Nosztalgia újra
Látogatók száma: 57
Mondatos játék: ....ez vissza repít a régmúlt időkbe
A párommal szoktunk olyan napokat beiktatni, amikor filmnézéssel töltjük az időt. Azokat a filmeket ahol már a képernyőn is kibugyog a vér, vagy az öreg baka mondása szerint megy az esemény. „Töltöttünk, lőttünk, töltöttünk, lőttünk! A végén már nem is töltöttünk, csak lőttünk!’, vagy, ahol a főhős, ha meglövik, kinyomja a golyót, mint egy pattanást, és megy vissza öldökölni, nem szeretjük. Inkább régi filmeket nézünk, .ez visszarepít a régmúlt időkbe. Kabos Gyula, Csortos Gyula, vagy Jávor Pál utánozhatatlan. Ahogy Sóos Imre karakterei is!
De nem erről akartam írni!
A régi filmek nézése közben, ha látok egy idős paraszt embert, apai nagypapám jut eszembe mindig. A kónya kalap, a nagy bajusz, a hosszú szárú pipa, olyankor mintha őt látnám.
Sajnos tíz évesen elveszítettem.
Disznóvágás, szüret, vagy kukorica töréskor általában összegyűlt a család nagy része. A papát, baleset érte, rágurult a hordó, vas volt a combjában, emiatt nem dolgozhatott. Neki volt a feladata, lekötni az aprónépet! A nagyok mindig elmentek bandázni, meg nekik már segíteniük kellett a felnőtteknek, de minket, kicsiket a papa maga köré gyűjtött.
Kiült a tornácra kitett lócára, akkurátusan meggyújtotta a pipát. Szertartásosan pöfékelt párat aztán a szája szögletébe akasztotta, úgy beszélt. Nagyon szerettem a finom illatú pipafüstöt.
Mi köré, kis székekre, vagy egyszerűen, leültünk a földre, és mesélt!
Az ő meséi nem úgy kezdődtek,- Egyszer volt, hol nem volt!- hanem – Amikó gyerök vó’ttam!
Mi tátott szájjal hallgattuk, milyen volt a századfordulón gyereknek lenni!
Volt mikor valamelyikünkre rá mutatott : -A té apád – vagy – A té anyád – És a szüleinkről mesélt anekdotákat! A legvásottabb gyerekek is nagy csöndbe hallgatták.
A mamától féltem. Nem bántott ő egyikünket sem, csak szigorú volt. Viszont, azóta sem ettem szőlő befőttet, és olyan finom, lekvárral meg kent, kenyérlángost, mint nála.
Másik nagypapám, nem volt szerencsés a házasságban, két asszonyt temetett el, a harmadik, őt temette. Mindig kisgyerekekkel maradt magára, kellett az asszony a házhoz. Anyukám édesanyját nem ismerhettem. Náluk több időt töltöttem, talán azért, mert volt egy nagynéném, aki velem egyidős. Vagy csak könnyebb legyen anyukámnak, mikor a testvérem derékig gipszben adtak haza a kórházból Ő juhász volt. Gépészként került ide, de amikor már modern traktorok váltották fel a lánctalpasokat, nem volt szükség a munkájára, és akkor már idős is volt.
Minden reggel, mentünk a mamával, fejéskor, az istállóba. Volt mindenkinek egy kis bádog bögréje, kis rongyocskával, abba szűrte a sajtárból, a mama a friss, meleg, habos tejet, és mi ittuk, mint a vizet! Segítettünk az állatok körül. Olyan jó volt simogatni a kis boci puha szőrét, olyan jó tejszagú volt. Ölbe venni a kisbárányt, vagy szaladgálni a kis kecskékkel, akik apró kis bohócok voltak, a mekegésük olyan volt, mintha kacarásznának. Aztán mentünk a határba, bejártuk a tanyavilágot! Sokszor gyalogoltunk be a faluba, ami négy kilométer, hogy a papának vigyünk Munkást! Őrömmel mentünk, mert a csárdában kaptunk bambit! Ketten egy üveggel, testvériesen megosztoztunk, a nagynénémmel rajta!
A cikket írta: Kathy Godhy
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szívmelengető soraid boldogsággal töltötték meg a lelkem.
Örömmel olvastalak!
Pussz,
Tündér
Puszi
Jó olvasni tőled ilyen anekdotákat...
Az én reszortom volt, amikor már annyira felcseperedtem, a hajnali friss tej és a kifli begyűjtése a faluból... mindig megtalálták hol lehetek jól hasznosítható... Nem tiltakoztam, mert a habos tejet, friss kiflit, kenyeret én is szerettem... :-)