újabb események régebbi események további események
15:15
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
15:14
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Leánylakás

Látogatók száma: 49

X

Elli hagyta magát rábeszélni, és férjhez ment. A szüleim örülnek, a társadalom elvárja, a barátnőim már mind férjnél vannak; próbáljuk meg, legföljebb lelépek. A pasi nem nagy vasziszdasz, éppenhogy leérettségizett, de nagyon csinos, jól főz, legalább lesz valaki, aki rendben tartja a lakást, és meleg vacsorával vár, amikor késő este hazavetődöm.

Egyelőre dolgozik a kis aranyos, karrier semmi, csak kiállítja a számlákat, figyeli, hogy beérkeztek-e a bérleti díjak, nem nagy ügy. Persze gyereket akar, szerintem csak azért, hogy otthon maradhasson, mert az olyan cool meg trendy, elmosogat három poharat, aztán kivonul a játszóra, csacsog a többi háztartásbeli apukával, aztán este panaszkodik, hogy milyen fáradt, és fáj a feje.

Én azonban tudom, hogy a pasik csak játszmáznak ezzel a fejfájással, tetszik nekik, ha könyörgünk, vagy megígérjük, hogy megvesszük az új ruhát. Fáj a feje, passz. Vegyen be egy algopyrint, passz. Éppen ezért tartom meg a leánylakásomat.

Karcsili nem is tudja, hogy van nekem egy ilyen. Azt hiszi, hogy a szüleimmel laktam együtt, és neki sikerült a nagy mutatvány, kirobbantott a mama mellől.

Elli azonban csak elméletben lakott a szüleivel, vagy ha szüksége volt valamilyen szolgáltatásra. A leánylakásban teljesen szabadnak érezhette magát. Csak egy szoba, de nem is kell több. Ágy, a legszükségesebb ruhák, krémek és púderek, a hűtőszekrényben bor és pezsgő, a polcon kávé és tea. A pasikat nem kell elkényeztetni. Öröm, ha jönnek, és ha elmennek, az még nagyobb öröm.

Néha előfordult, hogy a pasi már nagyon otthon érezte magát, és fölvette a legrosszabb szokásokat: szándékosan ott felejtette a pólóját vagy a sportcipőjét. Elli mindig érzékenyen reagált az ilyen beköltözési kísérletekre, és gyorsan leépítette a pasit. Nem kellett aggódni, mert a talonban már ott volt a következő.

Karcsilival más volt a helyzet; kezdettől fogva látta, hogy komoly ember, férjnek való, az ilyennek semmi keresnivalója a leánylakáson. A mama nagyon örült, mert ő is mindjárt levette, hogy a Karcsili rendes gyerek, nem penge, nem fáklya, de a háztartást jól el fogja látni, és fölneveli a gyerekeket.

A leánylakás már csak azért is nagy titok volt, mert Elli barátnői néha kölcsönkérték, egy órára, fél napra, aztán előbb-utóbb mi történne? A mama fölmegy, persze csupa jó szándékból, hogy ő majd kitakarít, szidolozza a kilincseket, megmossa az ablakokat, aztán még csak nem is az Elli van ott, hanem a Juci, a Babó vagy a Krisztierna, meg egy idegen pasi, aki az esetek többségében valaki másnak a férje. Mama ezt nem tudná megérteni, nem elég, hogy konzervatív értékrendje van, de frigid volt egész életében.

A leánylakás tehát maradt, és Elli használta is, az első hetekben ritkábban, aztán egyre sűrűbben, mert a vállalatban sok volt a munka, sokszor fél éjszakát is bent kellett maradni, nem is beszélve a hivatalos utakról; ki hinné, hogy mennyi tárgyalást kizárólag a határ túlsó oldalán lehet lebonyolítani. Azért Karcsili sem panaszkodhatott, mert mindenhová kapott egy bérletet: uszodába, fitnesz edzésre, szoláriumba, aerobik órára, műkörmöshöz, oda ment a bérleteivel, ahová akart.

Na ugye, boldog is lehet egy házasság, ki érti, miért rinyálnak annyian.

Egy napon Babó kérte el a leánylakás kulcsát, Elli még örült is neki, nem fog megártani a pihenés. Babó valahol fölszedett egy kockahasat, aki ezzel meg azzal dicsekedett; ezt sürgősen ki kell próbálni. De aztán közbejött ez meg van, egészen pontosan a kockahas felesége közölte, hogy ötperces fájásai vannak, és jó lenne, ha mielőbb bemennének a kórházba, nehogy már otthon szülessen meg a kis Gerébke. Kockahas nagyon megértő képet vágott, szinte az utolsó pillanatban mondta le a randevút, és engedelmesen loholt a vesztőhelyre. Babónak ott volt a lakás, de nem volt kivel, ezért átadta a kulcsot Jucinak, aki éppen tesztelni akarta a legutóbbi uszodai ismerősét. Az ismerőst érdekelte a projekt, és már el is indult; út közben érte a telefonhívás, hogy ezer bocs és egy anyamedve, most mégsem, de ha gondolja, menjen fel nyugodtan, „kulcs a lábtörlő alatt.” Az ismerős káromkodott egyet, mert már nagyon rácuppant a Jucira, viszont a lehetőség nem azért van, hogy kihagyjuk. Éppen aznap kapott egy telefonszámot a fitnesz edzésen. Miért ne hívná fel, ha már így alakult? Az illető nem kérette magát, a kulcs ott volt „a lábtörlő alatt,” és a sokat tapasztalt ágy semmin sem csodálkozott.

Elli beletörődött abba, hogy családi este lesz, megnézi az aktuális sorozatot, a hollywoodi világhírűt, vagy ami éppen adódik; esetleg lerendezi a Karcsilit, amennyiben van otthon több üveg sör – mert újabban Karcsili nagyon aggódik az Elli egészsége miatt. Vacsorára nyúlkoszt van, és a söradag korlátozott – de mit tesz Isten, a pasi nem volt otthon. Biztosan lement futni, gondolta Elli, és körülnézett sörügyben. Hát, mit ne mondjak, a hűtőben egyetlen aludoboz árválkodott. A ku… tya meg a mája, mondta Elli, nem rendes dolog. Füge, mert méregteleníti a szervezetet, optimalizálja a gyomorsavszintet, ruccola, mert tele van C vitaminnal, szőlő, mert a héja és a magva értékes antioxidánsokban gazdag, pálinka meg persze semmi. Oké-dzsoké, akkor lemegyünk a boltba, feldobjuk valamivel ezt a szegényes választékot. Elli már az előszobában volt, amikor megszólalt a telefont, ezúttal a vezetékes. Nanu, mi van? De csak Babó volt az, közölte, hogy ma este nem jött össze neki, és már le is tette, mert nagyon sietett valahová. Elli természetesen azt hitte, hogy üres a héder, és ha már úgyis el kell mennie hazulról, elmehetne odáig is; a leánylakásban garantáltan mindig van alkohol, és az aktuális sorozatot sem kell végigélveznie.

Autó indít, recseg és gurul, a leánylakás nem lehet a szomszédban, és a megszépítő messzeség hasznos dolog. Első emelet, balra a második ajtó; világosság szűrődik ki a résen. Mi történt? Babó nem lehet, mert külön ezért telefonált… pedig biztos, hogy ketten is vannak a szobában, és ugyancsak nem vesztegetik az idejüket.

Az egyik a Juci ismerőse az uszodából, és a másik Karcsili.

Mégis csak eljárt az idő a házasság intézménye felett, és az lenne a legjobb, ha betiltanák. Ma egy nagy felismeréssel lettem gazdagabb, állapította meg Elli. Köszönöm neked, leánylakás!

A cikket írta: Müszélia

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: