Honvágy
Látogatók száma: 61
Igazándiból nem tudtam hova illesszem be....
Erwin a nappaliban ült és hallotta, ahogy anyja és nevelőapja főzőcskéznek a konyhában, készültek az esti összejövetelre. Az előbb beszélt Julikával, a lány, olyan náthás volt, alig értette a szavait.
A zenelejátszót hallgatta, amit Julitól kapott. Végig pörgette a dallamokat. Az egyik számot, egy férfihang énekelte, és valami, nagyon szép, szívfájdító zene szólt a szöveg alá. A férfi, arról énekelt, hogy útra kel, és kell még egy ölelés neki, ami a nagy úton, elkíséri és emlékezteti a szülőföldre. Arról szólt, hogy az a föld a világ közepe és hazavárja őt. Erwin rájött, hogy ez a szám, nem a szerelemről szól, hanem a szülőföldről!
Gondolkodott egy percig majd kiszólt a konyhába.
- Anya! Ide tudsz jönni, pár percre?
- Igen fiam!- felelt anyja, majd megjelent az ajtóban.
Erwin leültette maga mellé, majd a fülére helyezte a kis lejátszó fülhallgatóját. Anyja hallgatta a számot.
Ahogy szólt a zene, és a szöveg, Erwin látta, hogy anyja könnyei elerednek, és úgy hallgatja a számot, ami arról szólt, ami a mai napig kínozza! A honvágyról, a vágyakozásról a szülőföld után!
Ilona könnyes szemei előtt megjelentek a kis falu képei ahonnan, elindult férjével annak idején! A tavaszi napsütésben fürdő, fehérbe borult cseresznyefák, nagyapja kertjében, a fű takarásában megbújó ibolyák, anyja virágoskertjében nyíló íriszek, amiket nem volt szabad leszedni. Az aratásból hazaérkező nagy bajuszú apja, akit anyja várt a kapuban. Ahogy Vasárnap, fehérbe öltözötten indult a templomba, az első áldozására, és akkor hogy elpirult, mert, a szomszéd Vass Pisti, odasúgta neki, csak őt fogja feleségül venni.
Látta magát, ahogy évekkel később fehér menyasszonyi ruhában vonul be a templomba, a nagyra nőtt Vass István oldalán!
És látta magát, amikor csatakos hajjal néz újszülött fiára, aki hangosan bömbölve adta a világ tudtára, hogy ő is létezik!
Látta István boldog mosolyát, amikor elsőszülött fiát nézte, és azt kívánta neki, hogy nőjön nagyra. És Erwin valóra is váltotta apja kívánságát, nagyobbra nőtt, mint körülötte bárki!
Ilona zokogott, az emlékek áradatától, de örült, hogy fia, felfedezte ezt a dalt.
Férje Karl, addigra mellette ült és átkarolta felesége vállát. Látta, hogy az asszony elmerült a dalban, és hogy nevelt fia is furcsán köszörüli a torkát.
- Meghallgathatom én is?- kérdezte. - habár, ha magyarul van, akkor úgysem értem.
Erwin a számítógéphez lépett és megpróbálta megtalálni a számot, az egyik zeneletöltő oldalon. Meg is találta, angolul. Lejátszotta nevelőapjának, majd újra magyarul, maguknak.
Akkor érkezett haza Tibor is, és ő is hallgatta a magyarok honfoglalásáról szóló film egyik betétdalát. Ő is megilletődött a dal hallatán.
Nem érdekelte annyira a származása, ö már ebbe az országba született, nem voltak emlékei a régi hazáról, nem is járt ott soha. Itt nőtt fel, olyan volt, mint a többi dán ember. Furcsa neve, felkeltette a lányok érdeklődését, és, ha megkérdezték, akkor megmondta, hogy ez a Tebor, ahogy a lányok ejtették, egy magyar név, de nem foglalkozott a régi hazával.
De most, valahogy benne is felébredt a vágy, hogy megnézze azt az országot, amit anyja, ennyi év után is bő könnyzáporral sirat.
A cikket írta: Babenko
Hozzászólások
időrendi sorrend
Csodálatosan írtad le a honvágy fogalmát.Még ha bele veszem azt,hogy nem is éltél külföldön.Olvasás után az első szabadságom jutott eszembe.Mert amikor Ferihegyre le tette a pilóta a gépet,könnybe lábadt a szemem.
Sokszor és sokfelé jártam már a párommal, de olyan jó hazajönni! Voltak már elképzeléseink, hogy kimegyünk valahova dolgozni, de aztán megbeszéltük, hogy nem tudnánk mi ott élni. Lehet hogy itt nincs kolbászból a kerítés, de ide születtem és én itt is akarok meghalni. Mert ez a föld a miénk!
Apusomon szoktam mosolyogni. Amikor beérünk Magyarországra, mindig megjegyzi: Na, olyan igen nagy baj már nem történhet! :)
Bár itt Budapesten születtem,de eredőm,és őseim Székelyföldiek.Nagy ritkán ha eljutok,akkor valami különös,megmagyarázhatatlan okból,úgy érzem haza jöttem,itthonról elmentem haza.,!