Lehet, hogy...
Látogatók száma: 53
Átestem a küszöbön de, ez senkinek sem tűnt fel. Mintha átlátszó lennék, keresztülnéznek rajtam, mint egy üvegfalú vitrinen. Feltápászkodom, rácsodálkozom az elegáns hölgyekre, az öltönyös férfiakra és a rövidnadrágos gyerekekre. A pasztellszínekben pompázó szalon falait körben festmények díszítik. Amerre csak nézek, minden a harmadik birodalmat dicsőíti. Egy közeli, habfehér abroszos asztalt válaszok, leülök a bíbor bársonnyal kárpitozott, padlóhoz rögzített székre. Még három nő is letelepszik az asztalhoz. Beszélgetnek, egymást túllicitálva, hadarják a legfrissebb pletykát egy útitársukról, a jóképű akrobata-színészről. Egy sunyi férfira vetődik a pillantásom, a sarokban húzta meg magát, szemei, mint egy alattomos kis patkányé folyton fürkésznek. Jegyzetel, közben figyel… lehet, hogy kém… vagy csak én képzelem. A pincér teát szervíroz, a halványsárga porcelánok szélére a Hindenburg léghajó képe van festve, az evőeszközökbe meg, belegravírozva. Én nem kapok teát, a hölgyek fecsegése sem köt le, úgy döntök, meglátogatom a kapitányt. Pazarul berendezett fülkék mellett visz az utam. Luxus, luxus hátán, minden az utasok kényelmét szolgálja. Szivar és sörszag, harsány nevetések, kiszűrődő zeneszó… pöpec… ez a férfiak dohányzó szalonja. Már majdnem elérem a vezérlő termet, hallom a kapitány pattogó utasításait. Megvonaglik a léghajó. Tömény fekete füst, majd a lángok iszonyatos fénye, sikolyok, rohanó lábak dobogása. A fehér vászonruhás pincérfiú egy ájult kisgyerekkel a kezében fut felém, nem érem e, a kezem levegőt markol. Hatalmas rázkódás, a gyereket maga alá temetve zuhan a padlóra a felszolgáló. Pokoli hangok, a megolvadt fémszerkezet földöntúli hanggal roppan össze. Tombol a tűz, mindent felfal, a másodpercek órákká nyúlnak. Egy kék egyenruhás férfi, köhögve, fuldokolva kúszik felém, megragadja a pincért és a kisfiút, maga után vonszolva maga előtt lökdösve, őket el távolabb a lángoktól. Még látom, ahogy összesnek. Korom, hamu, füst, égett hús szaga, halottak, vér, sziréna. Oltják a tüzet. Káosz. Mentőautóba teszik a sebesülteket, nem élték túl sokan, a katasztrófát. Csak tárgyak… mögöttük lévő életek… egy összezsugorodott birodalmi sas a burkolat egy darabkája, kofferek, evőeszközök, porcelánok, asztalok, székek, a hajtómű darabkái… egy volt-fehér pincér ruha, a rádiós tiszt, lángoktól mart, kék zubbonya, egy kisgyermek játéka, megolvadt fényképezőgép… túlélő tárgyak… emlékek. Most nem esem át a küszöbön, csak simán átsétálok a Zeppelin múzeum következő termébe…
Lilyth
A cikket írta: Lilyth
Hozzászólások
időrendi sorrend
Jó hogy legalább te "túlélted"! Nagyon hatásosan adtad elő! Milyen lenne akkor, ha még ennél is jobban "beleéled" magad? Akkor most kitől olvasnánk e katasztrófáról... :-(
Puszi
Kedves Lilyth! Ez jo kis cikk volt! Koszonom! :)