Kapás van

Látogatók száma: 31

Kapás van

Tátrai a nagy szürke semmiben volt, nem tudta, hol és minek, aztán egyszer csak ott állt egy jókora ház előtt. Az álmodók biztonságával tudta, hogy ebben az épületben előadás folyik; jobb sorsra érdemes gyerekek produkálják magukat a mamák és nagymamák elragadtatott örömére. Mindig utálta a gyerekprodukciókat, illetve nem utálat volt ez, hanem szánalom, sajnálta a majmoknak öltöztetett gyerekeket, akik bőgve piszkálják az orrukat, fadarabokként mozognak a színpadon, és alig várják, hogy megkapják a beígért csokikát, fagyikát és társaikat.

Az épület az egész szélességében egyetlen kapu volt, sarkig kitárva, és nem a szép muzsikaszó hallatszott ki az utcára, hanem a minden egyébbel összetéveszthetetlen zsivaj, amit az elkényeztetett takonypócok, királylányoknak nevelt libácskák, gügyörésző felnőttek és rezignáltan rendelkező tanárok adnak elő. A nyitott kapun ki-beszaladgáltak a kisebb kölykök, és vérmérsékletüknek megfelelően ordítoztak. Ennek nem az az oka, hogy a gyerek azt hiszi, csupa süket veszi körül. A gyerek nem hülye, hanem önző. Mindenki némuljon meg, és rám figyeljen! Én vagyok a világ közepe, minden figyelem nekem jár, engem nézzetek, engem csodáljatok, mint a dédi, akiről magam is tudom, hogy súlyosan paralitikus, de akkor is jól esik, ha térdre borul előttem, és hódolattal imád – ha megengedem neki, hogy megkösse a cipőpertlimet.

Ebben az a szép, hogy a gyereknek igaza van. Dehogy akart ő megszületni, nagy kiszúrás volt, amikor bevállalták, de ha már így történt, vezekeljenek. Kompenzáljanak. Egy egész rohadt életet kell leélnem a felelőtlenségük miatt, esetleg nyolcvan évet. Mi az, hogy nem kapom meg most rögtön a kólát vagy a túrórudit? Ha már ennyire kiszúrtak velem, legalább fizessenek.

Tátrai bement a nyitott ajtón, és senki nem kérdezte meg, hová, minek. Jegyet nem árultak és nem kértek. Ez kellemes változatosság az utcai forgalomhoz képest, ahol lépten-nyomon fizetni kell, ha megállsz, ha befordulsz, ha előzöl és ha nem; de főleg az kerül nagyon sokba, ha valahol meg mersz állni: nem Fernandel az 1. számú közellenség, hanem a parkoló autó.

A zsöllyékben szép rendben ültek a szülők, és a gyerekek nem szép rendben szaladgáltak mindenütt, ahol láb alatt voltak. Kapj el, kapj el, vinnyogta valószínűtlenül magas hangon a kiscsaj, aki meg volt győződve arról, csak azért építenek színháztermeket, hogy ő egy jót fogócskázzon. Kapjon el a zetelaki mészáros, morogta Tátrai, miközben egy személyben szlalomozott a gyerek körül. Hozzá nem nyúlnék egy millióért! A kislány odaszaladt a mamájához, és a cúnya bácira mutogatott. Mama pillantásai vasvillákként fúródtak Tátrai szemébe. Normális ember az, aki nem látja, hogy az egész világon Barbi a legszebb, legokosabb és legtündéribb, azonkívül húsz év múlva el fogja tartani az ország nyugdíjas lakosságát. Szánalmas tyúk, morogta Tátrai, miközben tovább araszolt a színpad felé, ahol tizenkét undok kis hercegnő ugrált páros lábbal, és azt képzelték magukról, hogy ők az ecseri lakodalmas. A színpad szélén agyonhajszolt tanárok mantráztak becsukott szemmel: Ügyes vagy! Ügyes vagy! Dzsenniferke megbotlik a Szintiácska szándékosan kinyújtott lábában, és elhasal. Ügyes vagy, ügyes vagy, ismétli Kati néni gépiesen, mert nem szabad elvenni a gyerek kedvét, és különben is, Szintiácska nagyon ügyesen gáncsol, és Dzsenniferke még ügyesebben hasal; mindketten kapnak két piros mackót az üzenő füzetükbe, ha majd egyszer előkerül, a múlt heti tízórai maradékai közül.

A színpad túlsó vége elhanyagolt baromfiudvar, és az erősen túlsúlyos Jolanda át akar mászni a kerítésen. Nem sikerül. Helyre kis piros főkötője van, amilyet a lányok kizárólag a mesében viselnek. Feneke, mint egy világrekorder görögdinnye. Tátrai erős kísértést érez, már majdnem fölemeli a lábát – de nem. Erkölcsileg teljesen kifogástalan lenne, de egyszerre ezer ember ugrana neki, hogy kikaparja a szemét. Jolanda szent tehén, mert ő fogja eltartani a nyugdíjasokat, ha Barbika véletlenül megokosodna, és Namíbiáig menekülne a magyar nyuggerek elől.

Ami, valljuk be, szinte lehetetlen. Csak meg kell nézni a mamáját.

Barbikáné még a Retek-klubban is magára vonná a figyelmet.

Tátrai még morgott egy sort, aztán körülnézett. Végül is, nem a ti kedvetekért jöttem én ide.

Hanem, miért is?

A kiskölyök egyedül álldogált a sarokban, és pityergett. Szerencsém van, gondolta Tátrai, és egyenesen odatrappolt. Mi baj van, öcsi?

Haggyá’ békén, mondta a gyerek dacosan, és elfordult.

Miért sírsz, nem találod a szüleidet? Na gyere szépen, majd én segítek neked.

Pistike ellökte a kezét. Nem kell! De a kinyújtott kézben egy igazi Kindertojás volt, egy bontatlan, eredeti, csábító Kindertojás. Lehet, hogy kisautó van a hasában. Egy piros Lamborghini Miura, ami még hiányzik a sorozatból. Vagy egy pókember. Gremlin.

Pistike megfogja az idegen bácsi kezét, és engedelmesen megy vele az autó felé. Nemsokára kiderül, hogy mit rejteget a Kindertojás.