Nehéz feladat
Látogatók száma: 46
„Egy, kettő, három, négy, kicsi Lilla hová mégy? Ne menj te már sehová, nem vár otthon apukád!” Amikor elsős voltam, iskola után ezt hajtogattam magamban, miközben Lenke néni kézen fogva hazafelé navigált a pesti forgalomban. Akkor váltak el a szüleim és Apukám elköltözött tőlünk, hiába voltam az ő szépséges kis királylánya, nem tudtam marasztalni. Megnyugtatott, hogy nagyon szeret és mindig szeretni fog, ez nem változik meg attól, hogy elköltözik.
Hittem is, nem is, minden nap úgy indultam haza, hogy biztosan vár már odahaza, felkap az ajtóban és az ölében visz be a nappaliba, és odabújhatok a nyakába, mint kicsi koromben tettem. Ám mindössze kéthetenként, pénteken jött értem az iskolába és vasárnap estig együtt mulattunk. Nem volt szigorú, érdekes programokat szervezett és étteremben ebédeltünk. Aztán öt évvel ezelőtt bemutatott Barkának, a barátnőjének, egy év múlva volt az esküvőjük és megszületett Csenge, a kishúgom.
Hiába vagyok tizenhárom éves nagylány, legszívesebben újra mondogatnám magamban a mondókámat: „Egy, kettő, három, négy, kicsi Lilla hová mégy? Ne menj te már sehová, nem vár otthon anyukád!” Két évvel ezelőtt Anyukám megismerkedett Vince bácsival, és kiköltöztünk a pomázi családi házába, melynek tetőterét beépítette, hogy mindenkinek legyen külön szobája, Anya pedig bérbe adta a budai lakásunkat. Tizenegy évesen a nyüzsgő fővárosban hagytam a barátaimat, itt pedig, ebben a vidéki poros kisvárosban, képtelen vagyok barátokat szerezni. Eleinte abban reménykedtem, hogy Anyának nem jön be az új munkahelye, vagy Vince bácsi három gyerekével is meggyűlik majdan baja, s mi Anyával kettesben, amilyen gyorsan ideköltöztünk, olyan svunggal itt hagyunk csapot-papot, és visszaköltözünk Budára. Erre mi történt? Anya azonnal teherbe esett és megszülte az öcsémet, Krisztiánt, aki immár nyolc hónapos vasgyúróként állandóan vigyorog, villogtatva mind a négy rizsszemnyi fogát. Aranyos az öcskös, egyenesen imádom, ahogyan Csengét is, aki már kétéves és igazi energia bomba. Miután Apáék Pesten laknak, csak kéthetente találkozom velük.
Semmi kedvem haza sietni, úgysem hiányzom senkinek. Nem szeretem Vince bácsit, a három gyerekével sem egyezek, ráadásul Anyát lefoglalja az öcsém ellátása és a hét fős háztartás vezetése. Nem jut ideje arra, hogy kettesben elmenjünk a moziba, vagy kiránduljunk, esetleg megnézzünk egy színházi eladást. Sohasem vagyunk kettesben, pedig néha szükségem lenne rá. Ahogyan most is meghallgatnám a tanácsát, de erre esélyem sincs.
Délután öt óra múlt és itt ülök a parkban, egy padon, előttem a laptopom, hogy megírjam az önéletrajzomat. Süt a nap, körülöttem gyerekek rollereznek, öregek és fiatalok sétálgatnak, fiatal kismamák gyerekkocsiban alvó kisbabákat tologatnak, mások meg kutyákat sétáltatnak. Jókedvűek, gondtalanok, csak engem nyomaszt az önéletrajz megírása.
Nyugdíjba készül Boti bácsi, a kézilabdaedzőnk, és egy hónappal ezelőtt megígérte nekünk, hogy utána néz a középiskolás sportösztöndíjnak, majd kiválasztja közülünk azt az egy játékost, akit felterjeszt rá. Kérte, hogy valamennyien írjuk meg az önéletrajzunkat, és abban részletezzük a családi körülményeinket.
Éhes vagyok, kemény volt az edzés, kifáradtam, és ahelyett, hogy hazamennék, mint a többiek, szendvicset ennék vacsora előtt és leülnék az íróasztalomhoz tanulni, itt gubbasztok a padon, és kotorászom a táskám alját, hátha találok egy müzli szeletet. Az nincs, csak egy kétnapos párizsis zsemle, melyben a felvágottnak már zöld színe van. Kidobom a kukába. Jobb, ha írok valamit, úgysem engem választ Boti bácsi. Miért választana, hiszen csak két éve kézilabdázom, s mindössze egy éve járok az egyesület heti öt edzésére. Azt is Apukám találta ki, mert addig sem vagyok otthon, s egyébként is a százhetven centiméteres magasságommal, jó sportoló válhat belőlem.
Középre írom csupa nagybetűvel, hogy ÖNÉLETRAJZ, és leírom az első mondatot: Budapesten születtem, 2002. február 5-én. 7. osztályos tanuló vagyok és kézilabdázom. Szüleim hat éve elváltak.
Innen már nem tudom folytatni. Mit írjak? Azt, hogy két családom van, és a két kistesómon kívül mégsem szeret senki?
Barka nem tud főzni, mégsem megyünk étterembe ebédelni, inkább pizzát eszünk, amit a netről rendel Apukám. Csenge nem szereti, ezért neki tojást főznek, vagy vajas kenyeret kap felvágottal. Engem is megkínál belőle, de Barka rászól, hogy az az övé, egye csak meg mindet.
Anyukám kiváló szakácsnő, sokszor háromfélét is főz, hogy mindenkinek a kedvére tegyen, bezzeg nekem nem süt rongyos kiflit, mert azt rajtam kívül nem eszi senki, ezért a nem kiadós, s hozzá sem fog.
„Egy, kettő, három, négy, kicsi Lilla hová mégy? Ne menj te már sehová, nem vár otthon senki rád!”
A lábamhoz koccan az elszabadult labda, mely a füves részen focizó fiúk felől érkezett hozzám. Visszarúgom és máris jobb a kedvem. Balla nagyi szerint a legfontosabb a pozitív szemlélet.
Sokáig világos van, az óraátállítás miatt. Felhívom Nagyit, hogy süssön nekem rongyos kiflit és elmegyek hozzá a fél hetes HÉV-vel. Majd reggel felhívom az iskolát, hogy begyulladt a torkom. Anya is rendszerint azt mondta a főnökének, ha nem volt kedve dolgozni. Vince bácsi szerint az asszonynak otthon a helye, keres ő annyit, hogy a feleségének ne kelljen munkába járnia.
Balla nagyi azt mondta, hogy vár, siessek, és süt nekem rongyos kiflit. Öt perc séta a HÉV megálló, gyorsan kapkodom a lábam. „Egy, kettő, három, négy, kicsi Lilla hová mégy?”
Nagyikám az Apukám édesanyja, a Csalogány utcában lakik, így a HÉV-től nem sokat kell gyalogolnom. Az öt unokája közül Csenge a legfiatalabb, én meg a legidősebb vagyok. Apa húgának három lánya van, akikkel ritkán találkozom, akkor is a Nagyinál, ha véletlenül összefutunk.
Kelkáposzta főzelékkel kínál Nagyikám, sült virsli karikákat tesz tetejére és nekem annyira ízlik, hogy két tányérral is eszem. Sütőben a rongyos kifli, alig várom, hogy megsüljön.
- Meggyszörpöt kérsz, kislányom, vagy sima kristályvizet? – kérdezi és látom a szemén, hogy feltesz még nekem jó néhány kérdést, melyre válaszolnom kell.
Húzom az időt, meggyszörpöt kérek, addig is időt nyerek, míg azzal bíbelődik. Közben megsül a kifli, a gáztűzhely tetején hagyja, hogy kihűljön.
- Lillácskám, minek köszönhetem a váratlan látogatást? Mi a baj, gyerekem?
Kibuggyan a könnyem, s úgy sírok, mint a kistesóim. A fenébe is, már nagylány vagyok, nem illik sírni, de képtelen vagyok türtőztetni magam.
Nagyikám tányérra tesz négy forró kiflit, elém rakja a virágos szalvétával együtt. Rajtam már a rongyos kifli sem segíthet. Eldadogom, hogy önéletrajzot kell írnom, mert Boti bácsi holnap kiválasztja, hogy kit javasol a sportösztöndíjra, ám képtelen vagyok megírni, egyébként sincs semmi esélyem.
- Jól tetted, hogy ide jöttél! Megírjuk azt az önéletrajzot! No, lássuk, meddig jutottál?
Nagy nehezen előkeresem azt a két sort, amit addig írtam.
- Jól van, Lilla, eddig minden stimmel!
Utána a motivációról mesél, hogy sokkal fontosabb lenne arról írnom, hogy miért szeretem a sportot, mit akarok elérni és mire észbe kapok, már azon jár az eszem, hogy mikor lehetek igaz beállós, aki szórja a gólokat.
- Most pedig felhívom anyádat, hogy ne idegeskedjen miattad, majd reggel elviszlek az iskolába. Gyere, hurcolkodjunk be a nappaliba. Fejed be az önéletrajzot, majd átnézem.
Pár perc múlva magamra hagy, visszamegy a konyhába, és a nyitva hagyott ajtón át hallom a matatását. Felhívja Anyukámat, utána Apukámat, de nem igazán értem, miről beszélget velük, mert arra figyelek, amit írnom kell.
Már az ágyamban fekszem, a saját pizsamámban, mert Nagyi ügyel arra, hogy mindegyik unokájának legyen nála egy fiókja, melyben a saját ruhaneműnket tartjuk, hogy ne jöjjünk zavarba, ha véletlenül nála kötünk ki. Szeretek a Nagyinál lenni, mert itt minden változatlan és figyel rám Nagyikám, bármit megkérdezhetek tőle, türelmesen elmagyarázza, ha nem értek valamit.
Mikor még élt Nagyapa is, és csak hárman voltunk unokák, sokszor elvittek bennünket kirándulni, és jókat mókáztunk, pedig kicsik voltunk.
Reggel hétkor kezdődött az edzés, és nyolc órakor valósággal beestem az első órára. Boti bácsi begyűjtötte az önéletrajzokat és a délutáni edzésre ígérte a döntését.
Magyarból ötöst kapok, énekből meg hármast. A nagyszünetben megeszem a szendvicset, amit a Nagyikám csomagolt és tett mellé négy rongyos kiflit is, amiből kettőt a barátnőmnek adok.
Ebéd után két órát tanulunk és négykor kezdődik az edzés. Boti bácsi meghajt bennünket, majd sorakozóval zárjuk az edzést.
- Lányok, hosszan mérlegeltem, kit javasoljak az ösztöndíjra. Végül amellett döntöttem, aki nem csupán kiváló játékos és jó az erőnléte, hanem az önéletrajzában pontosan megfogalmazta, mi a motivációja a sportkarrierje építésében. Balla Lilla a kiválasztott, holnap elküldöm a pályázatát. Gratulálok, Lilla!
Az öltözőbe menet látom, hogy Anya, Nagyikám és az öcsém ott várnak rám az aulában. Gyorsan szedem a lépcsőket, hogy mielőbb átölelhessem őket.
„Egy, kettő, három, négy, kicsi Lilla hová mégy? Ne menj te már sehová, lásd, itt várnak rád!”
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Miben is?
Éva, kedves, legalább figyelmesen olvassa az olvasó.
Yolla! Ez ragyogó írás! Ritkán mondok ilyet, de most minden elismerésem! Hozzám közelálló a téma, szeretem az ilyen mély tartalmú írásaidat. Főleg, hogy nincs benne apró részletességgel körülírva hogyan készül a rongyos kifli... :-)
Kivételesen a hosszúsága sem zavart. Pont jó... Belefért minden, aminek benne kell lenni... A hibákat én is látom, ha téged nem is zavar, de elég, ha az előttem szólók felvetették, akkor még én is?... Na azt már nem. Na jó... három hiba még elmegy, mivel javítottál... 5*
Puszi
Kedves Yolla!
Azért még maradt benne hiba, hiába javítottál!
A téma, amit feszegetsz, - jó figyelemfelkeltő, és
gondolatébresztő téma! Jó ez a fiktív írásod, -csak
hát a kivitelezés.....
Egyébként én tudom, hogy mi a te "hibád"!
A gondolataid sebesen száguldoznak előre a történet
körül, miközben írod a cikkedet! De, - mivel lassabban
írsz, mint ahogy a történet körvonalazódik a fejedben,
igyekezed utolérni az írásban a gondolataidat, ezért nem
is olvasod el, - amit leírsz! Így aztán az elkövetett hibák
benne maradnak a történeteidben!
Kivételesen a hosszúsága sem zavart. Pont jó... Belefért minden, aminek benne kell lenni... A hibákat én is látom, ha téged nem is zavar, de elég, ha az előttem szólók felvetették, akkor még én is?... Na azt már nem. Na jó... három hiba még elmegy, mivel javítottál... 5*
Puszi
Azért még maradt benne hiba, hiába javítottál!
A téma, amit feszegetsz, - jó figyelemfelkeltő, és
gondolatébresztő téma! Jó ez a fiktív írásod, -csak
hát a kivitelezés.....
Egyébként én tudom, hogy mi a te "hibád"!
A gondolataid sebesen száguldoznak előre a történet
körül, miközben írod a cikkedet! De, - mivel lassabban
írsz, mint ahogy a történet körvonalazódik a fejedben,
igyekezed utolérni az írásban a gondolataidat, ezért nem
is olvasod el, - amit leírsz! Így aztán az elkövetett hibák
benne maradnak a történeteidben!
Köszönöm, Anyu, javítottam.
Puszi: Yolla
Köszönöm, Anyu, javítottam.
Puszi: Yolla
Puszi
Szia Yolla!
Jó kis történet,de megint siettél:),nem nézted át és maradt egy két hiba.PL. szinházi eladás,aztán az önéletrajzi résznél a kéziző kislány azt írja:kosárlabdázom.Most akkor melyik is?Ne siess annyira!Egyébként kerek kis történet.
Puszi
Puszi: Yolla
Jó kis történet,de megint siettél:),nem nézted át és maradt egy két hiba.PL. szinházi eladás,aztán az önéletrajzi résznél a kéziző kislány azt írja:kosárlabdázom.Most akkor melyik is?Ne siess annyira!Egyébként kerek kis történet.
Puszi