Mentális zavar

Látogatók száma: 42

Hidegek az éjszakák szeptember utolsó hetében. Kísértést érzek, hogy esténként rövid ideig felfűtsem a házat, mert nagyon fázékony vagyok, amióta a férjem és a gyerekem magamra hagyott a négyszobás birodalmunkban. Hiába hívtak, hogy kérjek fizetés nélküli szabadságot és kísérjem el őket az egyéves külföldi munkájukra, hajthatatlan maradtam, mert pontosan tudom, hogy munkahelyemen ilyen hosszú ideig nem tudnának nélkülözni, betöltenék a helyemet és visszatérésem után ötvenévesen gyarapíthatnám a munkakeresők népes táborát.

Kihívtam a gázszerelőt, hogy nézze át a kazánt, mint minden évben a fűtési szezon megkezdése előtt.
- Kézcsókom, Katikám! - köszönt vidáman és egyenesen az alagsorba tart, a kazánházba. – Megnézzem a kisház cirkóját is? Tudja, alapjáraton akkor is fűteni kell, ha nem lakják az épületet.
- Természetesen tudom, Kovács úr! Ráadásul hamarosan beköltözik kisházba a kolléganőm anyósa.
- Legalább nem lesz egyedül! – kedélyeskedik a szerelő.

Érzem, hogy várja, meséljek neki a jövendőbeli lakómról. Szeret beszélgetni, kávét inni, híreket hozni és vinni, ám jelenleg nem az a helyzet, amikor erről a témáról szívesen szót váltanék vele. Inkább elmegyek kávét főzni. Két cukorral és tejszínnel issza. Nem sietek, csak tegye a dolgát.
A kisháznak nevezett épületet tíz éve építtette a férjem, amely egy nagy alaperületű szobából, világos tágas konyhából, fürdőszobából és étkezőként is funkcionáló előszobából áll, bejárata előtt egy tíz négyzetméteres fedett terasszal, amely kényelmes lakhelyéül szolgál az anyósoméknak, amikor feljönnek hozzánk látogatóba. Titkon abban reménykedett a párom, hogy egyszer ideköltözteti a szüleit, akiknek hetvenes éveik közepén sem áll szándékukban otthagyni a vidéki otthonukat, felszámolni a csirke és a sertés tartást, a kertművelést, és helyette a városi tétlen lét kényelmét választani.

Elkészül a fekete nedű. Illata betölti a konyhát. Tálcára teszem Kovács úr kávé adagját, leviszem neki, majd utána kitöltöm a sajátomat és kényelmesen elfogyasztom.

Amikor egy szem fiunk befejezte az egyetemet, férjem felajánlotta neki, hogy költözzön a kisházba és élje a saját önálló életét.
- Nem, apa! Nekem jó a mamahotel! Ha önálló akarok lenni, akkor majd elköltözöm, de nem maradok itt a telken! Az nem lenne igazi elszakadás a szülőktől!

Kovács úr feltöltötte a fűtési rendszert, kering a melegvíz és dolgozik a légtelenítő rendszer.
Csipetnyi fahéjat is szórok a kávémba, s szokásom szerint kevergetem, mintha még mindig forró lenne.

Ilcsi kolléganőm keserűn issza a kávét, és haladéktalanul cigarettára gyújt, mert úgy teljes az élvezete. Két hete panaszkodott, hogy három éve megözvegyült anyósa, ráadásul az apósa halálát követő fél éven belül elment a kilencvenéves anyósa is, akivel évtizedek óta együtt laktak a kétszintes családi házban, melynek fenntartását Zsófi mama a fodrásznői nyugdíjából már nem tudta fedezni.
- Miután a férjem az egyetlen gyereke, ránk bízta, hogy adjuk el a budai házat, neki vegyünk egy egyszobás lakást, a többi pénzt meg költsük az unokáira.
Kolléganőm szeme gyémántként csillogott, mint mindannyiszor, ha az anyagiakról beszélt.
- Megvettük Zsófi mamának a kívánt lakást, természetesen az iker fiaink nevére, elvégre egyszer úgyis az övék lesz. Nem hagytuk, hogy magával vigye a félévszázados bútorait. Ultramodern bútort és konyhafelszerelést kapott, gondolhatod, hogy egy vagyonba került. Csakhogy Zsófi mama nem boldogult velük. A férjem ideggyógyász barátja szerint ez a mentális zavarának köszönhető. Kiadta erről a szakvéleményt is. Most keresünk itt a lakásunk közelében egy kis garzon albérletet az anyósomnak, hogy szem előtt legyen. Hamarosan úgyis gyámság alá helyezzük és keresünk számára egy megfelelő idősotthont.

Mielőtt végig gondoltam volna a helyzetet, meggondolatlanul felajánlottam a kisház bérletét, melyen látatlanul kapott Ilcsi, olyannyira, hogy ma délután ideköltöztetik Zsófi mamát.

Kovács úr elkészült a munkával, kifizetem és útjára bocsátom. Gondosan bezárom utána a kaput és egyenesen a kisházba megyek, hogy kiszellőztessek és ellenőrizzem, hogy megvan-e minden felszerelés,ami egy hatvankilenc éves hölgy életét kényelmessé teheti.

A felhők mögül kibújt a nap. Éles fénye bántja a szemem. Szedem a lábam, hogy mielőbb belépjek a kisház békés belterébe, ahol pár perc alatt meggyőződök arról, hogy hiánytalan a felszereltsége. Kitárom az ablakokat, hogy átszellőzzön a légtér. Napokig takarítottam, megpucoltam az ablakokat, bútorokat fényeztem, áttisztítottam a szőnyegeket és a bútorkárpitokat, kimostam a függönyöket, és a feltöltöttem a hűtőszekrényt, hogy legalább a kezdetekben ne legyen gondja Zsófi néninek a bevásárlásra.

Kezdek rádöbbenni, miszerint elfelejtettem megkérdezni Ilcsitől, miben nyilvánul meg az anyósa mentális zavara. Feledékenység? Nyitva hagyhatja a konyhában a gázt? Ha elmegy valahová, nem tudja, hogyan kell hazajönni?
Jujj, nem merek belegondolni, mekkora gondot vettem a nyakamba!

Elhessegetem a sötét gondolatokat, bezárom az ablakokat és megyek ebédet főzni. Nem okoz gondot egy tányér étellel többet főzni, majd meghívom Zsófi mamát is, legalább megismerkedünk.

Délben bekapcsolom a rádiót, szeretem meghallgatni a híreket. A csipetkét beleszórom a gulyáslevesbe, kisütöm a tizedik palacsintát és percek múlva kész az ebéd.
Megszólal a kapucsengő. Vajon ki lehet az? A postás később jár.

Taxi áll a kapunk előtt, melyből kiszáll egy energikus mosolygós enyhén duci idős hölgy és fennhangon utasítja a sofőrt, hogy milyen sorrendben vegye ki a csomagtartóból a bőröndjeit, és tegye a bejárati kapu elé, majd hozzám siet és kezet nyújt:
- Jó napot Katika! Megérkeztem! Bocsásson meg, hogy korábban érkeztem, de nekem délután kettőkor már a fodrászatban kell lennem! Zsófi mama sohasem késik! Ráérek este kipakolni.
A taxis beviszi a kisházba a csomagokat, majd elköszön. Nem jutok szóhoz, mert Zsófi mama egyfolytában mondja a magáét.
- Jaj, Katikám, ne csodálkozzon! Nem kell fizetnem a fuvarért, mert a feleségének kétszer ingyen befestem a haját! Ez a bartell! - nevet hangosan az öregasszony. - Bocsánat - nyúl a hajamhoz, megfogja egyik tincsemet, majd bólint egyet, mint aki erre számított. - No, majd adok a hajára regeneráló balzsamot, egyébként is ráférne egy fazonigazítás. Megmutatná az új lakhelyemet?

Tíz perc múlva már az ebédlőnkben kanalazzuk a levest.
- Mit mondott magának az én aranyszívű menyem? Azt, hogy mentális zavarom van? Felhívtam a ideggyógyászt és megmondtam neki, hogy leperelem a gatyáját, mert nekem nincs semmi bajom! Folyamatosan dolgozom! Igaz, néha feledékeny vagyok, nem tudom, hol az olvasó szemüvegem, de ez már az én koromban általános jelenség. Nagyon köszönöm, hogy meghívott ebédre, majd alkalomadtán viszonzom. Most a költözködés miatt úgysem tudtam főzni.

Jóízűen elfogyaszt két tányér levest és három palacsintát. Utána hátradől a székén és láthatóan elpilled. Eléje teszem a friss feketét.
- Maga egy tündér, Katikám! Mondta is a fiam, hogy magánál jó dolgom lesz. Tegnap este összevesztem vele. Nem értem, hogyan lehet ilyen lekvár, hogy a felesége az orránál fogva vezeti? Megmondtam nekik,hogy velem többé ne törődjenek. És nem bújok élve a koporsóba, csakhogy elmulasszam a lelkiismeret furdalását! Húha! Elszaladt az idő. Hívok egy taxit, mert elkések a munkából! Igyekszem időben hazaérni és akkor majd rendezzük a kulcsokat!

Elmosogatok, rendet rakok és ha már szabadságot vettem ki mára, akkor felszámolom a vasalási restanciámat.
Cseng a mobilom. Ilcsi keres.
- Jaj, Katikám, nagy baj van! Eltűnt az anyósom! Érte jöttem kocsival, hogy hozzád költöztessem. De nincs itt! Elvitte a személyes holmiját és fogalmam sincs, hol lehet! Szólnom kell a rendőrségnek!

Nem tehetek róla, de kitör belőlem a nevetés. Ez már nem is nevetés, hanem egyenesen szemérmetlen röhögés. Nehezen tudok megszólalni:
- Ilcsikém, nyugodj meg! Zsófi mama beköltözött és tíz perccel ezelőtt elment dolgozni. Úgy látom, jól kijövünk egymással!

A vonal túloldalán döbbent csend honol.
Az ablakon át látom, amint kajánul vigyorog a nap.