Fekete árnyék

Látogatók száma: 44

A Népkertben nincsenek sokan, főként a nép kerüli, mert valahogy senkinek sem esik útba, így aztán marad az a néhány ember, aki a legszorosabb értelemben vett szomszédságban lakik, és ráér olyan földi hívságokra, mint a népkerti séta. Gyerek és labda persze akad mindig, továbbá vadkacsa, mert tó is van a park közepén – én ugyan nem tudom, hogy egykor innen szedegették-e ki a piktortéglának valót, vagy csak a vezetékes vizet engedik bele. A kacsák mindenesetre elégedettek, és azok a kisebb madarak is jól megvannak, akiket bíbicnek nézek. Bíbic vagy nem, a kenyérlakomát mélyen megveti, míg a kacsák szinte kézből esznek.

A kacsaetetés az egyik legnagyobb szórakozás errefelé, és általában nagy a kacsakultusz. Az egész forgalom leáll, amikor kacsamama és a pelyhesek keresztültotyognak a Ringen. Előszeretettel húzódnak be a nyitva felejtett garázsokba is, ilyenkor nagy készültséggel száll ki a rendőrség, hogy récééket visszaterelje a Népkert biztonságába.

Marni már túl volt az etetés szertartásán, a bíbicekről sem sikerült semmi közelebbit megtudnia. Céltalanul nézelődött a várromok között, mert a romok hozzátartoznak a hétköznapi boldogsághoz. Mintha eredetileg is így épültek volna a 19. században, félig-meddig romnak. Mostanság szépen befutotta a vadszőlő, és majdnem igazinak tűnik az a kevés, ami a sok zöldség közül előkandikál. Különben nem haszontalan, mert az aljában mindenféle tároló helyiségek vannak, ahol békésen megférnek egymással a Népkert fenntartásához szükséges fűnyírók, bozótvágók, kasza-kapa-faragószék.

Nem is a műrom az igazán rejtélyes objektum a Népkertben, van egy ennél sokkal izgalmasabb. Minek nevezzelek? Képzeljünk el egy jókora, négyszögletes, téglákkal kirakott gödröt, amelybe lépcső vezet le. A téglák itt-ott meglazultak, és az így keletkezett lyukakban buja növényzet tenyészik. Mindenütt zuzmó és moha – mintha sok ezer éves lenne a gödör. Annyi haszna sincs, mint a műromoknak. Ha legalább odaírnák, hogy micsoda! Könnyen lehet, hogy a városatyák se tudják. A Népkerttel csak a haláluk után kell megbarátkozniuk: mellszobrok formájában sokasodnak az északi, a rövidebb oldalon, ahol a villamoscsilingelésen kívül semmi sem zavarja őket.

A gödör nagyon misztikus hely, el lehet képzelni kriptának vagy tömlöcnek is, és Marni egyre gondterhesebben járta körül. Meg kellene kérdezni valakitől, hogy mire jó ez, de Frau Michels, akinek a házában a lakást bérlik, nem tud semmit, a kertészek pedig kölsch nyelven válaszolnak, ami egészen különleges kolonikum, ők maguk sem értik.

A várromokkal nincsen kapcsolatban, töprengett Marni, a távolság is elég nagynak tűnik. A tégla viszont ugyanabból a manufaktúrából való. De mi az ördögnek ás valaki gödröt a város közepén, ha csak nem revolverrel kényszerítik? Kísérteties hely, még fényes nappal is! – Páncélos lovagok, mozgó konzervdobozokhoz hasonló paripáik hátán, hölgyek régimódi, nehéz selyemruhákban, Richmodis von Aducht, egy gazdag polgármester felesége, aki hosszú és termékeny veszekedésekkel eltöltött évek után végre meghalt, tisztességgel eltemették. A sírásó látta, hogy értékes gyűrű van az ujján, ezért éjszaka visszaóvakodott, és felbontotta a sírt. Alig emelte föl a koporsófödelet, a halott megmozdult – a sírásó nyavalyatörős lett egész életére – anyu szépen hazasétált, és leordított egy szolgát, mit áll ott, mint a faszent, ahelyett, hogy ajtót nyitna. A szolga rémülten rohant a gazdájához, aki csak annyit mondott, hogy ez lehetetlen. Előbb néz ki az én hat szürke lovam a padlásablakon – mire lódobogás hallatszott a lépcső felől – anyu még hét évig élt.

Persze ez sem itt történt, hanem a Neumarkton, az óvárosban, az Apostolok temploma táján. Nem a Jopengassén, az nem itt van, hanem Gdanskban, és ami még nagyobb különbség, ott csak két szürke bámult ki a padlásablakon.

Akkor hát mit keres itt ez a csődület? Itt van a szolgalegény Stedingerlandból, aki egy évvel előre látta a koporsóját annak, akinek meg kell halnia – a boszorkány, aki egy pamutgombolyagot dobott föl a levegőbe, és így menekült meg a tűzhaláltól – egér formájában közlekedő lélek – juhász, aki a szabad idejében szívesen vált farkassá – éneklő csontok – a hildesheimi vadász, aki szintén okozott valami nagy riadalmat – vajon mit keres itt a Népkertben, a misztikus gödör körül?

Marninak már akkor sem voltak rendben az idegei, például látott ezt vagy azt, amit nem igazán kellett volna, mindenesetre hallgatott, és bölcs maradt. Ezt is rosszul idézzük, mert nem bölcs marad a hallgatag ember, hanem filozófus, azt meg az ellenségei sem foghatják rá Marnira, hogy a filozófusok kétes értékű táborát kívánja erősíteni. De a kíváncsiság sokszor erősebb a félelemnél, ezért Marni nem sikoltozott, és nem szaladt el, hanem alaposan körülnézett: Mi van itt, amit én nem annak látok, ami? Mert néha a tapétamintába is bele lehet látni egy sárkányt vagy szalamandrát. Az igaz, hogy az efféle szekunder látomásokhoz legalább tapétaminta szükségeltetik, ebből pedig egy huncut darab nem sok, annyi sincs az egész Népkertben.

Nézzük csak! Amott egy korhadt fatörzs – de nem, annyit még én is meg tudok állapítani, hogy az csak egy korhadt fatörzs, és semmi több. Akkor talán az a szürke folt – ugyan már, csak egy vén nyanya szellőzteti a mopszli kutyáját – töpszli mopszli, milyen érdekes szókapcsolat – de ott, az a fekete árnyék?

A fekete árnyék nem maradt nyugton, néha előreszökellt, hogy aztán ismét meglapuljon. Ez sem rendes dolog, gondolta Marni, már megint kristálytisztán látom az érzékfeletti valóságot, és ennek nem lesz jó vége, be fognak zárni a gumiszobába, kapok egy halom gumidominót – remélem, a hidegvizes zuhany már nem tartozik a bevett gyógymódok közé –

Marni megdörzsölte a szemeit, és fejcsóválva indult haza.

A fekete macska ötvenedszer is megkísérelte az ugrást, de hiába, a rigó sokkal fürgébb volt, és megint elrepült – no nem messzire, csak egy alacsony faágra, mert nincs nagyobb élvezet, mint végignézni, hogy egy kandúr hogyan bosszankodik.

A cikket írta: Müszélia

támogatóink