Rubinszív esküvői

Látogatók száma: 36

X

Rubinszív esküvői

Mokal rádzsának volt egy Rubinszív nevű lánya, aki már négy éves volt, ezért sürgősen férjhez kellett adni. Adták volna hamarabb is, de egy ilyen nagy horderejű választásnál nagyon sok érdeket kell figyelembe venni, és legalább annyi érdek sérül. Végül a gagrauni herceg mellett döntöttek, aki régi és nagyon előkelő családból származott, és szép nagy földbirtokot mondhatott a magáénak az ország déli részén. A rádzsputok praktikus emberek, nem beszélnek sokat, ha nem feltétlenül szükséges. Elküldték Gagraunba az előírt kókuszdiót; persze néhány értékesebb ajándék kíséretében. Mindenki tudja, hogy a kókuszdió a menyasszonyt jelképezi, és érezze magát megtisztelve az, aki el meri fogadni.

Nagy megtiszteltetés, ugyanakkor nagy felelősség. Volt egy kis vita azon, hogy ki fogadja el: a herceg-e, aki az ötvenedik évét taposta, és a legszívesebben az unokáival játszott; vagy a fia, aki maga is bőven az apja lehetett volna a menyasszonynak; esetleg az egyik unoka, aki még alig nőtt ki a pelenkából. Összeült a családi tanács, és eldöntötték, hogy a nagypapa lesz a legalkalmasabb vőlegény. Dhirádzsnak ez körülbelül mindegy volt, mert már így is hét asszony civakodott a házában, a hét mindegyik napjára jutott egy; a gyereket meg minek kérdezzék meg, amíg nincs más fegyvere, mint egy szál fakard.

Abban is mindenki egyetértett, hogy a legjobbkor jött az ajánlat. Rádzsaszthánban a házasság nem két ember, hanem két család szövetségét jelenti, és a hatalmas Sziszodia törzs támogatásánál nincs értékesebb. Az öreg (mert aki tíz éves kora óta többet van a csatatéren, mint a palotában, és meg sem tudja számolni, hogy a sok csatában hány sebet kapott, az már elég öregnek számít ötven évesen) felkapaszkodott a lovára, és a tőle telhető legfényesebb kísérettel megindult Csitor felé.

Rubinszív nem törődött az ünnepi előkészületekkel, észre sem vette, hogy nagyobb a felfordulás, mint máskor. A nagy napon is csak annyit mondtak neki, hogy legyen jó kislány, és ne sírjon, amikor egy idegen bácsi megfogja a kezét. Még vagy nyolc-tíz évig úgyis csak jelképes a házasság, addig pedig sok víz lefolyik a Beracs patakon, amely a szikla alját nedvesíti. Rubinszív nem is sírt, annál inkább az anyja meg a dajkája – pedig nem is jártak Csarani Dévi jóstemplomában, és nem tudhatták, hogy mit tartogat a jövő.

Az esküvői szertartások jó része lezajlott már, mire elővezették a gyermek menyasszonyt, a világ legszebb selyemruhájában és tetőtől-talpig felékszerezve. Most következett a háth-leva, az ünnepélyes pillanat, amikor a vőlegény és a menyasszony először (és talán utoljára) megfogják egymás kezét. Mindenféle ígéret hangzik el ilyenkor; ugyan nem az ásót, kapát és a nagyharangot emlegetik, mint mifelénk. Rádzsaszthánban a családok biztosítják egymást a kölcsönös segítségről, amennyiben idegen ellenség fenyegetné a birtokuk békéjét. Az esetek nagy többségében ezek csak üres szavak; de most, amikor a herceg szinte még el sem engedte a kislány kezét, előlépett Dhirádzs, és ténylegesen egy lovas szabadcsapatot kért a malvai Hósang szultán ellen, aki már hosszabb ideje feszegette a gagrauni határokat.

Segítséget kérni jogos, megtagadni szégyen; csupán a pillanatot kellett volna jobban megválasztani. A háth-leva szent és megismételhetetlen, következésképpen Dhirádzs hallatlan sértést követett el. Az apa olyan gyorsan engedte el Rubinszív kezét, mintha egy vipera csípte volna meg, de akkor már ott volt Mokal is az embereivel. A kislány és a vőlegény közé vetették magukat, hogy elejét vegyék minden további illetlen érintésnek. Mokal a saját királyi kezével lökte félre Rubinszívet, aki elesett, és most már csakugyan sírni kezdett. A dajka gyorsan elrángatta a férfiak veszélyes közeléből – a rádzsput egyetlen lépést sem tesz kard és tőr nélkül, legföljebb a lándzsáját bízza rá a fegyverhordozóra, aki maga is nagy darab, marcona ember, és alig várja, hogy közbeléphessen a gazdája védelmében. A forrófejű nemesek összecsaptak, még azok is, akik nem igazán tudták, hogy miről van szó, és Dhirádzs meggondolatlansága két percen belül az apja életébe került.

A sebesülteket nem számolták meg, mivel Rádzsaszthánban olcsó a vér, és bőven folyik.

A gagrauni herceg váratlan halála azzal az üdvös hatással járt, hogy a nemesek elrakták a fegyvereiket, és belenyugodtak a megváltoztathatatlanba. Dhirádzsot egyetlen rossz szóval sem illette senki, mert a herceg már jóvátette helyette a sértést, azáltal, hogy meghalt. Azon sem volt vita, hogy Hósangot móresre kell tanítani. A rádzsput határ szent, annak még a közeléből is el kell verni a kánokat, mirzákat és szultánokat. Valószínűleg el is felejtkeztek volna arról, hogy ők most tulajdonképpen miért is jöttek össze, ha Mokal családi papja nem figyelmezteti őket a félig megkötött házasságra.

Indiában mindenféle jogi esetre van legalább tíz szabály, és azok mind érvényesek. Ha ellentmondanak egymásnak, annál inkább. Mire jó az a sok szabály, mondja erre a rádzsput, döntsük el inkább szavazással.

A házasság érvényes, mondták a gagrauniak. A herceg megfogta a dola kezét, és ezzel a kérdés el van döntve.

A házasság nem érvényes, mondták a csitoriak, mivel az előírt időt belül elengedte; úgy kell venni, hogy tévedés történt, és a dola szabad.

Az anyján kívül senki más nem gondolt arra, hogy itt most igazából nem egy házasságról, hanem a kis Rubinszív életéről vagy haláláról döntenek.

Természetesen a csitoriak óriási számbeli fölényben voltak, ezért megszavazták, hogy a házasság nem érvényes. De a vendégeiknek sem akartak egy rossz napot szerezni, ezért azt mondták Dhirádzsnak, hogy megtarthatja a lányt, ha akarja.

Én Gagraun hercegéhez akartam adni a lányomat, és most már te vagy a herceg, jelentette ki Mokal, mint akinek teljesen mindegy. Dhirádzs pedig ezt mondta: Végül is, még csak hét feleségem van, és ez nem olyan nagy szám. Úgyszólván bármikor bevezethetnek egy új időszámítást, vagy felfedezhetnek egy új bolygót, és akkor a hétből nyolc lesz. Legalább felkészülten várom a nyolc napos hetet.

Előkerítették Rubinszívet, jól-rosszul megmosták az arcát, és megint beállították a kör közepébe, ahol Dhirádzs sikeresen befejezte a háth-leva szertartását.

Csak Rubinszív anyja sírdogált még napokig; mindenkinek elmondta, hogy a lányát kétszer adták férjhez, és ez nem rendes dolog. Csarani Dévi a leghatározottabban ellenzi az efféle szabálytalanságot. Egészen addig folyt a sírás, amíg az istennő megunta, és megjelent személyesen. Mind a nyolc kezében egy-egy fegyvert tartott, és megkérdezte: Melyikkel öljem meg Dhirádzsot, hogy a lányodnak egyetlen férje se legyen? – A királynő egyetlen szót sem tudott szólni halálos rémületében, de szerencsére a dajka nem ijedt meg. Köszönjük, ne fáradj, mondta Csarana Dévinek, elégedettek vagyunk ezzel a két férjjel. – Rubinszív pedig nevetett, és tapsolt a két kis párnás tenyerével.

A cikket írta: Müszélia

támogatóink