Hazafelé

Látogatók száma: 31

És az a nap is eljött, amikor útra készen álltak az autó mellett! Julin az új, két számmal nagyobb rozsdabarna nadrágkosztüm feszült. Erwin és Tibor berakták a bőröndöket az autóba, addig Julika elbúcsúzott anyósától és apósától. Ahova készültek, azt még nekik sem mondták el!
Vissza akartak menni arra az útra, ahol a baleset érte őket! Úgy érezték, csak így tudják lezárni a tragédiát, ami érte őket. Az utat hallgatagon tették meg. Amikor letértek a pályáról, Juli megfogta Erwin kezét. A férfi ránézett. Felesége arca falfehér volt.
- Ha gondolod, még visszafordulhatunk! – szólalt meg halkan.
De Juli a fejét rázta!
- Vissza kell mennünk! Le kell zárnunk ezt a tragédiát, mert ha nem tudjuk elfelejteni, akkor, amíg élünk enni fog bennünket!
Szótlanul haladtak tovább. Erwin a jobb kezével Juli vállát ölelte, az meg belekapaszkodott férje kezébe. Egymásba kapaszkodva, szinte félve tették meg az utat. Amikor odaértek a dombokhoz, egy viharvert keresztet pillantottak meg. Erwin leállította az autót. Juli kiszállt és körülnézett. Akkor a sötétben nem sokat látott a vidékből. A szelíd dombokon túl, lankás rét terült el, a kora tavaszi virágok már kinyíltak. Lassan odasétált a kereszthez, aminek a tövébe valaki két virágcsokrot fektetett. Kiégett mécsesek álltak mellettük. A kereszten egy kép is volt, alatta egy név, ami már elmosódott.
W.lmer B.ett.er
Juli tűnődve nézte a képet. Az eső szét áztatta már. Próbálta elképzelni a férfit, de nem tudta. Ő volt az az ember, aki a balesetet okozta!
Erwin is a keresztet nézte. Látszott rajta, hogy viharok dúlnak a lelkében. Összeszorított szája haragról és tehetetlen dühről árulkodott!
- Ne bántsd őt! – szólalt meg Juli halkan.- Látod, őt is siratja valaki!- mutatott a virágokra.
- Igen, igazad van! – mondta Erwin, a lány vállait átölelve.- Ő volt az, akinek itt kellett meghalnia és nem nekünk!
Juli felkaptatott az út mellett magasodó domb oldalán. A másik felén hatalmas rét terült el, itt- ott fehér virágokkal. Összeszedett egy csokrot, majd letette a kereszt tövébe. Nem szólaltak meg, csak megfogták egymás kezét és visszaindultak az autóhoz. Amikor elindultak, úgy érezték, hogy egy sötét felleget hagytak maguk mögött! Juli Erwinre mosolygott. A férfi felemelte a kezét és csókot nyomott rá.
- Köszönöm!- szólalt meg halkan.
- Mit köszönsz Erwin?- kérdezett vissza Juli.
- Azt, hogy te vagy a feleségem!- felelt a férfi és rámosolygott. A lány felnevetett. A szemében felcsillanó öröm elfeledtette Erwinnel az elmúlt hónapok fájdalmát, kétségbeesését. Az álmatlan éjszakáit, amikor magát hibáztatta a balesetért. Fájó karját sem érezte már, amit nem tudott még vállánál magasabbra emelni. Csak az volt a tudatában, hogy itt ül mellette az a nő, akit neki rendelt a sors, aki a másik fele volt, és aki most az ő gyermekét hordja összeszabdalt testében!
Késő este megálltak egy hotelnél és ott töltötték az éjszakát. Régebben egyhuzamban tették volna meg az utat, felváltva vezetve, de most Juli miatt óvatosabbak voltak. Már megvacsoráztak és lefeküdtek. De álom egyiküknek sem jött a szemére.
- Vajon ki lehetett az a férfi, aki nekünk jött ott az úton? - mondta ki a gondolatát Juli.
Erwin hallgatott egy kicsit, majd vett egy nagy levegőt.
- Egy helybéli gazdának volt a fia. Összeveszett vele a barátnője és ittasan ült be az autóba. Ő, rögtön meghalt. Akkor már nem is vitte el a mentő. A rendőr mondta el, aki a kórházban meglátogatott. Alá kellett írnom, a csomagjaink listáját.
- Igazad van! – folyatta kis hallgatás után. - Őt is megsiratta valaki!
- Mi vagyunk a túlélők, nekünk kell megbocsátanunk! – szólalt meg halkan Juli.
Erwin magához ölelte.
- Van olyan ember a földön, akinek te nem tudsz megbocsátani kicsim?
Alighogy kimondta, már meg is bánta, a kérdését!
- Igen, talán van! – szólalt meg halkan Juli. – De most hogy útban van a babszem, még neki is meg tudnék bocsátani! Hiszen nem lehet örökké haragudni senkire!
- Talán csak Apu szenvedéseit nem fogom neki megbocsátani soha!-
De ezt már nem mondta ki hangosan.
Reggel Erwin ébredt elsőnek. Juli, fejét oldalra fordítva még aludt. Haja szétterült a párnán. Erwin a kezébe fogott egy szőke fürtöt. Morzsolgatta az ujjai között. Juli haja makrancos egy bozont volt. Kifésülni csak hozzáértő kezek tudták.
Erwin elmosolyodott. A kórházban sem bírtak vele a nővérek. Rendbe tették, ahogy tudták, majd jött ő, és gyakorlottan simára fésülte a makrancos fürtöket. És amikor Juli beteg volt, akkor is ő tette mindig rendbe a haját. Megmosta, megszárította és kifésülte őket.
Juli kinyitotta a szemét. A nap éppen odasütött most a függöny résén keresztül. A csillámok felszikráztak az íriszén, ahogy Erwinre nézett. Karja lassan férje nyaka köré fonódott. Arcán szégyenlős mosoly jelent meg.
- Amióta kijöttem a kórházból, nem is szeretkeztünk.- szólalt meg halkan.
A szemében mintha szorongás tűnt volna fel. Soha nem mondta volna ki, de benne volt a félelem, hogy összeszabdalt teste miatt, talán már nem képes a férje úgy ölelni, ahogy a baleset előtt! Ahogy lassan önálló tudott lenni a tisztálkodásban, gyakran elnézegette anyósa fürdőjében a sebhelyeket a testén. A műtétek nyomai vörösen virítottak fehér bőrén. A lány tudta, hogy ha napozna, azok már akkor sem barnulnának le.
Most Erwin elmosolyodott és megcsókolta. Hamarosan, már azzal volt elfoglalva, hogy lefejtse a hálóinget Juliról. Csókokkal borította be a régóta kívánt testet. Teljes odaadással fordult a szeretett nő felé. És Juli hamarosan tapasztalta, hogy Erwinnek még mindig ő az élete értelme, még mindig az ő öröme a fontos neki! Férje felemelte, és magához szorította. A hotelszoba személytelen magányában találták meg újra egymást! A lány érezte, hogy hiába tört össze a teste a balesetben, a férje szeretetéből képződő burok, amiben élte az életét, nem sérült, sőt, még jobban óvja és védi őt!
Jó volt ebben a burokban élni! És most már ketten élvezték a burok által nyújtott védelmet, a szeretetet, a biztonságot, amit Erwin szerelme táplált. A keze végig simította a férfi izmoktól dagadó karját. Régebben sokszor szórakozott azzal, hogy az ujjaival megpróbálta átfogni Erwin bicepszét, de sosem sikerült. Kicsi volt hozzá a keze. Most, át tudta fogni az izmokat. Felsóhajtott, és egy puszit nyomott a testén pihenő karra.