Függésben
Látogatók száma: 59
Már a reggeli kávé előtt megemelkedik a pulzusa, a gyomra összeszűkül. A fekete lé csak megszokásból csúszik lefelé a torkán. Miután leér, azon nyomban retúrjegyet vált… A csapból jéghideg vizet ereszt amúgy is fagyos ujjaira, melyekkel lesimítja a verejtéket a homlokáról. A metszett tükörből egy sápadt, gyűrött arcú idegen mered rá. Ijedten elkapja róla a tekintetét. Érdekes módon az idegen is hasonlóképpen cselekszik. Rezignáltan veszi tudomásul, hogy a rémséges állapotban leledző nőnemű egyed azonos saját magával. Rábandzsít a képmására és kiölti a nyelvét. Ettől jobban érzi magát, noha egy hajmosás többet segítene a helyzetén. Minek? Nem ő megy dokihoz, csak az anyja. Már amúgy sincs rá ideje. Elég lesz, ha jó szorosan copfba fogja tapadó tincseit. A hajtövén lévő négy centis lenövést semmilyen frizura nem tudja palástolni. Julcsi, a fodrásza majd jól lebaltázza, amiért így elhanyagolta magát. Kinek is generáloztasson tulajdonképpen? Amióta megszabadult Z-től-ennek már két éve - a szeszgőzzel együtt a férfiak is elillantak az életéből. Amennyire örült az előbbinek, olyannyira elkeserítette az utóbbi. Nem is a férfi, mint inkább egy társ hiányzott neki.
A mentőorvos bumfordi kötést kanyarított a vérző orrára. A fájdalom és a düh könnyeit nyelte. A szomszédok kíváncsiskodó gyűrűjében felrémlett előtte az anyja ráncoktól szabdalt arca. Nem tudott érzelmeket leolvasni róla. A hó apró, sűrű szemekben esett, mikor Z-t beültették a rendőrautóba. A lakásban szanaszét hevertek a bútorok. Órákig ült a konyhaszéken és bénultan meredt maga elé. A bejárati ajtó a falnak támasztva állt. A rajta tátongó lyuk cikk-cakkos mintája csúfondárosan nézett vele farkasszemet.
Z és az acélbetétes bakancs. A férfi mindig ilyenre vágyott. Gyerekes izgalommal várta az első segélyét. Abból azonnal megvette neki. Örömet akart szerezni. Rettenetesen nehéz és kemény lábbeli volt. Egészen tisztán hallotta a rúgásnál, amint a csontjai recsegtek. Nem egyszer. A sürgősségin már nem mert az ügyeletes orvos szemébe nézni. Havonta esett le létráról, gurult le lépcsőn, dőlt rá a könyvespolc. Akkor még úgy hitte, ilyen a szerelem.
Az anyja mindig azt szajkózta, hogy legyen jó kislány. Engedelmes, szófogadó. Azzá vált az évek során. A nevelő apjával sem ellenkezett. Azóta nem képes kockás ágyneműt használni. Felkeveredik tőle a gyomra. Ha túl voltak rajta és kikecmergett az ágyából, végre átölelte a sötétség. A sötétség volt a legjobb barátja. Olyankor saját maga lehetett. Kivinnyoghatta magából az összes szennyet.
A kengyelbe a doktornő segítette bele a lábait. Sírt és ordított. Az anyja egy egész doboz cigit elszívott a kórház kertjében. Nagyon aggódott. Saját magáért. Ő csak tizennégy éves volt akkor.
Z folyton ivott. Tartozott fűnek-fának. Az anyja mégis kedvelte. Egyívásúak voltak. Együtt ittak. Amikor először állt kocogó fogakkal, necc harisnyában a flaszteron csak az elsurranó autók fényeit látta. Párat kellett volna lépni és végleg megoldódik minden. Akkor is szót fogadott. A kopasz lófogú durván rántotta be az ezüstszínű autóba. A házak egyre ritkultak. Lerobbant gyártelep. Fékcsikorgás. Nem kapott levegőt a szájára tapadt hatalmas kéztől. Erek dagadtak a homlokán. Iszonyú lüktetés. Fekete, vérágas szemek. Izzadtságszaggal keveredő félelem. Ahogy talajt ért, felszakadt a térde. Az ezüst kocsival az aznapi pénze is elgurult. A sürgősségin a szőke, törékeny doktornő átnézett rajta, akár egy ablaküvegen. Ez jobban fájt, mint a törött karja.
Sporthorgászok fogták ki a város szélén a folyóból. A boncasztalon fekvő felpuffadt halottban alig ismerte fel a nevelőapját. Sokáig állt ott és tetőtől talpig végigmérte a testet. A rendőr azt hitte rosszul van. Életében nem volt olyan boldog, mint akkor. Az anyja a sarki italmérésben ünnepelte meg a szabadságukat. Azóta együtt élnek a garzonban. Egymásra utalva. Egymást utálva.
A félre fésült hajú főorvos megfontolt, nyugodt hangon érvel. Gondosan ápolt kezében elegánsan tartja a méreg drága töltőtollát. Ábrákat rajzol és laboreredményeket magyaráz. Minden stimmel, csak a megerősítésre vár. Nincs más megoldás. A régi beidegződések. Ő az engedelmes, jó gyerek.
Azt hitte már mindenét megkapta az anyja. Tévedett. Vágják ki belőle, ami még használható. Most a veséje van soron.
Soha nincs vége. Nem lehet túllépni a múlton. De mindig a holnapért kell küzdeni. Küzdeni kell. Kell...
A cikket írta: Amarilla
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Amit én a sorokból kiolvastam:
A nő szokásos reggeli teendői közben visszaemlékezik a múltra. A férjére, aki őt bántalmazta. Akkor még azt hitte ez a szerelem.
Keserű múltját idézi fel, és érezni a megkönnyebbülést, ahogy megszabadult attól a másik férfitől.
A kérdés az, vajon meg tudott-e küzdeni a holnapért, vagy azóta is tart ez a küzdelem? Egy örök folytonosság...
Éva
Hm, ez kicsit több, mint amit Éva leírt...
Kegyetlen történet, és kiváló kis írás.
Üdv,
Pinokkió
Nagyon szépen leírtad a lány zaklatott sorsát.
Remekül érzékeltetted, hogy nem tud elszakadni, minden szenvedése ellenére.
Gratulálok!
Pussz,
Tündér
Szia Amarilla!
Hm, ez kicsit több, mint amit Éva leírt...
Kegyetlen történet, és kiváló kis írás.
Üdv,
Pinokkió
Vártam azért, hogy azt mondod Amarillának, egy-egy rész közé tegyen * jelet.
Mert egybe van kissé zsúfolva.
Mindegy, én nem értek hozzá, de így érzem.
Nekem is szoktál ilyen módon segíteni. :-)
Éva
Pinokkió!
Vártam azért, hogy azt mondod Amarillának, egy-egy rész közé tegyen * jelet.
Mert egybe van kissé zsúfolva.
Mindegy, én nem értek hozzá, de így érzem.
Nekem is szoktál ilyen módon segíteni. :-)
Éva
Egyébként nem tudom, hogy el kell-e választani, mert elsőre azt éreztem, hogy ez egy egybelévő gondolatsor.
Pinokkió
Szia Amarilla!
Amit én a sorokból kiolvastam:
A nő szokásos reggeli teendői közben visszaemlékezik a múltra. A férjére, aki őt bántalmazta. Akkor még azt hitte ez a szerelem.
Keserű múltját idézi fel, és érezni a megkönnyebbülést, ahogy megszabadult attól a másik férfitől.
A kérdés az, vajon meg tudott-e küzdeni a holnapért, vagy azóta is tart ez a küzdelem? Egy örök folytonosság...
Éva
Mindenkinek mást üzennek a sorok. :)
Szia Amarilla!
Hm, ez kicsit több, mint amit Éva leírt...
Kegyetlen történet, és kiváló kis írás.
Üdv,
Pinokkió
Köszönöm az értő olvasást. :-)
Szia Amarilla!
Nagyon szépen leírtad a lány zaklatott sorsát.
Remekül érzékeltetted, hogy nem tud elszakadni, minden szenvedése ellenére.
Gratulálok!
Pussz,
Tündér
Örülök, hogy nálam jártál.:) Köszönöm. :)
De neked segítségül írom, mindenkibe nem akarok belekötni;-) Hihi
Egyébként nem tudom, hogy el kell-e választani, mert elsőre azt éreztem, hogy ez egy egybelévő gondolatsor.
Pinokkió
Kedves Éva!
Mindenkinek mást üzennek a sorok. :)
Akkor segíts légyszives. Annyira nem értettem volna a soraidat, hogy mit üzen. Mert akkor, ha azt mondod, mindenkinek mást, maradsz te is egyedül a te gondolataiddal. Nyilván, hiszen ez komoly, amit leírsz.
Azonosulni ha nem is lehet, de megérteni sokkal könnyebb, ha segítünk egymásnak. :-)
Éva
Kedves Amarilla!
Akkor segíts légyszives. Annyira nem értettem volna a soraidat, hogy mit üzen. Mert akkor, ha azt mondod, mindenkinek mást, maradsz te is egyedül a te gondolataiddal. Nyilván, hiszen ez komoly, amit leírsz.
Azonosulni ha nem is lehet, de megérteni sokkal könnyebb, ha segítünk egymásnak. :-)
Éva
A megoldást nem tudom, de sajnállak a komor sors miatt, ha a tiéd, ha másé, akkor őt. Az átélő sorsa nagyon nehéz. Olvasni is sok a keserű sorokat.
Üdv Éva.
Nem tudom helyedben mit tettem volna, de változtattam volna valahol e kemény és komor sorokon, hogy ne így vagy ne ennyi bajjal történjenek.
A megoldást nem tudom, de sajnállak a komor sors miatt, ha a tiéd, ha másé, akkor őt. Az átélő sorsa nagyon nehéz. Olvasni is sok a keserű sorokat.
Üdv Éva.
Lehet, hogy tömény a sok negatív esemény miatt.:)
Köszi, hogy írtál.
egyszerűen szép
:)
nagyon szép gondolatokat hoztál, írásod igen tetszett, gördülékeny
egyszerűen szép
:)