Miért? (Pályázat)
Látogatók száma: 132
A szobában ülve kortyolgatom a szokásos feketét. Tejjel, két cukorral. Évtizedek óta így iszom. Az ablakok tárva nyitva, beeresztve Pest minden mocskát. Ez a belváros hátránya. Nem bírom tovább. Öreg vagyok én már ehhez a pezsgéshez.
Szólok az ápolómnak, hogy zárja be az ablakot és indítsa el a lejátszót. Új még a fiú. Végig engem bámul. Azt hiszi, nem tudom. Csak mert vak vagyok. Érzem, ha bámulnak. Nem számít, csinálja a dolgát és ez a lényeg.
A hegedűk felzengnek és máris eltűnt a világ. Imádom a telet. Vivaldi telét. Ilyenkor esik a legjobban egy csésze, forró kávé. És egy cigaretta. Mélyeket szippantva várok. Türelmesen. Már csak pár perc és megérkezik a hölgy. Végre valaki kielégít. Egy dolgot bánok a vakságban. Az olvasást. Rettentően hiányzik. Végre akadt valaki, aki jelentkezett a hirdetésemre. A könyvek már az asztalon pihennek és velem egyetemben csak rá várnak.
Ahogy a tél utolsó hópelyheit is szétfoszlatja az elhaló hegedűszó, csöngetnek. Az ápolóm bekíséri. Leheveredek a díványra és mikor meghallom a női cipők sajátos kopogását, csak annyit mondok:
- A könyvek az asztalon pihennek. Kérem, válasszon valamit, amiben ön is kedvét leli.
- Természetesen uram! – felelte a hölgy. Idős teremtésről lehetett szó. A hangjából egy egész élet csengett ki. Ismerős volt.
Egyszer csak olvasni kezd. Nem mond címet, nem mond szerzőt, egyszerűen a könyv közepébe vág. Percek múlnak el mire rájövök, Madárka az. Jó ízlésre vall. Rég olvastam ezt a kötetet. Szép emlékek fűznek hozzá.
Ahogy peregnek az oldalak, egyre ismerősebbé válik a hang. Őt juttatja eszembe. De az lehetetlen, hisz mikor volt az már? Mikor is? Negyven, talán ötven éve? Már nem is emlékszem.
- Kérem, hagyja abba – szakítottam félbe.
- Ahogy kívánja… - hagyta rám összecsapva a könyvet.
Átbotorkáltam a szobán, egészen az íróasztalomig. Kihúztam a legalsó fiókot és kutatni kezdtem. Egyesével végigsimítottam a dossziékon, mígnem kitapintottam a bőrkötést. Évek óta nem vettem elő…
- Kérem, ebből olvasson. Tudni fogja, hol kezdje.
- Ahogy kívánja.
„A vonat felé rohantam. Nem maradt túl sok időm, alig tíz perc és elmegy. Nem hagyhattam. Megtaláltam a vágányt és felugrottam a szerelvényre. Egyesével, mindenhova berontva kutattam végig a kupékat, de sehol se volt. Már csak pár percem maradt, amikor végre megláttam. Kitéptem az ajtót és leültem mellé.
Félve nézett rám, nem hitte el, hogy tényleg ott vagyok.
- Gabi, ne tedd ezt velem! Nem mehetsz el. Kérlek!
- El kell mennem, te is tudod – felelte szomorúan.
- Nem! Kérlek, ne menj! Hát nem látod, hogy szeretlek? – most mondtam ki először. Meghökkenve bámult az arcomba, mintha szellemet látna. Megfogtam a kezét és úgy folytattam.
- Amióta megláttalak csak te jársz a fejemben, hát nem érted?! Nem hagyhatsz most itt. Tudom, hogy megijeszt, amit adhatnék, de kérlek hidd el sosem bántanálak! Vártam rád, ki tudja mióta és tudom, hogy te is érzed, hogy ez nem csupán egy gyermeteg fellángolás! Ne me…
- Én mást szeretek! - vágott a szavamba. S ahogy ezt kimondta egy könnycsepp gördült végig finom orcáján. Megkövülten néztem rá. Rá, a lányra, akiért eldobtam volna mindent, miért korábban harcoltam.
- Mást szeretsz… Értem – feleltem miután szabadon engedtem kezét. – Hát dobd sutba az emlékeket, az érzelmeket és menekülj el. Nem marasztallak, de ezt bocsásd meg nekem – és ahogy ezt kimondtam, erősen szájon csókoltam. El akart lökni magától, de nem hagytam. Végül megadta magát és visszacsókolt. Az érzéki búcsúból a kalauz rideg sípszava rántott ki. Még egyszer utoljára végigsimítottam az arcán és otthagytam.
A pályaudvar mocskos kövein ülve, könnyeimmel küszködve néztem végig, ahogy elrobog a szívem. A vonat már rég eltűnt a távolban, de nem bírtam mozdulni. Karjaimba temetett arccal emlékeztem vissza a gyönyörű ligeti sétákra, az önfeledt kacagásra, édes, gyermeki hangjára… hát ennyi volt. Vigyázz magadra Gabriella!"
A hölgy finoman az asztalra fektette a naplóm. Csendben ültünk, emésztve a hallottakat. Máig elszomorodom, ha erre a lányra gondolok. Ahogy a fák árnyékában ültünk. Ahogy mesélte naiv gondolatait. Ahogy elmerültem káprázatos szemeiben…
- Mért nem jöttél utánam? – rántott ki az emlékekből Gabi.
- Hát emlékszel még? – kérdeztem, önkéntelenül is elmosolyodva.
A cikket írta: blasius
Hozzászólások
időrendi sorrend
Igazán szívfájdító időutazás volt…
Mindig felmerül, a mi lett volna, ha…
Na ,és azt mondjuk nem kellesz, aztán meg várjuk, hogy utánunk fussanak… És csodálkozunk, hogy az általános férfi nézet szerint a női nem igent jelent. :)
Jó kis cikk!
Virág
Na mindegy. Köszi a hozzászólást:)
Puszi, Cikk író.
Mindig felmerül, a mi lett volna, ha…
Na ,és azt mondjuk nem kellesz, aztán meg várjuk, hogy utánunk fussanak… És csodálkozunk, hogy az általános férfi nézet szerint a női nem igent jelent. :)
Jó kis cikk!
Virág
Csodálatos történet, ha igaz, ha nem. Remekül ábrázoltad számomra az "életfogytig" tartó, el nem múló szerelmet, mely túlél mindent, és mindig ott van a szívünkben. Volt egy olyan érzésem, hogy nem árultál el semmit, de mégis mindent tudtam. Láttam, éreztem, hallottam...
Gratulálok!
Sok sikert!
Üdv: Zsizsik
Nem minden az írás. Hisz mit ér egy jól megírt történet jó olvasók nélkül? :)
Szóval köszi mindenkinek!
A Cikk "Atyja" :D
:-)
5*
Bianka:)
Üdv Orsolya
Hibátlanul, szép fogalmazással megírt pályázat. Sok minden benne van, kimondatlanul is. Gratulálok, nekem tetszik!
Én
Megtisztelő, hogy olvastatok és hálás vagyok a szép szavakért, nagyon jól esik! Igyekszem hasonló munkákkal szórakoztatni titeket.
Köszönettel, Cikkíró
Engem is megérintett a történet finomsága, lágysága. Van kerete a mondandódnak, a végén a váratlan? fordultat csak a hab a tortán. Élvezet volt olvasni.
Írj még nekünk (pályázaton kívül is)!
Pussz,
Tündér
Nagyon átjött a hangulat, stílusos, egyéni írás. Én még a szoba enyhén dohos illatát is éreztem. Az írásod jól felépítetted, minden a helyén volt, témakibontás, pszichológia, mondatszerkesztés, nyelvezet, mondanivaló, katarzis...
Üdv,
Pinokkió
Lájk + 6*
* Ez felesleges szerintem (túlmagyaráz): "– rántott ki az emlékekből Gabi."
Üdv.
dArc
Üdv, Cikkíró
A "Végre valaki kielégít." - mondat után perverz gondolataim támadtak a cselekmény folytatását illetően, de szépen elhessegetted őket. :)
Tetszik a naplórészlet szerepe a történetben, egyéni, különleges.
Üdv. Olvasó :)
Az alapötlet is kiváló, mert nem sablonos.
Nem Tom