Teadélután

Látogatók száma: 22

Történet nőknek nőkről.

Decembert írtunk, annak is a második felét, mikor mindenki egyszerre szánja rá magát a karácsonyi bevásárlásra. Sosem szoktam ilyen későre hagyni a dolgot, de most valahogy így jött ki. Ezzel persze saját magamnak tettem keresztbe, mert hatalmas volt a tülekedés. Hamarosan rá kellett döbbennem, hogy jól felépített kis tervemnek befellegzett. Hiába terveztem meg, előre, hogy kinek mit fogok venni, nem kaptam azt meg. Hát igen, így jár az, aki halogat. Épp méregtől vöröslő fejjel álltam a téren, mikor eleredt a hó. Ez magában még nem lett volna baj, csakhogy e mellé, még jeges fuvallat is társult. Eddig egyetlen árva hópihe sem mutatta magát, még csak kósza szél sem járt. De most egyszerre jött a kettő, hogy engem boldogítson. Tíz perc múlva úgy éreztem, nincs olyan porcikám, ami már ne fagyott volna meg. Egyébként sem vagyok, azaz eszkimó típus, aki egész nap kint tud lenni a legnagyobb hidegben, és még élvezi is. Épp azon töprengtem, mitévő legyek, hová vethetném be magam, mikor megláttam egy Teaházat. Csak nem rég nyílhatott, mert mikor legutóbb erre jártam, még egy pékség állt a helyén. De ezen most nem morfondíroztam. Elhatároztam, hogy megiszok egy finom forró teát. A mai napomnak már úgyis annyi, legalább ezzel szebbé teszem. Beléptem. Édes teák illata fogadott, az erős feketekávé aromájával keveredve. Kissé keleti hangulatú volt az egész. Akárcsak a bordó nehéz függönyök, meg a lampion alakú lámpák. Kis kerek asztalkák sorakoztak, a fal mellet, katonás rendben. Fémvázas kényelmes székek várták a betérőket, akik most elég kevesen voltak. Leültem egy nagy növény mellé, ami mint egy pálmafa, úgy hajolt fölém. Teljesen olyan érzés kerített hatalmába, mintha a Bahamákon lennék. Csak a homokos tengerpart hiányzott, meg a napsütés. Rendeltem egy finom cseresznyés zöldteát, és amíg vártam rá, körülnéztem egy kicsit. Mindössze két másik asztalnál ültek. Az egyik az ablak mellet, egy diáklány lehetett, mert jegyzeteket lapozott, miközben kávéját szürcsölgette. Időről időre feltolta orrára a szemüvegét, mert az minduntalan lecsúszott. A másik foglalt asztal, velem szemben volt. Itt két nő ült. Egyiküket jól láttam, mert velem szemben foglalt helyet. Szép szőke lány, alig lehetett több 25-nél. Kisírt szemeivel nézett barátnőjére, miközben szomorúan magyarázott neki. Az meg, próbálta vigasztalni, de nem sok sikerrel. Törölgette a szemét egy agyonhasznált papírzsepivel, közben így magyarázott:
- Nagyon megváltozott, és nem értem miért! Régebben figyelmesebb volt, törődött velem! Most meg! Hazajön, belapátolja az ebédet, kiolvassa az újságot és lefekszik. Mert ő fáradt! Mert ő dolgozik egész nap! Én meg otthon vagyok, ráérek, semmi dolgom. Mármint szerinte. Csak akkor azt tudnám, hogy ki mossa ki a ruháit, meg takarítja ki a lakást? Vagy ki főzi meg az ebédet, meg gondozza a kölykét? Tudod mit mondott nekem tegnap? Azt, hogy jó nekem, mert nem dolgozom, ráérek egész nap, azt csinálok, amit akarok! Jó mi? Ha ez így lenne, nem tudom, ki vinné a háztartást? Amit szerinte gyerekjáték. Mi az egy kis porszívózás, főzés, ahhoz képest, amit ő dolgozik, a cégnél! Szörnyen bántó, és emellett még hanyag is! – sorolta, majd miután kifújta az orrát, így folytatta:
- Mindenét szanaszét hagyja, nem pakol el maga után. Hiába teszek rendet, duplán kell mindent elvégeznem, mert ő semmit nem rak el! Még a tányérját sem teszi a mosogatóba. Ahol kibújik a zokniból, oda dobja le, és ott is hagyja. Én marha, meg pakoljak utána! Ha szólok neki, azt válaszolja: „Neked jobban kitelik az idődből, te mégis csak itthon vagy egész nap” Nem értem, mire gondol, hogy én egész nap ülök, és Tv-t nézek, vagy olvasgatok? A gyerek körül se segít semmiben. Azt sem tudja melyeik a pelenka eleje. Jaj, Anna, mondd meg, mit tegyek? Nem bírom már ezt sokáig! Kivagyok teljesen! Semmibe veszi a munkám, ezzel engem is! Elhagyom! Majd akkor megtudja! – áradt belőle a panasz. Kicsit szégyelltem magam, hogy belehallgatok beszélgetésükbe, de az ember már csak ilyen. Szeret hallgatózni. Elővettem egy újságot, hátha leköti a figyelmemet. Nem kötötte le.
- Szerinted Ádám régebben pedánsabb és figyelmesebb volt? – kérdezte Anna.
- Igen! – jött a válasz.
Amaz megrázta a fejét. Vörös tincsei ugrándoztak feje körül.
- Hát, vitatkoznom kell veled, mert én jól emlékszem, hogy annak idején mesélted milyen volt a legénylakása!
A megtört asszonyka felnézett, majd bólintott.
- Azt elismerem, hogy nagy rendetlenség volt nála, mikor először felvitt magához, de akkor még legény volt! A legtöbb legény ilyen, nem?
- Hát nem feltétlen! Nézd meg a bátyám lakását, egy porszemet sem találsz nála!
- Biztosan van kivétel, de akkor is tartom magam ahhoz, amit mondtam! Ádám más lett, nagyon megváltozott!
De a barátnő újra vitába szállt vele:
- Timi, nem lehet az, hogy egyszerűen csak te felejtetted el, hogy milyen volt rég? Nem lehet, hogy csak a szépre emlékszel?
Anna felnézett, és szemrehányóan így szólt:
- Csak nem akarsz te is engem vádolni?
- Egyáltalán nem, csak arra kérlek, próbálj visszaemlékezni a kezdetekre! Talán már akkor is ilyen volt, csak te nem láttad!
Anna elgondolkozott. Látszott rajta, hogy kutat emlékeiben. Némi tétovázás után bólintott.
- Igen, egy kicsit szétszórt volt, annak idején. Emlékszem, azt mondta, hogy sokat dolgozik és nem ér rá takarítani.
- Te meg bevetted ezt a dumát, és másnap reggel szépen kitakarítottál nála. Igaz?
- Igen, de csak azért, mert nem volt otthon, én meg gondoltam meglepem vele! – mentegetőzött.
- Hát ez az! – kiáltott fel kicsit hangosabban a barátnő. Lopva körülnézett – én meg gyorsan belebújtam az újságomba - majd halkabbra fogta a szavait:
- Akkor rontottad el! Imponálni akartál neki azzal, hogy rendet raksz! Ez butaság volt, főleg azért, mert ezt egyre gyakrabban megtetted. Mire hazaért rend és tisztaság várta. Finom étel, kívánatos szerető! Megszokta, a jólétet! Ő meg, hogy ezt megtarthassa, kedves volt hozzád és figyelmes. Megérte neki, az a kis virág, vagy romantikázás a parton.
- Ezért akarta, hogy költözzek hozzá? De hisz azt mondta, szeret! – mondta csalódott hangon a másik.
- Szeretett is, de még jobban szerette azt, hogy minden kényelmet megadsz neki! A pasik önzőek, legjobban magukat szeretik! Ha van egy nő, aki ezt a kényelmet megadja nekik, érdemes egy kis pluszt fektetni a kapcsolatba. A társadalom is elvárja egy nőtől, hogy legyen házias. Sajnos a világ már csak ilyen, elvárják tőlünk, hogy legyünk kitűnő háziasszonyok, jó anyák és odaadó szeretők! A férfi ennek fejében pénzt keres, és ezzel az ő szerepe le is van tudva.- ahogy így mesélte, felsejlett bennem egy régi film, ami az ősemberek életét mutatta be. Ott is ez volt a felállás: a férfiak elmentek vadászni, a nők vigyáztak a tűzre, nevelgették gyerekeiket. Este megsütötték az elejtett vadat, és mikor a nagy vadász akarta, a nő odaadta magát neki. Merengésemből a pincér vert fel. Megérkezett a teám. Épp az első kortyokat küldtem le, mikor Timi újabb kérdést vetett fel:
- De Ádám akkor változott meg igazán, mikor terhes lettem Zsoltival! Akkor kezdődtek a gondok! Nem értem, miért lett onnantól, olyan más!
- Mert féltékeny volt!
- Féltékeny? Kire?
- Rájött, hogy többé nem ő lesz az elsőszámú kedvenc! Ezután majd a gyerekre több időt fordítasz, mint rá. – magyarázta. Honnan olyan ismerős ez nekem? – töprengtem.
- Most, hogy így mondod, lehet benne valami!- kezdte a csalódott asszony.- Mikor Zsoltika megszületett, minden erőmre szükség volt, hogy kézben tudjam tartani a háztartást. De a kicsi mellett sokszor volt úgy, hogy összegyűlt a szennyes, vagy nem főztem minden nap. A házimunkát is be kellett osztanom, hogy ne essek össze estére. Amit régebben elnéztem neki, azt most már nem tudtam. Ádám nem könnyítette meg a dolgom, ugyanúgy elvárta, hogy minden rendben legyen, mint rég. Persze, hogy kiborultam! - vallotta be, szomorúan. Letette a csészét, és így folytatta:
- Én rontottam el az egészet, mert ha a kezdetekkor megkövetelem tőle a rendet, nem jutottam volna ide! Kezdtem már az elején, és folytattam később is. Túl korán összeköltöztünk, talán azzal is várhattam volna még. Hiszen így, már az elején olyan voltam neki, mint egy feleség! Bele kellett volna vonnom a gyereknevelésbe is, hogy átérezze milyen az. De nem tettem! E helyett, hagytam, hogy minden a nyakamba szakadjon, és ellepjenek a gondok! Most mi tévő legyek? – kesergett sírásra görbülő szájjal. Barátnője, aki eddig türelmesen hallgatta a lány vallomását, most megragadta mindkét kezét, és így szólt:
- Először is, nem sírsz többet! Nem ér egy férfi sem annyit, hogy a szemed bedagadjon! Másodszor, kár azon keseregni, ami megtörtént! Ne hidd, hogy csak te vagy a hibás, ő is az! Észre kellett volna vennie, mennyit dolgozol azért, hogy ő rendbe és kényelembe élhessen. Azzal, hogy nem segített soha neked, rád egyre több feladat hárult. Fáradt és kimerült lettél. De még ezt sem vette észre. És tudod miért?
- Nem, miért? – kérdezte a csalódott asszony.
- Mert otthon nem ezt látta, nem erre tanították!
- Gondolod?
- Biztos vagyok benne! Tudod nálunk, mindenkinek megvolt a feladata. Mindenki részt vett a házimunkában. A szobánkat is mi takarítottuk. Ha elmaradt valami, anyu csak annyit mondott: „Nem leszek mindig melletted, hogy összeszedjen a holmid!” És igaza volt, mert rendre tanított bennünket. A bátyám bármilyen házimunkát elvégez. Biztos vagyok benne, hogy sosem hagy maga után morzsát az asztalon, és a WC-ülőkét is mindig visszahajtja. Otthon is ezt látta, így szokta meg. Az anyósod sosem vonta be a fiát, a házimunkába. Miért is tette volna, hiszen a női munka! Mindent megtett helyette, Ádámnak sosem volt semmi dolga. Ennek pedig, ez lett a vége! – szónokolt a megértő barátnő. Miközben beszélt, a fiatalasszony könnyei is felszáradtak. Felemelte a fejét, és enyhe mosollyal a szája szélén, ezt mondta:
- Talán inkább a bátyádhoz kellett volna mennem!
- Lehet, hogy jobban jártál volna vele, de ne hidd, hogy neki nincsenek hibái!
- Hibái mindenkinek vannak, Anna! Látod, én is mekkorát követtem el! Zsoltit másként fogom nevelni! Engem ne szidjon majd a leendő menyem!
- Helyes! De még mielőtt otthagynád az uradat, mindent beszélj meg vele! Tudnia kell, hogy miként érzel! Kérd meg, hogy vegyen jobban részt a család életében. Segítsen neked, vagy legalább ne adjon plusz munkát neked. Mondd meg neki, hogy a te számodra a háztartás és a gyereknevelés, épp olyan munka, mint az övé. Sőt, ha úgy vesszük, nagyobb és felelősség teljesebb! Ha ezek után sem változtat, akkor hívj fel, és újra összejövünk. Ha szeret, és igazán fontos vagy neki, megértő lesz. Remélem, rendbe jön köztetek minden!
- Köszönöm! Nem is tudod milyen nagy segítség vagy nekem!
- Csak kellett valaki, aki rávilágított a tényekre! Mi nők, hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a szépre emlékezzünk! Pedig mennyi könnyet megspórolhatnánk magunknak, ha nyitott szemmel járnánk, és minden jelet fognánk!
- Az már igaz! – nevetett a másik. Ahogy mosolygott, kinyílt a szeme és élettel telt meg egész lénye. Most látszott milyen szép és élettel teli nő. Néhány perc múlva fizettek és elindultak kifelé. Mellettem mentek el. Anna rám sem nézett, telefonjával bíbelődött. De Timi mikor mellém ért, rám nézett.
Mintha szemében magamat láttam volna!