Julika

Látogatók száma: 39

Részlet

- Meghalt anyád.
Bálint nézte leánya lehajtott fejét. Juli a hírre, meg sem mozdult, a fejét sem emelte fel a tankönyvből. Várta a választ, vagy kérdést, de a lány mintha nem is hallotta volna, amit mondott.
Bálint előtt megjelent a vékony, riadt, nagy szemű kislány, akit elhozott, amikor elköltözött alkoholmámorba belesüppedt feleségétől.
Akkor üvöltött a lelke! Már négy éve! Négy év alatt, felesége elitta az életét, az értelmét. Legutolsó találkozásukkor már nem értette az asszony fura motyogását.
De a feleségét mégis látja minden nap. Juli anyja kiköpött mása volt. Ugyanaz a könnyen összegubancolódó, hullámos szőke haj, a zöld szemek. Ugyanaz a kissé kiugró arccsont, a duzzadt ajkak.
Csak míg felesége alacsony volt, Juli, apja nyakigláb termetét örökölte. Hosszú lábú nyurga kamasszá serdült az ő kicsi lánya.
Szép szemű Julika, így nevezte kislányát. Egyszer egy barátja megkérdezte a kislányt mi a neve? És, az ő kicsi lánya így felelt:
- Szépszemű Julika!
Kis szöszke lányom! Mit kellett anyád mellett kiállnod? Mit vétettél neki? Eszébe jutott, amikor kislánya sírva mondta el neki, hogy anyja az arcába üvöltötte:
- Gyűlöllek! Minek születtél meg te béka!
Juli nem merte a fejét felemelni! A hírre nem érzett semmit, azon kívül, hogy görcsbe rándult a gyomra. Eszébe jutott minden, amit évekig elfelejteni igyekezett. Amit ki akart törölni az emlékezetéből.
Apja az ajtófélfának támaszkodva várta, hogy mondjon valamit. Majd sarkon fordult és lement a lépcsőn. A konyhában kibontott egy sört, majd újra elolvasta a táviratot.
Visszaemlékezett arra, amikor hazavitte a kórházból feleségét és újszülött kislányát. Mennyire máshogy képzelte akkor az életüket!
A baba csendben feküdt a pólyában és csak homloka látszott ki a takarók alól. Az asszony szeme karikás volt, fáradtnak látszott. A pici mocorogni kezdett, majd rekedt visítással adta a világ tudtára, hogy valami nincs rendben.
- Na! Ne sírj, te kis béka!- szólt az asszony lágyan és ringatni kezdte a babát.
Házuknál anyósa várta őket és elpityeredett, ahogy meglátta a babát.
Bementek a házba, és Edit eldőlt az ágyon.
Bálint nézte az apró babát, ahogy az egész öklét a szájába gyömöszölte. Sosem fogja azt elfelejteni, amikor a lánya ránézett, majd kacsintott egyet és hatalmasat ásított. Másnap mennie kellett, és csak két hét múlva látta újra. Az asszony szeme karikás volt, a lakásban rendetlenség, a mosogató tele edénnyel. A baba az ágyában üvöltött…
Az emlékei ugráltak ide-oda az agyában. Felbukkantak majd eltűntek. A következő pillanatban, az jutott eszébe, amikor Julika futott a kamion után és sikított:
- Apu ne menj el!- ő meg megállította a kocsit, kiugrott és visszafutott a kislányhoz.
Az asszony nem dolgozott. Fiatalkori idegi problémái miatt korán leszázalékolták. Szinte ezzel egy időben nyúlt az italért. Bálint kamionnal járta az utakat, már évek óta. Biztos megélhetést akart a családjának biztosítani, szinte sosem volt otthon. A kuporgatása, a rengeteg munka, úgy látszott meghozza gyümölcsét. Tudott venni egy kamiont, majd még egyet. A vagyonka szépen gyarapodott. Házat nem kellett vennie, mert a szüleitől örökölt házat újították fel az asszonnyal. Eleinte Edit tartotta magát, ha Bálint otthon volt, nem nyúlt italhoz. Pár év után már nem érdekelte, ha férje is látja.
Bálint csak később figyelt fel kislánya, mindig szorongó pillantására. Ideges rémült ugrására, ha felesége hirtelen mozdulatot tett. Majd a kék foltokra a karján, vékony kis combján. A véraláfutásokra! Amikor rákérdezett a feleségénél, az asszony a vállát vonogatva arra hivatkozott, esik-kel az a két ballábas gyerek.
Egyszer este érkezett haza és első útja leánya szobájába vezetett. Nem tudta az ajtót kinyitni, nem értette, azt hitte a zár szorult meg. De ahogy erősebben meglökte az ajtót, megmozdult a mögéje tolt bútor. Szinte ezzel egy időben meghallotta kislánya sikoltó kiáltását:
- Menjen innen, mert kiengedem a kutyámat és széttépi magát!
Bálint meghökkent! Kutya? Sosem volt kutyájuk! Erősebben meg akarta lökni az ajtót, de esze azt súgta, előbb szóljon valamit.
- Julika! Én vagyok az! Apu! Hallod kislányom?
Csend lett, majd hallotta, hogy Julika az ajtóhoz fut, és erőlködve eltolja a bútort, amivel eltorlaszolta az ajtót. Bálint benyitott és felkapcsolta a villanyt. Julika maszatos arccal, kisírt szemekkel bámult apjára.
- Mi történt kislányom? Mi a baj?
A kislány kapkodva, sírásba fulladva elmondta, hogy anyu két bácsival jött haza, és az egyik elkezdte őt ölelgetni és azt akarta, hogy Juli csókolja meg őt. De ő nem akarta, és a bácsi beleharapott a nyakába.
Bálint döbbenten nézte a gyereket, majd felesége szobájába indult. Az asszony ruhástul feküdt az ágyon, a szobában fullasztó alkoholszag bűzlött. Nézte egy darabig a valaha szép arcú nőt, majd szó nélkül nekiállt összepakolni a kislány holmiját.
Még aznap este átvitte Julikát az anyósához, aki két utcával arrébb lakott. Mindig jól kijött a szelíd galamblelkű asszonnyal, aki sosem értette lánya kire ütött. Az egész város előtt szégyellte magát miatta.
Másnap, mire Edit kialudta magát, Bálint visszament a házba az asszonnyal beszélni.
- Mit csinálsz te asszony? Ezért dolgozom én, hogy te meg vadidegeneket hozzál a házamba, akik még a lányomat is meg akarják rontani? Megszégyenítesz a város előtt, minden pénzt, amit a kezedbe adok, a kocsmába hordod!
Nézz magadra! Már senki nem áll veled szóba, csak a kocsmatöltelékek! Ha lányomnak valami baja esik, akkor az Isten irgalmazzon neked!
Bálint nem vitte vissza a lányát, anyósa nevelte haláláig. Aztán a néni meghalt és így Bálint és Julika hazaköltözött. Az asszony akkor visszavett az italozásból, úgy látszik férje szavai hatottak rá. Abba nem hagyta, és végül megint csak az alkohol győzött.
Bálint szokásává vált, hogy útja végeztével mindig, első teendője volt, hogy lányát megnézze.
Akkor is benézett hozzá, látta hogy Julika az ágyon fekszik és alszik. Nézte a nyurga kislányt és az jutott eszébe, ágyat kell neki venni, mert Juli lába lelóg az ágyáról. Már készült behúzni az ajtót, amikor feltűnt neki, hogy a lány mintha nem lélegezne!
Odalépett hozzá, felkapcsolta a kislámpát. A kislány szemei kifejezéstelenül néztek vissza rá. Rémületében majdnem leroskadt, és elkezdte rázni a gyereket, de ugyanakkor érezte, hogy a teste tüzel a láztól! Gyorsan egy lázmérőt, de szembesült azzal a ténnyel, hogy semmiről nem tudja a saját házában, hogy hol van. Takaróba bugyolálta a kislányt és futott az autóhoz. A kórházig csak azt mondogatta:
- Jaj Istenem! Jaj Istenem!