Mire kellettem neked…? 2. rész
Látogatók száma: 61
Kettejük furcsa szerelme árnyékot vetett az életére… nem tudott ettől az érzéstől szabadulni.
A fáradtság lassan eluralkodott rajta először az utazása óta. A kellemes fürdő, az ital lassan elbágyasztotta érzékeit. Elaludt.
Első kábulatában a nőt kereste, amikor felébredt, de mindössze egy kis cetlit talált az asztalon.
– Kb. egy óra múlva jövök, van egy kis elintéznivalóm. Öltözz fel. Szemben, a kávézóban találkozunk. – így szólt az üzenet.
Nem volt igazán ideje azon töprengeni, miért is van itt ebben a luxus szállodában, amikor semmi nem történt, amiért itt kellett volna lennie, de hogy egyikük sem tett azért, hogy valami legyen azt is tudta, de nem értette. Akkor mire kellettem? – gondolta.
Töprengéséből egy koppanás riasztotta fel, ami az ajtó irányából hallatszott. Határozottan indult az ajtó felé, kilesett a kémlelőnyíláson, majd visszahőkölt. A döbbenet, ahogy a két férfit meglátta az ajtó mögött, nem éppen jó szándékukról meggyőződve, hirtelen felébresztette tudatát. Veszélyt sejtett. Annyi ideje maradt, hogy gyorsan bereteszelje az ajtót, még mielőtt azok ott ketten…cselekednie kell…menedéket keres, semmi több, másra nem maradt idő.
A következő pillanatban erőszakos kezek megpróbálták az ajtót befeszíteni. A retesz csak rövid ideig akadályozta meg a behatolást. Rejtekhelyéről látta, egy kés próbálja a reteszt kiakasztani. Egyszerre feltárult az ajtó és meglátta a két hangtompítós pisztollyal felszerelt férfit, ahogy berontanak a szobába. Lélegzetét visszafojtva figyelt. Majd kihasználva a pillanatnyi előnyét kirohant a meglepődött férfiak között egyenesen a folyosóra, ahol eszeveszett futásba kezdett. Rohant, ahogy csak a lába bírta, vissza se nézve menekült. Azt tudta, nem állhat meg, mert akkor vége. Ezek nem szórakoznak. Nem volt ideje még gondolkodni se, hogy mi elől menekül. Miért üldözik. Kik ezek az emberek. Miért? Nyomában az üldözőkkel, akik közül felismerni vélte az egyiket, még ott a vonaton, amikor az étkezőkocsiban ültek, ketten a nővel, aki ki tudja most merre jár, mintha látta volna. Egyenesen az autópálya felé vette az irányt, a kocsik között sasszézva próbálta menteni az életét, majd egy hirtelen elhatározással a földre vetette magát. Egy, éppen előtte leparkolt autó alá behempergett. Az utolsó pillanatban. Szerencséjére, mert addigra az üldözői majdnem utolérték. Hirtelen eltűnt a szemük elől. Megúszta. Lélekjelenlétének köszönhette, hogy megmenekült. Maga sem értette, hogy a nőnek mi köze lehet, ehhez a támadáshoz, valamiért szüksége van rá, de miért áldozta volna fel?
Ki lehet ez a nő, aki egy ilyen veszélyes kalandba rángatta őt, az életét sem kímélve felhasználta valamilyen célra, eddigre szinte már biztos volt ebben, ami egy idő óta csak sejtése volt.
De hol lehet most ez a nő? – gondolta, miközben felismerve, hogy már elhárult a veszély segítséget igyekezett keresni és a rendőrség felé vette az útját. Eszébe jutott a kávézó, ahová mennie kéne.
Egy pokrócba bugyolálva várta a nyomozót, akinek elmondta a történteket, hogy a nőt egy napja ismeri mindössze, egy kellemes hétvégét töltöttek volna el abban a bizonyos szállodában, ahol nem is érti, nem tudja kik, és miért, de ismeretlen személyek megtámadták. A nyomozó kételkedve hallgatta a zavaros beszámolót, de amikorra befejezte a mondókáját, nem volt már több kétsége annak hitelességéről, főleg, amikor a férfi kérte, hogy állítása valódiságát egy telefonnal egyszerűen megtudhatja, ha felhívja a szálloda portást és név szerint kéri azt a hölgyet. A nyomozó végre megértette min ment keresztül, és segítségéről biztosította, amikor felajánlotta átmenetileg az otthonát, miután megtudta, hogy a férfi minden irata, pénze és személyes dolgai nélkül bajosan tudna ebben a pillanatban bárhová is eljutni.
Ahogy kicsit meg tudott végre pihenni, a férfi elhatározza, addig nem nyugszik, míg ki nem deríti, ki is ez a nő. Mi célból használta őt fel, akár az életét is kockára téve ezeknek a támadóknak, és miért pont őt. Megint eszébe jutott a kávézó.
Folyt.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
heleenke
Most nem minősítelek, bár szívem szerint odaírnám, hogy bunkó.
A te pucérra vetkőzős cikkeidet még soha nem minősítettem, pl. nem mondtam olyat rá, hogy túlságosan pőrére vetkőzteted magad, és elég volt a magamutogatásaidból. Ki kiváncsi a seggedre! Nekem meg ez nem tetszik!
Légyszives próbáld meg úgy olvasni az írást, mintha én itt sem lennék, ha már egyszer kritikát írsz hozzá. A szubjektív véleményedet pedig tartsd meg magadnak.
Éva
2. Átmentél személyeskedésbe.
Egy apróság csak, hogy kérlek figyelj a mondat végi írásjelekre! Ez egy felszólító mondat volt például. :)
A másik, hogy milyen kocsi alá fér be egy férfi, ha nem anorexiás? A mostani kocsiknak általában olyan alacsony a küszöbük, hogy oda előbb kell egy emelő, és csak utána lehet bemászni. Persze, lehet, hogy egy terepjáró volt, az ugye más, csak ezt nem részletezted.
A harmadik, hogy nem értem: hogyan rohant el a két bérgyilkos vagy mi mellett? Kifejtenéd?
A negyedik, hogy igencsak barátságos nyomozó, aki felajánlja a saját lakását, ahelyett, hogy az okmányirodába küldené új papírokért, igazolásért, hogy elveszett a sajátja, vagy ő maga állítana ki valamilyen ideiglenes igazolást.
Szóval nekem nem volt túl valóságszagú, mégis jobb, mint a siránkozós írásaid.
D. J.
A te pucérra vetkőzős cikkeidet még soha nem minősítettem, pl. nem mondtam olyat rá, hogy túlságosan pőrére vetkőzteted magad, és elég volt a magamutogatásaidból. Ki kiváncsi a seggedre! Nekem meg ez nem tetszik!
Légyszives próbáld meg úgy olvasni az írást, mintha én itt sem lennék, ha már egyszer kritikát írsz hozzá. A szubjektív véleményedet pedig tartsd meg magadnak.
Éva
A másik, hogy milyen kocsi alá fér be egy férfi, ha nem anorexiás? A mostani kocsiknak általában olyan alacsony a küszöbük, hogy oda előbb kell egy emelő, és csak utána lehet bemászni. Persze, lehet, hogy egy terepjáró volt, az ugye más, csak ezt nem részletezted.
A harmadik, hogy nem értem: hogyan rohant el a két bérgyilkos vagy mi mellett? Kifejtenéd?
A negyedik, hogy igencsak barátságos nyomozó, aki felajánlja a saját lakását, ahelyett, hogy az okmányirodába küldené új papírokért, igazolásért, hogy elveszett a sajátja, vagy ő maga állítana ki valamilyen ideiglenes igazolást.
Szóval nekem nem volt túl valóságszagú, mégis jobb, mint a siránkozós írásaid.
D. J.