Nosztalgia
Látogatók száma: 56
December közepe van. Hamar besötétedett, csak a pár napja hullott, és a kertben még itt – ott megmaradt hó fehérlik. Esteledik. Bekapcsol az udvari és lépcsőház világítás automatája, és az addigi szürkeségbe sávokat fest a mesterséges fény. Az udvarról már lehet látni, hogy közeleg a karácsony, hiszen egyre több lakást díszítenek fel a benne lakók. Az ablakokban fényfüzérek villognak, színt váltanak, kőrbe futnak, megint villognak. A bejárati ajtókat adventi koszorúk és fenyőágak ékesítik. Valahonnan füst és fenyőillatot hoz a szél.
Ünnepi hangulat vett erőt rajtam is, a hó és a dekorációk látványa miatt. Elhatároztam, hogy én is kiteszek magamért! Pedig már évek óta nem tartok karácsonyt, mert a gyerekeim messze szakadtak tőlem, és évek óta hiába várom Őket. Pár éve már elmúlt a remény is, hogy felkeresnek. Magamért meg - nem érdemes. Valahol van eltéve egy mű karácsonyfa és egy bőröndnyi dísz hozzá.
Amíg mindezt végig gondolom, már bent a szobában teszek – veszek, rámolok. Vajon hová tehettem a díszekkel teli bőröndöt? Addig kell megtalálnom, amíg tart a lelkesedésem, - különben az idén sem lesz szép feldíszített karácsonyfám! A gyönyörű műfát vagy tíz éve, talán több is, - egy Svájci utam során hoztam haza. Csodájára is jártak az ismerősök. Azt tudom, hogy a fát a műhelyemben a polcok tetejére tettem! De azok a fránya díszek? Talán a gardróbban?
Keresgélek, pakolászok, mikor a kezembe akad egy gyönyörű, kézzel faragott népművészeti remekmű, - egy cigarettakínáló! Még akkor száműztem ide, amikor leszoktam a dohányzásról! Azon kevés tárgyak egyike volt, - melyet a házasságom előtti időből származó emlékként magammal hoztam, - a válásom után!
Nézegettem, - forgatgattam a majd’ negyven éve karácsonyi ajándékba kapott tárgyat. Óvatosan törölgetve róla a port, egy fotelba süppedve elmerengtem.
Életem első igazi nagy szerelme volt! Ő még csak középiskolás, - igazi kis Barby baba, - nagy kék csodálkozó szemekkel. Én meg már, - mint egy fiatal katonaviselt felnőtt! A szülei eleinte nagyon féltették tőlem! Kérve kértek, - nagyon vigyázzak a szemük fényére, - ne akarjam megrontani! Tudták rólam, hogy egyedül élek, hogy vad verekedős vagyok, és albérletben lakom, - mert a mostoha apám még a katonaság előtt elzavart otthonról egy családi verekedés miatt, - melynek Ő volt a szenvedő alanya!
Aztán szép lassan befogadtak, és megszerettek. Szinte úgy szerettek, - mint a saját fiukat! Én is az egész családot! Már úgy jártam hozzájuk munka után, - mintha hazajárnék! Ott vacsoráztam, sokszor mentünk a drága Böbével és a bátyjával moziba, koncertre, vagy csak sétálni kézen fogva. Még szinte most is érzem a kis félénk és tapasztalatlan csókjainak az ízét!
Az állandó vasárnapi ebéd meghívásokra komolyan elvártak. Én szívesen mentem, jó korán, - hogy segíthessek nekik a konyhai, vagy a ház körüli munkákban, - hogy én is hozzájáruljak valamivel a családi együvé tartozáshoz! Nagyon jó volt közöttük, - mintha az én igazi családom lett volna! Ilyenben soha sem volt részem előtte! A papa az hentes volt az orosz tiszti lakótelep magazinjában, ahol minden létező finomság kapható volt, - ellentétben a hazai boltokkal!
Aztán egyszer csak elmúlt a nyár. A fák és a bokrok kezdtek színesedni, és a lombhullással szép lassan az ősz is véget ért. A költöző madarak már rég elmentek, csak varjú károgást lehetett hallani. Jelezték, hogy jön a hideg és a hó! Már hetek óta nagy gondban voltam, hogy az új családomat mivel fogom meglepni karácsonyra!
Megbeszéltük, hogy nem veszünk semmit egymásnak! Én persze sorba jártam a boltokat, hogy minél jobb ajándékokkal tudjak örömet okozni, mert igazán megérdemlik!
Múltak a napok, és a falinaptár jelezte: december 24! Nagyon izgatott voltam. Tetszeni fog az ajándékom? Mindenkinek jót találtam ki?
Felpakolva csomagokkal – megérkeztem a szívemhez oly kedves családhoz. Örömmel üdvözöltük egymást. Nekiláttunk közösen a karácsonyfa díszítéséhez. Szépre öltöztettük a fát, aláraktuk a felcímkézett ajándékokat, és kimentünk a konyhába elfogyasztani az ünnepi pulykát. A hangos viccelődés, adomázás elhalkult az asztalbontással, és a ház ura kiadta a parancsot:
Irány a nagyszoba! Kezdődik az ajándékosztás! Felkászálódtunk az asztaltól, és elindultunk a nagyszoba felé. A szobaajtóhoz érve megálltam, és néztem, - csak néztem mosolyogva a közösen díszített fát, és a felfokozott érzelmek kavalkádjától olyat tettem, amit mások előtt sohasem! Elsírtam magam!
Alkotta: emillio
A cikket írta: emillio
Hozzászólások
időrendi sorrend
Gratula!
Pussz: Yolla
Üdv. Ilona
A régi karácsonyok emléke. A gyönyörűen feldíszített, csillagszórós karácsonyfa, alatta az ajándékok. Az ünnepi vacsora, a sütemények, a jóféle itókák. A békés, boldog szenteste, tele örömmel, gyermekmosollyal. A karácsony illatával békességével.
Igen! Vannak/voltak ilyen pillanatok.
pusz
Juli
Nagyon jó visszaemlékezni a szépre, a jóra. Az érzelmek azért vannak, hogy kimutassuk, ha már nem férnek el bennünk, túlcsorduljanak. Ezért van az, hogy a sírás olykor nevetésbe, a nevetés sírásba fordul át. Ilyet is, olyat is megtapasztaltam már. Egy látvány, egy érzés, egy meghitt pillanat elég hozzá, hogy eltörjön a mécses. :-)
Pussz,
Éva