Szeplős szűz
Látogatók száma: 28
X
Szeplős szűz
Hűvös a hajnali szél, összerántja a fázós emberek ruháját. Sándor nehézkesen fordult egyet, és a takaróját kereste, de a takaró nem volt sehol. Arcát szénaszálak csiklandozták. Kedvetlenül nyúlt oda, hogy elhajtsa, de a keze csak egyre mélyebbre süllyedt. Mi a… hol vagyok? És hogy kerültem ide?
Sándor egy szénaboglya oldalában feküdt, egy szál pólóban és nadrágban. A hajnali derengésben világosan látta a meztelen lábujjait. Hová lett a kabátja és a cipője? Mi a fészkes… folytatta, de nem kacifántosan, hanem nagyon is rutinszerűen, az elmúlt évtizedek erősen megkopott, és mára már szinte semmit sem jelentő szavaival.
Kakasszó hallatszott a messzeségből, és Sándornak eszébe jutott a kegyetlen valóság. Szombat este fellépésük volt, aztán azt gondolták, isznak egy keveset; egy-két sörről volt szó, de Zotya mindenkinek pálinkát rendelt. A mézes agyas-ágyas pálinka rendesen itatta magát. Ő már indult volna hazafelé, de Tuktuk éppen akkor melegedett bele a szórakozásba. Mindig Tuktuk itatja őket, az együttes rossz szelleme, se szorgalom, se kreativitás, csak a pálinka meg a viszki. Bartos is megissza a magáét, mindenki vedel és nyakal, na persze én is, mi mást tehetnék, jól akarom érezni magam. Aztán beláttuk, hogy ilyen részegen már nem lehet hazamenni, a kisbuszt vezető roadie gyerek is inni kezdett istenesen. Valamilyen lányokra is emlékezett Sándor, ki tudja, honnan kerültek elő, ki volt az a vörös, aki többnyire az ő ölében ült. Egy idő után kivitte Vöröskét a holdas éjszakába. Vöröske ment is, egy darabig nevetgélt, aztán nyafogni kezdett, azt állította, hogy ő még szűz. Na ne, anyukám, ezt előbb kellett volna meggondolnod, most már benne vagyunk, és te is láthatod, hogy a barátomnak hiába magyarázol. Vöröske egy darabig kapálózott, aztán megtörtént az, amit a Sándor legjobb barátja akart. Valószínűleg ezen a szent helyen, ebben a szénaboglyában. Sándort már nem érdekelte a dolog, különben is annyit ivott, mint egy csacsi. Úgy kell venni, hogy belealudt a szeretkezésbe – Vöröske összekotorta a szüzessége romjait és hazament – már amennyiben tényleg szűz volt, mert Sándor reminiszcenciái között akadt egy-két hézag.
Feltápászkodott nagy keservesen, és be akart menni a kocsmába. No persze, zárva volt az ajtó. A kutyák vadul ugattak a kerítés mögött, de senki emberforma nem jött elő.
Piszkosul fáj a fejem, gondolta Sándor, és körülnézett, mit lehetne tenni. Vizet húzott a kerekes kútból, és belemártotta az arcát a hideg vízbe. Jól esik, de a levegő olyan hideg, mint a tundrán. Legalább kihoztam volna a kabátomat!
A kisbusz ott árválkodott a parkolóban. Szóval a fiúk se jutottak messzebb, csak úgy látszik, kaptak fedelet a fejük fölé. Fele se tréfa ebben a csípős hidegben.
Sándor megpróbálkozott az istállóval, ahol azonban olyan büdös volt, hogy inkább visszaóvakodott a szénaboglyához. Ott vacogott, amíg a háziak elő nem kerültek. Akkor egy horgas orrú vénasszony, nagy kárálás közepette, bebocsátotta az ivószobába, és főzött neki egy bögre kávét.
Fenébe is, erre jól ráfáztam, és mindig a Tuktuk miatt szívunk. Zotya nem tud nyugodni, ha alkoholt lát – valamikor nagyon jó barátok voltunk, megfogadtuk az örök véd- és dacszövetséget – csak szórakozásból zenéltünk egy kicsit a garázsban – de aztán beköszöntött a siker – nem bírtunk vele. Elszaladt az a bizonyos paci.
Ezért természetesen csak a többiek felelősek, a Tuktuk, a Bartos és a Zotya, mert én mindig tudtam vigyázni magamra, és nem követtem el semmi ostobaságot. Engem komoly embernek ismernek, és az is vagyok, a családom a legfontosabb, az asszony és a két gyerek.
Bartos felesége meg volt győződve arról, hogy az egész együttest Sándor fogja a süllyesztőbe vinni, Zotya már tavaly elvált, és most úgy élt, mint a kivert kutya, különféle nőknél, akik az ágyukba még csak-csak befogadták, de a lakásukba nem. Tuktuk fuldokolt a röhögéstől, amikor meghallotta Sándor szövegeit a boldog családi életről, és a két koszos kis vandálról, akiket a pokolba kívánt, és rendszeresen el is küldött melegebb éghajlatra.
Jó ideje már csak ittak vagy veszekedtek, és a számaikban egyre több lett a mély filozófia – az élet akkor vág át a legjobban, amikor azt hiszed, hogy minden jól megy – kihúz a sárból, amikor már mindenről lemondtál – Alan Morissette után szabadon. De a közönségnek éppen ez tetszett – az emberek általában rendkívül örülnek, amikor mások szenvednek helyettük, és nekik úgyszólván az ölükbe hullanak a gyötrelmek gyümölcsei.
Eltelt vagy két hónap, amikor egy kedvesen csicsergő női hang kereste Sándort. Jaj, de örülök, hogy végre elértelek! Nem is tudod, milyen nehéz volt megszerezni a telefonszámod. Pedig nagyon fontos, hogy beszéljünk, mert tudod, gyerekünk lesz.
Kinek lesz kije?
Nekünk! Nem emlékszel… - és a hölgy boldogan elcsicseregte a falu nevét, a napot és az órát, a nagy eseményt, amely összehozta őket a szénakazalban.
Elmész te a fenébe, mondta erre Sándor, és kikapcsolta a telefont.
Mi van? – kérdezte aggodalmasan a Tündike mamája, aki megpróbált minél több foszlányt elkapni a sajnos rövidre sikeredett beszélgetésből.
Na hallod, méltatlankodott Tündi, azt hiszi, hogy ilyen könnyen megszabadulhat tőlünk!
Tudtuk előre, hogy nem lesz könnyű menet, ismerte el a drága mama. Annál nehezebb becserkészni, minél híresebb a pasi.
És ez nagyon híres, sóhajtott a falusi szépség, és megrázta a vörös loboncát.
Még mindig abban reménykedsz, hogy elválik és elvesz téged feleségül?
Miért ne, csacsogott Tünde öntudatosan, végül is a gyerek érdeke a legfontosabb, és mindenki tudja, a gyereknek az a jó, ha komplett családban nő fel. De ha mégis ragaszkodik a feleségéhez ez a piszok, akkor ez jó sokba fog neki kerülni, erről gondoskodom.
A drága mama buzgón bólogatott. Elég gazdagok ezek a zenészek… Még a bőrük alatt is pénz van. Azt hiszem, ezzel a Sándorral megfogtuk az Isten lábát.
Sándor már régen megfeledkezett a tejfehér bőrű Vöröskéről, aki egy forró éjszakán vagy egy hűvös hajnalon – egy idő után beugrott – tényleg volt a többi között egy vidéki szüzecske, aki meglepő szakértelemmel ígérgette a petting különböző válfajait – aztán egy kicsit ellenkezett, de nagyon kicsit, éppen csak a forma kedvéért, vagy mert a vidéki berkekben még mindig ez a divat. Khm, elég nagy meggondolatlanság volt, de az ember nem készülhet fel minden eshetőségre. Úgy indult, hogy csak megiszunk egy sört a koncert után. De a fiúk sohasem tudják, mikor kell abbahagyni. És akkor közbejött ez a falusi szépség. Készségesen elhiszem neki, hogy terhes, megesik az ilyesmi a legjobb családban is. De azt már kikérem magamnak, hogy én lennék a boldog papa. Ki tudja, hogy a falu hány bikájával hentergett már a szénakazalban?
Tündike azonban biztos volt a dolgában, és fellármázta a bulvársajtót. Megjelent az első cikk, egyelőre elég visszafogottan, nem is cikk, csak egy cikkecske, egy kis színes, Tündike nem túl mély dekoltázzsal, ahogy az a fiatal anyákhoz illik, a kép alatt néhány sor, az elmaradhatatlan úgy látszik és talán halhatatlan kettősével. Tündi barátnői nagy érdeklődéssel kísérték a fejleményeket, és a mama tíz példányt vett a lapból. Egyszer ez még sokat fog érni. A zenész úrnak egyetlen szava sem lehet, mert Tündi határozottan nagyon csinos.
Ez a jó pasi elhitte, hogy szűz vagy? Hogy csináltad? – kérdezte Pötyike, aki éppen menyasszony volt, és némi kétségekkel tekintett a nászéjszaka elé.
Nem olyan nehéz, mosolygott derűsen Tündi, persze a mi esetünkben a pasi olyan részeg volt, hogy ennél sokkal komplikáltabb dolgokat is meg lehetett volna etetni vele.
Sándor őszintén felháborodott, amikor megmutatták neki a képet abban a bizonyos lapban. A szemtelen ribi! Mindenesetre gyorsan elmagyarázta a feleségének, hogy az ő pályáján mindig előfordulhat efféle vád vagy rágalom. Ott van ugye X. jazzénekes és Y. hollywoodi sztár, továbbá az ismerőseik közül A., B., C. és D., akik mind a feddhetetlen erkölcs mintaképei, és mégis kikezdték őket a galád lotyók, akik ugye mind csak pénzt akartak, és közel sem jártak az illető hírességek, khm, nadrágjához. Az asszony türelmesen végighallgatta, és egyszer sem kérdezte meg: Te Sándor, nem lehetséges, hogy akkor is részeg voltál – mert tudta, mi lenne erre a válasz: Ugyan szívem, te is tudod, hogy a részeg embernek csak a szája jár, de fizikailag, khm, neked már igazán lehetne ennyi tapasztalatod velem.
Az asszony nem kommentálta az eseményeket, annál inkább a fiúk, akiknek nem voltak illúzióik. Zotya tett egy homályos célzást, valami gumira, de Sándor elütötte, azt mondta, ő már nagyfiú, kinőtt az iskolából, és nem használ radírgumit.
Pedig talán jobb lett volna, mert a kis Sándorka szépen növekedett, és Tünde rendszeresen tájékoztatta a leendő papát a dolgok állásáról.
Ez a nő tisztára buggyant, gondolta Sándor, még mindig magabiztosan, azt hiszi, hogy a nyakamba varrhatja magát aki tudja honnan való kölykével együtt. A közvélemény megoszlott: szemét celeb, azt képzeli, hogy neki mindent szabad – szemét ribi, összefekszik valakivel, pedig tudja róla, hogy nős. Aztán „a csavar fordult egyet,” és közvélemény egyszerre átment sajnálatba: a szegény férfiakat behúzzák a csőbe – lelketlen dög, tönkreteszi a lány életét. A gyerek persze semmiről sem tehet, ő csak van, boruljon fel, törjön össze, pusztuljon el minden, vágja magát haptákba az egész világ, mert egy kölyök úgy döntött, hogy ezen a lyukon fog előbújni – fúj disznók, a gyerek igenis ártatlan, és nem tehet semmiről – nem-nem, Freudnak van igaza, a csecsemő polimorf, perverz szörnyeteg – hogy perverz, azt még csak értjük, de miért polimorf?
Tündike sütkérezett a váratlan népszerűségben, már egészen szép kollekció gyűlt össze a lapokban megjelent képeiből, egyébként ő lett a nemzet hősnője: nem hal ki a magyar! Ez a gyerek fogja eltartani húsz év múlva az egész nyugdíjas korosztályt – kivéve, ha állás- és hajléktalan lesz, esetleg celeb.
Úristen, mennyire utálom a hazafias szólamokat, mondta Sándor, amikor kénytelen-kelletlen beletörődött a DNS-vizsgálatba, és fogadta a kárörvendő gratulációkat.
Igazán elvehetnél feleségül, csicsergett Tündike, természetesen csakis a gyerek érdekében.
És az én két fiammal mi lesz? – kérdezte Sándor elkeseredetten.
Hja, a másik két fiú! Majd fölneveli őket az anyjuk.
Nini, a szoknyája mini, ő maga csini, nem lehet ellenállni-ni, énekelte Sándor a színpadon, és úgy bánt a féltett gitárjával, mintha pólyás lenne; a közönség pedig őrjöngött, mert semmi sem olyan nagy élvezet, mint amikor mások bajba kerülnek, és még be is vallják, ott állnak a színpad közepén védtelenül, meg is lehetne dobálni őket tojással vagy paradicsommal. No azt azért mégse, mert jó gyerek a Sándor, csak beleesett a ribi csapdájába – ugyanakkor természetesen Tündikének is igaza van, megtartotta a gyereket, mert ez egy nagy és őszinte szerelem volt, nyilatkozott Pötyike, mert minden egyes szó értékes, ami a hírességekkel kapcsolatos, és Pötyike igazán olcsón nyilatkozott, szinte akármikor és akárkinek.
Az élet olyan, mint a kelt tészta, motyogta Tuktuk, nem szereti mindenki, de egyre nagyobb teret foglal el, és nem tudsz ellene tenni semmit.
Egy kocsma különtermében ünnepelték a Nini-mini-csini sikerét, az arany- vagy gyémántlemezt, akármit, ami sok pénzt hozott, és azt most sürgősen el kellett inni. Kelt tészta, kelt tészta, ismételgette Sándor, nagyon jól hangzik, de nem elég mély, és nem rímel semmivel. – Zotya is mondott valamit a nőkről, meg általában az életről, amit csak azok értenek meg, akik egy szép nevű portálon rendszeresen kommenteket cserélnek. Bartos már régen az asztal alatt hevert, és Tuktuk bírta a legjobban most is, mint mindig. A közhelyeket nem lehet megunni, rikkantotta, és egy újabb rundot rendelt. – A közhelyeknél csak a frázisokat utálom jobban, illetve a szólamokat, közölte Sándor, milyen kár, hogy nem tudok németül, most még idesorolhatnám a Binsenwahrheitet is, káka-igazság, kákabélű igazság, hínár vagy sulyom. – Riszpekt, szólt közbe Bartos az asztal alól, de tisztességes ember nem tud németül. – Miért, angolul lehet? – Az más, az angol kötelező. Life has such a funny way… Funny has such a life… Így alakult, a kocsmaasztal mellett, a következő tuti siker, de erről nem szabad beszélni, ez, hogy úgy mondjam, szakmai titok. Nagy égés lenne, ha kiderülne, hogy a híres együttes mindennapi élete olyan, mint egy ponyvaregény.
Mintha lányok is lettek volna köztük, talán egy kis vörös, aki többnyire a Sándor ölében ült.
A cikket írta: Müszélia
Hozzászólások
időrendi sorrend
A nevet nem a francia amazon miatt választottam kizárólag. Én nem hiszek semmiben, ami nem kézzel fogható. Egyszer azt mondta rám egy férfi, hogy jó Arc vagyok. Ez az egyetlen bók, amit elhittem egész életemben. Ez volt az egyetlen férfi, akiben nem csalódtam. A nicknévben a dac is benne van, bennem is. Úgy érzem, ez a szó elég jól kifejezi azt, ami vagyok saját magam megítélése szerint. Mások másnak látnak. De nem nagyon érdekel a külvilág ítélete. Ha újraélek, akkor az egy másik én lesz, majd annak is meg kell harcolni a maga harcait. A jelenlegi énem egy nagyon nőies testben élő, harcolni kénytelen, férfi szerepre kárhoztatott, identitását vesztett lélek. Ezért érzek némi közösséget a francia nővel.
Kíváncsi lennék a véleméényedre.
Előre is köszi:S
Sziasztok!
Bocs, hogy "beleszólok", de egészen érdekes "vidékre"- reinkarnáció pl. - kalandoztatok egy nagyon is "földhözragadt"- jóértelemben!- történet kapcsán.
Én is meg vagyok győződve a lélekvándorlásról, mégha pontatlannak is érzem némiképp ezt az elnevezést. Hogy miért, azt majd késöbb kifejtem, ha lesz rá igény. Most csak az lenne a kérdésem s talán D'arc-ot kellett volna faggatnom erről, hogy ha nem hisz mindebben, akor miért választotta épp ezt a nevet?
S
a reinkarnáció nemcsak hit kérdése- olvastam több kiló bizonyítékot, szóval nem tudom nem elfogadni. ettől függetlenül tényleg igyekezni kell mindegyik életből a legjobbat kihozni, mintha az lenne az egyetlen.
Bocs, hogy "beleszólok", de egészen érdekes "vidékre"- reinkarnáció pl. - kalandoztatok egy nagyon is "földhözragadt"- jóértelemben!- történet kapcsán.
Én is meg vagyok győződve a lélekvándorlásról, mégha pontatlannak is érzem némiképp ezt az elnevezést. Hogy miért, azt majd késöbb kifejtem, ha lesz rá igény. Most csak az lenne a kérdésem s talán D'arc-ot kellett volna faggatnom erről, hogy ha nem hisz mindebben, akor miért választotta épp ezt a nevet?
S
Müszélia! Hülyeséget mindenki követ el, persze mindenki meg is hal egyszer, de a hülyeségeinket be kell ismerni és túllépni rajtuk. Én abban hiszek, hogy egyetlen egy életünk van emberként, hát akkor ebben az emberi létben kell mindent kipróbálni és élvezni, amit ez a fajta lét lehetőségként felkínál. A hülyeségeinket meg ki kell küszöbölni a lehető legkisebb veszteség mellett. :-)
nem is tudom. lehet, hogy a hülyeség szörnyűbb, mint a halál.
ugyanis meg vagyok győződve arról, hogy létezik a reinkarnáció.
Ahogy a gyanútlan, alárendelt szerepükbe beletörődött, kiszolgáltatott nőket sem lehet attól megvédeni, h férjuruk össze ne fertőzze őket kicsapongásai alatt összeszedett betegségekkel, ugyanúgy a pasikat sem lehet megvédeni saját hülyeségüktől. Abba még egy pasi sem halt bele, hogy gyereke lett, de méhnyakrákba már belehalt néhány nő és egy-két konkrét esetet ismerve, el tudom képzelni, h a férj volt a vírushordozó.
ugyanis meg vagyok győződve arról, hogy létezik a reinkarnáció.