Kíra 2. rész
Látogatók száma: 69
- Bódi, te! Hunné vesző annyi pízt? - A csend, amit a kérdés hagyott maga után, ott vibrált a levegőben.
Gyorsan telt az idő. A kislányból pillanatok alatt lett kamasz. Szorgalmasan tanult, sorra nyerte a tanulmányi versenyeket, segített az anyjának a kistestvérei körül. Szépsége is mindinkább kibontakozott. Fekete haja, fekete szeme, korán megmutatkozó nőiessége egyre jobban felkeltette a férfiak figyelmét. Mindebből ő semmit nem vett észre. Tizenkét éves volt, amikor nagylány lett. Szégyellte, nem értette mi történik vele. Először azt hitte, valami betegség, ezért nagyon megijedt. A szülei éppen a kocsmában voltak, hát fogta magát, és utánuk ment. A vérzés nem tréfadolog, azt már az öccseinél megtanulta. Jobb, ha szól az anyjának.
Az ivóban nagy volt a füst és a hangzavar. A félhomályban percekig tartott, mire a fröccsös poharak és sörösüvegek között, rosszarcú férfiak társaságában felfedezte az apját. Az anyját nem látta sehol. Aztán később, inkább csak a hangjáról, felfedezte őt is. Egy játékgépet püfölt nagy indulattal. Biztosan vesztésre áll, gondolta Kíra. Bátortalanul, szorongva lépett oda hozzá.
- Anyu! – fogta meg a nő szoknyáját.
- Mit akarsz itt? Nem megmondtam, hogy maraggyatok a feneketeken? Megetetted a purdét?
- Anyu! Valamit akarok mondani!
- Várj már, nem látod, hogy dógom van?
Aztán mégiscsak elmondta. Az anyja összecsapta a kezét, felnézett a plafonra, aztán egy “na, hál’ Istennek” – kel odacitálta az apja elé.
Kírát ez nagyon bosszantotta. Nem elég, hogy félt, fogalma sem volt, milyen furcsa betegsége lehet, ezt még az egész kocsmának is meg kellett tudnia! Legszívesebben elrohant volna, de az apja csak vihogott, és szorosan magához ölelte. Ilyet is régen tett már.
- Fizetek egy kört mindenkinek! Nagylyány lett a lyányom, akár férjhez is adhatom már – mondta olyan hangon, hogy Kírának végigfutott a hideg a hátán. Innen is, onnan is röhögő, részeg és koszos férfiak ajánlkoztak, mint számba vehető férjjelöltek.
- No, gyere csak, lyányom! Gyere apádhoz! Itt mindenki előtt, meg a magasságos Úristen előtt mondom én néked, hogy kívánhatol valamit – ezzel körülnézett, hogy mindenki hallotta-e, milyen nagyvonalúan kezeli ezt a kérdést.
- Nagyot kívánjál, te lyány! Az anyád az elébb nyert a félkarún – hangzott innen is, onnan is.
- Az én pénzembűl aztán már nem ajándékozgat, inkább befektetem asztat egy borospohárba – szólt felháborodottan a nő.
- Csönd legyen, asszony! – utasította rendre mérgesen a feleségét, aztán kedveskedve odafordult a lányához.
- Mongyad, mit akarol, lyányom?
Tágra nyílt a kislány szeme, még soha nem kívánhatott semmit, vagy ha kért is néha valamit, soha nem teljesítették. Nem tudta, merjen-e nagyot óhajtani, de aztán eszébe jutott az osztálykirándulás. A többiek Pestre mennek, az Országházba, meg a Vidámparkba, de ő meg sem kérdezte otthon, hogy mehet-e. Honnan is lenne nekik annyi pénzük? Nagyon csábító volt a lehetőség. Soha nem járt még sehol a városon kívül, de az sok pénz! Viaskodtak benne az érzések, de mégiscsak kibökte:
- Szeretnék elmenni az osztállyal, megnézni a koronát. Elenged, Apám? Holnapig még lehet jelentkezni.
- Aztán mennyi az annyi, te lyány?
- Tízezer forint - mondta ki a számot alig hallhatóan – de ebben benne van minden – tette hozzá még gyorsan, nehogy az apja soknak találja az összeget. De az így is a fogát szívta.
- Sok píz az, nagyon sok!
- Most már nem másíthatod meg, Bódi! El kell engedned – szólt az egyik asztaltársa és köszöntésre, amolyan áldásra emelte a poharát.
Kíra az éjszaka közepén zajra ébredt. Az aprócska szobában megült a füstös, áporodott levegő. Az orráig sem látott a koromsötétben. Mellette nyugtalanul megfordult az öccse, magával rántva azt a rongydarabot, ami takaróként szolgált kettejüknek. Már éppen visszaaludt volna, amikor szülei ágya felől beszélgetést hallott.
- Bódi, te! Hunné vesző annyi pízt? - A csend, amit a kérdés hagyott maga után, ott vibrált a levegőben. Kíra küszködve próbálta megőrizni az önuralmát, hogy semmiképpen el ne árulja, ébren van.
- Hmm, Bódi! Hunnét?
- Maraggyá mán, Málvin! Az anyád Istenit! Unnét, ahun eddig is vót - válaszolt mégis az apja, hogy elejét vegye a további kérdezősködésnek.
- Eddig, eddig! De mondd meg Bódi, hunnét?
- Van a Kajtár Józsi bácsiná! Láttam tegnap, amikor a fáját hasogattam. Tele vót a bukszája nékije, de igen szűken mérte a fizetséget.
- Unnét? – csodálkozott el az asszony, de aztán nem sokáig törte a fejét, belenyugodott. Ha unnét, hát unnét. Mit érdekelte már tovább! A lényeg, hogy nem az ő pénze bánja.
folyt.köv.
A cikket írta: Nurse
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia !
Fantasztikusan jól írsz, és érezhető a légkör ami az írásodban van. Tetszik nagyon !! Üdv Éva.
Örülök, hogy tetszik. Bár, a téma elég feszes, de ilyen ez a mi kis világunk :-(
Nurse
Visszafojtott lélegzettel várom a folytatást;-)
Azt szeretem az írásaidban, hogy bele tudom képzelni magam a történetbe, ott vagyok én is a történéseknél. Nincsenek benne olyan hibák, amelyek kizökkentenének belőle és kívülre helyeznének. Nagyon természetesen írsz!
Az ilyen olvasóknak érdemes írni ;-)
Holnap felteszem a következő részt. :-)
Szia Nurse! Nagyon jó írás minden elismerésem bizony a folytatásra nagyon kíváncsi leszek, hogy a lány sorsa vajon alakul -e vagy mi történik...? Millió pusz Orsolya
Puszi: Nurse
Fantasztikusan jól írsz, és érezhető a légkör ami az írásodban van. Tetszik nagyon !! Üdv Éva.
Azt szeretem az írásaidban, hogy bele tudom képzelni magam a történetbe, ott vagyok én is a történéseknél. Nincsenek benne olyan hibák, amelyek kizökkentenének belőle és kívülre helyeznének. Nagyon természetesen írsz!