Reinkarnáció

Látogatók száma: 41

Laura álmai

Ahogy otthon becsapta maga után a kaput, visszapillantott a házra. Szülei, a teraszon hűsöltek a diófa árnyékában. A zsalugáterek be voltak hajtva, hogy a szobák ne melegedjenek fel. Különösen melegnek ígérkezett ez a nyár, apja szerint.
Utolsó nap volt az iskolában. A tanítónők is érezték a lányok türelmetlenségét, ma nem nagyon gyötörték őket a tananyaggal, inkább énekeltek és zongoráztak. Amikor végre 12 óra lett, az igazgató kisasszony összehívta őket. Ott zsibongtak az aulában, és hallgatták, ahogy a vékony hölgy megpróbálja túlkiabálni a negyven növendékleány hangját. Mellette Eleonóra, a jegyző leánya álldogált. A kicsi, szeplős leánynak szinte helyben járt a lába. Amint vége az iskolának fürdőhelyre indul az édesanyjával.
Idén ők nem mennek nyaralni. De a Duna ott van, oda sokszor megy fürödni. Általában Mari néni a szakácsnő, és Gerzson bácsi szokott vele elmenni, mert anyja nem engedi magában. De ma Mari néni a piacra ment, így hosszas könyörgésre anyja elengedte egyedül. Ahogy kilépett a nyikorgó kapun, amit vasból formázott szőlőlevelek díszítettek, visszanézett a házra, ahol született, és tizenhatodik éve él. Anyja és apja a teraszon ültek, apja újságot olvasott, anyja meg varrogatott. A diófa árnyékot vetett rájuk. Anyja még féltőn intett neki, de ő már az utcán futott a kerítés mellett. Szeme a hársfák lombjait kutatta az átszűrődő napfény után. A tömött fürtű virágok illata szinte elkábította.
A Duna nem messze volt, emlékezett rá, ahogy pár éve a kert végéig feljött a víz áradáskor.
- Vigyázz Drágám, árad a víz! – jutottak eszébe, anyja utána kiáltott szavai.
Jó úszó volt, nem félt a víztől!
Már látta a partot. Most senki nem volt ott, de ez így a jó! Néha a szülei is elkísérték, de sosem mentek bele a vízbe. Apja feltűrte a nadrágja szárát és beleállt a parti sekély vízbe, de édesanyja csak üldögélt a parton leterített pokrócon a napernyő alatt.
A kertész, Gerzson bácsi, kicsi kora óta gyakoroltatta vele az úszást. Mondta apjának, hogy úszni tudni kell mindenkinek, mert mi lesz, ha egyszer beleesik és megfullad, mert nem tudja magát fenntartani.
Leért a partra. Éppen senki nem volt ott, így a bokrok takarásában levetkőzött, csak az ingét hagyta magán, meg a térdig érő bugyogót, amit még ebben a melegben sem vethettek le a lányok. Tudta, hogy fürdés után a parton meg is kell még a szárítkoznia! Hosszú copfjait összekötötte a feje tetején.
A víz magasabb volt, mint múlt héten. Átellenben a másik parton halászok ültek a ladikjaikban. Óvatosan lépkedett a kavicsokon a vékony gumicipőben. Ahogy belelépett a vízbe, az máris kellemesen hűsítette a lábát. Beljebb lépett. Majd még beljebb. A víz már a térdéig ért. Tudta, hogy szoktatnia kell a testét a vízhez, mert az a meleg ellenére eléggé hideg volt. Egyre beljebb és beljebb lépkedett.
Aztán észrevette, hogy a vízben egy örvény tart feléje! Vissza akart lépni, de megcsúszott. Elvesztette az egyensúlyát, és a víz meglódította. Megpróbált a felszínen maradni!
De akkor elkapta az örvény! Érezte, hogy tehetetlen teste megfordul a tengelye körül a vízben. Valami ellenállhatatlan erő húzta lefelé. A mozdulataiban már kétségbeesés volt, kapaszkodás valamibe, ami nem volt megfogható, csak víz volt körülötte! A feje is alámerült. Először még volt ideje teleszívni a tüdejét levegővel, de másodszorra csak a vizet nyeldekelte. Kézzel, lábbal kapálózott és ennek köszönhetően újra a víz felszínére került.
Megijedt, amikor látta, hogy milyen messze került a parttól! Megpróbált kiáltani a halászoknak, de addigra újra elsüllyedt. A tüdeje levegőért rimánkodott, de amikor kinyitotta a száját, csak víz tódult be rajta…

Laura felült az ágyban és szinte kapkodva sírt. Megint ez az átkozott álom!
Felkapcsolta a kislámpát és körülnézett. A szoba a maga ismerős árnyaival megnyugtatta. Érezte, hogy a haja csapzottan tapad a fejére. Nem először álmodja ezt a rémálmot, és hiába tudta, hogy a fulladás előtt véget ér, újra és újra sírva ébred. Minden alkalommal át kellett élnie a kétségbeesést, a halálfélelmet. Még a víz szagát is érezte. Poshadt vízszag maradt az orrában minden alkalommal.
Sokat gondolkodott, hogy honnan jön ez az álom, de nem jutott dűlőre.
Megnézte az órát, hajnali kettő. Még van ideje aludni. Tudta, hogy tovább már nem fogja álmodni a vízbefúlást.
Ez az álom, itt mindig véget ér. Legközelebb is csak eddig fogja álmodni.
Ivott egy korty vizet, majd megfordult. Odabújt a férjéhez, és újra elaludt.
Reggel, ahogy felébredt, már nem volt mellette a férfi. A konyhából hallotta a kávéfőző sziszegését. Felkelt és magára kanyarintotta a köntösét. Zsolti megfordult, ahogy belépett a konyhába. A pillantása az arcára esett.
- Megint álmodtál? – kérdezte.
Bólintott egyet, majd az asztalhoz ült.
Férje eléje tette a csészét.
- Kellene keresnünk valami dokit, aki ki tudná hámozni, mitől vannak ezek az álmok!
De Laura csak legyintett. Mindig is voltak furcsa álmai, amelyeket nem tudott hova tenni. Nem tudta egyetlen valódi élményhez sem kapcsolni.
Férje közben már felöltözött és a feje búbjára nyomott puszi után kiviharzott az ajtón.
Laura a kezébe fogta a kávéscsészét és az ablakhoz állt. Férjét nézte, aki átszaladt az úton és még éppen elérte a buszt. Nekitámaszkodott az ablak szélének és újra az álmon gondolkodott. Szinte pillanatról pillanatra fel tudta idézni minden mozzanatát.