Mire kellettem neked…? 3. rész

Látogatók száma: 64

Kettejük furcsa szerelme árnyékot vetett az életére… nem tudott ettől az érzéstől szabadulni.

… - Ma vagyok harmincnyolc éves. - Elindultam, hogy átgondoljam a dolgaim. Azért, hogy a vonaton találkozzam egy nővel- Milyen nővel? - Olyan álombélivel, amilyen a könyvekben és a filmeken szerepel. - És mi történik? - Azt hiszem bele fogok szeretni. - És a nő? - Á, ilyenbe mint én nem fog. - De ez csak a kezdet. - Nem túl vidám kezdet, lehet, hogy heppy and lesz? – idézte fel emlékezetében a férfi, amikor ott ültek egymással szemben azzal a gyönyörű, álombéli, elérhetetlennek tűnő szépséggel a vacsoraasztalnál.

És most az életéért menekül. Miért hagyta ott a hotelban, ahol idegen emberek meg akarták ölni? Megpróbált telefonon segítséget kérni, de hiába, aztán elbújt valahová. A lélegzetét is visszafojtva és egy hirtelen mozdulattal az idegeneket kijátszva rohanni kezdett. Az életéért rohant.

Ahogy elmélyült gondolataiban, egyszerre egy autó vágódott mellé, amit a nő vezetett.

- Üljön be! – mondta határozottan a férfinek, aki engedelmeskedett a felszólításnak.
- Hová megyünk? – kérdezte, de a nő csendre intette.
- Meg akartak ölni- mondta a férfi indulatosan. De miért? – kérdezte.
- Mert megcsókoltam.
- Így hasonlítok rá? – kérdezte a férfi.
- Az alkata. – feleli.
- Csak?
- Senki se tudja milyen. – feleli a nő.
- Őt várta a pályaudvaron, igaz? – kérdezte és merőn nézte a nőt.

A nő hirtelen leállítja a kocsit. Mindketten erősen figyelnek. Valakik közelednek feléjük. Aztán hirtelen újra elindítja az autót és elszáguld az őket követő autó mellett. A manőver sikerült.

A férfi nézi a nőt és nem érti mi ez. Hogy került ő ilyen helyzetbe? – töpreng. Majd, amikor elmúlik a veszély, rámosolyog a nőre.

- Örülök, hogy látom – feleli, amikor a nő megkérdezi mit mosolyog.
- És most? – kérdezi.

Felelet helyett a nő bekanyarodik egy szűk utcába. A kocsi megáll.

- Itt várjon meg! – kéri a férfit és bemegy egy házba. Valami motelféle.

A férfi meggondolja magát, és utána megy. Követi a nőt a hosszú lépcsősoron felfelé. Megérkeztek.
Egy sötét szobában találják magukat. Tapogatózva keresnek egy kapcsolót. A férfi nekimegy egy szekrénynek, a nő nevet.

- Sajnálom, hogy megcsókoltam. – mondja.

Végre megtalálják a kapcsolót.

- Tudtam mi fog történni. Csapdába csaltam – mondja kérdés nélkül.
- Azt hitte első látásra magába zúgtam? Nézzen a tükörbe.
- Azt hittem az esete vagyok. – mondja a férfi.
- Kiaró! Miért csinálja ezt? – És az a férfi megérdemli, hogy ezt teszi? – kérdezte a távozó nő után nézve.

- Itt biztonságban lesz. – mondja miközben becsukja maga után az ajtót.

A férfi magára marad a motelszobában. Körül néz. Kinyitja a gardróbszekrényt, ami tele van öltönyökkel. Felöltözik. Elégedetten nézi magát a tükörben. És elindul, hogy megkeresse a nőt.

….
Most megint vigyáznia kell rá. Árnyékként fogja követni mindenhová, amerre csak jár. A nő nem is sejtette, honnan is sejthette volna, hogy az a férfi, akinek kockára tette az életét a láthatatlan, az ismeretlen, az idegen, akinek a léte olyan fontos volt számára, ő volt. Most már biztosan tudta hogy halálosan szereti. Ez a beteljesületlen szerelem iszonyatos fájdalommal töltötte el, de tudta, egyelőre még nem fedheti fel a kilétét. Még nem jött el az ideje.