte. Belső fényesség árasztott el, amely révén megértettem, hogy nélkületek nem teljesíthetem a küldetésemet. Felszálltam az űrhajóval, és hagytam, hogy az előre betáplált koordináták felé vigyen. Amikor a bolygótokról lőni kezdtek, azt hittem, mindennek vége, de láthatjátok, az Úr vigyázott rám, és értem küldött titeket. Segítenetek kell, hogy továbbjussak, és megtaláljam a gömböket.
– Ez csupa ostobaság – jelentette ki Zyvo. – A szavaid minden ésszerűséget nélkülöznek.
– Ezt hívják hitnek! – vágta rá Dylan.
– Mi az, hogy hit? – kérdezte Flyo, aki még sohasem hallotta ezt a szót.
Dylan szemében lázas fény villant.
– Értsétek már meg: kiválasztottak vagytok!

*

– Mégis mit vársz tőlünk? – kérdezte Zyvo a földi férfit.
Dylan felé nyújtotta a gömböt.
– Fogd erősen a kezedbe, és megtudod!
Amikor az apa megszorította a mitikus tárgyat, ezernyi benyomás özönlött keresztül az elméjén. Úgy érezte, mintha egy féreglyukban száguldana, amelynek túlsó vége egy másik dimenzióba nyílik. Pórusaiból sárga fény sugárzott, az arca átszellemültségben úszott.
– A zöld gömb a Vyga úrnőjének fejékén van – jelentette ki határozottan.
Flyo megrázkódott a Myr-A holdja, a Vyga nevének hallatán. Hírhedt lakóit a myriánok egyszerűen csak „felső szomszédoknak” nevezték. A kicsiny égitest autonómiáját még a henngannok is tiszteletben tartották. Khanténak, a bolygó császárnőjének könyörtelenségéről az univerzum legtávolabbi zugában is legendák terjedtek.
– Hogy jutunk el hozzá? – kérdezte Dylan, ami arról árulkodott, hogy sohasem hallott még erről az erélyes asszonyról, vagy ha netán mégis, hidegen hagyják a szóbeszédek.
– Űrhajóval – vágta rá Zyvo. – A fészerben véletlenül akad egy.
Kiderült, hogy a férfi régen a myrián űrflotta kötelékében szolgált, és amikor a bolygó ellenállását elsöpörte a henngannok inváziója, a melléképületbe rejtette el a vadászgépét, melyet fortélyosan mezőgazdasági gépnek álcázott.
Rövidesen a Vyga felé száguldottak. Zyvo olyan könnyedséggel vezette a járművet, mintha nem hagyott volna ki – myrián időszámításban igen hosszú – éveket. A henngann légvédelem rakétáit, melyek kis híján Dylan vesztét okozták, ügyesen kicselezte. Amikor a Vyga látótávolságba került, hátrahőköltek a meglepetéstől: a holdat elszigetelő határpajzsot kikapcsolták, és rengeteg űrhajó keringett bolygókörüli pályán, leszállási engedélyre várva. Zyvo felfedezett köztük egy myrián teherhajót, amelynek ismerte a kapitányát még katona korából. Gyorsan rádiókapcsolatba lépett vele, hogy megtudakolja, mi folyik a Vygán.
– Kahnte császárnő ma nyilvánosan férjet keres – recsegett az adó-vevőből a kapitány hangja. – Egy órája nem tudok leszállni a jelentkezők hajóitól, pedig én viszem az élelmet a közönségnek!
Ekkor az irányító központ adása elvágta a teherhajóét, és az egyik koordinátor minden magyarázat nélkül engedélyt adott Zyvo vadászgépének a landolásra.
Dylan a gömbjét ölelgette, és talányosan elmosolyodott.
– Ez nem véletlen, az Úr velünk van – szögezte le.
Amint az űrkikötő betonjára ereszkedtek, fogadócsapat sietett eléjük, és a díszegyenruhás férfiak egy gigászi stadionhoz kísérték őket. Megtudták, hogy a császárnő férjjelöltjei mind ott gyülekeznek, és hogy valami félreértés következtében Flyót a potenciális kérők egyikének vélik. A fiú próbálta volna elmagyarázni, hogy erről szó sincs, de Dylan figyelmeztető tekintete hallgatásra késztette őt és aggódó apját is.
A tribünök helyi polgároktól nyüzsögtek, akiket a nem mindennapi férfimustra csalt oda, mely véres látványosságokkal kecsegtetett. Ha ugyanis Kahnte valamelyik jelöltnek kosarat adott, azzal egyben halálra ítélte. A hódolóknak egy magas pallón kellett elvonulniuk a császárnő páholya előtt, és aki nem nyerte el a tetszését, az a lent kavargó, e célra létrehozott antianyag görbületbe hullt. Az áldozatok teste kifordult, ereik egytől-egyig felrobbantak, a feltörő vérszökőkút látványa pedig őrjöngésre késztette a közönséget. Flyót beszippantotta az események örvénye, mire észbekapott, már a pallón botladozott a végzete felé. Nem érzett félelmet, noha alig élt még valamit, és csak lépkedett, egyre közelebb a páholyhoz. A nép a szokásos látványosságot várta, ám a falánkan lüktető téranomália ezúttal hoppon maradt.
Kahnte elbűvölten bámulta az átszellemültségtől ragyogó ifjút, és a sokaság nagy bánatára berekesztette a mustrát. Miután Flyót a palotába vezették, ábrándosan szemlélte a vonásaiból áradó éteri kisugárzást, míg választottja egyfolytában csak az úrnő homlokát körülfogó, gyémántcsillogású berill fejék legfőbb díszét, a Dylan által áhított zöld gömböt figyelte. Amíg Kahnte megfürdött kikosarazottjai vérében, Flyo lefejtette a kegytárgyat az ékszerről, és kiosont az űrkikötőbe, ahol a társai már indulásra készen várták.
Sietnie kellett, mert nemsokára rá vadászó, habzó szájú vygai csendőrök árasztották el a környéket, ráadásul egy henngann harci raj is ezt a percet választotta, hogy elfogja a myrián szökevényeket. Mivel a vygaiak jobban gyűlölték a henngannokat, mint „alsó szomszédjaikat”, a triót üldözők egymásnak estek. Mialatt lángba borították az egész űrrepülőteret, a myrián vadászgép észrevétlenül felszállhatott.
Új céljuk a KON-59, egy henngann fennhatóság alá tartozó tengerbolygó lett. Itt csupán békés ipari halászat folyt, ezért a myriánoknak és Dylannek nem akadt gondja kellemetlen fogadtatással. Az űrhajó, kétéltű lévén, vízben is remekül manőverezett. Alászálltak a rég letűnt víz alatti birodalom, Ayos romjaihoz. A kék gömb rejtekhelyét a zöld színű mutatta meg a fiúnak, társai pedig érezték, hogy küldetésük a végéhez közeledik.
A tengeri birodalom egykori fővárosának főterén, egy különös díszű oszlop tetején várta őket a harmadik gömb, mely a kék mélységben inkább feketének látszott. Úgy tűnt, valaha nagyon tisztelték, bár Ayos népe mindent tisztelt, ami szép volt és idegen. Túl jók voltak ők ebbe a világba. Zyvo vállalta, hogy űrruhában kimegy a kegytárgyért. Valójában csak ki kellett nyúlnia érte a zsilipkamrából, olyan közel lebegett a vadászgép az oszlophoz. Diadalmas arccal tért vissza a pilótaülésbe.
Átadta a gömböt Dylannek, azzal a kérdéssel, hogy most mi a következő lépés. Dylan megszorította a kékséget, és egy pillanatra elkomorult az arca, de aztán elmosolyodott.
– Egyesítenünk kell őket, és megmutatják a helyes utat – mondta. – Rengeteg myrián, henngann és vygai előtt kell megtennünk, hogy lássák mindannyian.
– Lehetetlen – vágta rá Flyo. – Ez a három nép sosem fért meg egymás mellett.
– Semmi sem lehetetlen – szólt Dylan titkolózva. – Meglátjátok, ha felmegyünk a felszínre.
Zyvo bizakodón kormányozta felfelé az űrhajót. Végül is eddig mindenben igaza volt a földinek. Hamarosan kibukkantak a vízből, de az őket fogadó látványra csak Dylan számított.
– Ne aggódjatok, az Úr velünk van – mondta.
Egy egész hadosztály henngann űrnaszád és egy sugárágyúktól tüskés vygai romboló vette őket körül.

*

Zyvo őrültnek nevezte Dylant, aki a halál torkába vezette őt és a fiát, ráadásul mosolyog is hozzá. A Myr-A egy óriási, kiszáradt tómedrének közepén, vörös pallón álltak dühös antianyag villámok felett. Kahnte császárnő áthozatta ide kedvenc kivégzőrendszerét, mert a vygai nézőtér túl kicsi lett volna a henngannoknak, itt azonban még az érdeklődő myriánoknak is maradt hely. A három pimasz szökevény kivégzése remek alkalmat teremtett a vygaiak és a henngannok közti szövetség létrehozására.
Dylan mikrofont kapott az utolsó szó jogán.
– Remélem, nem bánja a kedves közönség, ha bemutatok egy zsonglőrmutatványt. – Megvárta, amíg elül a taps, aztán a levegőbe hajította a színes gömböket. – Íme, Ég, Föld, és Fény, ami mindent megvilágít!
A gömbök összeütköztek, és lebegve eggyé olvadtak. Hatalmas, kör alakú fátyollá nyúlt anyaguk, és a jövő képei jelentek meg rajta: A három nép – myrián, henngann és vygai – a lelkük mélyén vágyott békében élt együtt, közös birodalmuk pedig felvirágzott. A jelenlévők megigézve nézték égi önmagukat, mígnem a nagy látomás szertefoszlott, és mindenkire lehullt belőle egy kicsiny, de fontos darabka.
A bolygón a megszállás óta először sütött ki a nap, még az osztott szemű henngannok is boldogan melengették fázós csápjaikat. A meghatódott Kahnte császárnő parancsot adott a három fogoly szabadon engedésére, akiket ujjongva emelt magasba a tömeg.
– Látod, fiam, így születik a hit: a népek majd akkor is továbbadják egymás közt, ami itt történt, mikor mi már csak emlék leszünk – kiáltotta Zyvo Flyónak.
– Az új kezdet elérkezett – harsogta Dylan, és szeretettel nézett végig a Myr-A horizontján, mely úgy hasonlított a Földére.

A cikket írta: Maggoth

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Zsolt! Ez nagyon jó legalábbis nekem imádom a fantasztikus dolgokat annyira jól összeraktad, nagyon szeretem írásaidat! Köszönöm, hogy újra olvashattam tolladból! Szép estét!

Pusz Orsolya
Kedves Orsi!
Ezt egy pályázatra írtam egy hölgyismerősömmel, akivel még sosem találkoztam személyesen, de nagyon jó írónak tartom. Az utolsó körben elbuktunk, különben most lenne egy rakás eurónk, de így is meghívtak minket Bécsbe a díjkiosztó fesztiválra, ahol kiállítják a művünket a legjobbak közt. De nehogy félreérts, nem felvágni akarok vagy ilyesmi, csak olyan szinten büszke vagyok rá, hogy megvédtük a haza becsületét. Mert sokan azt mondják, a magyar írók nem olyan jók, mint a külföldiek, ami egy hatalmas hülyeség. A magyaroknak egyszerűen csak alig vannak lehetőségeik a külföldiekhez képest. Szóval igazából az a nagy dolog, hogy 400 nevezőből kerültünk be a legjobb 35-be egy külhoni irodalmi pályázaton, amit vallási témában írtak ki, egy sci-fivel :)
Akkor ráéreztem, elismerésem! Várom további írásaidat! Kalapom megemelve! Puszka Orsolya
Szia Maggoth!

Gratulálni szeretnék egy remek írónak a remek írásához!
Profizmusod kétségtelen számomra!

:-)

Pussz,
Tündér

megtekintés Válasz erre: Orsolya

Akkor ráéreztem, elismerésem! Várom további írásaidat! Kalapom megemelve! Puszka Orsolya

Kedves Orsi, te talán egy egészen picit elfogult vagy velem szemben, de azért jól esik :)

megtekintés Válasz erre: Tündér

Szia Maggoth!

Gratulálni szeretnék egy remek írónak a remek írásához!
Profizmusod kétségtelen számomra!

:-)

Pussz,
Tündér

Drága Tündér, két remek írónak, elvégre ketten voltunk :)
A profizmust is mindkettőnk nevében köszönöm, nem is tündér vagy, hanem angyal! :-)

Pussz,
Maggoth
Tudod Zsolt nem vagyok elfogult, mert ha egy írás teccik teccik és a Te írásod igen! Sőt, ha vissza gondolok volt jó pár hasonlóan kiváló írásod, persze Én a történetet nézem! Legyen szép napod! Pusz Orsolya
Szia Maggoth!
Én is gratulálok! Ez tényleg remekbe sikeredett, úgy tudod összerakni a szálakat, mint senki más itt az oldalon:-) Kár, hogy nem nyertél vele egy rakás eurót:-(
Üdv,
Pinokkió

megtekintés Válasz erre: Orsolya

Tudod Zsolt nem vagyok elfogult, mert ha egy írás teccik teccik és a Te írásod igen! Sőt, ha vissza gondolok volt jó pár hasonlóan kiváló írásod, persze Én a történetet nézem! Legyen szép napod! Pusz Orsolya

Értettem :)

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Szia Maggoth!
Én is gratulálok! Ez tényleg remekbe sikeredett, úgy tudod összerakni a szálakat, mint senki más itt az oldalon:-) Kár, hogy nem nyertél vele egy rakás eurót:-(
Üdv,
Pinokkió

Kedves Pinokkió, köszönöm az elismerő szavakat, bár itt ketten raktuk össze a szálakat: én és Esvy :-) És legközelebb úgy is megcsípem/jük azokat a fránya eurókat, aztán bulizunk :-)
Üdv
Maggoth

megtekintés Válasz erre: Maggoth

Kedves Pinokkió, köszönöm az elismerő szavakat, bár itt ketten raktuk össze a szálakat: én és Esvy :-) És legközelebb úgy is megcsípem/jük azokat a fránya eurókat, aztán bulizunk :-)
Üdv
Maggoth

Elnézést Esvytől! Neki is Gratula!
Üdv, Pinokkió
 
Vess meg érte, de én nem szeretem a fantasztikus novellákat.
Ennek ellenére elolvastam írásodat, és tény, hogy ami jó az jó. Ez pedig kiváló!
Gratulálok a két elkövetőnek! :-)

pusz
Juli

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Elnézést Esvytől! Neki is Gratula!
Üdv, Pinokkió

Nincs gáz, barátom, csak ez egy közös mű, így hát közös műként kell értékelni :)

megtekintés Válasz erre:

Vess meg érte, de én nem szeretem a fantasztikus novellákat.
Ennek ellenére elolvastam írásodat, és tény, hogy ami jó az jó. Ez pedig kiváló!
Gratulálok a két elkövetőnek! :-)

pusz
Juli

Kedves Juli, ízlések nem képezhetik vita tárgyát :)
Eszemben sincs megvetni érte valakit, mert ezt vagy azt a zsánert nem szereti, annál jobban esik, hogy mégis tetszik. A másik elkövető nevében is köszönöm :)
Pusszancs neked! Orsolya

megtekintés Válasz erre: Orsolya

Pusszancs neked! Orsolya

Neked is :) Zsolt
Köszönöm szép napot! Orsolya
Nyomnátok ránk egy szavazatot ezen a linken? :)
http://trinitaet-publikum.at/voting/
Ha bejön az oldal, rá kell nyomni a jobb felső sarokban megjelenő voting feliratra, kijön a választék, és klikk Bukros Zsolt & Sági Veronikára :)
de csak ha tényleg tetszett, mert még megnyerhetjük a közönségdíjat :)
Kattintottam, de nem szerepelnek a nevek! Most mi van akkor?
Pusz Orsolya
Jobb felső sarok, voting felírás, rányomsz, és akkor tölti be a listát :)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: