Szöcske I.
Látogatók száma: 70
Legkisebb fiam kiskorában olyan volt, mint egy angyal. Vállig érő gyönyörű, gyűrűs, szőke haj borított buksiját. A viselkedése persze nem volt angyali, inkább hiperaktív. Mára azonban, - a krisztusi koron túllépve - sokat veszített túl mozgékonyságából.
Becenevét onnan kapta, hogy egy pillanatig sem tudott megülni. Még evés közben sem. Ugrabugrált, cikázott a lakásban és a játszótéren egyaránt, miközben - szerinte - őrült jó dolgokat talált ki. Egy tavaszi délután, a ház előtti játszótéren vezette le felesleges energiáit, míg én a lakást igyekeztem harci rendbe vágni. Közben lassan sötétedett. Volt egy füttyjelünk, aminek hallatára minden gyereknek azonnal fel kellett jönnie a lakásba. Egy füttyszó, két füttyszó, ...tíz füttyszó. (Hacki Tamás füttyművészt már korrepetálni tudtam volna.) A két nagyobb pár perc múlva ott lihegett a lakásban, a kicsi sehol. Bátyjai nem is látták. Nem is tudtak róla. Nem is ismerték.
Kezdtem ideges lenni, az égbolt meg sötétedni. Egyre sötétebb gondolatok jártak a fejembe, hiszen csak négy éves volt a kis csibész. Valaki elcsalta. Eltévedt. Megverték. Balesetet szenvedett. Elrabolták. A másik két gyerekkel körbefutottuk párszor az egész lakótelepet. A rendőrséget akartam már értesíteni. Aggódásom közben magamban, szidtam a kisfiamat. Kilátásba helyeztem, ha előkerül, freskót csinálok belőle! Agyonütöm! Szigorú büntetést fog kapni. Egy hónapig ki sem teheti a lábát a lakásból... és így tovább. Kicsit lehiggadtam, és adtam magamnak negyed óra haladékot, mielőtt bejelenteném az eltűnését. Le-föl rohangáltam az előszobában. Egyszer csak halk kopogást hallottam. Nem is hallottam, éreztem. Felrántottam az ajtót és a küszöbön egy óriási csokor tulipán állt.
- Ezt neked hoztam! - kukucskált ki a kazalnyi virág mögül angyali mosollyal, az én elveszettnek hitt gyermekem.
- Tudod, reggel ültették ki ezeket a gyönyörű tulipánokat a parkba, és akartam neked hozni, de meg kellett várni, amíg besötétedik - hadarta egy szuszra magyarázatát, a késés miatt.
Fogadalmaimból természetesen nem lett semmi. Az öröm könnyei között öleltem megkerült magzatom, miközben számoltam a virágokat. Volt vagy 40 szál. Egy tulipán eszmei értéke 600 forint.
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
A boldogság örömkönnyei után azért gondolom megdorgáltad egy cseppet, hogy ilyet nem szabad csinálni. :-)
Nekem más jut eszembe egy csavargásáról az én "angyalkámnak". Akárcsak te én is rohangáltam, mint pók a falon, hogy miért nem jön már, hol van.
Ő is 4 éves volt akkor, nemrég jöttünk ide a lakóparkba. Elkóbászolt egészen le a szökőkútig, ezt onnan tudom, amikor már én is intézkedni akartam, csurom vizesen, sírva, sántikálva szaladt hozzám és mesélte el nem éppen jól sikerült kalandját. Belökték a szökőkútba és én hittem neki...
Csak egy pillanatra nem figyeltem rá. Ennek már 36 éve. :-)
Pussz,
Éva
Szia Juli!
A boldogság örömkönnyei után azért gondolom megdorgáltad egy cseppet, hogy ilyet nem szabad csinálni. :-)
Nekem más jut eszembe egy csavargásáról az én "angyalkámnak". Akárcsak te én is rohangáltam, mint pók a falon, hogy miért nem jön már, hol van.
Ő is 4 éves volt akkor, nemrég jöttünk ide a lakóparkba. Elkóbászolt egészen le a szökőkútig, ezt onnan tudom, amikor már én is intézkedni akartam, csurom vizesen, sírva, sántikálva szaladt hozzám és mesélte el nem éppen jól sikerült kalandját. Belökték a szökőkútba és én hittem neki...
Csak egy pillanatra nem figyeltem rá. Ennek már 36 éve. :-)
Pussz,
Éva
Persze, hogy elbeszélgettünk a dologról, de csak másnap. Szökőkutas esetünk is volt. És ezekhez elég tényleg csak egy pillanat...
pusz
Juli
Meghatóan aranyos volt a kis történeted! Azt hiszem minden kisgyermek rajongással szereti a szüleit, főleg az édesanyját. Az Ő kis lelkivilágukban ez még nem számított csínytevésnek, hiszen csak az imádott anyukáját akarta meglepni a sok szép tulipánnal, mit sem sejtve abból, hogy milyen aggodalmat keltett az eltünésével.
Kár, hogy hamar felnőnek a gyerekek, kár, hogy az idő múlásával nekünk csak a velük kapcsolatos emlékek maradnak meg, de hát ez az élet rendje!
Felnőnek és mi magunkban maradunk, de sosem felejtjük el az első lépésüket, az első kimondott szavaikat, a sok örömet és bánatot, ami végigkisér bennünket egészen az utolsó óránkig.
Puszillak
heleenke
Fantasztikus, mintha a saját gyermekem lett volna. Valóban aranyos kis történet. Ők igazán tudnak meglepni bennünket.Amikor a méreg és aggódás már nem fokozható tovább előkerülnek, s angyali arccal mondanak bármit, elveszünk a fénylő szemek tüzében, s persze jön a nagyobb kérdése, én miért kapok ki? Persze Ő sem kap úgy ki, csak szidást, de ő azt vészesen komolyan veszi. Ma más nekem is nagyok mind a ketten. A kicsit a jövő hét végén haza hozza az élet egy hétre. Nagyon várom, s már készülök. Nekem ez lesz az ünnep és a csoda, hogy látom és megölelem. Ősszel mi megyünk az esküvőre hozzá, de az már más lesz. Azért örülök, de valahol vérzik is a szívem érte. Majd lesz unokám, s azt fogom elkényeztetni, és talán majd Ő is elvarázsol engem, mint annak idején az apukája. Legalább is remélem. Üdv Éva.
Most is megmosolyogtattál. Gyakorló apa révén ismerem az érzést..., még öt perc és rendőrség... és plusz öt perc haladék..., megverem, agyonütöm stb!
És a végén egy nagy kő!
Üdv,
Pinokkió