Feloldozás - Pályázat

Látogatók száma: 91

Ezzel a művel neveznék a "Női szerepek a huszonegyedik század elején" írói pályázatra.

– Átvágtál, Tünde!
Péter arca halvány, sárga oválisnak tetszett a gyertyák fényében. Szavaiban düh csikordult.
– Nem egészen – rázta meg a fejét a lány. – Csak elhallgattam az igazság egy részét.
– Hát, persze – nevetett fel gúnyosan a férfi. – Elfelejtetted közölni azt a csekélységet, hogy nem szedsz fogamzásgátlót, és csak azért kefélsz velem, hogy a teherbeesés után az igazi pároddal nevelhesd fel a kölykömet! Átkozott, kétszínű dög vagy!
Tünde szája kiszáradt, noha a szoba légköre dermesztően hidegnek tűnt. Felemelte az előtte álló kupát, és belekortyolt a borba.
– Épp azért hívtalak ide, mert gyötör a lelkiismeret. Magyarországon törvénytelen a donáció. Megoldást kellett találnunk rá Viktóriával, hogy gyermekünk lehessen. Normális pasast kerestem, akinek jók a génjei. Nehogy azt hidd, hogy csakúgy találomra kipécéztelek a tömegből! Meg kell értened, hogy nekem sem volt jó érzés, hogy becsaplak!
– Végig csak színészkedtél! – fröcsögte elkeseredetten Péter. – Biztos a közös érdeklődési kört is csak kamuztad! Nyavalyát vonzódtál te a transzcendentalitáshoz és a művészetekhez! Az orgazmusokat is csak színlelted!
– Dehogy! – tiltakozott a lány. – Majd tíz éve rajongok az okkultizmusért, és gyerekkorom óta bújom a könyveket. Te nem vagy olyan, mint az átlag műmacsók, nem tekinted a nőket agyatlan szexbáboknak. Oké, amit az ágyban csináltunk, nem volt több testmozgásnál, de akkor még úgy gondoltam, hogy a cél szentesíti eszközt, és arra azért nem panaszkodhatsz, hogy rosszul érezted magad!
– Rohadt boszorkány! – köpte felé a férfi. – A középkorban máglyán végezted volna! Legszívesebben kitörném a nyakadat!
A lány riadtan a tőle nem messze heverő tőrre pillantott, de nem nyúlt érte, bár az ereiben adrenalin kavargott. Megpróbálta legyőzni a félelmét, mert tudta, hogy csak akkor csillapíthatja le a férfit, ha ő is megnyugszik.
– Megértem, hogy dühös vagy – jelentette ki. – Sajnálom, hogy kihasználtunk, de nem tehettünk mást. Úgy is felfoghatod, hogy a megtermékenyítésemmel lehetőséget adtál két elveszett embernek a boldogságra. Ha mélyebben magadba nézel, meg kell értened, hogy már nem minden esetben működnek a hagyományos asszonyszerepek. Nem kötelező mosni, főzni, takarítani, karriert építeni és megfelelni valami beképzelt gyökér elvárásainak.
A férfi gúnyosan megtapsolta.
– Oltári védőbeszéd volt, a feminista közlöny frankón változtatások nélkül leközölné! De mondd csak, mi különböztet meg a rideg, elnyomó hímsovinisztáktól, ha ugyanolyan érzéketlenül átgázolsz másokon te is?
Tünde lesütötte a szemét.
- Beismerem, hogy igazad van – sóhajtotta. – De ha őszintén megmondom, mi a pálya, puszta jótékonyságból megdobtál volna minket egy kis spermával? Oké, csőbe húztalak, mégis azt szeretném, hogy megbocsáss! Kétségtelenül olyan valakit szívattam meg, akit nem kellett volna, de ha egy selejtes példányt választok, mire megyek vele? Te voltál az összes jelölt közül a legjobb, és én a magam módján igenis szerettelek!
Péter beharapta az alsó ajkát.
- Olyan egyszerű ezt mondani, hogy szerettél, de ha valakit szeretsz, azt nem alázhatod meg ennyire! Te könnyedén felülemelkednél rajta, ha eszközként használnának?
- Tudom – nyögte letörten Tünde –, és tényleg megértelek, de legalább a közös gyermekünkre légy tekintettel, és próbáld meg elfogadni a történteket! Tisztában vagyok vele, hogy ez egy nagyon nehéz csata, amit önmagaddal kell megvívnod, de könyörgöm, tedd meg a fiadért!
Péter dühösen felordított, hangja csaknem vonyításba csapott át. Tünde tehetetlenül bámulta, miközben a reszkető gyertyaláng groteszk árnyakat vetített a falra. Remélte, hogy a férfi szenvedése nem riasztotta fel a gyermekét és a párját a hálószobában. Nem lett volna túl kellemes, ha ebben a kiszámíthatatlan pillanatban egyszer csak felbukkannak.
- Fiam van – lehelte Péter lázas fénnyel a szemében. – Élő, egészséges kisfiú…
A férfi nagyot fújt, haragtól eltorzult vonásai fokozatosan ellazultak.
– Talán megértelek – préselte ki magából a szavakat –, de mikor akartad elmondani az igazat? Szándékodban állt egyáltalán?
– Persze – bizonygatta a lány. – Csak valahogy sosem találtam a megfelelő alkalmat. Ráadásul pont aznap szenvedtél balesetet, amikor végre tényleg rászántam magam a gyónásra, és ez jó időre megfosztott a lehetőségtől. Nagyon megrázott, elhiheted, bár hazudnék, ha azt állítanám, hogy bizonyos fokig nem könnyebbültem meg.
– Igen, az a kicseszett karambol tényleg rosszkor jött… mikor is történt?
– Másfél éve.
– Akkor már nem is olyan kicsi a fiam.
– Igen – vágta rá a lány, és előhúzta a keblébe rejtett képet. – Rólad neveztük el.
A fotón gyönyörű, pufók kisbaba mosolygott. Fejbőrén halvány szőke haj pelyhedzett, előrevetítve, hogy majdan ugyanolyan dús hajkoronát fog birtokolni, mint az apja. Péter hosszú percekig nézte a fotót, és a látványtól a maradék dühe is elillant. Végül mély sóhaj kíséretében így szólt:
– Elítéllek ugyan azért, amit tettél, de a fiam csodálatos és makkegészséges gyerek. Neveljetek belőle jó embert Viktóriával! Egyedül ez adhatja meg számotokra a feloldozást.
A lány szeméből hálakönnyek csordultak.
– Köszönöm, Péter! – suttogta megkönnyebbülten. – Nyugodj békében, míg újra nem találkozunk a felsőbb szférákban!
Péter arcából átszellemült öröm sugárzott, miközben megfoghatatlan délibábként szertefoszlott. Tünde eltörölte a padlóra rajzolt kör és a beléfoglalt pentagramma körvonalait, aztán kioltotta a lobogó gyertyákat. Sokáig nem tudta feldolgozni, amikor a hatóságok értesítették a férfit halálos autóbalesetéről. Miután megidézte Péter szellemét, és feltárta előtte a bűnét, megszabadult végre a tehertől. Felhörpintette a maradék bort, majd a szoba sarkában felállított oltárra helyezte a tőrt és az aranyserleget. Egy pillanatra benézett a gyerekszobába, de a kisfia olyan békésen aludt a bölcsőben, mintha angyalok vigyázták volna álmait. Tünde elmosolyodott, aztán besuhant a telihold fényében fürdő hálószobába, és befeküdt Viktória mellé a franciaágyba.