újabb események régebbi események további események
19:06
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
15:12
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:04
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
17:21
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Szöcske II. (Edda Művek Miskolc)

Látogatók száma: 74

Szöcske fiamnak két bátyja van. Négy és öt évesek voltak, amikor rájuk szakadt az élet egyik megpróbáltatása. A kis angyal születése. Amíg pici baba volt, sok gondjuk nem akadt vele. Pár év elteltével azonban kialakult együttesen a ,,kemény" mag.

Rájöttek, hogy együtt minden baromságot, meg lehet valósítani. Aztán ráfogni a kicsire. Minden szeretetükkel és komiszságukkal igyekeztek imádni és kihasználni öccsüket. Hülyeségért persze a Szöcskének sem kellett a szomszédba menni. Az ötévesek teljes öntudatával vett részt a harcokban. Ami a triónak az eszébe jutott, azt véghez is vitték. Ragaszkodó testvéreknek bizonyultak az őrült ötletek megvalósításában. A nyolcvanas évek elején, amikor az Edda fénykorát élte, a fiúk meg voltak veszve az együttes zenéjéért, a rockért. A zene megtestesítette bennük a kiskamaszok minden lázadó érzését, amit magukévá is tettek.
A magnóból Edda számok üvöltöttek naphosszat. Néha meg a szomszéd, hogy letöri a derekunkat, ha nem halkítjuk le! Már annak idején is több helyen dolgoztam, kerestem a mindennapira valót. Reggeltől, estig. (Megjegyzem ma sincs másképp, sőt...) Napközben a két nagyobb iskolában. A kicsi óvodában. Este együtt. Munka után, mint minden nap, aznap este is, első utam a konyhába vezetett. Vacsorát készíteni a sisere hadnak. Ők pedig suttogva, kuncogva, elvonultak.
Mindig valami baljós előjel volt, ha nem hallatszott ki, dübörgés, kiabálás, ,,egymás ölése" a gyerekszobából. Vacsorakészítés közben semmi neszt nem hallottam.
Ellenőrzés gyanánt be akartam nyitni, de nem engedtek be, mondván, hogy NEKEM CSINÁLNAK MEGLEPETÉST. Nagyon fogok neki örülni. Hagyjam őket addig békén. Öröm töltötte el szívemet. Milyen rendes gyermekeim vannak. Közben elkészült a vacsora. Jöhettek! - szóltam nekik. Mi is készen vagyunk! - hallatszott a szobából - Te is jöhetsz! Beléptem az ajtón. A magnóból Pataki Attila ordította a Kölyköd voltam.. című számot. (Jézusmária! Ezek meg még most is az enyémek!) Az ágyon izgalomban ült a két nagyobb, és - Na, nézd meg!! Jó lett nem? - kérdéssel, elém penderítették az öccsüket. A hangom elakadt és hosszú percekig nem tudtam megszólalni. Szöcskén a vadonatúj flanel pizsamája volt. Igaz, eszement stylistok által kicsit átalakítva. A nadrágját cikk-cakkos rövid nadrággá igazították (ollóval!) a felsőrész ujja is nyáriasra volt szabva, tépve. A hátára piros, vastag filccel ráírták, lóbetűkkel, hogy EDDA MŰVEK! A nadrág egyik szárán úgyszintén az EDDA MŰVEK szó szerepelt, a másikon a MISKOLC. Sőt, még a gyerek testén is folytatódott az írás. Lélegzet elfojtva várták a dicséretet. Produkciójuk azonban (Vajh' miért?) nem az elképzelésüknek megfelelő hatást érte el.
Hangom visszakapva kezdtem kiabálni velük: - Ezért dolgozom? Meg vagytok veszve? A múlt héten vettem ezt a pizsamát a Szöcskének, most mit csináljak vele, teljesen használhatatlan. Csak rombolni tudtok! Ebből már soha nem jön ki a filctoll. És Szöcske te is így fogsz óvodába menni, mert rólad sem tudom lemosni. Majd mindenki rajtad fog nevetni! Normális dolgokra is használhatnátok az eszeteket! Mars vacsorázni, és jó éjszakát! - valami ilyesmit mondtam, (kiabáltam) folyamatosan, levegővétel nélkül, beléjük fojtva a - De anyu...! kezdetű magyarázkodó mondatokat. Szokatlanul csendesen telt a vacsora. Hetekig azon gondolkodtak, hogy mit is ronthattak el?

A cikket írta:

10 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

 
Az ilyesmi valahogy kimaradt az életemből, nem volt imádott zenekar.
De volt más! :-)
Szia Juli !

Hasonló dolog régen nálunk is divat volt. Emlékszem az öcsém iskolás korában a köpenyét nyeste Edda Művekre. Ő nem filccel írta rá, hanem barátnővel rá varratta. Az új nadrág sem úszta meg. Ő is kapott. Hiába a gyerekek ilyenek, de azt hiszem ez még azért jobb, mintha betegen ülnének. Így legalább látod van képzelő erejük, fantáziájuk. Nem elveszett gyerekek. Azért gondolom nem haragudtál rájuk sokáig. Üdv Éva.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: