Lánchegységek, röghegységek
Látogatók száma: 69
Az ovális asztal tökéletes mértani pontossággal szeli ketté a szobát. Pardon, ebédlőt, ahogy Susanne hívja a szobát. Az asztal egyik végén magas, halántékánál már őszülő hajú férfi ül, újságot olvas.
Nem idős, alig harmincöt éves. Felesége vele szemben, az asztal másik végén, mélán lóbázza a lábát, tekintete olykor megpihen fehér bojttal díszített magas sarkú, kecses vonalú papucsán. A férfi nem emeli fel fejét. A reggelivel már végzett, Jane, a bejárónő a szokásos lágy tojást szolgálta fel, túlsütve, mint általában. Narancsdzsem, vaj, pirítós, csupa olyan dolog, ami Susanne kedvence. A Times minden gondolatát leköti, a tőzsde állása, a napi hírek mindig is érdekelték, bár nem kötődik a szakmájához. John ügyvéd, a Baker Streeten van az irodája. A halálozási rovatot is átnézi, pedig attól ő még messze van, ismerősöket is ritkán talál köztük. Mégis érdekli.
- Te, John – szólal meg a nő vékony hangon, és lábával abbahagyja a kalimpálást, szép nyugodtan egymás mellé helyezi őket a padlón. Teste megfeszül, előrehajol, máskor üres tekintetű, kék szemét a férjére szegezi.
- Igen, szívem? – néz fel a férfi az újságból.
- John – kezdi újra a nő. – A Himalája, az, lánchegység?
- A Himalája lánchegység-e?– ismétli meg a kérdést a férfi, majd óvatosan, vigyázva, hogy ne gyűrje meg, összehajtja az újságot ,és az asztalra teszi.
- Egy kvíz kérdésben volt – mondja az asszony – Négy hegy volt felsorolva, és az volt a kérdés, melyik nem lánchegység? – A nem szót erőteljesen hangsúlyozza, akárcsak a játékot vezető férfi a TV műsorban.
- A Himalája lánchegység – feleli John nyugodt hangon.
- Ó - hökken meg az asszony – azt hittem, az csak egy púp.
- Egy púp? – visszhangozza a férfi a szavakat. Hangjában megdöbbenés, csodálkozás hallatszik, majd visszafojtja a nevetést. Nem is tudja, akar-e nevetni egyáltalán.
- Hegy, na! – mondja az asszony. – Ne légy értetlen!
Majd kis hallgatás után hozzáteszi:
- Mért, mi az a lánchegység?
A férfi rezignáltan felel:
- Több ezer méter magasságba emelkedő fiatal hegység. Láncszerűen húzódó párhuzamos vonulatai közé mély völgyek, sebes folyók és besüllyedt fiatal medencék ékelődnek. A lánchegységek vulkanikus területe a színesfémek érceinek fontos lelőhelye, peremvidéke kőolajat, barnakőszenet, kősót és kálisót tartalmaz.
A nő bávatag, minden értelmes szót elutasító tekintete láttán hozzáteszi:
- Olyan, mint ez a kés, látod? – emeli a szeme elé a kését, amivel az imént még a pirítósát vajazta. A kést megfordítja, így az élével felfelé áll.
- A Pennine lánchegység?
- Nem, az, röghegység.
- Mi a különbség?
- A röghegység – keresi a szavakat a férfi, majd diadalmas mosoly terül el arcán – a röghegység egy púp.
- Ó - feleli csodálkozva az asszony, majd elhallgat.
A férfi újra felemeli az újságot.
- Jonh…
- Igen, szívem?
- Gyereket akarok, egy kisbabát.
- Rendben drágám. Este visszatérünk a témára.
- Komolyan, John?
- Hát persze, szívem. Este, megcsináljuk.
- De most ezt csak úgy mondod! – duzzog az asszony.
- Nem, isten bizony, megcsináljuk! Mit szeretnél, fiút vagy lányt?
- Egy fiút. Olyat, mint te.
- Rendben drágám. Este állok a rendelkezésedre.
- Akkor jó – feleli halkan az asszony. – Tudod, sokszor úgy érzem magam, mint Tom.
- Tom? – néz ki a férfi az újság mögül.
- A macska – mondja az asszony ingerülten – Csak fekszik itt, egész nap a lábamnál. Nem csinál semmit. John, én úgy szeretnék egy kisbabát.
- Drágám, mondtam, a dolgot tekintsd elintézettnek.
- John…
- Igen, szívem?
- Szeretlek…
- Én is szeretlek.
- John…
- Igen?
John határozott léptekkel halad a Baker Street felé. A kényelmetlen reggeli emlékeit gyorsan elhessegeti a fejéből, tulajdonképp nem is volt olyan kényelmetlen, már ismeri Susanne minden rezdülését. Susanne bájos arca, fitos, szeplőkkel hintett orra, és szőke, gyűrű göndör haja, amivel úgy elvarázsolta, mikor megismerkedtek, már a múlté. A jelen Amy. Amy nyugodt, higgadt tekintetére vágyik, határozott, ellentmondást nem tűrő hangjára, éles nyelvére. Amy okos. Olyan okos, amilyen Susanne sosem lesz, nem is lehet, nem is törekszik rá. John sosem gondolt régen a házasságra, sosem gondolta, hogy a házasság, boldog is lehet. Megnősült, mert muszáj volt, és mert Susanne gazdag hozománya igen csábítón hatott a fiatal, kezdő ügyvédre. Susanne a múlt, és Susanne a jövő, mindig is az marad, és az is lesz, de a jelent John alakítja. Úgy, ahogy neki tetszik.
Délután eltölt néhány kellemes órát Amyvel, ez már biztos. Máskor színházba mennének, esetleg megvacsoráznának egy kellemes, eldugott helyen lévő kisvendéglőben, ó, de a következményekre most nem is akar gondolni, hiszen ma várja otthon Susanne, akinek gyereket kell csinálnia. Megígérte, és John, ha egyszer megígér valamit, nagyon ritkán szegi meg a szavát.
A délelőtt hamar eltelik, és a férfi nem is gondol egyik nőre sem, de mikor hármat üt a Big Ben, erőteljes kongó hangján, John fejében megjelenik Amy.
Amy, aki galambszürke, konvencionális kosztümöt visel, sohasem hivalkodó, és nem kérdez butaságokat.
Lábai sebesen viszik a megbeszélt kínai étterem irányába, ahol ott ül ő. Az ablaktól távol, egy kevésbé feltűnő sarokban foglalnak helyet, bár John a bujkálás minden formáját lealacsonyítónak érzi. A tulajdonos hiúságával csókolja meg a nőt, majd látszólag, tökéletes nyugalomban, helyet foglal.
- Mi a baj drágám? – kérdi a nő, aki észreveszi a férfi feszültségét.
A férfi a fejét ingatja, és elgyönyörködik a nő karakteres vonásain. Amy minden vonása olyan, mintha sebészi pontossággal metszették volna. Magas, tökéletesen arányos homlok, egyenes orr, metszett száj. Az arcán nincsenek bájos gödrök, sem gyermeki ártatlanságot sugárzó szeplők. Minden vonása erélyt, és erényt sugároz.
- A lánchegységeken töprengtem – mondja végül.
- A lánchegységeken? – kérdi csodálkozva Amy.
- Igen- bólint szórakozottan John. – Amy - szegezi a nőnek a kérdést. – Mi a véleményed a lánchegységekről?
- Drágám, nem értem a kérdést – próbál kitérni a nő a válasz elől. – A lánchegységekről, általában?
- Igen – feleli elszánt, lassan elborult szemekkel a férfi. – Különös tekintettel a Himalájára. Amy, mi a véleményed, a Himalájáról?
- Ó, a Himalája? – gondolkodik el a nő. - Az csak egy púp, …nem?
A cikket írta: Bianka
Hozzászólások
időrendi sorrend
:-) ez jóóó
Tetszik a rucid!:)
Azt hittem megúszom!
Előre leszögezem, én csak műkedvelő vagyok, ebben Ktr. az igazi, de... összeszedem középiskolás tanulmányaimból az elemzésre vonatkozó részt az agyamban...
A mű keletkezésének körülményei/személyiség/társadalmi háttér/stb... Gondolom, a személyiségedből eredően, a tököd tele volt a buta libákkal, és ez inspirációt jelentett ennek írásos kifejezésére (dettó). Az íráson nem érződött az erőlködés. Az elején remekül éreztetted a hely(zet) visszafogottságát (tetszett). És a második résznél is pontosan éreztem hol vagyok.
A karaktereid is éltek (én bele is tudtam magam képzelni a főszereplőd helyébe). Látványosan karikíroztad az első nő jellemét. Felépítetted a butaságát, és a lecsupaszított értékrendjét. Tökéletesen megjelenítetted a férfiben lejátszódó lelki folyamatokat (a méla közönytől kezdődően, az érdeklődésen, a rácsodálkozásig, talán enyhe "hányingerig"; majd a második hölgynél az érzelmi elfogultságból átbillentetted ugyanabba az állapotba, amit már saját feleségénél láttunk, csak még fokozva a csalódottságot, éreztetted a többet várást és a zuhanást!).
Az írás remekül felépítetted, volt egyfajta visszafogott (angolos) dinamikája (íve volt az írásnak), ügyes dramaturgiával, a végére hagytad a csattanót. A nyelvezet, stílus a helyén volt. Könnyű tollal írtad végig.
1.) Zeró hsz: egyetlen hibád, a rossz cím!
2.) Az analfabetizmussal nem tudsz mit kezdeni, tudni kell a sorok között olvasni.
Neked eddig melyik a legjobb?
(Sajnálom:), h. nem úsztad meg:))
Extra rendes vagy:).
Te még emlékszel a középiskolás tanulmányaidra??? Ha ütnének, se jutna semmi eszembe:).
(Igaz, nem is nagyon jártam be, mivel nem jártam első órákra, az irod. pedig pont első óra volt.)
Köszi, h. végigvezetted, és tényleg könnyen jött, könnyen írtam, és igen, minden stimmel, amit mondtál, azt érezted végig, amit én éreztetni akartam. Ilyen szemszögből, lehet, h. tényleg ez a legjobb??:)
Az én kedvencem itt nincs fenn.:)
Előre leszögezem, én csak műkedvelő vagyok, ebben Ktr. az igazi, de... összeszedem középiskolás tanulmányaimból az elemzésre vonatkozó részt az agyamban...
A mű keletkezésének körülményei/személyiség/társadalmi háttér/stb... Gondolom, a személyiségedből eredően, a tököd tele volt a buta libákkal, és ez inspirációt jelentett ennek írásos kifejezésére (dettó). Az íráson nem érződött az erőlködés. Az elején remekül éreztetted a hely(zet) visszafogottságát (tetszett). És a második résznél is pontosan éreztem hol vagyok.
A karaktereid is éltek (én bele is tudtam magam képzelni a főszereplőd helyébe). Látványosan karikíroztad az első nő jellemét. Felépítetted a butaságát, és a lecsupaszított értékrendjét. Tökéletesen megjelenítetted a férfiben lejátszódó lelki folyamatokat (a méla közönytől kezdődően, az érdeklődésen, a rácsodálkozásig, talán enyhe "hányingerig"; majd a második hölgynél az érzelmi elfogultságból átbillentetted ugyanabba az állapotba, amit már saját feleségénél láttunk, csak még fokozva a csalódottságot, éreztetted a többet várást és a zuhanást!).
Az írás remekül felépítetted, volt egyfajta visszafogott (angolos) dinamikája (íve volt az írásnak), ügyes dramaturgiával, a végére hagytad a csattanót. A nyelvezet, stílus a helyén volt. Könnyű tollal írtad végig.
1.) Zeró hsz: egyetlen hibád, a rossz cím!
2.) Az analfabetizmussal nem tudsz mit kezdeni, tudni kell a sorok között olvasni.
Neked eddig melyik a legjobb?
Kérlek, elemezd!:) (Ha, nem fáradság.:) Nagyon kíváncsi vagyok rá.
Bár, ha most azt írod, h. ez volt a legjobb...?
(Én ítéletemben, nem.:)
(Ezt az írásom, 2 helyre tettem fel:
1) zéró hsz
2) vmi olyan hoz hasonlították, mint a Hacsek és Sajó, csak nő-férfi felosztással (már elfelejtettem, pontosan melyik pároshoz:())
Bár, ha most azt írod, h. ez volt a legjobb...?
(Én ítéletemben, nem.:)
(Ezt az írásom, 2 helyre tettem fel:
1) zéró hsz
2) vmi olyan hoz hasonlították, mint a Hacsek és Sajó, csak nő-férfi felosztással (már elfelejtettem, pontosan melyik pároshoz:())
Grat., Üdv, Pinokkió