újabb események régebbi események további események
20:34
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:27
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:35
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
12:55
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:52
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
18:15
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
12:59
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
05:11
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
12:17
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Macska az esőben

2012. november 11. - Látogatók száma: 56

Ezzel a címmel kellett novellát írnunk, viszont ez a történet nem az, amit a tegnapi naplómban említettem. Az maradjon csak meg angolul. Ezt viszont csak magyarul volt érdemes megírni. Majd meglátjátok, miért. Egy új fejezet alapján íródott.

Egy kis magyarázat: a fejezet szerint a Forbidden-ből már jól ismert Reenzy és Pete a történet vége után pár évvel egymásba botlanak egy Halloween alkalmával megrendezett jótékonysági vacsorán, ahol 19. századi álarcosbál keretén belül licitálni lehet a hölgyekre. A nyeremény egy közös vacsora és az éjféli tánc, de az álarcnak fent kell maradnia, különben az összeg elúszik. Ebből adódóan Reenzy kezdetben nem is tudja, ki a partnere...

__________

Ahogy múltak a másodpercek, az alakok elhalványodtak körülöttük. Mintha mindig is árnyak közt táncoltak volna. Hagyták, hogy a dallam úgy ringassa őket, ahogy a lágy sodrású folyó két csónakot ringat, s azok némán andalognak a tavaszi víz felszínén.
Táncuk kimért volt és feszült, mégis minden mozdulattal közelebb kerültek egymáshoz. Egy láthatatlan erő vonzotta őket, mintha egyre hevesebben dobogó szívük mágnesekké váltak volna.
Karjaiban mindent elfeledett. Mindenkit. Nem voltak szabályok, nem érezte gyűrűje szorítását az ujján, ahogy azt a reszketést sem, amit mindaddig minden alkalommal, ha ennyire közel került hozzá. Egy futó pillanatra még saját nevét is elfelejtette. Nem létezett semmi, ami visszatarthatta volna vágyait és azt, ami ellen már oly régóta küzdött. Elméje mégis tudta, hogy tilos minden perc, amit a közelében tölt. A férfi érezte. Tudta, hogy akarja őt. Hogy titokban szereti. Annyira titokban, hogy még önmaga sem tudott róla. De ő tudta. Bár arcát maszk takarta, sosem volt ennél leplezetlenebb. Most csak a szemeit látta. A riadt szempárt, amelyekben mindent tükröződni látott. A lelke legmélyebb rejtekén megbújó titkos érzéseket. Mellkasa elfojtott izgatottsággal pihegett, ahogy minden lélegzetében érezte a férfi bőrének illatát. Ajkai dacosan tapadtak össze, mintha nem akarnák, hogy egy meggondolatlan pillanatban bármit is szóljon. Pedig szeretett volna. Ő is látta rajta. És érezte. Hiszen valahányszor a ruhától fedetlen bőréhez ért, beleremegett, majd tetőtől talpig libabőrös lett. Ha ajkaira pillantott, ő zavartan pislogott oldalra. Nem szóltak egymáshoz, mégis többet mondtak, mint szavakkal képesek lettek volna. A férfi elmosolyodott és közelebb húzta őt, majd szájához hajolt és ajkai sarkába egy apró csókot lehelt. Szemeit figyelte, ahogy azok lassan lecsukódnak, erőnek erejével igyekezve, hogy eltakarják előle a valóságot; ismét elgyengült. Ajkaik lassan, reszketve értek össze, ahogy csak a régi szerelmesek ajkai képesek. Ereiben pezsgett a vér, amikor a férfi gyengéden megsimította arcát, hűvös bizsergéssel kínozva bőrét. Hogy mit érzett és mit tudott, örök harcot vívtak, s most sem hagyták, hogy hibát kövessen el. Mert hiba volt. Bármennyire is vágyott rá, nem lehetett az övé. Sohasem lehetett. Érzéki csókjuktól megbénultak lábai és érezte, hogy minden erejét elveszíti. Mintha a férfi tudta volna, karjait köré fonta és közelebb lépett, forró ölelésben egyensúlyozva mámor és valóság között. Érezte, hogy valahányszor elhúzódik a nőtől, torka kiszárad. Szomjazta őt. Szomjazta a lelkét és a szerelmét. Vágyott rá. Újra megcsókolta, szerelmes szenvedéllyel, és bár csókja nem maradt viszonzatlan, mellkasára tapadt a nő gyengéd tenyere, ahogy lassan eltolja magától. Keze törékeny volt és puha, mégis mintha kalapáccsal kopogtattak volna a szívén. Zavartan kutatta a választ a bűntől könnyes szempárban, ami ekkor a padlóra tapadt, alighanem szótlanul kérlelve azt, hogy engedje őt menni. A férfi ujjai hegyével lassan állához ért, de ő nagyot nyelt és elvette azt. Mély levegőt vett és illedelmesen meghajolt, majd körbepislogott és sietve hagyta el a báltermet. A férfi dermedt szoborként állt a tömegben. Úgy érezte, mindenki őt nézi, szinte hallotta, ahogy sajnálkozva összesúgnak. Egy langyos fuvallat mozgatta meg a függönyt. Mintha a hangját is hallotta volna, amint azt kérdi: Mit állsz még itt? Feleszmélve állapotából az ajtóhoz sietett, át az embereken, az asztalok között, mit sem törődve az őt bámulókkal. Szívében érezte, hogy ha most nem, akkor soha. A parkolóban érte őt utol. A kulcsait kereste ügyetlenül remegő kézzel. Nem tudta nem észrevenni, mennyire felzaklatta őt. Megállt és figyelte őt. Meg akarta szólítani, de hangja elcsuklott. Erőtlen próbálkozása visszhangzott az ürességben. A nő felemelte tekintetét és vetett rá egy futó pillantást. Sóhajában mindent elmondott. Nem a dühtől reszketett annyira, csak magán próbált uralkodni. A férfi kíváncsian vizsgálta tekintetét, melyben gyengesége és akarata élet-halál harcot vívott egymással. Tett egy lépést előre és a nő szinte feladta a kulcsai keresését. Idegesen kapkodta a levegőt. Talán fűzője fojtogatta, talán az, hogy egyedül volt vele, mint egy csapdába esett gazella az éhező oroszlánnal. A férfi egyik pillanatról a másikra ott termett mellette és segítséget ajánlott, de ő felemelte a kezét és megrázta a fejét, majd a szemeibe nézett.
- Jól vagyok, csak menj…
- Nélküled sehová.
Érezte, hogy nincs menekvés. Ha akarna sem tudna tovább küzdeni a vágyai ellen. Érezte, hogy lassacskán megnyugszik a teste. A férfi megfogta kezét és ujjai közé csókolt. Az ő szája kiszáradt, majd nagyot nyelt és lassan a férfi álarcához ért. És leemelte azt. A férfi pedig az övét. Ott álltak egymással szemben, leplezetlenül, szinte sóvárogva. De már nem bírta tovább. Nem maradhatott rejtve előtte az az arc, amely oly sokáig kísértette az álmait és a vágyait. Ahogy a hiány sem, amit a férfi iránt érzett. Rég látták és érintették egymást. Szinte el is felejtette, milyen hatással is vannak egymásra. Ebben a néhány percben viszont újra átélte a régi idők tiltott varázsát. A gyermeki izgatottságot, amit a közelében érzett. Azokat a vágyakat, amelyeket soha senkivel nem tapasztalt. Ott álltak egymással szemben, és vártak. A nő arra várt, hogy megtörjön a csend, a férfi arra, hogy kapjon egy jelet. Régen nem számítottak a következmények. Csak az az érzés, amit a nő kiváltott belőle. Az a mérhetetlen szenvedély, amivel soha nem tudott betelni. Amivel soha senkit nem tudott szeretni. Egymás ajkain állapodott meg tekintetük. Mintha arra várnának, hogy a másik megszólaljon. Az idő mintha megállt volna körülöttük, csak szívük dobbanásaiban érezték a másodpercek múlását. A gyilkos csendet egy autó zaja törte meg, de pillanatokkal később már nem is zavarta őket tovább. Viszont épp annyira zökkentette ki őket, hogy a nő feleszmélhetett és mély levegőt véve újra a kulcsait kezdte keresni. Mikor az autóhoz ért, hogy kinyissa, a férfi hirtelen elkapta a kezét, majd gyengéden végigsimította ujjait. Arcuk összeért, a nő heves lélegzetvételét saját ajkain érezte. Ahogy felnézett szemeibe, az félreérthetetlen volt. Ki sem kellett mondania. De őt sem kimondva, sem kimondatlanul nem érdekelték a „nem lehet” kezdetű beszélgetések. Arcára emelte kezét és gyengéden ért hamvas bőréhez, figyelve, ahogy szemei ismét lecsukódnak, ezúttal egy-egy könnycseppet indítva útnak, melyek fájdalmasan csordultak le az állára. Nagyot nyelt, majd lecsókolta a könnyeket. Óvatosan, mintha attól félne, hogy fájdalmat okoz vele. Pedig nem ezzel bántotta őt. A nő hangja remegett, mikor sóhajában kiszökött a torkából néhány elakadt szó.
- Engedj el.
A férfi a szemeibe nézett és megrázta a fejét, majd minden szerelmét egyetlen percbe sűrítve forrón megcsókolta őt. Szíve szinte kiszakadt mellkasából, és egész testében bizseregni kezdett. A nő megpróbálta leküzdeni saját érzéseit, de elég volt egy fél pillanat, mikor viszonozta a csókot, és önuralma elveszni látszott. Átölelte a férfi nyakát és engedett a vágynak. Ajkain égett a bűnös szenvedély, mely lelkét az utolsó lehelletig felemésztette.

A cikket írta: Reenzy

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. november 13. 08:12
Nagyon jóóóóóóóóóóóóóóó!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: