Rebeka szökése - 5.

Látogatók száma: 57

Másnap reggel Rebeka elgémberedve ébredt a keskeny ágyon, amit ketten osztottak meg Andorral. A férfinak lelógott a karja és a lába, de így is mosolygott álmában. A lány csodálta azt a képességét, hogy bármikor és bárhol képes volt elaludni. Óvatosan letette a padlóra az egyik lábát, mire a parketta árulkodóan megnyikordult alatta, erre ő felszisszent, hiszen nem akarta még felébreszteni Andort. Ám a férfi békésen aludt tovább. Ekkor már nyugodtan tette le a másik lábát is, és belebújt az ágy támlájára akasztott világoskék frottírköntösébe. Igyekezett nesztelenül elhagyni a szobát, hogy körülnézzen a konyhában. A gyomra fájdalmasan kordult meg az éhségtől, és a baba is mocorogni kezdett a hasában. Rátette a kezét, hogy érezze a mozgást.

A konyhából tányér csörömpölése, majd az evőeszközök csengésének zaja szűrődött ki. Rebeka benézett a résnyire nyitva hagyott ajtón, és megnyugtatta a látvány, ahogy édesanyja előkészíti az asztalt a reggelihez, ahogy mindig is, amióta csak az eszét tudja. Boldogan mosolyogva lépett a jó illatú konyhába.
-Szia Anya!
-Szia Rebeka! Hát Andort hol hagytad?
-Alszik még, gondoltam hadd pihenjen. De hol van Apa és Dávid? -kérdezte, miközben megvajazott egy zsemlét, amiket az anyja előkészített.
-Bementek a városba.
-Anya, ezt én is gondoltam, de hová mentek? -kérdezte gyanút fogva a lány.
-Hát... dolguk van -próbálta húzni az időt Izabella.
-Anya!
-Jól van, na! Apád barátjához mentek, akiről tegnap beszéltek.
-Anya, mondtam, hogy ne avatkozzatok bele, én is... -kezdte Rebeka, de nem tudta befejezni a mondatot, mert a telefon éles hangja félbeszakította.
-Halló? -szólt bele óvatosan Izabella.
-Jó reggelt! Rebekát keresem, ott van?
-Nincs. Üzen neki valamit, arra az esetre, ha hazatelefonálna?
-Azt, hogy Attila üzeni: sürgősen jöjjön haza.
-Rendben, majd átadom, ha jelentkezik -mondta Rebekára pillantva az anyja, majd köszönés nélkül letette a kagylót.
-Attila volt, ugye? -kérdezte a lány.
-Igen, és szerintem nem győztem meg, hogy semmit se tudok rólad. El kell mennetek innen.
-Tudom. Pont ezért nem akartam hazajönni. Megyek, felkeltem Andort.

A szobába érve látta, hogy a férfi kényelmesen elhelyezkedett az ágy közepén. Ő leült mellé, vele szembe, és gyengéden megérintette a vállát, mire az csukott szemmel kinyúlt érte, és behúzta magához.
-Te nem alszol?
-Hogy is aludhatnék, mikor egy ilyen jó nő van mellettem? -kérdezett vissza Andor, mire Rebeka kuncogni kezdett. -És különben is... nem kaptam még meg a reggeli csókomat...
-Kedvesem, most nem érünk erre rá, sajnos...
-Ugyan, miért nem? -faggatta, majd gyengéden megsimogatta a hasát. -A babánknak sem kívántam még jó reggelt! -mosolygott rá.
-Attila keresett, el kell mennünk. Bemegyünk Pécsre.
-Pécsre? -emelte rá szürkészöld szemét a férfi. -Ott voltál eddig?
-Igen, kivettem egy albérletet. Gyere, fel kell kelnünk.
-Na, jó -egyezett bele, majd felkeltében egy futó csókot lopott a lánytól.

Óvatosságból nem az 57-es utat választották Pécs felé, hanem a kevésbé forgalmasat, Pécsváradon keresztül. Még csak véletlenül sem akartak senkivel sem összefutni. A kis falvak barátságos látványt nyújtottak az erdőkkel körülvett völgyekben, melyekbe kanyargós utak vezettek. Minden békés és nyugodt volt, mintha semmi baj nem történhetne a világon. Andor még sosem járt erre, így érdeklődéssel szemlélte a környéket, miközben vezetett.
-Mire gondolsz? -érdeklődött a lány.
-Arra, hogy szívesen élnék veled egy ilyen békés kis helyen.
-Nem hiányozna a nagyváros nyüzsgése?
-Annyira nem, gyerekkoromban többször jártam ilyen helyeken, és nagyon tetszettek. Nincs is jobb környezet a gyerekneveléshez. Nem gondolod, Rebeka?
-Még nem gondolkoztam rajta.
-Pedig éppen ideje dönteni ebben a kérdésben -nézett a számára oly kedves pocakra a férfi.
-Majd meglátjuk. Most más köt le.
-Megértem, de azért... többé ne hagyj ki a döntéseidből, ha lehet!
-Jól van, ne aggódj, azelőtt nem bíztam még benned, mert nem ismertelek eléggé.
-Remélem ez mostanra megváltozott! -nézett rá a férfi, és a tekintete tele volt ígéretekkel.

Folytatás következik!