Képek 14.
Látogatók száma: 42
Ma elmentem a boltba, mert pár apró dolgot elfelejtettem megvenni, vagy is nem jól néztem szét és lemaradt a listámról. Korán mentem, szinte nyitásra.
Előttem egy kis fiatal páros évődött a sorban. A fiú is és a lányka is aranyos szimpatikus volt. Puszi puszi és a fiú mondott valamit amire a lány halkan annyit szólt oda, hogy Te csirkefogó. Én ezen elmosolyodtam, mert a lelki szemeim visszarepítettek megint a gyerekkoromba.
Mint említettem késői gyerek voltam és az első, aki életben is maradt a szüleimnek. Így az apukám félig meddig fiúként is kezelt. Boldog voltam, mert szerelhettem vele, és kalapálhattam a követ is. Meg adott néha szöget is azt is beüthettem.
Egyszer Ő tartotta én ütöttem, na nem volt benne köszönet, mert teljes emberi erőmmel ami egy öt éves öntudatos segítőkész gyermeki lélekben rejlik jó nagyot oda csaptam. Szegény bekapta az úját és csak mosolygott, de nagyon fájt neki, pedig adtam rá puszit is!
Utána inkább egyedül verte be a szögeket, én meg kaptam játék ütögetni valót.
Nem haragudott, csak emlékezett mekkorát ütöttem oda.
Egyszer kérte a fogót hogy adjam oda. A csípőfogót kérte. Tudtam melyik az, mert nagyon figyeltem és szerettem körülötte serte -pertélni és "segíteni".
Én nagyon gyorsan felkaptam tettem hirtelen egy nagy lépést megbotlottam, és gyorsan mondtam, hogy tessék, itt a csirkefogó, ami repült is felé, én meg elhasaltam rendesen.
Így nem az úját, a lábát találtam el.
Na meg is kérdezte, hogy anyának nincs mit segíteni?
Gondolom elég volt a balszerencséből számára, és gondolta tegyek már jót máshol is, de mondtam, most itt ráérek segíteni.
Mosolygott, és megköszönte, hogy vele maradok.
Gondolom a lomosban én voltam számára a sors csapás, de aranyos voltam és tudtam mi a különbség a szárnyas alátét és a lapos alátét között, és tudtam melyik a csavaros doboz, és melyik a szöges, és mit hova kell tenni.
A tudás pedig hatalom, és én azt kemény sokszori borogatással és összeszedegetéssel tanultam meg.
Meg mindennek meg volt a helye, és édesapám mikor pakolta fel a helyükre a dolgokat én megkérdeztem mi az, Ő válaszolt és megtanultam.
Na meg a falra kívülről is felrajzoltam.
Lány létemre eleven gyerek voltam és tanulékony is. Imádtam szerelni, szögelni és csinálni mindent amit láttam apa csinál, azt én is kisebb fadarabokból összetákoltam. Még 10 éves sem voltam, de tudtam hogyan kell helyesen tüzet rakni a tűzhelyben.
Nagyapám is szeretett nagyon, mert csinált nekem kis tekenőt, amibe én is dagasztottam a nagymamával a tésztát és gyúrtam is.
Sőt volt mosó tekenőm is, és zsebkendőket mostam benne.
Milyen büszke is voltam, hogy ha mamáékhoz utaztam, ott is segítettem a munkát hátráltatni, és otthon is megtaláltam a módját, hogyan gátoljam a felnőtteket a gyors munkavégzésben.
Szenes lapátkám és vödröm is volt, amiben hordtam a szenet ősszel, hogy legyen mivel fűteni télen. Ja és én is felöltöztem mikor mentünk ki az udvarra fáért és szénért, ezzel is segítve a drága szüleimnek, hogy minél később érjen véget a napi munka. De Isten bizony mind ezt én olyan gyermeki jó szívvel csináltam, amilyennel csak lehet. Szentül hittem, hogy segítek, és milyen jó, hogy egy darabkával több kerül be.
Ma már látom, hogy tévedés volt, de akkor nagyon jó volt, és ennyi idő távlatából látom mennyi türelmük volt a szüleimnek hozzánk gyerekekhez, pedig három műszakban jártak dolgozni. Ott volt a ház körül a kert és minden, de jutott idő ezekre a nekünk gyerekeknek nagyon fontos tennivalók elviselésére is.
Ma pedig sokszor látom anyuka apuka cibálja a gyereket, hogy gyorsabban, és menjünk mert elkésünk.
Akkor pedig milyen jó volt sokkal több időbe tellett velünk csinálni a dolgokat, de ők bölcsen tudták, hogy ez tesz majd minket felelős felnőttekké, ha ránk is bíznak nekünk fontos dolgokat elvégezni.
Talán azért voltam én is türelmes a gyerekeimmel és ma is van türelmem a gyerekekkel.
A boltba egy gyerek bele akart ülni a kocsiba, de ez nem olyan fajta kocsi, hanem csak sima egymásba tolódós bevásárlókocsi. A gyerek hisztizett, a nagyi nem bírt vele, mire mondtam emeljük fel a végét, és bele ültettem a gyereket és lelógott a lába, nagyi meg a háta mögé rakhatta az árut. Nem volt könnyű tolni, de kis kellemetlenség és nem sírt a gyerek és örült hálás szemmel nézett rám, hogy mégis utazhat a kocsiban.
Nagyon szeretem a gyerekeket, és szüleim és gyerekkori emlékeim és a játék szeretete teszi talán, hogy nem felejtek el gyereki ésszel gondolkodni és hamar megoldást találni a nagy dolgokra, és türelemmel lenni mások iránt.
Nem tolakszom, sőt ha több dolgot vásárolok, és valaki mögöttem csak egy valamivel áll, szívesen cserélek vele, ha látom siet. Én ráérek, mert a türelem egy ajándék, mellyel tudok élni.
Remélem gyerekeim génjeiben is benne van ez a türelem és emlékezni fognak rá ha eljön az idő. Sokat mesélek Nekik is ilyen dolgokról, hogy milyen jó volt akkor.
Pedig tudom, hogy én is voltam rossz gyerek is, és sokat kikaptam és vesszővel és szíjjal is, de ezek valahogyan már nem olyan éles képek. Az idő jótékonyan begyógyította a sajgó hátsómat.
A cikket írta: Divi Éva
Hozzászólások
időrendi sorrend