újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Szeretethiány 2. rész

Látogatók száma: 47

Dea

A szépségszalonban Dea már átesett a kozmetikai kezelésen, elkészült az új műkörme is, már csak a frizurája van hátra, melyre kicsit várnia kell, nem gond, legalább lesz ideje kicsit végiggondolni az előtte álló teendőket.

Megnézi magát a tükörben és elégedett a látvánnyal. Nyúlánk alakjának köszönhetően koránál minimum öt évvel fiatalabb látszik, főleg akkor, amikor nem kell dolgoznia és a kosztüm helyett bátran járhat sortban, kényelmes pólóban, tűsarkú körömcipő helyett saruban, ráadásul ilyenkor nem festi magát, s az arcszíne is természetes. Milyen érdekes, amikor hazautazik az édesanyjához, akkor sem festi magát, lezserül öltözködik és az utóbbi időben egyre többször megfordul a bátyjáéknál is, hogy játsszon a kétéves unokaöccsével, aki egy stramm kisfiú.

Egy hónapja ledoktorált, és tervei szerint eljött a családalapítás ideje. Szerencsére jó géneket örökölt, nem látszik rajta a kora, amely egyszerre előny és hátrány. Előny, mert rendszerint fiatalabbnak nézik, s hátrány, mert rendszerint a jóval fiatalabb, még éretlen fiatalemberek érdeklődnek iránta, akik még nem férfiak, talán sohasem lesznek azok.

Keveset aludt az éjjel, egyre csak a Gordonnal való kapcsolata körül jártak a gondolatai. Szereti a férfit, aki feltétel nélküli szeretettel imádja, mintha az apja lenne, sohasem korholja, egy-két szóval helyre teszi, ha arra van szüksége, de sohasem hányja a szemére, ha másként cselekszik vagy dönt, mintsem azt elvárná tőle, ugyanakkor gyengéd szerető és figyelmes társ, lesi minden kívánságát, a végtelenségig udvarias vele, nagylelkű és biztos érzelmi hátteret biztosít számára. Ösztönösen érzi lelke rezdüléseit, s azonnal reagál rá. Tudja, mikor kell békén hagyni, mert muszáj tanulnia, vagy látja, amint besokall, s beülteti a kocsijába, irány a nagyvilág. Képes kivinni Bécsbe, akár csak két órára is, míg megebédelnek, vagy beülnek egy kávézóba. Egyetlen rossz szava sem lehet rá, mert igazi férfi, akiben együtt van mindaz, amit leányként és nőként bárki elvárhat egy férfitől, mégis megrettent, amikor Gordon meghívta a fia születésnapi vacsorájára, mert volt a hangjában egy eddig sohasem hallott rezonancia, amely Deában azt az érzést keltette, hogy kapcsolatuk új szakaszhoz ért, amely komoly változásokat okozhat életükben, sőt, kapcsolatukban akár vízválasztó is lehet. Sokat mesélt Gordon a fiáról, és nem tart attól, hogy Lotárral nem jönnek ki, inkább a kettejük közötti kapcsolatban bekövetkező fordulat aggasztja.

- Deácskám, - szólítja a fodrásznő, - ha nem sietsz nagyon, még levágnám Katinka haját, időre kell mennie.
- Rendben, Ildikó, ráérek.

Távolabbi széken foglal helyet, nem szeretne senkivel sem beszélgetni és elmélyülten tanulmányozza a vadonatúj porcelán körmeit, melyet halvány rózsaszínre festett, és hófehér félholdjai valósággal vakítók, vonzzák a szemet, pedig nem nagyon hosszúak. Olyannyira látszik rajtuk, hogy míves gonddal készültek, sportos öltözékével szöges ellentétben állnak, nem, mintha a félhosszú, hullámos, rakoncátlan fürtjeihez jobban illenének.

Mit szólna Gordon, ha szakadt farmerben, átlátszó blúzban jelenne meg a vacsorán? Lehet, hogy azonnal kiábrándulna belőle, s soha többé nem mondaná neki, hogy elvész a tengerkék szemében. Ez lenne a legjobb, nem kellene magyarázkodnia, hogy kapcsolatuk a végéhez közeledik, mert családot akar, egy korban hozzáillő férjtől, akit mielőbb szeretne megtalálni és nem lesz könnyű menet, ahogyan a szóba jöhető facér fiúkat ismeri. Pontosabban a kollégái és az egyetemi csoporttársai között, a nőtlen, harmincas férfiak bizony legalább annyira nehéz esetek, mint a korukbeli nők, beleértve őt magát is, mert egészen konkrét elképzeléseik vannak a jövendőbeli párjukat illetően, miután évekig csiszolgatták ideáljuk képét, a belső tulajdonságaiktól kezdve a teljes megjelenésükig bezárólag.

Igazából Gordon lenne az ideális párja, csak huszonhárom évvel fiatalabb kiadásban, mert így nagy köztük a korkülönbség, amely jelenleg még nem okoz gondot, de mi lesz tíz-húsz év múlva? Egyébként is, Gordon két évvel fiatalabb, mint az apja, aki ötéves korában megszűnt az életük része lenni, mert szüleik elváltak, és őket a bátyjával az anyjuk és a nagyanyjuk nevelte fel. Dénes érettségi után lelépett otthonról, lázadt a női terror ellen, és kipróbált mindent, amit egy fiú kipróbálhat. Ital, drog, cigaretta, zűrös nőügyek szerepeltek a palettáján, mígnem huszonöt évesen megismerte Piroskát, a mostani feleségét, aki mellett megemberesedett, levelezőn elvégezte az egyetemet és jelenleg együtt tanítanak a legjobb jászberényi középiskolában.

Bezzeg neki még ma is hiányzik az édesapja, főleg azért, mert otthon azt sulykolták belé, hogy a férfiaknak nem szabad elhinni egyetlen szavukat sem. Kamaszkorától kezdve zsigereiben érezte, hogy a két elvált, elhagyott asszony véleménye nem lehet mérvadó, majd megmutatja, hogy igenis vannak rendes férfiak, ám az utóbbi időben mintha gyengülne benne a bizonyítási vágy.

Megérinti vállát a fodrásznő:
- Gyere, Deácska, te következel!
Öt lépés a fodrász széke, amely éppen elég nagy távolság ahhoz, hogy a lányban szárba szökkenjen a meg szokott hajvágás elleni lázadás:
- Ildikó, keressünk egy látványos, rövid frizurát! Unom már a hosszú hajat!
Húsz percig válogatnak a különféle frizurák között, főleg azért, mert Dea az extravagáns megjelenésűket preferálja, pedig az nem megy az egyéniségéhez. Ildikó ismeri a lányt, tíz éve vágja a haját, s tudja, hogy nem engedheti meg neki, de elriasztani sem akarja, mert megbízható, jó ügyfél.
- Nézd csak, ez lenne neked való! - húz elő fiókjából egy harminc évvel ezelőtti divatlapot. – Látod, ez egy igazi vagány frizura! Nehéz megcsinálni, de minden körülmények között rendezettnek tűnik. Ha tetszik, egy-másfél óra alatt elkészülök vele.
- Ez csuda jó! Miért rejtegeted a vendégeid elől?
- Látod, hogy nem rejtegetem! Hanem, új fiúd van? Azért kell új frizura?
- Nem, dehogy! Még a régivel járok.
- Tudod, hogy az új frizura megfiatalít?
- Ne viccelj!
- Nem viccelek! Menj csak fejet mosatni, addig megkeresem a hozzá való ollókat!
Dea majdnem elneveti magát. Miért kellenek új ollók? Ez csak szemfényvesztés, hogy nagyobb borravalót adjon.

Láthatóan rosszkedvű a fejmosó, még eddig nem találkozott vele, és nem is szeretné, ha legközelebb is találkozna vele.

Hanem a középmagas, kissé telt fodrásznő valóban három új, bőrtokban lévő ollót vesz elő a fiókja mélyéről. Ez már nem semmi, miért kell ekkora felhajtás egy hajvágáshoz?
Ildikó kiselőadás tart a Vidal Sassoon nevű fodrászról, akiről elnevezték a sasson hajvágást. Szenvedéllyel mesél a vágási technika nehézségeiről, a gondos és hosszadalmas vágásról, amelynek eredménye, hogy a frizura sokáig megtartja a formáját, anélkül, hogy viselőjének otthon komolyabban kellene foglalkozni vele.
Dea a tükörben figyeli Ildikó kezét, valóban másként vágja a haját, mint korábban tette. Táskájában megszólal a mobilja, de nem érdekli, mert úgy sejti, hogy délig sem készül el a nagy mű, pláne akkor nem, ha közben telefonálgat.

Fél óra múltán csak kuszaságot lát, el sem tudja képzelni, hogyan lesz abból a kinézett frizura. Annyira leköti a látvány, hogy nem figyel Ildikó csacsogására. A fodrásznő keze kismadárként röpköd a feje körül, megfog egy tincset, vág belőle néhány millimétert, majd megismétli átellenben is, közben váltogatja az ollókat, attól függően, hogy egyesen vág, vagy srégen, esetleg éppen ritkítja Dea dús fürtjeit.
- A fiatal kolléganőim már nem ismerik ezt a módszert, mert nem divat, meg nem is nagyon tanítják, hiszen a gyakorlott fodrásznak is nagy kihívás. Itt mindent kidobunk, ami jó, ha nagyon sok munkával jár, kevés munkával sokat keresni, ez a módi mostanában.

Eltűnnek a lány fürtjei, a levágott hajtincsek a kőburkolaton landolnak, azokban gázol Ildikó, ahogyan fehér zokniban és papucsban topog vendége körül.

Halkan zümmög a légkondicionáló és Dea majdnem elszenderül. Hiába, nagyon korán kelt, keveset is aludt az éjjel, s rátör a fáradtság, nehéz hét áll mögötte. Reggel héttől este hatig dolgozott a cég londoni központjának készülő ötéves beszámolón, melyet eleve angolul kellett írnia, mert a magyarországi leányvállalat alkalmazottainak az abban foglaltakról nem szabad tudniuk, reájuk csak a részlegük tevékenységéről szóló magyarul írt beszámolót kellett megírniuk. Az már más kérdés, hogy azokból mit szűrt le az angol származású vezérigazgató, és mit engedett Deának beletenni az anyacégnek szánt anyagba. Végül elkészült a grafikonokkal, statisztikai táblázatokkal tűzdelt ötvenoldalas anyag, melynek borítóján készítőként Dea neve, előterjesztőként meg az angol neve szerepel.

Jó lenne, ha Gordon ismét elvinné valahová néhány napra, talán most kaphatna szabadságot, még néhány nap kikapcsolódás is sokat segítene rajta. Elmehetnének Prágába, átsétálhatnának a Károly hídon, Gordon átölelné a vállát, andalognának, ahogyan az a szerelmesekre jellemző, beülhetnének egy sörözőbe, és a korsó sör falán lecsapódó pára vízcseppbe rendeződve lassan lecsorogna a kockás terítőre.

Nyílik a fodrászat ajtaja, magas, jóképű fiatalember érkezik, két kamasz fiúval, és egyenesen hozzájuk tartanak.

Ildikó eldobja a kezében lévő fésűt és ollót, magához öleli a két gyereket, a fiatalemberrel meg röpke csókot vált, melytől Deának rossz érzése támad. Ki látott ilyet, hogy az anya csókolózik a fiával?

Jóképű a fiú, magas, karcsú, széles vállakkal, arca valahonnan ismerősnek tűnik. Nincs kizárva, hogy az egyetemen látta már a fiatalembert. Nem, mégsem láthatta, mert megakadt volna rajta a szeme.
- Mókuskám, vidd el a srácokat focizni, de négy érjetek haza. Itt a kocsi kulcsa, előtte menjetek haza és pakoljátok ki a bevásárolt élelmiszereket. Puszi nektek!
A megszólított fiatalember elpirul, a tükörbe pillant, s elpirul a Dea arcán átsuhanó grimasz láttán, s elkapja a tekintetét, hátha a lány nem veszi észre zavarát. Amilyen hirtelen jöttek, olyan gyorsan távoznak a fiúk.
- Nem is tudtam, hogy három fiad van – jegyzi meg a lány, és kíváncsian figyeli Ildikó zavarát.
- Két fiam van, a harmadik a kedvesem. Tíz évvel fiatalabb nálam, de az ágyban eltűnnek a különbségek!

Mit mondjon ennek a lánynak, zavarban van, és izgatott is kicsit, mert Mókuska meghívta a születésnapi vacsorájára, amikor végre megismerheti a jövendőbeli apósát is. Ildikó lepődött meg legjobban azon, amikor a fiai megismerték Mókuskát, azonnal a bizalmukba fogadták és úgy tekintik, mintha idősebb, és okosabb bátyjuk lenne.
- Még húsz perc, és máris készen vagyunk! – tereli más útra a beszélgetést.

Megvillan Dea tengerkék szeme, az mégsem járja, hogy egy jóképű, vele egykorúnak tűnő, intelligens, okos szemű fiatalember az idősebb, enyhén túlsúlyos, negyvenes elvált nő mellett kössön ki.

Fél óra múlva elkészül a frizurája, valóban jól áll neki és egészen másként néz ki, fiatalabb lett, és kicsit bohókásabb.

Egy óra után lép ki a fodrászatból, s előveszi a telefonját, hogy megnézze, ki kereste. Gordon hagyott üzenetet, azonnal hívja vissza és a főnöke is ugyanezt mondta a rögzítőre.

Éhes, mert nem is reggelizett. Bemegy az első pékségbe, vesz két süteményt és kis üveg ásványvizet, majd kisétál a Bikás parkba, keres egy üres padot, ahová leülhet és elköltheti a reggelijét, mert még nem vett semmit.

Foglaltak a padok, egészen el kell sétálnia a fákkal övezett aszfaltos pályáig, ahol a korábban látott fiúk fociznak. Leül a padra, előveszi a süteményeket és élvezettel figyeli, amint a pályán Mókuska egyedül próbál teljes ellenfele lenni a két kamasznak.
Elneveti magát. Mókuska szerető és nörsz egy személyben.

Ideje visszahívni a főnökét, utána meg Gordont.

Főnöke gyors és határozott, mint mindig. Közli vele, hogy hétfő reggel nyolc órára legyen kinn a repülőtéren, három napra Londonba utaznak, mert a központból utasították, hogy vigye magával Deát, mint az előterjesztés készítőjét, akihez az igazgatótanácsnak lenne néhány kérdése.

Puff neki, most készülhet a nem is tudja milyen jellegű kérdésekre!

Ráadásul Gordon elvárná tőle, hogy segítsen neki elkészíteni az ünnepi vacsorát, miközben még ajándékot is kell venni az ünnepeltnek.

Közben Mókuska kifullad, ott hagyja a fiúkat, hogy egymást rugdossák és ne őt. Egyenesen Deához tart.
- Szia! Megengeded, hogy ide üljek? Szemmel kell tartanom a srácokat, és ez a legközelebbi pad.

Dea maga mellé mutat, hogy üljön csak le a srác, majd küld egy sms-t Gordonnak, hogy még be kell mennie a céghez, de hatra ott lesz.

Folyt.köv.

A cikket írta: Yolla

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Kedves Yolla!

Ez a rész is tetszett, de én a briliáns agyammal
már ki is találtam a folytatást!
Várom a harmadik részt, mert nagyon kíváncsi
vagyok a saját logikámra! (is)

Pussz: emillio
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: