újabb események régebbi események további események
11:19
Tündér módosította a naplóbejegyzését
11:17
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Párostánc - pályázat

2011. augusztus 15. - Látogatók száma: 78

Csak bátran lányok! Nem kell megijedni saját merészségünktől! Ki tudja, mi lesz belőle…?

A fiatal pszichológus csak egy páciense kérésére ment el a görög táncházba; a férfi elhagyta a feleségét, és azt mondta, megmutatja neki azt a nőt, aki miatt ezt tette.
„Mindenképpen látnia kell őt táncolni, doktor úr, csak így fogja megérteni azt, hogy miért tettem.” - bizonygatta az illető, de végül nem jött el.
Orvosa másfél órát várt rá az egyik asztalnál üldögélve egy üdítő mellett. Szó, ami szó, nem unatkozott, érdekes volt nézni az embereket, mindig is szerette feltűnés nélkül figyelni őket, de lett volna más dolga is. Már épp menni készült, amikor egy fiatal női hang azt kérdezte:
- Bocsánat, szabad ez a hely?
Meglepetten fordult a hang irányába. Egy nem túl magas, karcsú, fekete hajú, copfos, húszév körüli lány állt mellette. Sötétkék kékfestő szoknyát és fehér blúzt viselt. Nem igazán divatos, de nagyon csinos.
- Persze, üljön csak le - invitálta, és a lány, szoknyáját maga alá igazítva, helyet foglalt.
- Köszönöm. Csak ki szeretném fújni magam egy kicsit - magyarázta kipirult arccal, - és máshol nincs hely.
Valóban nem volt, majd minden asztalnál többen ültek, mint ahány személyes volt, sokan pedig állni kényszerültek.
- Ígérem, amint megjön az, akire vár, átadom a helyet - tette még hozzá.
A fiatalembernek tetszett a lány bátorsága, amivel megszólította.
- Erre nem lesz szükség - mosolyodott el, - ha eddig nem jött, most már nem is fog.
- Ha mégis, remélem, lesz időm kimagyarázni magam… - viszonozta a mosolyt a fiatal nő.
A pszichológus egyre jobban élvezte a beszélgetést, rég évődött így valakivel.
„Ez az óvatos puhatolódzás, ez tetszik… Nem csak helyes és kedves, hanem okos is…”
- Nem nőről van szó. Egy páciensemet vártam.
- Páciens? Akkor maga orvos…
- Egész pontosan pszichológus… - bólintott a férfi.
A lány meglepődött:
- Pszichológus? Azok ritkán járnak ilyen helyekre… Bár… az biztos, hogy itt sok az érdekes ember… - felelte tűnődve.
- És maga? Mivel foglalkozik? - kérdezett vissza a doktor, aztán, ahogy meghallotta a választ, ő lepődött meg és ennek hangot is adott.
- Műszerész? Nem éppen nőies foglalkozás… - mondta csodálkozva, de elismerően.
Beszélgetőpartnere bájos mozdulattal megvonta a vállát:
- A női szakmák nem igazán érdekeltek…
- Pedig külsőre nagyon is nőies…
A lány elmosolyodott és most először nézett egyenesen a férfi szemébe:
- Így kompenzálom a szakmám keltette meglepetést…
- Ez úgy hangzott, mintha én mondtam volna… - mondta kissé zavartan a pszichológus. Az imént ugyanis, amikor pillantásuk találkozott olyasmit érzett, amit még soha. Az ismeretlen lánynak gyönyörű zöld szeme volt, és ez a ragyogó szempár szinte megbabonázta.
„Ismeretlen…!” - kapott észbe, és a kezét nyújtotta:
- Egyébként, bocsásson meg, de… Reinhalt Krisztián…
- Dorogi Viktória… - fogadta el a kézfogást a lány.
Puha, meleg keze volt, de a szorítása erős és határozott. A terem fülledt, meleg levegője ellenére sem izzadt. Nagyon jó érzés volt fogni, és Krisz tisztában volt azzal, hogy az illendőnél tovább tartja kezében a kezét, de nem érdekelte.
- Szép hosszú ujjai vannak - mondta, és nem mert felnézni.
Félt, hogy megismétlődik az előbbi eset, ugyanakkor vágyott is rá. Tudni akarta, hogy jól látta-e, tényleg olyan hihetetlen smaragdszeme van? Az volt…
Viki lassú mozdulattal visszahúzta a kezét, ám közben egy pillanatra sem vette le a tekintetét a férfiről. Még sohasem látott ilyen mélytüzű fekete szemeket.
- És mire következtet ebből? - kérdezte tulajdonosuktól félig évődve, félig komolyan.
A férfi egy villanásnyi ideig hallgatott. Megmagyarázhatatlan módon vonzotta őt Viktória, érezte, hogy valami fontos történt kettejük között, és nem akarta elrontani. Mégis, lesz, ami lesz, muszáj felelnie valamit!
- Arra, hogy biztos nagyon ügyes a munkájában… - sután hangzott, de nem jutott eszébe jobb.
Viktória félre billentett fejjel pillantott rá. Neki is nagyon szimpatikus volt az orvos, ez után pedig még inkább az lett, hiszen egyáltalán nem ilyen válaszra számított, hanem valami megszokott butaságra. Bármennyire is ügyetlen kijelentést tett, mégis örült, hogy a férfinak sikerült elkerülnie a közhelyeket.
- Maga pedig biztos nagyon jó pszichológus… - mondta ajka körül huncut fél mosollyal.
Krisztián mosolya még szélesebb lett. Ez már majdhogynem több volt, mint egy egyszerű beszélgetés. Már épp válaszolni akart, amikor egy erősen kifestett, inkább harminchoz, mint huszonöthöz közeli, szőke nő jött oda hozzájuk:
- Viki! - kiáltotta, túl harsogva a zenekart. - Már mindenütt kerestelek… - s ragadozóként lecsapva megragadta a lány kezét. - Gyere, menjünk táncolni…!
- Megyek… - felelte nevetve amaz, s hagyta, hogy felhúzzák, majd a férfihoz fordult:
- Maga nem jön?
- Nem, köszönöm - hárította el a hívást kedvesen Krisz.
Hiába érződött reménykedés a lány hangjában, nem volt az a kimondott táncos alkat. A férfiak azon csoportjához tartozott, akik csupán lassú számokra tudnak andalogni, a gyors ritmust inkább csak csodálják.
- De a helyet fenntartom önnek… - fűzte hozzá, látva a zöld szemekben megjelenő szomorúságot, - ha esetleg vissza akarna jönni… - hagyta befejezetlenül a mondatot, hogy még jobban aláhúzza kimondatlan reményeit.
- Ez kedves, köszönöm… - válaszolt Viki, és felragyogott a szeme. Egy pillanatra csalódottnak érezte magát, hogy a férfi visszautasítja az invitálást, de aztán megértette a célzást.
„Visszavár! Ez több, mint amit reméltem!” - és társnője unszolásának engedve boldogan állt be a táncolók közé.
Attól kezdve csak neki táncolt, és örömmel látta, hogy Krisztián őt figyeli. Remek ritmusérzéke volt, a zenét és a mozgást egyaránt élvezte. Mély átéléssel ropta a szirtakit, időnként még a szemét is behunyta, és olyankor sem vétette el a lépést.
Krisztián jóleső érzéssel nézte Vikit. Sugárzott róla a jókedv, az életöröm, boldoggá tette a látványa is. Mintha már évek óta ismerné…
És aztán… visszajött…
Háromnegyed óra múltán megint ott ült mellette, folytathatták az ismerkedést. Mire bezárt a táncház, már tegeződtek és megbeszélték, hogy mikor és hol találkoznak újra.

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Anonymus
2011. szeptember 1. 11:15
Én ezt így kevésnek ítélem.
Elmaradt a "párostánc".

B.
Anonymus
2011. augusztus 15. 18:06
Szia Cikkíró!
Én is vártam, hogy bontod ki a történet, és a kellemes leírás végére elmaradt a csattanó. Nekem is befejezetlennek tűnt az írásod.
Befejezés, pl.: megjön mégis a páciens és leül a doki mellé, aki ügyetlenül szabadkozik, hogy foglalt a hely. A másik nem veszi észre magát, és magyarázni kezdi miért késett, majd beszéd közben szól a dokinak, -Na látja ott azt a lányt (rámutatva a doki iménti beszélgetőpartnerére)...
És a mondanivalót is kicsit hiányoltam. De az íráskészséged megvan, hogy ezt jól lezárd, talán még nem késő javítani!
Üdv,
Pinokkió
Anonymus
2011. augusztus 15. 15:47
Folytatás lesz? Nincs igazán befejezve...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: