újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Nehézségek

Látogatók száma: 51

Amióta a különböző hírekben egyre több megvonásról és ár emelésről hallok, azóta állandóan a fülembe cseng egy opera részlet: " Most pedig vége a szép időknek,..." Wolfgang Amadeus Mozart Figaró házassága című remekművéből Figaró áriája.

Amikor a doktorok további vizsgálatokra és rosszabbodásokra hívják fel a figyelmemet, akkor a következő strófa is eszembe jut a jövőre nézve:
" Csókot lopni és szíveket zúzni kis Adóniszom nem fogsz te már "
Itt tartok kínjaimban, hogy már az irodalom után áttérek a dúdolásra belsőleg, mert RITKA szép hangom van, de inkább ritka mint szép, így környezetemet megkímélem tőle.
A megszorítások egyre jobban érnek el, és kedvetlenítenek el.
Ez egy dolog, de a saját helyzetem is egyre rosszabbodik.Gond adódott a vesékkel, most a vastagbél rendszerem sem működik rendesen. Különböző vizsgálatokra járok, és egyre rosszabb amit érzek.
Ez még csak én vagyok, de édesanyámat is nagyon megviselte testvére elvesztése, és sokszor fel akarja adni a küzdelmet, s már alig tudok bele ész érvekkel erőt verni.
A viccességet is előveszem, de nem sok sikerrel. A magam harcában a humorba kapaszkodom, de az övét magam is nehezen viselem, mert elhiszem nehéz minden nap érezni egyre gyengébb, de próbálok minden módon és minden eszközzel segíteni, hogy tovább és tovább akarjon és tudjon élni.
Nem terhelem és nem mesélem el neki, hogy a napi gondok miből tevődnek össze, pedig nagyon nehéz ám eltitkolni, hogy egyre nehezebb minden, s biztosítani számára mindent amit csak lehet, hogy azt érezze, amit érzek, hogy számomra nagyon fontos az Ő léte.
Erőmhöz képest megpróbálok biztosítani mindent amit csak lehet.
Nem egyszerű, de a saját gondomat nem osztom meg vele, mert ne terheljem. Látja amint sokszor hazaérve a bevásárlásból ledobom a ruháimat és zuhanyozni megyek, majd sebbel és lobbal indítom a mosást. Nem panaszkodom neki, csak mosolygok, hogy hosszú volt az út, és nem értem időben haza.
Nem mesélem el, hogy az idegi pályámban hiba keletkezett és minden előjel nélkül sajnos észrevétlen, vagyis váratlan a hasam elindul, s mint kis patak előre tör a nem várt csomag. Igaz nem csomag formájában, hanem folyamként árad. Még, jó hogy nadrágban járok, és hosszú kabátban, mert nem látszik ki, hogy bajban vagyok.
Amikor a tisztálkodással végzek, akkor széles mosollyal édesanyámnak elújságolom milyen kint a levegő, s nehezen ráveszem menjünk egy kört sétálni lent az utcán.
Ilyenkor csak remélem, hogy nem ér újabb megalázó eset, s baj nélkül hazaérkezünk.
Hiába veszek be hasfogót, eszem reszelt almát, mindennek ellenére előtör a nem várt dolog. Most vastagbél tükrözés nevű szórakozó helyre kell mennem, hogy megnézzék belülről mi a gond. A doki attól fél, édesapám vastagbél rákja után, hogy a hajlamot a génjeimben örököltem, s nehogy velem is valami hasonló történjen.
Néha félek, de ez szerintem egészséges félelem, de ugyanakkor reménykedem is, hogy átvészelem a dolgok nehezét. Tanulok, olvasok, hogy lekössem a maradék figyelmemet, hogy ne foglalkozzam sokat a saját kínommal.
Mindig azt hiszem innentől már csak felfelé van út, de az élet bebizonyítja, hogy van lefelé is egy ösvény, amit még nem láttam.
Azért nem hagyom magam. Dúdolgatok, s bízom, hogy van felfelé egy kapaszkodó, s megtalálom bármilyen eldugott helyen is legyen.
Mondhatnék trágár szavak néha az érzésemről, de minden hiába. Inkább nem teszem, s néma türelemmel viseltetek a dolog iránt.
Csak abban reménykedem, édesanyám jobban lesz erőre kap, s túljut a holtponton.
Akkor könnyebb lesz bármilyen rossz világ is jön, mert Ő velem van.
Sokat tanultam tőle, s már csak Ő van nekem aki a gyermekkorom része, életem drága féltett része.
A gyermekeim is nagyon fontosak, mert életem adnám bármelyikért, de az édesanyám az mégis ÉDESANYÁM. Boldog vagyok, míg e szót kimondhatom, s hívhatom teázni, vagy étkezni szólíthatom. A fiam minden héten többször felhív, s kéri hagy beszéljen a Mamával is. Nagyon szereti Ő is, s mindig kér nagyon vigyázzak rá. Lányomék gyakran feljönnek, meglátogatják.
Számunkra Ő a féltett kincs.
Remélem marad is még sokáig.

A cikket írta: Divi Éva

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Kedves Évi!

Mélyen együttérzek veled. És ilyen őszinte megnyilatkozás után gondolkodom el, hogy a másik ember sorsa lehet az enyémnél még nehezebb.
Önkéntelenül arra gondolok, én ugyan nem mindenben voltam nyílt, vannak dolgok, amiket még veletek sem szívesen osztanék meg, annyira mély és belső, és saját. De lassan elmúlik bennem ez a visszafogottság, ha téged olvaslak.

Nagyon mély érzéseket hozol a felszínre a betegséged kapcsán és olyan szeretettel és ragaszkodással beszélt az édesanyádról, akit magad mellett szeretnél tudni még sokáig, hogy feloldod szép lassan bennem azt a félszet.

Beszélni kell, ha ez az egyetlen módja marad már csak a megkönnyebbülésnek. Írni róla, ha már azt sem tudunk. Biztos vagyok benne, hogy egy sor gondolatot most is elindítottál ezzel az írással, bennem igen. Mert mindannyiunknak vannak titkai, amiről nem szívesen beszél. De gondolatot ébresztettél a egy másik ember sorsát illetően.

Most azt érzem mégis, beszélj édesanyádnak ezekről a dolgokról, mert a saját kis világából hozod ki addig, amíg elmondod a világ történéseit. Meg akarod kímélni, de hátha éppen ez az, amivel segítenél még többet, mint amit eddig tettél...

Puszi,
Éva

Szia Évi !

Köszi a kedves szavakat. Valóban vannak belső dolgaink, de van, hogy már magadban tartani és félelem, s hiszem, ha megosztom valakivel, talán könnyebb. Az ész sokszor súgja ne tedd, mert kinevetnek, de a sorsa mindenkinek meg van írva, ma nevet, holnap sír. Van így. Úgy gondoltam itt kiöntöm a lelkem és megkönnyebbül egy kicsit a sok teher alól.
A csatámat én vívom, de könnyebb amikor tudod lélekben támogatnak.

Nem tudom talán te is érzed,
néha olyan nehéz, hogy fáj a lélek,
de bárhogyan is dacára tovább élek.

Remélem napot látok reggel,
így alszom este a fellegekkel,
ébredve látom újra reggel!

Tenni megyek új erővel,
mosdatni, etetni, itatni, kell,
Teszem tiszta szeretettel.


Én ilyen vagyok. Nem hiszem, ha nagyon bezárkózom az jó a lelkemnek.
Hidd el, néha fel kell rúgni a bilit, hogy a másik adag beleférjen, mert megőrül az elme, ha tele van
nemszeretem titkokkal.
Üdv és puzsi Éva
Kedves Évi!

Mélyen együttérzek veled. És ilyen őszinte megnyilatkozás után gondolkodom el, hogy a másik ember sorsa lehet az enyémnél még nehezebb.
Önkéntelenül arra gondolok, én ugyan nem mindenben voltam nyílt, vannak dolgok, amiket még veletek sem szívesen osztanék meg, annyira mély és belső, és saját. De lassan elmúlik bennem ez a visszafogottság, ha téged olvaslak.

Nagyon mély érzéseket hozol a felszínre a betegséged kapcsán és olyan szeretettel és ragaszkodással beszélt az édesanyádról, akit magad mellett szeretnél tudni még sokáig, hogy feloldod szép lassan bennem azt a félszet.

Beszélni kell, ha ez az egyetlen módja marad már csak a megkönnyebbülésnek. Írni róla, ha már azt sem tudunk. Biztos vagyok benne, hogy egy sor gondolatot most is elindítottál ezzel az írással, bennem igen. Mert mindannyiunknak vannak titkai, amiről nem szívesen beszél. De gondolatot ébresztettél a egy másik ember sorsát illetően.

Most azt érzem mégis, beszélj édesanyádnak ezekről a dolgokról, mert a saját kis világából hozod ki addig, amíg elmondod a világ történéseit. Meg akarod kímélni, de hátha éppen ez az, amivel segítenél még többet, mint amit eddig tettél...

Puszi,
Éva
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: