újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Meglepő választás

Látogatók száma: 33

X

Meglepő választás

A Muskátli presszó úgynevezett kerthelyiségében ültek, gyakorlatilag az utcán. Az elsuhanó autóktól csak egy zöld rács választotta el őket. Miklós hangosan szavalt; azt fejtegette, hogy mindenkinek egyformán joga van a boldogsághoz. Közhelyekkel nehéz egyet nem érteni, de Róz csak körülbelül minden tizedik szót értett meg az iszonyú lármában. Az autók, a villamosok és a hullámzó embertömeg megtették a magukét. Inkább csak nézte Miklóst, aki szemmel láthatóan kényelmetlenül ült a feszülős farmerében. A pikéing gallérját felhajtotta, strasszköves fülbevaló himbálózott az egyik fülében, és igen, világos, csipesz dolgozott a szemöldökén. Amúgy nem egy céronaldo klón. Mindegy, legyintett Róz gondolatban, ez most nem az a kategória, és én különben sem vagyok független. Elköteleztem magam, igaz, hogy egyoldalúan. Lehetne sokkal rosszabb is a helyzet, mondjuk, ha még magamban sem lennék biztos. Az már igazán kilátástalan… bár a remény így sem több, mint 50 %.

Miklós megpörgette a kocsi kulcsát; nem akart felvágni a BMW-vel, automatikus mozdulat volt. Csend támadt egy pillanatra, és gyorsan megkérdezte: Hát te? Boldog vagy?

Róz felnézett az égre, ahol segítőkész angyalok helyett csak egyetlen koszos galamb verdesett a szárnyaival. De minek is a segítség? Ezer éve ismerik egymást Miklóssal, egy padban ültek a gimnáziumban, együtt szenvedtek a kötelezően szabadon választott történelem szakkörön, és még a kosárlabda-edzésre is együtt jártak volna, ha nincs ez az ostoba szegregáció. Mióta az eszüket tudták, barátok voltak, mindennek dacára és ellenére: nélkülük nem lett volna teljes a panoptikum. Miklós már akkor is; Róz tudta, de nem egészen értette, hogy ez a gyakorlatban mit jelent. Nem tett fel fölösleges kérdéseket. Szembeötlő dolgokat sem vett észre, nem akart észrevenni. Az osztályfőnöknőt egyformán utálták, és az együttesekről azonos volt a véleményük. Érettségi után szétváltak, Miklós természetesen a bölcsészkarra került, Róz titkárnő lett egy nagyvállalatnál. Miklós regényeket írt, ha írt egyáltalán, Róz összejött a főnökévek, odaköltözött hozzá a budai villába, nem bánta volna, ha tesznek egy kört a Bazilikában is. Dénes kerülte a témát, Róz sokkal büszkébb volt annál, hogy… nem olyan nagy a különbség, a házasság sem garancia. És hogy boldog-e? Istenem, Miklóssal mindent meg lehet beszélni, szabad gondolkodású, szabad foglalkozású, szabadelvű… ő tudja, hogy mennyire szabad, mindenesetre eddig nem panaszkodott.

Terhes vagyok, bökte ki Róz.

Ez komoly?

Negyedik hónap.

Miklós szakértő szemmel mérte fel a felmérendőt. Nem gondolta volna, nem sok látszik belőle ülve, de talán tényleg szélesebb vagy vastagabb.

Dénes mit szólt hozzá?

Nem tudja, felelte Róz, és gyorsan elkapta a tekintetét. Szégyellte magát, de csak egy kicsit. Ez az egyetlen lehetőség, hogy Dénes végiggondolja, tulajdonképpen mit akar ettől a kapcsolattól. Kész helyzet. Nincs visszaút. Már régen rendezni kellett volna ezt a viszonyt, vagy legalább beszélni kellett volna a házasságról… az esküvőről, ami még a házasságnál is sokkal fontosabb. Feltétlenül a Bazilikában, mert Gina és Edina is ott mentek férjhez; rengeteg ember, rózsaszirmokkal behintett szőnyegek, Gináék fehér Rolls-al, Edináék viszont négylovas hintón, felrózsázott, fehér paripákkal. Délután álló fogadás, mert a vacsora már nem sikkes. Aztán egy Földközi tengeri hajóút, vagy mittom én, Capri, Algarve, Nizza… Mindennek már régen meg kellett volna történnie. Dénes elég gazdag, megengedhetnék maguknak a hintót, és akár a Karib tengert vagy a Seychelles szigeteket, Dénes azonban nem beszél a jövőről. Sőt, egyre több dolog van az életében, amiről egyáltalán nem beszél.

Miklós csak hümmögött. Ez nem hangzik jó, Rózi.

De mennyire hogy nem, vallotta be a lány, a pokolba fog kívánni, ha kiderül.

Már pedig ki fog derülni.

Ki, és hamarosan.
Nem értem én ezt, pörgette tovább szórakozottan a BMW kulcsát Miklós, talán van valakije?

Vannak, felelte Róz kelletlenül.

Dénes soha nem mondott nemet a szebb lányoknak, esős napokon a kevésbé szépeknek sem, és nagyon őrizte a függetlensége romjait. Nem volt könnyű elintézni, hogy a gyerek megfoganjon, valamit ki kellett cserélni, mielőtt… össze kellett gyűjteni a… bizonyos értelemben be kellett csapni Dénest, aki tökéletes biztonságban hitte magát, sőt, többször is be kellett csapni, mire a gyerek meggondolta magát, és végre megfogant.

Miklós zavarba jött, mert igaz, hogy eddig is mindent megbeszéltek, de nem ezen a szinten… Nem kellene a részleteket… Nem a férfiszolidaritás működött Miklósban, csak az esztétikai érzékét zavarta… hiába, a dolog egy bizonyos határon túl nem esztétikus. Ki érti a nőstényeket? De ha már így történt, miért ne nézzük a praktikus oldalát? Nagyon valószínű, hogy Róz kényszerhelyzetbe kerül, már most is ott van, hínár és iszap nyakig. A szüleim majd csodálkoznak egy keveset, de örülni fognak; előbb-utóbb megértik, hogy ez miért jó nekem vagy nekik. – Odaintette a pincérlányt, fizetett, és fölcsapta a D+G légyszemüvegét. – Rózi, azonnal hívj engem, ha probléma van. Nálunk mindig kaptok egy külön szobát, te meg a gyerek.

Fáradt mosoly volt a válasz. Ne már…

Én is azt mondom, de jobb, ha mindenre felkészülünk. És ez különösen fontos a te helyzetedben.

Szertartásos puszit adott, és kígyózó léptekkel indult el a Podmaniczky utca felé, egy olyan helyre, ahová nem lett volna tanácsos együtt érkezni Rózzal. Hát igen, bizonyos szervezés elkerülhetetlen lesz, esetleg valamennyi titkolózás, elhallgatás, viszont cserébe Róz is megkapja azt, amit keres. Majdnem.

Róz kedvetlenül kereste magának az utat az embertömegben. Rengeteg kirakat, minden van, ami kell és ami nem kell; az emberek vásárolnak, mintha holnaptól bezárna valamennyi üzlet. Mindenki sír és panaszkodik, de ott vannak a kezükben a reklámszatyrok, és az arcuk vörös a vásárlás izgalmaitól. Én is vehetnék valamit, mert Dénes számolatlanul adja a pénzt, nagyon keveset van otthon, néha az egész éjszakát másutt tölti, de pénze van, több is, mint amennyit keres. Nem fér bele az életébe egy feleség és egy gyerek. – Róz futólag megpillantotta a sziluettjét az egyik kirakat üvegében. Ki gondolta volna, hogy ilyen hamar meglátszik? Meg kell mondani, mert most már úgyis mindegy. Még az is lehet, hogy belenyugszik. A férfiak általában nem bánják, ha egy-két gyerek bizonyítja a potenciájukat. Legalább annyira fontos nekik, mint a lányoknak az esküvő.

42 hónapja élünk együtt, számolta Róz, az pontosan három és fél év, ennyi idő után már jogaim vannak; hiába mondja, hogy már nem abban a világban élünk, ez egyszerűen nem igaz. Egy nőnek mindenképpen férjhez kell mennie, legalább egyszer. Később már lehet szingli, akkor már természetes.

Fel-alá járkált a szobákban. Nem kétséges, hogy Dénesnek jó ízlése van. Egy kicsit kopárak a szobák, állítólag ez most a divat, minimalista divat, és semmivel sem olcsóbb, mint a régi, de azért kopár vagy sivár, olyan, mintha félbemaradt volna a berendezkedés. Az egyik szobában óriási, háromrészes garnitúra és egy üvegasztal, semmi egyéb. Az üvegasztalon teljesen sima váza, minden díszítés nélkül, abban két szál virág. Se kép, se egy rendes szőnyeg, mert Dénes nem bírja a zsúfoltságot. Az előszobában egyetlen üvegfej, azon egy szörnyű sapka. A sapkát nem szabad kidobni, mert a nagypapa viselte, aki 1933-ban egy angol rugby csapat kapitánya volt. A sapka barna és bojtos, egyszerűen gyűlöletes. Róz megpróbálkozott egy orgonavirágos florentin kalappal, mire Dénes nagyon ideges lett, azt mondta, tüntesd el, vagy kidobom a fenébe.

Mondjuk, a Dénes ügyeit nem mindig könnyű megérteni. Például elmesélte, hogy amikor megvette ezt a lakást, lebontatta a nappalit és az ebédlőt elválasztó falat, akkor derült ki, hogy a régi ebédlő padlója vagy húsz centivel magasabban volt, mint a nappalié, ő pedig már elképzelte a hajópadlót, úgyhogy valamennyit ásni kellett. Skandináv hajópadlót rendelt, és türelmesen várta, hogy leszállítsák Svédországból. De semmi sem történt. Naponta járt a nyakukra, és megígérte, hogy addig zaklatja őket, amíg a padló meg nem érkezik. Akkor fogadta meg, hogy többé semmit sem fizet ki előre, egyébként fantasztikusnak tartja a svéd deszkákat. Miért nem veszünk egy szőnyeget? – kérdezte Róz ártatlanul, mire a Dénes csak ennyit mondott: Csacsi gyerek vagy, szívem.

Mit szól, ha megtudja, hogy egy még csacsibb gyerek készülődik, és máris követeli magának a rácsos ágyat, pelenkázót, babakocsit, ezernyi apróságot?

Egyelőre semmit, mert nem is volt otthon, annyi ideje sem volt, hogy hazatelefonáljon; a menedzserek élete már csak ilyen: minden éjjel üzleti tárgyalás vagy konferencia. Róz sírt egy kicsit, és meggyújtott két szál füstölőt. Fahéjillat és relaxálás, ugyan már, csak becsapják a vásárlókat. Igaza van a nagyinak, csúnya világban élünk, az emberek lopnak-csalnak, hazudnak egymásnak, ha kell, ha nem. Nagyi a legszívesebben mindenkit agyoncsapott volna, aki nem hajlandó a keresztény értékrend szerint élni; ezek itt mind ragadozó vadállatok, és nem kár értük.

Hét végén tíz percre jött haza Dénes, morgott egy kicsit, amiért elviselhetetlen a rendetlenség – Róz nem tüntette el időben a keresztrejtvényeket -, tett egy-két csípős megjegyzést: Egész nap itthon ülsz, máris akkora a feneked, mint egy hordó, nem tudnál egy kicsit odafigyelni arra, hogy mennyit eszel? – Róz még a száját sem nyitotta ki, amikor Dénes már elviharzott egy sportszatyorra való inggel, miegymással.

A szennyest persze hazahozza nekem, sóhajtott Róz, de aztán mégsem a mosógépet kapcsolta be, hanem felhívta Miklóst.

Negyedórán belül ott vagyok, ígérte a lovag, addig is kezdj el csomagolni.

Róz megint elsírta magát, amikor kirángatta a szekrényből a ruháit és a cipőit; az arany karkötőnél egy pillanatra elgondolkodott. Igen, eddig is büszke voltam, aztán mit értem el vele? Házasságról szó sincs, de úgy bánik velem, mint egy megunt feleséggel. – Felcsatolta a csuklójára a karkötőt, és már jött is Miklós, ez alkalommal derékig nyitott, rózsaszín ingben. Szertartásos puszi, majd nagy empátiával segédkezett a csomagolásban. Értelmes javaslatokat tett: Ezt a zöld vackot hagyd itt neki, mert ez nagyon ribis. – Róz igazat adott neki, és a zöld vacak maradt. Levél helyett. Nem írok neki, mondta a lány harciasan, még egy sms-t sem ér meg.

A gyerek minden szót hallott, de remélhetőleg nem értette meg.

¤

Az esküvő némileg szerényebb volt, mint ahogyan Róz elképzelte, no de hogy néz az ki, nagy hassal az oltár előtt. Külön szobában aludt, és Miklós időnként megkérte, hogy maradjon a földszinten; ez nem volt nagy áldozat. Após és anyós szintén a földszinten laktak, ők azonban inkább az udvar felé kerültek. Nagyon örültek annak, hogy az egyszem fiuk élete ilyen megnyugtatóan rendeződött, és a kicsi Miklóst elhalmozták ajándékokkal. Az a legjobb, ha sosem tudja meg az igazságot. Az igazság többnyire fájdalmat okoz az embereknek. A számlákat is az idős szülők fizették, Miklós pedig regényeket írt, ha írt.

Ami azt illeti, bőven volt miről.

A cikket írta: Müszélia

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

nagyon tetszett történeted.
 
Nagyszerű!
Nagyon tetszett. Magdi
maradjon valami a fantáziának is :D
Tetszett! Tovább is olvastam volna.:-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: