Szép kilátások
Látogatók száma: 178
Etelka néni a csengetésre bosszúsan csoszogott végig a hosszú előszobán a bejárati ajtóig az ezüst fejű botjára támaszkodva. Már megint vacakoltak az ízületei, alig tudott menni a minden lépésnél rátörő fájdalomtól. Amúgy sem volt egy „a gangon pletykázó” típus, hogy egész nap kint lógjon a többi öregasszonnyal. A házban lakó idős emberek ezért, - maguk között „nagyságának” emlegették, - a távolságtartása miatt!
Bezzeg, amíg a jó Áron élt, addig igen nagy tisztelettel beszéltek velük. Áron a vasútnál volt valami középszintű főnök, és az bizony mindig is jól kereső nyugdíjas állás volt, - mert a vasút, - az mindig is állami tulajdon volt. Még cselédet is tartottak, mint a többi felső középosztálybeliek.
Aztán az évek gyorsan elszálltak. Az élet egyre nehezebb lett. A Marist is el kellett küldeni, pedig a cseléd ingyen is maradt volna, - csak a szállásért és az ételért. De az akkori szocializmusban hogyan is nézett volna ki, ha valaki cselédet tart?
Egy nap Áron rosszul érezte magát. Ivott egy konyakot, - de nem segített. Egyre nagyobb lett a szorítás a mellkasában. Meglazította a nyakkendőjét, de a verejtékes homlokát már nem tudta megtörölni. Kiesett a pohár a kezéből, le a szőnyegre. Áron a pohár után roskadt. Mire a mentők megérkeztek, csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A temetés után egyre ritkábban jöttek a régi ismerősök, barátok. Mivel gyerekük nem volt, ezért Etelka lassan teljesen magára maradt. Az államosításkor Áron érdemeire való tekintettel meghagyták a lakásukat magántulajdonnak. Az özvegyi nyugdíjból már egyre nehezebben tudta Etelka fenntartani a nagy lakást, és saját magát eltartani.
Mivel a négy és fél szobából három szobában évek óta nem járt, elhatározta, hogy albérlőt keres. De, hogy ne zavarják egymást, a félretett pénzéből leválasztatott három szobát. Az egyik szobából egy nagy konyhát spejzzel, egy fürdőszobát toalettel, és egy külön bejáratot csináltatott. Így nem kell senkinek sem függenie a másiktól, - ha kiadja! Három hét ment rá, és a bankszámláján lévő pénz fele, - de végre minden kész és jó lett, frissen festve és mázolva - az ügyes szakemberek jóvoltából.
A munkálatok befejeztével tehát lett két gyönyörű egymás melletti Dunára néző lakása a vár tövében. Feladott egy hirdetést, hogy a frissen felújított lakását hosszú távra kiadná!
Már a hirdetés megjelenése napján sokan érdeklődtek. Etelka jól megnézte a jelentkezőket, és sorba elküldte őket, mondván, hogy - már tárgytalan a hirdetés! Nem akart egy nem szimpatikus szomszédot magának! Ez így ment hetekig! Szelektált, válogatott!
Végre elérte a bejárati ajtót. Az ajtóban egy megnyerő külsejű, a harmincas éveiben járó férfi állt kézen fogva egy négy év körüli kislánnyal.
- Kezét csókolom! Dr. Bárdos János vagyok, és Ő a kislányom Napsugár! A hirdetés miatt jöttünk. Aktuális még a kiadó lakás? - kérdezte.
- Szia néni! Engem Bárdos Napsugárnak hívnak. Neked nincs apukád? Nekem anyukám nincs! Elment a mennybe, és még nem jött vissza, - pedig nagyon várom ám! – hadarta el egy szuszra a kis cserfes, de az apja csitítva leintette.
Etelka az ezüstfejű botjára támaszkodva jól megnézte magának a férfit és a kislányát. A gangon az ismeretlenek megjelenése miatt egyre többen lesték Őket kíváncsian.
- Özvegy Gáti Áronné, - de szólítsanak csak Etelka néninek. Igen, - még nem adtam ki a lakást, mert nem mindegy nekem, hogy ki a szomszédom! – mondta szigorúan. De menjünk be, mert itt túl kíváncsiak az emberek, énnekem meg fáj a lábam, - le kell ülnöm! – invitálta be a látogatókat.
Bent a nappaliban aztán leültek, hogy megbeszéljék a részleteket. Etelka elmondta, hogy a nagy lakását ketté választatta, így lett belőle két, - nagyjából 70 négyzetméteres lakás. A férfi felvilágosította Etelkát, hogy osztályos orvos a János kórházban, és mivel a szolgálati lakása megszűnik elsejével, ezért kell neki sürgősen keresni egy lakást, ahol nyugodtan élhet a kislányával. A környék szép, és nincs messze a kórháztól. Ha meg tudnak egyezni, - akkor Ők már jönnének is, pedig még nem is látták a kiadó lakást!
Amíg beszélgettek, addig Napsugár hátratett kézzel - lassan andalogva a nappaliban, - a vitrines szekrények előtt megállva, érdeklődve nézte a dísztárgyakat, nippeket, és az egyéb csecsebecséket. Az öregasszony beszélgetés közben szemmel követte a kislány mozgását.
- Mondja János, - ugye szólíthatom Jánosnak? Megkínálhatom valamivel? Kávé? Konyak?- kérdezte Etelka, majd a kislányhoz is szólt. – Aranyom, Te nem innál egy kis finom málnaszörpöt?
- Köszönöm néni, Etelka néni, nem kérek, mert az apu mindig aszt mongya, hogy nem szabad idegentől semmit se elfogadni!- válaszolt illedelmesen a kislány.
Mosolyogva hallgatta a gyereket. Jól nevelt, illedelmes, udvarias! – állapította meg magában.
- Én sem kérek semmit, drága Etelka néni, - na jó, egy kávét azt köszönöm elfogadok, mert mindjárt kezdődik a műszakom, és utána még ügyelek reggelig.
Amíg a konyha felé mentek, hogy a bekészített kávéfőzőt a tűzhelyre tegye Etelka, kíváncsian rákérdezett:
- Mondja János, - ha ügyel, - akkor ki vigyáz Napsugárra? A nagyszülők? Vagy más rokonok?
- Az én szüleim már nagyon rég elhunytak, a szegény drága feleségem meg árva lány volt. Egy kolléganőm szokott rá felügyelni, akivel már egy éve együtt járunk, csak még nem költöztünk össze, - mert nem tudjuk, hogy miként fogadná Napsugár! De úgy tűnik, egészen jól kijönnek egymással.
- Rendben, akkor, - amíg kijön a kávé, addig megmutatom a kiadó lakást! Ha így megfelel!
Amikorra visszaértek, - pont kiszörcsögte magát a kávéfőző! Finom kávé illattal telt meg a konyha. Az idős asszony gyorsan egy nagy ezüsttálcára pakolta a csészéket, a tejszín tartó kis kancsót, a cukortartót, és egy tálka teasüteményt, a kistányérokkal.
- Bevinné, kedves János a nappaliba, - ha szépen kérem?
Ott aztán, amíg a kávéjukat kortyolgatták, mindketten a gondolataikba merültek.
- Eta néni! Mondhatom neked, hogy Etus? Az olyan szép név! Láttam ám a tv-ben a szomszédokat! Az az Etus az olyan, mint Te, - olyan jószívű és okos! Tudod, - az a kerámiás nagymama!- nézett Etelkára sugárzó arccal Napsugár. – Máskor is meglátogathatunk? …… Vagy nem akarod? – borult el a kislány ábrázata.
- Kicsim, - mondta Etelka néni, - ezután bármikor jöhetsz hozzám, ha az apukád megengedi, mert nem kell messzire menned! Itt fogtok lakni a szomszédban! És, - ha majd iskolába fogsz járni, - az iskola után itt maradhatsz nálam, hogy ne legyek olyan egyedül!
A cikket írta: emillio
Hozzászólások
időrendi sorrend
Pussz,
Tündér
Kedves Emillio!
Nagyon jó történet, szépen megirva! Teljesen hihető és megint rádöbbentett arra, mennyire különbözőek vagyunk..Etelka nagyon bátor nő, én még szükségből is képtelen lennék megosztani valakivel az életteremet ebben a korban, még akkor is, ha nem egy a bejárat..Annyi minden előfordul mostanában, az ember fél, pedig sose voltam egy gyáva alak..De hát nem vagyunk egyformák..
Pussz. Ilona
Így még nem is gondoltam bele... Akkor én nagyon "bátor" nő voltam, mert az én életteremet sokakkal megosztottam anno, mert rákényszerültem. Sokféle embert megismertem. Igaz, hogy ebben a korban, amiben vagyok már meggondolnám, kit engedek a légterembe. Vannak rossz tapasztalataim.
De voltam én is a kislányommal egy idős néninél albérlő és amikor rosszra fordult az állapota, és megjelentek a rokonai, mert addig ugyan nem láttam őket, el kellett jönnünk, de nem a néni akarta így...
Pussz,
Éva
Nagyon jó történet, szépen megirva! Teljesen hihető és megint rádöbbentett arra, mennyire különbözőek vagyunk..Etelka nagyon bátor nő, én még szükségből is képtelen lennék megosztani valakivel az életteremet ebben a korban, még akkor is, ha nem egy a bejárat..Annyi minden előfordul mostanában, az ember fél, pedig sose voltam egy gyáva alak..De hát nem vagyunk egyformák..
Pussz. Ilona
Várt lány várat nyer!
Ügyes, jó stílusban megírt történet! Gratula!
Pussz: Yolla