újabb események régebbi események további események
22:11
Tündér módosította a naplóbejegyzését
22:10
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:47
EKbvtIaARmVg regisztrált a weboldalra
18:55
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
00:18
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
00:03
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Haza jöttem, Mama

Látogatók száma: 50

Http://kertitorpilla.cafeblog.hu/2017/01/15/haza-jottem-mama/

Éva ült a csupasz parkettán, nézte a falat, ahol nem rég még a szekrény sor állt, benne a nagymamától örökölt drága porcelánnal, ami a háborút a földbe elásva vészelte át. Ma már csak emlék, mint a drága szőnyeg, meg Laci is.

Amikor eszébe jutott az ide vezető út, dühösen gondolta –az a ribanc tehet róla. Keserűen felnevetett,- dehogy az a lány a hibás. Ők nem vitákkal, veszekedésekkel tették tönkre a házasságukat, hanem hallgatással, közönnyel, úgy hidegültek el egymástól, hogy meg sem próbáltak tenni ellene.

Lassan felállt, kiment a konyhába, ahol a beépített szekrényen, az asztalon, kívül csak a viseltes hűtő volt, a végrehajtó vitt mindent, ami mozdítható volt.

Amikor egy, a főnökével lezajló heves vita után, új munkahelyre ment, ismerte meg Lacit. Nem volt szerelem első látásra, először barátok lettek, később mélyült el a kapcsolatuk. Mindketten harminc évesek voltak, amikor összeházasodtak. Nagy tervekkel vágtak bele a közös életbe.

Éva egyke volt, ahogy a szülei is. Igaz az apjának volt egy testvére, de ő meghalt az ötvenhétben, gyermekbénulásban. Nem voltak körülötte nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek. Ők mindig hárman állták körül a karácsonyfát, legfeljebb öten, ha valamelyik nagyszülő meglátogatta őket, vagy ők mentek vendégségbe. Ezért is örült annak, hogy Laci is legalább két gyereket akart, vagy hármat. Azok a gyerekek, sosem fogantak meg.

Nem akarták az életüket egyikük szüleinél sem kezdeni, az albérletről úgy gondolkoztak, hogy akkor már a sajátjukat fizetik, hitelre vettek egy lakást. Mindkettőjüknek jó munkájuk volt, viszonylag jó fizetéssel. Az első öt év úgy elszaladt szinte észre sem vették. Már kezdték tervezni a gyerek projektet, volt némi megtakarításuk is, ami fedezte volna a kereset kiesést, amíg Éva otthon van a gyerekekkel, mint a derült égből a villám, lecsapott a gazdasági válság. Egyik napról a másikra a duplájára nőtt a törlesztő részletük. Fájó szívvel napolták el a terveket, a család bővítéséről.

Éva, még időben váltott munkahelyet, de Laci nem úszta meg a leépítést. Akkor a férfi gondolt egy merészet, és megnyitotta saját könyvelő irodáját. A megtakarításuk vészesen megcsappant, Éva ismerős jóvoltából vállalt másodállást is, az évek meg rohantak. Néha eszébe jutott kifut az időből, de nem volt megállás. Volt, amikor hetekig, csak hajnalba futottak össze a konyhába, egy gyors puszi és rohantak a dolguk után. Egy ilyen összefutás alkalmával jelentette be a férfi, hogy nem jön haza este, sőt egyáltalán nem jön haza, mert elköltözik Edinához, aki az irodájában dolgozott vele. Éva meg sem lepődött, talán kicsit meg is könnyebbült, mert az életük volt minden, csak házasság nem.

Laci megígérte továbbra is fizeti a lakástörlesztés felét, meg is tartotta a szavát, egészen addig, amíg az utcán össze nem esett. A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. Még most is a fülébe cseng Edina kétségbe esett hangja. – Meghalt! Laci meghalt! – Ő akkor bambán nézett a telefonra.

Továbbra is tette a dolgát, még több munkát vállalt, megpróbálta eladni a lakást, de akkoriban az emberek nagyon féltek a jelzáloggal megterhelt ingatlanoktól. És akkor megkapta a kegyelemdöfést. A cég, ahol dolgozott, egyik napról a másikra bezárt. A dolgozók örültek, ha megkapták az utolsó fizetésüket, végkielégítésre már nem futotta a cég vagyonából.

Tucatjával gyártotta az önéletrajzokat, választ, ha kapott is nemleges volt. Vagy alulképzett, vagy túlképzett volt egy-egy munkára, de volt hely ahol öregnek tartották, nem illett egy fiatal csapatba. Másfél évig még kitartott, takarítást vállat, gyerekfelügyeletet, mikor mi volt, de a bevétel kevésnek bizonyult.

Eljött a nap, amikor már nem tudott fizetni, a bank nem volt partner, nem kapott haladékot, amit ajánlottak nem tudta vállalni rendes bevétel híján. a végrehajtó meg lecsapott a jó helyen levő karbantartott lakásra, szinte ideje sem volt felfogni, ami történt.

Másnapra volt a határidő, hogy átadja a kulcsokat a végrehajtónak, azt tudta nem akarja még egyszer átélni azt a megaláztatást, amit az árverezésen el kellett viselnie.

Ami pénze maradt kéthavi albérletre elég, talán. És utána? Menjen az utcára, hajléktalanszállóra? Akkor inkább meghal. Hirtelen kihúzta magát, hisz van hova mennie.

Lázasan csomagolni kezdett. Praktikus dolgokat pakolt el, néhány edény, ruhák, ágynemű, ami a hálónak használt szoba padlóján volt halomba. Ahova készült, nem hiányzott olyan felesleges holmi, mint a mikró, vagy a mosogatógép. Minden mást levitt a konténer mellé, ruhákat is, amiket nem akart magával vinni. A kis piros Toyota ott állt a ház előtt, ezt Edina jóvoltából nem foglalták le. Amikor megvették, még együtt voltak Lacival, így kézenfekvő volt, hogy csak üzemben tartó lesz. Edina bár megörökölte a kocsit, azt kérte, maradjon minden a régiben.

– Úgy sajnálom Évikém… — kezdte volna a házmester, ő a kezébe adta a kulcsot, intéssel jelezte, nem tart igényt az együttérzésre.

Amikor elindult, még felötlött benne gyerekkori barátnőjének invitálása, aki végig kitartott mellette, a többi barát, lassan elkopott, mert nem költhette a kevés bevételét olyan hívságokra, mint a színház, vagy éttermi vacsorák. Olga vidéken lakott. – Gyere ide, aztán majd kitalálunk valamit. Olgának férje gyerekei vannak, ha megy is csak egy két napra, nem akaszkodhat rá.

Egészen felvidult az ötlettől. – Kislányom, akármerre jársz is a világban itt haza várunk—Ezt akkor mondta a Majoros mama, amikor húsz évesen Angliába ment egy évre bébiszitternek. Ahogy eszébe jutott apai nagyanyja, egymásmellé állította őket Szilvási mamával. Anyai nagymama, magas vékony nő volt, fodrász kékítette ősz hajjal, mindig elegánsan öltözött, ahogy egy tanítónőhöz illik, még otthon is csinos szoknyában, blúzban járt, legfeljebb kötényt vett fel a ruháját védve. Vele szemben, a Majoros mama igazi tenyeres talpas paraszt asszony volt. Leginkább a kék otthonkáinak képe maradt meg Éva emlékezetében, meg a kendők, amik mindig feketék voltak. Nyáron tett magával annyi engedményt, hogy babos, kartonkendőt kötött, de az is fekete volt. Nagypapák, már jobban hasonlítottak egymásra, lévén mindketten magas szikár férfiak. Szilvási papa, öltönyt-nyakkendőt hordott, Majoros papa csizmanadrágot, csizmát, csak a templomba volt hajlandó hosszúnadrágot húzni, meg félcipőt, nyakkendőt akkor sem kötött.

Éva megáll egy benzinkútnál, amíg elmajszolta a szendvicsét, még megpróbálta átgondolni helyesen döntött e, hogy maga mögött hagyja a régi életét, ami amúgy is romokban hever, hogy valahol a világ végén, amiről azt sem tudja, mi várja, új életet kezdjen. Arra az elhatározásra jutott, hogy ráér ezen gondolkodni, ha oda ér. Kicsit elmosolyodott azon, hogy milyen szerencse, hogy nyár vége van, nem a tél kellős közepén kell megbirkóznia, az előtte álló feladattal.

Kicsit kifárasztotta a két órás autóút. Végre elérte az elágazást. Amint letért a főútról, kátyúkat kellett kerülgetnie a keskeny bekötőúton, úgy látszott erre már a madár sem jár. Pedig le kellett húzódnia, hogy elférjen a szemből jövő autóbusz.

Hamisítatlan zsákfaluba ért, aminek a főutcája majdnem szabályos S alakban futott. Az egyik kanyar után, már látta a régi iskolaépületet, ahol már az ő gyerekkorában sem volt tanítás. Az iskola mellett fordult el, négy-öt ház után elfogyott az aszfaltozott út, innen már földúton haladt tovább. Elég jól járható volt a kocsiút, látszott használják még, innen talán három kilométerre van egy major, öt-hat házzal. Nem ment el a majorig. Az út egy helyen kétfelé ágazott, ő a kevésbé jártat választotta, szinte csak sejteni lehetett a keréknyomokat.

Húsz éve járt itt utoljára. Kicsit belesajdult a szíve, húsz éve már nincsenek nagyszülei. Először a papát vitte el a szíve, egy évre rá a mama is meghalt.

Egy pillanatra megállt egy tanya mellett. A ház teteje berogyott, a egy sudár nyárfa nyújtózkodott belőle, éppen a kémény mellett. Mi van, ha a mamáék háza is ilyen? tette fel a kérdést magának. Éva apja járt itt utoljára, amikor a betegség már nagyon eluralkodott rajta. Látni akarta még egyszer a szülőházát. Hiába tettek pénzért mindent, adták el a házukat, remélve a külföldi kezelések, vagy a műtét segít. Nem így történt sajnos. Éva anyja nem tudott többet talpra állni a férje elvesztése után, pár évre rá az öngyilkosságba menekült. Gyászon kívül, mást nem hagyva a lányára.

Az út két oldalán a régen gondosan művelt szőlő táblák, gyümölcsösök, ember magas gaz mögé bújtak, néhol facsoportok jelezték ott valamikor ház állt. Az egész táj az enyészetről szólt, az elmúlásról. Éva beleborzongott. Aztán megint eszébe jutottak a mama szavai. Haza várunk.

Először, nem mert a házra nézni. Kiszállt a kocsiból, tett néhány tétova lépést, csak akkor emelte fel a tekintetét. Az istálló vége kidőlt, a tetejét megtépázta a szél, a kútágas, mint egy felemelt mutatóujj, az ég felé bökött, az ostorfa ki volt akasztva, a rajta levő vödör fülét szétmarta a rozsda, gazzal félig benőve feküdt a kút mellett, de a lakó ház épnek látszott. A papa nagyon büszke volt rá, hogy a környékben csak neki van cseréppel fedve a tanyája, a többi mind nádtetős volt.

A gangra kitett padon a festék felkunkorodott, vastag porréteg fedte. Félve nyúlt a kilincshez a levélajtón, kicsit meg kellett emelni, nehezen nyikorogva nyílt. A belső ajtó üvege épp volt, az idő pókháló vékonyságúra ette a rajta levő függönyt, a házból nehéz áporodott szag áradt.

Ahogy belépett, mintha csak valamiféle időutazáson lenne, minden ott volt, ahogy az emlékeiben látta. A kemence mellé égetett agyagból épített tűzhely platniján vastag rozsda, és por, fölötte edények voltak a falra akasztva, mintha várnák, hogy a gazdájuk használatba vegye őket. Az asztalon, színét vesztett viaszosvászon, a falon régi szőttes, félig leszakadva, a mestergerendán, petróleumlámpa függött. A tisztaszoba felé nézett, vastag porréteg fedte a magasra tornyozott ágynemű halmazt takaró terítőt. Asztal székek a helyükön, az egyik szekrény ajtaja nyitva volt, belseje üresen ásított. A másik szobában, a páros ágyon pór lepte terítő, a dívány, amin gyermekként oly sokat aludt, ott állt az ágyvégénél, ahogy a mama hozományát képező két nehéz diófa szekrény is.

Haza jöttem Mama! Ő maga sem tudta, csak gondolta a szavakat, vagy ki is mondta.

A cikket írta: Kathy Godhy

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Kathy Godhy

Köszönöm a látogatásotokat.
Igen, még annak is pillanatok alatt összeomolhat az élete, aki azt hiszi biztos lábakon áll.

Nem tudom miért nem látszik a cikkeknél, talán mert régen jártam már erre.
Tettem fel receptet is, ezek szerint az sem látszik

A felső sávban "a további eseményekre" ha kattanok, akkor jön csak fel a cikked... Jó szokásom, hogy a hsz-ek is érdekelnek, így találtam rá... A süteményesed azt látni a cikkeink között. Na mindegy, ez a technika dolga...
Köszönöm a látogatásotokat.
Igen, még annak is pillanatok alatt összeomolhat az élete, aki azt hiszi biztos lábakon áll.

Nem tudom miért nem látszik a cikkeknél, talán mert régen jártam már erre.
Tettem fel receptet is, ezek szerint az sem látszik
Erre a novelládra csak véletlenül találtam. Nem látja még a regisztrált sem. Vagyis nincs a cikkek között. Nem értem az okát.. Ide még visszatérek, mert jónak ígérkezik.

Puszi
Izgultam Éváért,de hazaért,visszatért a gyökereihez bármi is késztette rá.
Jó kis írás.Manapság sokan kényszerülnek ilyen lépésre és még jó,ha van hová hazatérni.
Puszi
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: