újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Királynő

Látogatók száma: 42

X

Királynő

Rózsakert volt itt valamikor, mindenféle színű rózsák nyíltak, egyszerre vagy egymás után. A legszebb a tearózsa, a legszebb a piros, a legszebb a bíborszínű, mindegyik csodálatos, és a méhek mámorosan keringenek a virágok körül. Sziromtenger a város közepén. Aztán valaki úgy döntött, hogy ez túl nagy luxus, elég lesz ennek a városnak néhány árvácska, egy orgonabokor, elég lesz a gyep. Ma már csak fű terem az egykori rózsakert helyén, a fű között százszorszép, pitypang, mindenféle gyom. Néha lekaszálják, de inkább nem, mert a kasza sokba kerül. A kaszás nem, annak elég lesz a zsebből egy ötszázas.

A fák még emlékeztek a rózsakertre, fehér gyertyás vadgesztenyefák, mindegyik olyan széles, mint a királynő szoknyája. És a királynő is ott sétált a fák alatt, a gyepnek csúfolt gaz körül, a fején lehetetlen kalap, a kabátja rongyos, de ő azt nem veszi észre, nem lát semmit azon kívül, ami volt. Bolyong a fák alatt, fölszedi a kavicsot, a lehullott vadgesztenyét, halkan duruzsol hozzájuk, ő tudja, mit. Az elmúlás királynője, mindent elvesztett, ami egykor az övének kínálkozott, örök boldogságot ígért.

Van, akit a boldog perc is éltet, búcsúzó napsugár, lepergő rózsaszirom. Büszkén hirdeti: én mindenben csak a szépet látom! Pokolba kívánt kölykök születnek, betegek kushadnak mocskos párnáikon, akna robban, dördül a revolver, pénz nevében, Isten szent nevében, akármilyen hazugság nevében grasszál a halál. Örülsz, és a szépet látod? Jó neked.

Kézen fog, és tündérhonba röptet az illúzió.

Régi parkok, régi királynők, ők már nem repülnek. Odafönt sem jobb. Gesztenyés királynő, rózsakert-királynő, emlékszel még odaföntre?

Hogyne emlékezne szegény, hiszen abba bolondult bele.

Minka a kisvárosi lányok apró izgalmakkal teli életét élte; minden fontos volt, a loknikba kényszerített szöghaj, a csipkeblúz, a legutolsó szalag és fodor. A lányok mind azt vallották, hogy a zenét szeretik. Ugyan dehogy, a zenész fiúkat nézték, az énekes fiúkat bámulták, odaálmodták magukat a színpadra, vagy inkább csak a színpad mögé. Ismerték az összes rock zenekart, fúziós-funky nagyakkordokat, kihipózott punkot, kísérletezős repertoárt, alternatív dancehallt, amire rázni lehet, vagy nem lehet rázni. Nevek kötődtek a zenéhez, Gitti, Tecsó, Extaziska, Travibuli, Riff és a Bétamalacok. Aztán Amigo kivált a sok név közül, lejött a táncparkettre, és azt mondta Minkának, hogy életében először most szerelmes. Minka a szalagja hegyéig elpirult a nagy megtiszteltetéstől, és fölnézett Amigóra – föl kellett nézzen, mert Amigo kosarasnak indult, csak aztán megunta, hogy mindig le kell hajolnia, amikor kosárra dob, és különben is, a zenészek jobban keresnek – akkoriban Amigo még nem sokat tudott az életről, csak azt az oldalát ismerte, amelyet bevontak csokoládéval. Lehet, hogy nem kellett volna kosarat adni a kosárnak? De most már benne vagyunk, zörög a szekér, és a lányok minden koncerten visítoznak a gyönyörűségtől. Miért ne? Egy piszkafa, egy lakli ugrál a színpadon, és a levegőbe dobálja a gitárját. Ez a csúcs, ez a szuper.

Aztán Amigo kiválasztotta magának Minkát, aki egyáltalán nem visítozott, nagy bociszemekkel nézte őt, a művészt, az istent, aki kettőnél több akkordot ismer, és előtte áll a ragyogó jövő.

Minka apja morgott, az anyja dühöngött, de nem szólhattak semmit, mert a fiú olyan előzékenyen viselkedett, mint egy tánciskolai és illemtanár. Minkának csak a homlokára lehelt egy puszit, és virágot hozott a mamának. Hát persze, hogy elengedték Minkát a koncertekre, azzal a feltétellel, ha a tanulmányi átlaga nem lesz rosszabb. Nem lett az, maradt a gyenge közepes. Végül is, kit érdekel? A lányok férjhez mennek, főznek és pelenkát cserélnek, mire észbe kapnak, már ott ugrálnak az unokák körülöttük.

Amigo a rózsakertben várta Minkát, ha csak lehetett, és elég sokszor lehet, amikor egy ifjú isten azt gondolja, hogy szerelmes. Nagy siker lett az új dal, A szere-szerelem nem csa-csa-csacsi játék, és Amigo körülbelül olyan híres lett a kisvárosban, mint Elvis vagy Michael Jackson egy olyan közepes méretű bolygón, mint a föld.

Amigónak egyszerre szűkös lett a város, és azt gondolta, sokkal jobb lesz Ausztriában. Ausztria lesz a karrierjének a következő állomása, Laa an der Thaya, csuda dallamos név, lám itt a tuja. Ki tudja, hol van ez a város, talán az olasz határon.

Csillogó szemekkel mesélte Minkának, hogy valóra válik az álom, a mese; ez már nem is impresszió, eljött az impresszárió, ami go, folytassa külföldön, Amigo… Minka még mindig csa-csa-csacsi kislány volt, és fülig szerelmes, csak ennyit kérdezett: A jövő héten már itthon leszel?

Remélem, hogy nem, felelte Amigo, most már komolyan, mert Minka ezt várta el tőle, hiszen csak most indul be igazán a karrierem. Majd írok egy képeslapot.

Minkával megfordult a világ, a pompás rózsatövek gyökerestől meredeztek az ég felé. Hová lettek a virágok? Elvesztek, eltűntek a föld alatt. A tearózsa, a piros meg a bíborszínű nem akartak többet hallani. A találkozás jó, az elválás rossz, a búcsú fáj a virágoknak is.

Most, amikor… kezdte volna Minka, de gyorsan elhallgatott. Minek? Legföljebb majd ő is megírja egy képeslapon.

De aztán nem írt meg semmit, mert Amigo nem jelentkezett többé, sem Laa an der Thaya-ból, sem a többi nagy világvárosból, ahová esetleg elvetődött, és Minka nem is várt sem levelet, sem képeslapot. Az utolsó pillanatban hozták vissza a halálból, visszahoztak valamit, amit még mindig Minkának neveztek, de ő már örökre ott maradt az ismeretlenben, a két birodalom határán.

Egy idő után fölvette azt a szokást, hogy kisétált a parkba, akár esett, akár fújt; előbb a rózsakertben sétált, aztán már csak a helyén, de úgy látszott, észre sem vette a különbséget. A tearózsák szomorúan bólogattak, és elmondták neki, hogy Amigo nagyon híres, most éppen New Yorkban van, most meg a Hawaii szigeteken. Még mindig keményen dolgozik a karrierjén, de egyszer majd biztosan ír egy képeslapot. És a vadgesztenyefák éppen virágoztak, vagy tüskés golyókat dobáltak szanaszét; mélán kérdezgették Minkát, hogy emlékszik-e. Azok voltak ám a szép idők! Amigo még nem volt világhírű, de elég volt neki Minka, meg egy szál gitár. Igen, felelte Minka a fáknak, rendes tőletek, hogy segíteni akartok, de inkább magatokkal törődjetek. A földön húzzátok magatok után a szoknyát. Sosem néztek a tükörbe? Hát ti, rózsák? Elhervadtok, és a virágaitokat lerágja a féreg. Így várjátok Amigót haza? Csodálkoztok, ha nem siet?

Estefelé, sötétedés előtt egy idősebb asszony érkezik a parkba, és körülnéz, hol találja meg a királynőt. Szelíden megfogja a karját, begombolja az avitt kabátot, megigazítja a furcsa kalapot, amelynek párját már sehol sem látni, és hazavezeti a lányát. Légy jó kislány, gyere szépen haza. Minka vonakodik egy kicsit, aztán elindul. Nem sokat beszél, mert nincs mit mondani, vége a színdarabnak. Néha megkérdezi: Beteg voltam? – Igen, kislányom, feleli az anyja türelmesen, beteg voltál, de most már jól vagy, haza kell menni, gyerünk haza. – Minka még egy utolsó pillantást vet a parkra, amely alig látszik a sötétben, aztán engedelmesen megy az anyja mellett, otthonról haza.

A cikket írta: Müszélia

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: