Humbukk Benő szerelmei

Látogatók száma: 57

Dr. Vas Benjáminra is hétágra süt a nap, érezni melegét, pedig március elején járunk, ám az ügyvéd úr se nem lát, se nem hall, kiszáll a kocsijából, mobilon vált parkolójegyet és egyenesen a bárba tart, amelybe belépve néhány másodpercig semmit sem lát, olyan sötétség uralkodik a légkondicionált helyiségben. Néhány másodperc múlva akklimatizálódik, a sejtelmes sárgás fényt árasztó lámpatestek vezetik a betérőket a bokszokhoz, vagy a pártpulthoz. Ez utóbbihoz letelepszik, és dupla konyakot rendel, melyet egy szuszra lehajt, s kéri a következőt.
A harmadiknál már kellemes, jó érzés keríti hatalmába, és pontosan tudja, hogy a negyediktől teljesen kikészül, mint mindenki, aki alkoholt évente két-három alkalommal fogyaszt.
Tomtom, a mixer, fél szemét a férfin tartja, mert jó emberismerőként gyorsan felméri a helyzetet, s arra a következtetésre jut, hogy a vendég szökésben van, maga elől fut, és nem bírja az alkoholt. A negyedik konyak helyett józanító koktélt tesz eléje, azzal, hogy az a ház ajándéka. Ez a megszokott eljárás, majd a számlában a fogyasztáshoz írja, annak árával egyenletesen megfejelve a konyakok árát, nem lesz gond, ki tudja fizetni, hiszen vendége méregdrága márkás öltönyt visel, pecsétgyűrűjén a fekete ónixkő jobb sarkában félborsónyi gyémánt, mely megcsillan, ha a legkisebb fény is rávetül. Másik kezén vastag, cizellált jegygyűrűt visel. Gondosan manikűrözött keze arról tanúskodik, hogy nem fizikai munkával keresi a kenyerét. Dús, fekete hajában, a halántékán, már megjelentek az ősz hajszálak. Egyébként a frizurája kifogástalan, mintha egyenesen a fodrásztól érkezett volna a bárba.
Csak jönne már Didó néni, a klasszikus nagymama szerepbe visszavonult egykori örömlány, aki puszta megszokásból, késő délutánonként betér egy alkohol nélküli koktélra, melyet a ház fizet. Lenne nemulass, ha megtudná, hogy Tomtom magában néninek hívja, annak ellenére, hogy az asszony szigorúan megtiltotta mindenkinek a nénizést. Hiába, akkor is kora szerint az anyja is lehetne Tomtomnak, ráadásul nagyon kedveli Didó nénit, mert közvetlen, jó humorú asszony, s eleddig bármit kérdezett tőle, arra rendszerint frappáns, korrekt választ adott, függetlenül attól, hogy kérdésének tárgya az irodalom, a történelem, a politika, a képzőművészet, vagy egyszerű napi téma volt.
Tomtom szociológiát tanul az egyetemen, heti háromszor azonban apja tulajdonában álló bárban dolgozik, délután kettőtől éjfélig, hogy némi többlet zsebpénzt keressen, bár ez csak álca, az igazi ok abban rejlik, hogy szakdolgozatát a bár közönségéről akarja írni, s ehhez apja nem adná beleegyezését, mert régi vendéglátósként vallja, hogy a vendéget tisztességesen ki kell szolgálni, de tilos belépni az intim szférájába. A bárt Jóska bácsi vezeti, aki apja legjobb barátja, s Tomtommal úgy viselkedik, mintha az unokaöccse lenne. Szigorúan fogja, megtanítja mindenre, amit egy jó bártulajdonosnak tudnia kell, de nem tűri a legkisebb fegyelmezetlenséget sem.
Egy dolgot nem sikerült megtudnia, bárkit is kérdezett, hogy az apja, Jóska bácsi és Didó néni közötti szoros, mondhatni rokonhoz hasonló kapcsolat, mikor, hogyan és miért alakult ki. Anyját is faggatta, Jóska bácsi nejét is kérdezgette, ám kitérő válaszokat kapott, ezért feladta a küzdelmet, egyszerűen tudomásul vette a tényeket, mely szerint Didó néni az életük része, és minden nap jár neki egy ingyen koktél, este hat és nyolc között.
A józanító koktél után kávét kér a vendég, natúron, keserűn, majd úgy néz körül, mintha most fedezné fel, hová is került. Meglepetésként hat rá, hogy péntek délután fél hatkor egy homályos bárban üldögél. Éhes lehet, mert meleg szendvicset kér, azonnal kettőt, mellé egy üveg kristályvizet. Tomtom beteszi a grillbe a két nagy félbevágott óriáskiflit, melyeken sonka, kolbász, gomba, paradicsom sorjáz, tetejükön meg vastag réteg reszelt sajt olvadozik. Kimondottan józanító és laktató étel, bár eredetileg azért vették fel az étlapra, mert erre aztán tisztességesen lehet inni. Elkészülnek a szendvicsek és a mixer javasolja, hogy asztalnál fogyassza el azokat, ott kényelmesebb, mint a bárpultnál enni, és a vendéget Didó néni megszokott asztalához ülteti, annak tudatában, hogy az öreglány mindenképpen ragaszkodik a megszokott helyéhez és tesz róla, hogy belehallgasson a beszélgetésükbe. Kevés a vendég, nincs sok dolga.
Pontban hatkor megérkezik Didó néni, belép a bejárati ajtón és megdermed, amikor meglátja, hogy egy idegen ül a megszokott asztalánál, majd széles mosollyal odaköszön Tomtomnak és határozott léptekkel az asztalához tart.
Azonnal elkészül Didó néni koktélja, öt perc múlva már előtte is van, de nem nyúl hozzá, csak megköszöni és megvárja, amíg a fiú visszatér a bárpult mögé. Magyaráz az asszony a vendégnek, de oly halkan, hogy Tomtom egyetlen hangot sem csíp el belőle.
Fél hétkor népes társaság telepedik le a sarokasztalhoz, pontosabban összetolnak három asztalt és tizenhatan ülik körbe. Kicsit hangosak, de sokat rendelnek, s Tomtom nem győzi a társaságnak kihordani a rendeléseket, készíteni a szendvicseket, olyannyira jár a keze, hogy fel sem néz, ezért a vendég odamegy a bárpulthoz és kéri a számlát, melynek összegét megfejeli magas borravalóval, s elköszön. Mire feleszmél, már Didó néni sincs a helyén, a koktélja pedig érintetlenül ott árválkodik a megszokott asztalán. Igencsak meglepődne, ha megtudná, hogy Didó néni saját lakására hívja fel az asztaltársát, nem is akármilyen céllal. Ehhez a múltjának semmi köze, inkább ahhoz hasonlít e cselekedete, amikor valaki árva kiscicát talál és befogadja, míg megkerül a gazdája.
Gyors a lift, másodpercek alatt felér, és Didó kézen fogja a férfit, nehogy elkódorogjon a belső udvari körfolyosón, ahonnan tizenkét lakás nyílik, s csak akkor penderít vendégén egyet, amikor nyitva már a bejárati ajtó.
Dr. Vas Benjámint mellbe vágja a lakás látványa. Makulátlan tisztaság mindenütt, a szobában hibátlanul felújított antik bútorok alkotják a berendezést, közepén hatalmas kristálycsillár ontja a fényt, talpa alatt süpped a perzsaszőnyeg. Azonnal leveti a cipőjét, csak utána szabadul meg a kabátjától, és a háziasszony a sarokban lévő dohányzóasztalhoz tereli, foglaljon helyet a két öblös fotel valamelyikében, egy perc és ő maga is jön.
A szobában alig látszik a falfelület, mert melyet nem takar bútor, ott festmények vannak, kisebbek, nagyobbak, s ahogyan első blikkre meg tudja ítélni, kisebb vagyont érhetnek.
Didó ezüst tálcán herendi teáskészletet egyensúlyozva tér vissza és biztatja vendégét, válasszon teát, melyet kedve szerint ízesíthet, cukor, tej, rum és citrom is a rendelkezésére áll. Maga is helyet foglal, majd cigarettával kínálja vendégét, aki nem él a lehetőséggel. Az asszony rágyújt, s mikor látja, hogy a férfi nem a gésáktól tanulta a teakészítés művészetét, kézbe veszi a dolgokat.
Vendége teáját kevés cukorral, fél deci rummal, és néhány csepp citromlével ízesíti, majd felpattan és bekapcsolja a televíziót.
Benjáminnak rendkívül ízlik a tea, kipirul tőle, ám mire üres lesz a bögréje, dolgozni kezdenek benne a bárban elfogyasztott konyakok, s olyan részeg lesz, hogy alig forog a nyelve, elméjével ellentétben, mert száguldanak a gondolatai.
- Luca, drágám – mered rá az asztal túl felén üldögélő Didóra, - téged kellett volna elvennem…
- Miért nem vettél feleségül? Hozzád mentem volna – válaszol a háziasszony.
Mégis megtört a jég, ujjong Didó lelke, bár igyekszik nem kimutatni az érzelmeit, inkább arra koncentrál, hogy sebészi precizitással kimetssze vendége lelkéből a kóros gócokat, azok az érdekesek. Beveti minden tudását és tapasztalatát, hogy szóra bírja Benjámint. Nem úgy néz ki a férfi, mint aki képtelen dönteni, sőt, viselkedéséből, gesztusaiból és tiszta tekintetéből arra következtet, hogy munkájában sikeres emberrel van dolga.
A dohányzóasztal közepén aprócska lámpa szunnyad, melyet Didó felkapcsol, majd kikapcsolja a televíziót és a csillár világítását. Meghitt félhomályba burkolózik a szoba. Ismét rágyújt és noszogatja Benjamint, valljon csak, miért nem vette feleségül.
- Túl fiatalok voltunk a házassághoz?
- Mindennek Humbukk Benő az oka.
Rágyújt Benjámin is, s amikor az öngyújtóért nyúl, a mennyezeten egy pillanatra megvillan a gyűrűjén lévő gyémántról visszaverődő fénynyaláb. Nagyot szív cigarettájából, a zsebéből elővesz egy pirulát, bekapja és lenyeli, majd beszélni kezd.
Didó figyelmes és értő hallgató, úgy rakja össze a történet darabjait, mint hatalmas freskót apró puzzle darabokból, miközben tudja, hogy ez türelemjáték, s csak akkor lehet élvezni és elemezni a képet, ha annak valamennyi apró részlete a helyére kerül.
A kis Benjámint minden nap újabb és újabb történettel ment haza az óvodából, melyeket kiszínezve, széles gesztusokkal kísérve, rendszerint vacsora közben elmesélt a családnak. Természetesen mindig maga volt valamennyi történet főhőse, aki a homokozóban meghúzta Pannika copfját, aki fakockát tett az óvó néni levesébe, ha az egy pillanatra felállt az asztaltól, aki a Dadus nénit Papucsnak szólította, mert összegabalyodtak nyelvén a hangok, stb. Humbukk Benő vagy kisfiam, mondta neki a nagyapja, ennek a fele sem igaz!
Általános iskolás korában öten voltak barátok, Tóni jól focizott, Béci atletizált, Luca versenytáncra járt, Kristóf folyamatos bohóckodásával szórakoztatta a társaságot, és Benjámin volt az, aki mindig mindent elintézett a szövegével. Nagyon tetszett neki Luca, neki akart imponálni, még középiskolás korukban is, mert egy osztályba jártak, de ha kettesben maradtak, csak mekegett, makogott, nem merte megvallani szerelmét a nála fél fejjel magasabb lánynak, csak a szalagavató bálon, miután végre egy fejjel magasabb lett a lánynál. Kiderült, hogy Luca gyermeket vár az apjával egyidős férfitől, a volt versenytáncos edzőjétől.
- Humbukk az egész életem… el kellett volna vennem téged… a gyerekeddel együtt…
- Nyugodj meg, nem az.
- Engem nem szeretnek a nők…
- Dehogynem.
- De én tudom… csak játszanak velem… kihasználnak… Kató is… pótprofesszor voltam…
Első éves egyetemista korában a hatvankét éves professzorának harminchat éves feleségével folytatott viszonyt.
- Szex torna volt… csak beleszerettem… kinevetett… a férje pozíciója kellett Katónak… csodaszép nő volt… egy érett, édes, hamvas barack… én annak láttam… de nem az volt… túlérett, romlásnak indult gyümölcs… szerette a szövegemet… meg a kemény farkamat… már megbocsásson…
Gyanúsan csillog Benjámin szeme.
- Hozok kristályvizet és némi ropogtatnivalót – pattan fel a háziasszony, jó ürügy ahhoz, hogy időt adjon mindkettőjüknek soraik rendezésére.
Csokoládés kekszet és sajtos tallért vesz elé a konyhaszekrényből, ezeket tucat számra veszi, mert imádják az unokái. Porcelán kínálóra teszi, süteményes tányér, szalvéta is kell, meg pohár a kristályvíznek. Kevés a hely a dohányzóasztalon, jobb, ha kihozza a konyhába a herendieket.
Hirtelen megszólal Benjámin mobilja, szabadkozik, hogy muszáj felvennie. Didó megnyugtatja, vegye csak fel, nincs semmi baj, s szinte biztos benne, hogy vendégét a felesége keresi, mert a vacsoraasztalnál üres a helye. Nagyot téved, mert egyik ügyfele hívja, megérdeklődendő a kereset beadásának időpontját, mert a mellékletet még nem volt ideje lefénymásolni, és ragaszkodik ahhoz, hogy csak másolatot csatoljanak a beadványhoz.
Ennyivel is okosabb lett Didó, szóval ügyvéd Benjámin. Persze, érthető, mi is lehetne egy kivételes fantáziával és beszélőkével rendelkező kisfiúból, abból a bizonyos Humbukk Benőből, és nem is akármilyen, hiszen annyira megfizetik az ügyfelei, hogy este kilenckor is felveszi a telefont, ha felhívják.
- Bocsásson meg, Didó, csak mondom a magamét, nem akarom Önt untatni…
Jól összeszedte magát az ügyvéd úr, gondolja a háziasszony, és kissé csodálkozik, pár perccel ezelőtt még dadogott.
- Semmi gond, szívesen hallgatom.
Ügyvédbojtár korában Benjámin az országos szépségverseny második helyezettjével járt, Ellával, az óvónői pálya elhagyójával. Gyönyörű nő volt, megfordultak utána a férfiak, bárhol megjelent, s azonnal a figyelem központjába került. Megszólalásig jó nő volt, summázza véleményét a férfi és elhallgat.
- Miért? – kérdez közbe Didó.
- Sajnos, a divaton és a bulvár híreken kívül nem érdekelte semmi. Finom ez a sajtos tallér. Lassan felfalom az összest!
- Egészségére!
- Köszönöm. Ellával öt évig nyűttük egymást. Végig tudtam, hogy szerepe az életemben annyira fontos, mint díszzsebkendő az öltönyöm zsebében. Eljött az idő, amikor bizonyos kötelező penzumokon vele kellett megjelennem és bevallom, szégyelltem, hogy kong a feje az ürességtől. Házasodni akartam, a szüleim már nagyon várták az unokát, az újabb kis Humbukk Benőt, és szakítottam vele. Haladtam a pályámon, lakásom, kocsim, pénzem is volt, ragadtak rám a nők.
Itt kezd érdekes lenni a történet, mert Benjámin tudatosan kereste élete párját. Milyen összefüggően beszél, pedig egy órája még részeg volt, villan át Didón a gondolat, de elhessegeti, ez biztos a gyógyteájának a hatása.
- Didó, kedves, sikerült megtalálnom a világ legokosabb nőjét! Vilma zseniális gyógyszervegyész! Jó alakú, csak az a baj, hogy nincs semmi érzéke az öltözködéshez. Huszonöt éves házasok vagyunk, három gyereket nevelünk és válni akar. Beleszeretett a kollégájába, és vele együtt ki akar menni Londonba, egy szál bőrönddel. Évekig csiszolgattam az ízlését, mire lecserélődött a ruhatára, s bármit vesz fel belőle, garantált a felső középosztálybeli asszonyoktól elvárható megjelenése. Erre itt akar hagyni a két középiskolás fiunkkal és az egyetemista lányunkkal. Az, hogy szerelmes, egy dolog, ám más dolog felrúgni miatta a családot. Hiába mondtam neki, menjen ki egy évre Londonba, de jöjjön vissza. Hajthatatlan. Felsorakoztattam minden lehetséges érvet és ellenérvet, mindhiába, csak abban enged, hogy nem véglegesen megy ki, de a válást illetően hajthatatlan. Bosszant, hogy miben ad többet Vilmának az a másik férfi, amit én képtelen voltam számára megadni? Megsértette hiúságomat! Majd higgadtan végig gondolom a teendőket, hogyan és miben kell átszerveznem a családunk életét ahhoz, hogy a gyerekeim a lehető legkevésbé sérüljenek. Veszek a feleségemnek a belvárosban egy kétszobás öröklakást, viheti az autóját, a személyes holmiját, s még az utazása előtt közös megegyezéssel elválunk. Nihil ab omni parte beatum.
Benjámin az órájára pillant, tíz perc múlva fél tíz.
- Tudok Önnek bármiben segíteni? – teszi fel a kérdést Didó, kissé fátyolos hangon.
- Nem, köszönöm, megoldom. Hálás vagyok, hogy meghallgatott, külön köszönöm a vendéglátást. Ígérem, viszonzom. Hamarosan jelentkezem és meghívom egy pezsgős vacsorára. Mondjuk a Hiltonba, ha Önnek is megfelel.
Gyorsan elköszön a férfi és sietve távozik.
Didó átmegy a másik szobába, mert annak ablakai az utcára néznek. Sebtében kitárja a baloldali ablakot, s majdnem derékig kénytelen kihajolni ahhoz, hogy lássa, amint Benjámin beszáll a kocsijába és padlógázzal indítva gyorsan besorol a forgalomba. Bátor ember, hiszen ügyvédként megkockáztatja, hogy elvegyék a jogosítványát, mert nem józanodott ki, abban biztos Didó, de ez már mindegy, nem az ő dolga.
Gondosan bezárja az ablakot, visszamegy a másik szobába. A dohányzóasztalon lévő lámpácska alól kiveszi a mini magnót, majd a benne lévő kazettát, és ráírja a tízes számot. A szekreter alsó fiókjából előveszi a másik kilencet, felkapja a kabátját és lemegy a bárba. Hogy’ fog örülni a kazettáknak Tomtom, hiszen az azokon lévő felvételek jól használhatók a szakdolgozatához! Tíz férfi vallomása, tíz sors, tíz különböző mentalitás, csak két dolog közös bennük, egyik a cafard, ami ivásra ösztökélte őket, a másik, hogy Benjámin kivételével mindegyikkel ágyba bújt. Ám igyekezett Didó megőrizni inkognitójukat, bár a foglalkozásuk vagy az életkoruk kikövetkeztetők a beszélgetésekből.
Vendégekkel telve a bár, Tomtomnak megállása sincs, pedig ráférne már némi pihenő, azonban Jóska bácsi nem enged neki egy percnyi lazsálást sem.
Didó néni megjelenése meglepetést okoz a fiúnak, de Jóskának is, aki elenged egy gyenge poént:
- Szervusz, Didó! Visszajöttél az el nem fogyasztott koktélodért? Már késő! Kiöntöttem!
- Ugyan, te férfiak gyöngye, csak nem gondolod, hogy rászorulok a koktélodra? Kérek egy konyakot és kísérőnek hozzá Tomtomot öt percre!
- Mi baj, öreglány, a fiad nélkül nem is ízlik az italod?
Jóska poénkodása megüti Tomtom fülét. Miről van szó? Hogyan lehetne a Didó fia? Keresztapja már nem szívhatja vissza a kimondott szót, így tudja meg Tomtom, hogy valójában a szülei örökbe fogadták Didó második gyermekét.
- A fenébe is! Menjetek fel az irodába, kaptok egy negyedórát, de egy perccel sem többet!
Dr. Vas Benjámin szorítja a vattát a vérvétel helyére, miközben felesége biztonságba helyezi a vérrel teli kapszulákat.
- Minden simán ment, drágám? – kérdezi és aranykeretes szemüvege mögül aggódva nézi férjét.
- Persze, Didó bekapta a horgot. Ami a piruládat illeti, egy pillanat alatt kijózanított. Töltsd le a mobilomról a beszélgetésünket. Akkor vettem be, amikor megkocogtattam a poharamat. A hatását meg érzed a beszédemen.
- Áprilistól Amerikában tesztelik és szabadalmaztatják. Két óra alatt mindenkit kijózanít. Köszönöm, szívem, hogy vállaltad a tesztelését! De mi lesz Didóval? Nem gyanakodott?
- Olyan mesét adtam be neki, melyben a valóságot kevertem a képzelettel. Így lett hihető a történet. Felhívom Misiéket, a bárban várnak a jelenésükre. A dohányzóasztal lámpájában volt a magnó.
Másnap reggel Benjámin megnézi a mobilját, üzent a bank, hogy átutaltak részére ötmillió forintot a Józan Alkoholisták Alapítványtól.
Reggelinél kisfia az ölébe ült:
- Kerestelek az este, apa! Nem tudtam elmesélni, mi történt az óvodában.
- Nem baj, Humbukk Benő, ma este bepótolod!
Híreket mondanak a televízióban:
Lakásában holtan találták K.L.-nét, közismert nevén Didót. A rendőrségi helyszínelők erős gázszivárgást észleltek. Halálának körülményeit önkormányzati eljárás keretében vizsgálják.
Lillát örömmel tölti el a két férfiember látványa. Hozza a teát és a kakaót, majd egy hatalmas tányér szendvicset.
- Jó étvágyat! Zolika, ülj szépen a helyedre, nehogy apádra öntsd a kakaót!

A cikket írta: Yolla

támogatóink