Schwögler

Látogatók száma: 53

Az is baj, ha az egyik ember olyan, mint a másik, de az is, ha nem olyan. Vagy csak nem annyira. Sosem lehet kiszámítani előre, hogy miben töri a fejét, aztán meg az is előfordulhat, hogy előbb ér oda, ahova mi szeretnénk. A csajok persze úgy tesznek, mintha egyáltalán nem lenne mindegy nekik, pedig dehogy.

De ha semmit sem tervez az a másféle ember, az is nagyon veszélyes. Mert sodródik, és a végén sokkal jobb helyzetbe kerül, mint ami jár neki.

Martl efféle-másféle ember volt; már pelenkásan kilógott a sorból. Később, ahogy cseperedett, még jobban kilógott neki, de akkor meg éppen azért szapulták. Hogyan fogja megállni a helyét a világban? A pusztító csatában, amelynek végeztével olyan sokan leszünk, hogy a föntieknek túlórában kell kitalálniuk a szaporulatot kiegyenlítő járványokat.

Nem akarok én katona lenni, mondogatta Martl, de az az igazság, hogy nagyon is szívesen megtanulta volna azt a mesterséget, amit így neveznek Tirolban, schwögeln. Már csak azért is, mert mindenki erről beszél. Akkor ez most fontos, vagy csak népszerű? Fontos lehet, mert minden tiroli legény nagy becsben tartja a schwöglerjét, mindenhova magával viszi, otthon nem hagyná egy pillanatra sem. Ugyanakkor népszerű is, különösen az ékes, vagy az éktelenül nagy példányok. Nemcsak a tulajdonosát irigylik, de azt is, aki egy ekkorát a szájához emelhet.

Művészet ez, de az alapjait éppen úgy meg lehet tanulni, mint a zsebmetszést vagy az asztalosmesterséget.

Sokat számít a gyakorlás is, de zseniális mesternek születni kell.

Martl megelégedett volna egy kevéssel is, ha legalább a könnyebb etűdöket eljátszhatná a schwöglerén. Próbálkozott, ahol csak tudott. Eleinte csak a csinosabb lányoknál, mert mindenki örül, ha a hasznost összekötheti a kellemessel, de a lányok kinevették, és valami botot emlegettek. Miféle botra célozhattak? Martl se a bot értelmét, se a fülét-farkát nem találta. Nagyobb biztonságban érezte magát a szabadszájú menyecskék között, akik egészen nyíltan beszéltek arról, hogy így schwögeln, meg amúgy. Mindent megígértek a maflának, beváltottak még annál többet is, de csak annyit értek el vele, hogy a legény szépen fölmondta a leckét. Az pedig nem sok. Taknyos gyerekeknek való az elmélet, akik a sufni mögött, vagy a paplan alatt próbálgatják az első lépésüket a schwöglerükkel.

A menyecskék megsajnálták, kímélték egy darabig, de aztán megmondták neki egyenesen. Nehéz eset vagy! Szakember kezében a helyed. Fordulj egy profi tanítómesterhez (vagy fordulj fel, de mi nem kínlódunk veled tovább).

A kis faluban nem akadt profi, és Martlnak egészen Hallstattig kellett kutyagolnia, mire talált valakit, aki a kezébe vette. Ez meg olyan szigorú volt, hogy pofonokkal jutalmazta a legkisebb hibát is, és Martl már ott tartott, ha ilyen sok a tasli meg a csicskalángos, ő inkább hagyja az egészet a francba. Hol van az megírva, hogy mindenkinek csinálni kell?

Ekkor azonban találkozott a mestere egyik régebbi tanítványával, aki megsúgta neki a titkot: Van ennél egy sokkal jobb és gyorsabb módszer is. Elmondom neked, de aztán kussoljál, és nehogy elpofázd valakinek. – Martl megesküdött az ükanyja életére, hogy hallgat, mint a sír. A koma elmondta, melyek a szerencsés napok, és melyik keresztútra menjen éjféltájban. Ment is a mafla, szorongatta a schwöglerjét, nézegetett körbe-karikába, és türelmesen várakozott. Egyszer csak jött a – minek nevezzük? Legyen, mondjuk vadász. Jól megszorongatta a sokszor becsődölt schwöglert – egyszerre tűzforró lett. mint a pokolbeli – nem is bírta magában tartani a frissen szerzett tudást. Csak így tovább, mondta a vadász elégedetten, és eltűnt a ködös éjszakában.

Ettől kezdve nem volt probléma, messze földön Martlnak ment a legjobban a schwögeln, és ha akarta, még a nászéjszakán is kiugrasztotta a vőlegényt az ágyból. Az ifjú menyasszonyoknak persze ez se tetszett, és hamarosan már a hetedik határban is azt suttogták, hogy még mindig baj van a schwöglerével, nem használja rendeltetésszerűen, és még az is lehet, hogy nem kapta meg az ISO tanusítványt.

Mikor aztán a falu főterén is arról ment a letyepetye, hogy nem is Martl játszik ezen a tiroli népi hangszeren, hanem egy kis sétáló magnót dugott bele, aztán playbeckel, mint a veszedelem, Martl megértette, hogy leleplezték. Összecsomagolta a himmihummit és a hóbelevancot, aztán sürgősen eltűnt Tirolnak még a környékéről is.