Hová jutottunk? (Pályamű)
Látogatók száma: 214
- Női szerepek? - ismételgetem magamban egy mondat részletét. Nyelvem tövétől kesernyés íz árad szét a számban. - No jó – gondolom – majd írok magamról egy kicsit.
Hetek teltek így el, üres lappal előttem, érthetetlenül cikázó gondolatokkal a fejemben. Egyre idegesebb lettem.
- Miért nem tudok írni valamiről, amit nap, mint nap megélek?
Most végre megértettem! A férfi szerepek eltűnésével a nők magukra vállalták az ő feladataikat is a modern világban. Maradt nekik a basáskodás a család felett, és a megtermékenyítés (ha sikerül). Ha nem, elintézi az orvos...
Emancipáltak lettünk. Biztos, hogy ezt akartuk elérni? Eredetileg nem arról szólt-e a dolog, hogy akinek kedve, tehetsége van, az is lehessen orvos, matematikus, stb? Szavazati jogot akartunk, hogy dönthessünk saját életünk felett. Valójában lehetőségekre vágytunk, és kötelezettségeket kaptunk helyette, elvéve a férfiaktól a családfenntartó büszkeségét. Mi is dolgozunk. Eltartjuk magunkat – ha kell, a családot is.
Egyszer olvastam egy száz éves cikket arról, hogyan legyünk jó feleségek:
Végezzük el a házi munkát, míg az urunk dolgozik – tanácsolta az író. Főzzük meg a kedvenc ételeit, és szépen felöltözve, megfésülködve várjuk őt este! Csendesítsük el a gyerekeket, hogy pihenni tudjon szegény, mert sokat dolgozott! Vacsora közben hallgassuk meg, és válaszoljunk a kérdéseire! Készítsük oda az újságot és a szivart, majd gondoskodjunk éjjel a szórakoztatásáról! Az jár neki. Ne terheljük a problémáinkkal soha, azokat a barátnőinkkel beszéljük meg!
Nos, a férfiakban megmaradtak még ezek az évezredek alatt kényelmessé vált szokások. Nem vették észre az idő múlását. Jól kiharcoltuk magunknak, hogy reggeltől estig dolgozhassunk valahol. A gyerekeket beadhatjuk bölcsibe, oviba. Beadhatjuk? Kötelező. Már csak a kihordásuk és a felelősségük hárul ránk. A nevelésük napi három órában... Este hattól nyolcig, reggel hattól hétig! Persze, ott a hétvége két napja (ha épp nem december van, és ugrik néhány szombat). Nem baj! Majd karácsony környékén szeretgetjük őket!
Van szabadságunk is, mondhatjuk, de az anyák gyomra görcsbe rándul a nyári szünidőre gondolva – meg az őszire, meg a télire. Két szülőnek sincs ennyi szabadsága, egynek meg csak a fele. Korábban legalább a nagyszülőket lehetett mozgósítani. Ma már azok is dolgoznak – ha még élnek. A dédike meg süket, és nem fut elég gyorsan Pistike után.
Este anyáink receptje szerint készült mirelitet dugunk a mikróba, reggelire Nagymama lekvárját esszük, és a mosogatógép, mosógép is sok időt hagy nekünk. A napi negyvennyolc órából már csak húszat kellene megspórolni, hogy szórakozásra, pihenésre is maradjon. Szerencsére lehet kapni kenyérsütő gépet is, meg dobozos port hozzá, hogy házi legyen a betevőnk.
Nappal sminkelve, illatosan ülünk az íróasztal mögött (más nőkkel összezárva). Lábunkat óvatosan kihúzzuk a magas sarkú cipőből, hogy este még haza tudjunk botorkálni benne. A Tesco-ban már kicsit sántikálunk, de támaszkodhatunk a bevásárló kocsira.
Otthon az első dolgunk megszabadulni az átkozott körömcipőtől. A második a melltartó... Gyerek a kádban, a dobozból átkerült a magyaros pizza a sütőbe, tehát van időnk az urunkra is. „Feladtad a csekkeket?” „Bediktáltad a gázóra állását?” „Te, ez az átkozott mosogató szifon megint folyik!” „Nem.” „Igen” „Holnap. Tegyél alá lavórt!” - hangzik a válasz. Tehát beszélgettünk is.
A gyerek kijön a kádból, vacsorázunk. Mesél valami baromságot a napjáról. Nem értjük a TV zajától. Mindegy, úgy sem érdekel. Egyik sem. Tudjuk, azon kellene gondolkodnunk, hogyan szórakoztatjuk el a férjünket, miután elaludt a gyerek. Gondolataink az íróasztalunkon maradt kupacot rendezik.
- Női szerepek? - teszem fel magamnak sokadszorra a kérdést. - Nők vagyunk még?
(Kép: internet)
A cikket írta: Ködmadár
Hozzászólások
időrendi sorrend
De én nem azt a kérdést tenném fel, hogy nők vagyunk-e még, hanem azt, hogy: miért nem alkalmazkodnak a férfiak?
A lényeg itt fogalmazódik meg: "Nos, a férfiakban megmaradtak még ezek az évezredek alatt kényelmessé vált szokások. Nem vették észre az idő múlását."
Nem az egyenjogúság következménye a fent megfogalmazott leterheltség, hanem azé, hogy valójában nincs egyenjogúság. Ha lenne, akkor szépen megosztoznának a teendőkön nők és férfiak, anyák és apák, és senkinek nem kellene dupla fronton lógó nyelvvel teljesítenie.
Hű, de jó a cím! Kérdezel..., és nyitva hagyod, kínálod a lehetőséget, hogy olvasód válaszolhassa meg a végén - saját helyzete, és tapasztalatai alapján -, hogy hová, és merre tart ez a század, benne mi kisemberek.
Írásod hiteles helyzetjelentés a XXI. század elejéről...
Igen, ma így is élnek családok.
Meg úgy is, hogy a szülők munka és jövedelem nélkül próbálják meg a lehetetlent, életben maradni, míg rendeződnek a dolgok.
Keveseknek megadatik a ráérős készülődés, az egymásra figyelés luxusa. Ők azok, akik nem készen veszik, hanem barátnőikkel sütik a karácsonyi mézes puszedlit, járják a boltokat, hogy mindenkinek személyre szóló ajándékot tehessenek majd a fa alá.
Melyik kép a valódi?
Kevesek gondtalan jóléte, sokak szegénysége, vagy a középréteg lába alól kicsúszó szőnyeg igazsága?
Írásod tökéletes! Nagyszerűen írsz, élvezet olvasni.
Egyetlen negatívumot éreztem, amiről nem tehetsz ugyan, de mégiscsak a Te írásod váltotta ki belőlem, ezért hoztam szóba... Lehangoló..., adventi örömöt megfúró tényfeltáró, objektív írás, mely elkedvetlenített.
Szeretettel olvastalak, és gratulálok, mert nagyon tehetségesnek tartalak.
A fő baj az,hogy Magyarországon aránytalanul sokat kell dolgozni a tisztességes megélhetésért.