Mitmitke /Édesapám meséi/

Látogatók száma: 78

Emlékszem, igen kemény tél volt abban az évben, de mi viháncoló gyerekek csak örültünk a sok hónak. Aznap is az utcán hó csatáztunk, nagyokat sikongattunk a délutáni szürkületbe, míg édesapánk be nem fordult a sarkon. Elé futottunk és a nyakába ugrottunk. Néha már ráncokat gyűrt a gond, fiatal homlokára. Most is fáradtan ért haza a munkából. Anyám csendesen kérdezte, mi a baj, apu csak legyintett, - már megint a Kovács. A főnöke, nem volt valami jó indulatú ember. Mindig borsot tört a munkások orra alá, hol a fazekasoknak, hol az égetőknek, vagy a szárítós asszonyoknak, de senki sem ment haza túl vidáman.
Most is valami apróságon bosszankodott apa, de ő a szívére vette, persze Paál Miska bácsi a művezető próbálta elsimítani ezeket a vitákat, de neki sem ment könnyen. Hallgattuk, ahogy elmondja mi történt a „dolgozóba” közben fürdéshez, vacsorához készülődtünk. Anyukám, jelezte, hogy nekem új tornacipő kellene, az öcsémnek nadrág és még néhány más apróság. Figyelmesen végig hallgatta, aztán csak így szólt: - No, majd meglátjuk.
- Besötétedett, vége volt a TV macinak is, vártuk, hogy következzen a Mi mesénk. Az olajkályhába befújt a szél, kísérteties hanggal lobogtatta a tűzet és az apró nyílás a tetején, tűzkarikát rajzolt a mennyezetre. Bűvölten néztük a lángok táncát.
Ágyba bújtunk és rákezdtünk mi is, elvégre nemsoká itt a karácsony, megtelt a kívánságlistánk. Egymás szavába vágtunk ki, mit szeretne. Az öcsém egy nyílpuskáért epedezett meg egy papírsárkányért és a legnagyobb kérése egy élő, valódi ló volt. Én nem lányos lányként egy stoplis cipőre vágytam, meg foci labdára, de igazira. Apu nem válaszolt nekünk, csak belekezdett a meséjébe:
- Egyszer volt, hol nem volt élt egyszer egy asszony. Ennek asszonynak volt egy fekete tyúkja, akit nagyon szeretett, meg volt egy ura is, akit kevésbé. Mindig nyúzta a férjét, ezt szeretne, azt szeretne, sok pénzt, szép ruhákat, rámás csizmát, sok jószágot, lovat, szekeret, sőt egy hintót is és csak úgy ömlöttek a kívánságok belőle. Egyszer, amikor már a párja elunta a sok beszédet, így szólt a feleségéhez:- No, figyelj jól te asszony, tudok én megoldást a te bajodra, de úgy kell tenned mindent pontosan, ahogy mondom. Van neked az a fekete tyúkod, hát vedd rá, hogy tojjon neked egy fekete tojást. Akkor vedd a fekete tyúknak fekete tojását és tedd a hónod alá, 28 napig ott melengesd, míg ki kell belőle a Mitmitke. Ez egy olyan madár, amit csak te látsz és te hallasz. Azért hívják Mitmitkének, mert folyton azt kérdezi Mit? Mit? Mit? Ez a kis jószág teljesíti minden kívánságod, amit csak kérsz, bármit mondasz neki, azonnal megszerzi. De vigyázz, mert nem lehet megállítani, csak úgy semmisítheted meg, ha valami lehetetlen dolgot kérsz tőle. Örült az asszony annak, amit megtudott, ment is izibe a tyúkólba, kényeztette a fekete tyúkot, ahogy csak bírta. Becézgette a legfinomabb búzával, kukoricával, kendermaggal etette, ölbe vette simogatta édes madaramnak szólongatta. Egy reggel aztán csodák-csodája ott feketéllett a tojás a fészekbe! Majd meg veszett az asszony örömében. Abban a minutában bedugta a tojást a ruhája alá és ott költögette. Aztán a 28.nap hajnalán megrepedt a tojás és előbújt egy csodaszép , bársonytollú kismadár. Kireppent a ruha alól és már rá is kezdte. - Mit? Mit? Mit? Az asszonyból csak úgy dőltek a kívánságok, kért aranyat, ezüstöt, selymet, ékszert, új ruhákat, másik házat, vége sem volt a kívánságoknak. A kis madárka pedig hordta, csak hordta neki, amit kért. Lassan az új nagy házat is beterítette a sok kincs, amit a Mitmitke összehordott. Az ember csak nézte kapzsi asszonyát , néha rászólt:- Elég lesz már ,el se fogy, amíg élünk.
- –De a felesége egyre csak sorolta a kívánságokat, egyre merészebbeket egyre nagyra vágyóbbakat. De ahogy nőtt a gazdagsága úgy fogyott az ereje az asszonynak. Egy napon eldöntötte elpusztítja a kis szellemlényt. Szólította a kis madárkát: - Itt ez a szita, azt kívánom, ezzel hord ide a Maros vizét. Repült a kis szárnyas reggeltől estig, estétől reggelig hordta a szitában a vizet. Amikor a nap felkelt az asszony kinézett az ablakon, hogy ott van e már a folyó, de nem látott mást, csak a kismadár elpusztult testét az udvaron. A ház visszaváltozott viskóvá eltűnt a temérdek kincs, még a fekete tyúkocska is elemésztette magát a fia utáni bánatában. Így volt, igaz volt, én is láttam a viskót.
Ekkor már egyenletesen szuszogva, kívánságainkat magunk mögött hagyva álmodtuk az igazak álmát.
- Amikor apukám végéhez ért egy mesének, mindig úgy győződött meg róla, hogy alszunk e már,hogy azt mondta : - csontika - nekünk pedig azt kellet felelnünk, ha még ébren voltunk, hogy : - húsika. Ez volt a mi kis privát szertartásunk. Minden este mesélt nekünk, akár milyen fáradt is volt és mi mindig jól aludtunk egész éjjel. .. bár a tesóm eldugta jól a paplan alá a kezét mert félt a disznóktól, de ez már egy másik történet…
- A minap újra elmondattuk vele a kórházi ágya mellett Mitmitke meséjét …
- Már nem hallhatjuk az álomba ringató, megnyugtató hangját, 2014. május 7-én elköltözött egy szebb világba.

Melléklet:

„A változatos segítőszellem-alakok legelterjedtebb magyar változata a lidérccsirke. A rá vonatkozó hiedelmek legintenzívebben az Alföldön és a Dunántúl keleti peremén éltek. Elnevezése változatos: lidérc néven ismert volt az egész Alföldön és a Felföld középső részén, mitmitke néven az Alföld néhány helyén és a Kelet-Dunántúlon, lüdérc vagy piritus a Dél-Dunántúlon, iglic, ihlic a Csallóközben. Több helyen ördögnek nevezték. A hozzá fűződő legáltalánosabb hiedelmek: az juthat hozzá, aki fekete tyúk első tojását vagy apró tojást a hóna alatt, esetleg trágyadombban kikölti. Gazdájával éjjel szeretőjeként együtt hál, annak neme szerint változik éjszaka nővé vagy férfivá. Tulajdonosa a kebelén is hordhatja. Szórványos adatok szerint éjjel nyomja őt, vagy vérét szívja. Gazdája mindenképpen legyengül, beteg lesz vagy meghal. Szolnok megye több helyén ismert volt valamilyen neki készített ételre vonatkozó hiedelem: visszafelé kavart kását vagy sótlan ételt főz neki a gazdája, vagy minden étel első falatját neki adja. „Mit hozzak?” vagy „Mit-mit-mit”? kérdésére a gazdájának mindig felelnie kellett; minden kívánságát teljesíti. Pénzt hord tulajdonosának, így az meggazdagszik. Közismert hiedelemmondák szóltak a tőle való megszabadulásról: teljesíthetetlen feladatot kell neki adni, kötélben homokot vagy rostában vizet hozatnak vele, amibe belepusztul. Más adatok szerint erdőbe csalogatják és fába beékelik. Meglehetősen elterjedt hiedelem volt, hogy ő vagy gazdája az ördöggel áll cimboraságban: amikor valaki lidérc birtokába jut, eladja lelkét az ördögnek. Ez a vonása a magyar boszorkányperekből is ismert: a lidérces, lüdérces szó egyértelmű lehet az ördögivel. (A magyar lidércet összefoglaló tanulmányok mindegyike foglalkozik a „segítőszellem”-lidérccel: Domanovszky 1957; Muraközy 1968; Hoppál 1969a; Pócs 1980b.)”
A forrás melléklet a Világkép oldalról származik.

Lilyth

A cikket írta: Lilyth

előző cikk

2 szavazat