újabb események régebbi események további események
08:35
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
08:07
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
07:56
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
20:40
D Klári módosította a naplóbejegyzését
20:37
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
20:30
D Klári új cikket töltött fel
15:33
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
14:44
Virág módosította a naplóbejegyzését
14:43
Virág új bejegyzést írt a naplójába
00:53
emillio új cikket töltött fel
22:59
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
20:53
Új cikk került fel a weboldalra
20:27
Új cikk került fel a weboldalra
00:05
Új cikk került fel a weboldalra
23:46
Új cikk került fel a weboldalra
23:22
Új cikk került fel a weboldalra
20:04
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
11:13
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba
11:12
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:11
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába

Erotikus

(Tesco) Gazdaságos szerelem (Pályázat)

2011. augusztus 20. - Látogatók száma: 374

A dobozos tejek pakolásával gyorsan elmegy az idő. Ez a munka nem igényel nagy szellemi erőfeszítést, leveszel egy dobozt a kocsiról, felteszed a polcra, azután a következőt, majd ismét a következőt, és így tovább.

Ha nagyon ügyes vagy, egyszerre akár több dobozt is összefoghatsz.Azután, ha már üres a kocsi, visszahúzod a raktárba. Közben a vásárlók tekintete rád tapad, te pedig lehajtott fejjel, görnyedve húzod, vonod, taszigálod a nyikorgó vasszörnyeteget. A raktárban megbontasz egy újabb bálát, és kezded elölről az egészet. A kezed jéggé fagy, a leheleted apró fehér felhőket rajzol a levegőbe, de már észre sem veszed. Néha félrelöknek a vevők, akkor félreállsz, udvariasan vársz, majd ismét a pult elé hajolsz.
Ha végeztél a tejjel, jön a kefir, majd a joghurt, azután a margarinok, vajak, sajtok végtelen halma, azután a túrókrémek, túrórudik, tejszeletek, amíg úgy nem érzed, tejtermékből áll az egész világ.
Szemben veled minden nap ugyanazok az arcok; a csemegés pult mögött a srác unott arccal méri a felvágottat, mellőle viszont frissen sült tészta illata árad, a stand előtt hosszú sor, a vevők mohón harapják a minden jóval megrakott pizzát.
Orrcimpád kitágul, mohón szívod, ágyazod magadba az illatot, ami felüdülés a polcokra folyó savanyú tej rothadó, erjedt szaga után, amit már megint nem töröltél fel.
Minden nap ugyanaz.
És egyszer csak ráébredsz, nem éppen erről álmodtál. Gondolkozol, kutatsz az elmúlt évek eseményei között, hogy vezetett idáig az utad, de rájössz, hogy fogalmad sincs, és erre is csak most eszmélsz rá, miközben itt guggolsz a büdös pult előtt az idétlen piros egyenruhádban, és tejet pakolsz.
Ezért becsukod a szemed, nekidőlsz az állványnak, és azt gondolod: nem, ez nem veled történik, te Jamaicában vagy, a forró tengerparton, és valahonnan a távolból, a vakítóan tiszta kék felhők alól reggie zene szól. A nap égeti a bőröd, a zene elvarázsol, és már épp ringatóznál az ütemére, mikor hirtelen érzed, megbök valaki. Kinyitod a szemed, és eltűnik az aranyló, homokkal szegélyezett part, eltűnnek a pálmafák, a hófehér napozóágyak, a színes törölközők, Bob Marley, a gitárszóló, a zene, csak a kereskedelmi igazgató mérges szeme mered rád, egészen közelről.

- Drága Lédi Dájána, megkérhetném, hogy álmodozás helyett a munkájára koncentráljon? – szólalt meg fellengzősen a magas, sötét szemű férfi. Veszélyesen közel hajolt a megszólítotthoz, nagy sötét szemében harag szikrázott.
A vörös hajú, vadóc külsejű lány, aki eddig a hűtőpultnak dőlve állt, kérdő arckifejezéssel, és meglehetősen értetlenül meredt a férfire.
- Tessék? – kérdezte. Szíve szerint tett volna néhány lépést hátrafelé, de az állvány útját állta.
- Diana... – kezdte újra a férfi, és még közelebb hajolt áldozatához. Nyakánál kigombolt, hófehér inge élesen elütött az áruházban dolgozó alkalmazottak piros egyenruhájától. Öltönyét, nyakkendőjével együtt valószínűleg az irodájában hagyta, és a lány orrát megcsapta a férfiből áradó kellemes parfümillat.
Bunkó - gondolta magában - még a nevemet sem tudja.
- Klaudia – mondta hangosan tagolva és zöld szemeivel kihívóan meredt a főnökére. A férfi nem vette a lapot, most ő volt az, aki meghökkenve nézett vissza.
- A nevem nem Diana, hanem Klaudia – ismételte meg a lány.
- Elnézést, Klaudia – húzta el gúnyosan a nevét a férfi, és a lány mellén lévő kitűzőre nézett, amire hanyagul ráfirkálva a „Dia” szó állt. - Ettől az apró bakitól függetlenül viszont a felszólítás Önnek szólt!
- Mit is mondott? – húzta ki magát Klaudia. A mozdulattal egyben a lelki egyensúlyát is visszanyerte és most már mosolyogva nézett a férfi szemébe.
A főnöke arca elfelhősödött, majd bal kezét hátratéve gálánsan meghajolt.
- Azt kérdeztem, kedves Klaudia – kérdezte ebben a pózban, mint egy jól nevelt középkori lovag - mi lenne, ha dolgozna is?
Klaudia arca megrándult, öklét mélyen a köpenye zsebébe dugta, nehogy alkalmazza valamelyik kevésbé hízelgő egyezményes jelet az áruházvezető nagyképű fiával szemben.
- Nos? – a férfi láthatólag még mindig a válaszra várt.
- Nos, mi?
- Megoldható, hogy nem támasztja itt a pultot?
- Elfogyott az áru.
- Jaj, most mi lesz? – vágott szándékosan ijedt arcot a férfi, de egy pillanat múlva újra az iménti parancsoló stílusban mondta:
- Akkor legyen szíves, hozzon árut a raktárból! Tudja, merre van?! – a mondat egyszerre volt kérdő, és egyben felszólító.
- Igen! – vágta rá a lány.
(Hogy az ég szakadna rád! - gondolta közben dühösen.)

Ahogy elhaladt az állateledeleket kínáló polcok mellett, csak azért is felbontott néhány madáreleséget tartalmazó dobozt és bízva abban, hogy a takarítók nem fedezik fel, az állvány alá szórta a magokat. Azután óvatosan kilesett a göngyöleg mellől. Nem akarta, hogy bárki is észrevegye, mit művel.
Nem volt szerencséje. A sor végén újra felbukkant az iménti férfi.
- Klaudia! – kiáltotta hangosan.
A lány megtorpant, majd kényszeredetten felé fordult.
Vaku villant. A hirtelen fénytől összehúzta a szemét, majd visszavonta a száján kicsúszni készülő káromkodást.
- Ez most mire volt jó? – kérdezte nyugodt hangon, önuralmat erőltetve magára.
- Csak lefotóztam az év dolgozóját.
- Attól én messze vagyok, nem?
- De – húzódott pimasz mosolyra a férfi szája. Sötét szeme villogott, látszott élvezi a helyzetet. - Megelőlegeztem.
- Ön igazán nagyon kedves. Ám óhatatlanul is felmerül bennem a kérdés, nincs jobb dolga?
- Nincs - válaszolta szemtelenül a férfi. – És Ön mit keres itt? A raktár az ellenkező irányba van.
- A mosdóba megyek.
- Az is az ellenkező irányba van. A raktár mellett.
- Tudom, csak kerestem … – nézett szét hirtelen a kutya- és macskaeledeles konzerveken túl - bort. Egy üveg bort.
- És talált a kedvére valót? – mosolygott egyre szélesebben a férfi.
- Igen. Találtam. – A lány úgy döntött, nem hagyja provokálni magát.
- És egyedül szándékozik elfogyasztani?
- Természetesen nem.
- És, ha nem vagyok indiszkrét, megkérdezhetem, hogy kivel?
- Igen.
- Tehát?
- Tehát, megkérdezheti, ám semmi köze hozzá! Most, hogy ezt a kérdést tisztáztuk, elmehetek?
- Nem!
A lány úgy meglepődött, hogy hirtelen szólni sem tudott, de belül majd szétrobbant a méregtől. Ilyen erőszakos, öntelt, beképzelt alakot! A férfi tiltásával nem törődve oldalra lépett, de érezte, hogy egy kéz elkapja a csuklóját, és visszatartja. A lány megperdült, és villámokat szórt a szeme.
- Azt mondtam, hogy nem! Beszélnem kell Önnel! Kérem, jöjjön az irodámba! – mondta a főnöke, és ellentmondást nem tűrve, határozott lépésekkel indult meg előtte. Úgy tűnt, hozzá van szokva ahhoz, hogy mindig, minden esetben követik az utasításait. Klaudia idegesen szaladt utána, tekintete önkéntelenül is a férfi széles vállára, hátára tévedt. Az ajtó előtt ijedten torpant meg. A… Brian - fresh food managar - állt a névtáblán. A férfi vezetéknevét már nem volt ideje leolvasni, mert az kinyitotta az ajtót, és gúnyos, de udvarias mozdulattal előreengedte.
Az iroda nagy volt, egyszerű, mégis ízléses sötét bútorokkal berendezve. Az asztalon rengeteg papír hevert szétszórva.
- Foglaljon helyet!
- Inkább állnék - fordult vele szembe határozottan a lány. Fejét felszegte, és a férfi szemébe nézett.
- Ahogy gondolja – vonta az meg a vállát.
- Nos, miről van szó?
- Klaudia – köszörülte meg Brian a torkát, miközben huncut pillantást vetett a lányra. – Mit csinált az imént az állateledeles soron?
- A mosdóba indultam, már mondtam.
A férfi tekintetében türelmetlenség villant, szája megrándult egy pillanatra, úgy tűnt mindjárt elneveti magát, aztán újra komoly arcot vágott.
- Az áruházban nem szokás etetni az állatokat.
- Nem értem, mire gondol? – nézett rá nagy szemekkel, kérdőn Klaudia.
– A kamera, minden nap rögzíti, ahogy végigmegy a polcok között, és szétszórja a madáreledelt.
Kis szünetet tartott, és folytatta:
- Ezen kívül rögzítette, hogy felbontott egy doboz négercsókot, azután egy raklapon helyet foglalva fogyasztott belőle, majd a hiánnyal nem törődve visszatette a dobozt a polcra. Néhány napja, sajtos kiflit evett. A kihelyezett mogyoróba, pisztáciába is rendszeresen belenyúl. Ez lopásnak minősül.
Klaudia elvörösödött.
- Ki vagyok rúgva?
A férfi hallgatott egy pillanatig.
- Nem – mondta végül.
Az asztalát megkerülve a szekrény elé lépett. A polcon szürke iratpapucsok sorakoztak.
- Mióta is dolgozik itt? Adott le önéletrajzot, ugye?
- Igen. Két hete.
A férfi mozdulatát a telefon csörgése állította meg. A kijelzőre nézve idegesen intett neki.
- Még folytatjuk – mondta, mielőtt a lány kilépett volna az ajtón.

Klaudiát másnap áthelyezték az egyik szárazáru osztályra. A döntést nem indokolta meg a csoportvezetője. De nem bánta, sokkal kellemesebben érezte magát itt, mint a hűtőpultok között, ahol állandóan fázott.
Az álmodozással azonban itt sem hagyott fel, és a bolt élelmiszerkészletének megdézsmálásával sem. Nem voltak gátlásai, és világéletében figyelmen kívül hagyta a szabályokat. Egyedüli gyerek volt, szülei elváltak, az anyja néhány kudarcba fulladt kapcsolat után, egyedül nevelte fel. Biztosítási ügynökként dolgozott, de mindig valami másra, újra vágyott. Állandó hiányérzetét a folytonos költözéssel próbálta kielégíteni. Amíg Klaudia kijárta a középiskolát, háromszor is lakóhelyet váltottak, igaz, városon belül. Azt még megvárta, hogy lánya leérettségizzen, aztán egy merész lépéssel az álmok hazáját választotta, és Floridába utazott, ahol egy szálloda mosodájában vállalt munkát. Klaudiát már előtte felvették az egyik egyetem antropológia szakára, ám anyja ellenőrzéséből kikerülve esze ágában sem volt egyetemre menni. Albérlőt fogadott, és egyik zűrzavaros kapcsolatból a másikba menekülve próbálta kitölteni az anyja távozásával keletkezett űrt. De miután lassan megcsappantak az Amerikából érkező csekkek, kénytelen volt munkát vállalni, és most itt állt az újonnan nyílt áruházban, kezdő árufeltöltőként. Most épp a keksz, tea, és édesség soron. Gondolataiba merülve tépte fel az egyik csoki csomagolását, és beleharapott a karamellával töltött mogyorós szeletbe. Az édes, kakaós íz nyugtatóan hatott szétzilált idegrendszerére. Utálta a munkáját. Még mindig.
- Dia, már megint? – hallotta meg hirtelen maga mellett kedvenc kereskedelmi igazgatójának mély baritonját. Tegnap nyomozott egy keveset a férfi után. Megtudta, hogy az apja angol, ezért a Brian név. Kezdett más szemmel nézni rá, már nem látta olyan arrogáns tuskónak, mint a tegnapi találkozásuk után.
- Kifizetem – mondta, és lassan felnézett a fölé magasodó arcra. Észveszejtő a pasi – gondolta. Azok szemek! Tekintete lejjebb kúszott, a férfi testére.
Ma a szokásos fehér ing helyett, feketét viselt. Fekete ing, sötét farmernadrág, a párosítás egy ragadózó nagymacskára emlékeztette. Egy fekete párducra. A cipőjére nézett. Fekete puma edzőcipőt viselt.
- Hagyja – vette ki Mr. Nagymacska a kezéből a csokoládét, és tekintetét a lányéba fúrva beleharapott. Sűrű, fekete szempilla keretezte nagy, barna szemét.
- A vendégem volt – mondta kaján mosollyal. Ruganyos léptekkel távozott, de a sor végére érve visszanézett.
- Ma délután csapatépítő tréning lesz, nem felejtette el ugye?
- Nem, ott leszek – válaszolta Klaudia hirtelen kedvesen. (És remélem, te is ott leszel – tette hozzá gondolatban.)
- Remélem, mert a múltkor is hiányzott.
A gondolatra, hogy a férfi már előző héten is figyelte, megremegett.
- Tegyen meg annyit, hogy az elvárásoknak megfelelően végzi a munkáját, és nem hanyagolja el ezeket a tréningeket! – hallotta a zord figyelmeztetést, ami egy pillanat alatt visszarángatta a valóságba. Brian egyáltalán nem foglalkozik vele, magasról tesz rá, hogy ő, Hideg Klaudia hol van, csak az idióta tréningje érdekli, ő pedig csak egy alkalmazott a sok közül. Egy olyan alkalmazott, akivel problémák vannak. Nem megy el a hülye csapatépítő tréningre, és eteti a verebeket.
- Muszáj ennyire komolyan vennie magát? – kérdezte a csalódástól bosszúsan.
- Tessék? – sétált vissza mellé vontatott léptekkel a férfi, mintha egy lassított felvétel szereplője lett volna.
- Csapatépítő tréning az árufeltöltőknek? Mire jó az? – kérdezte dühösen Klaudia.
- Lehetőséget ad a fejlődésre, önmaga fejlődésére, egy-egy ilyen tréningen kiderül, hogy megfelelő területen dolgozik-e, hiszen az a cél, hogy azt a munkát végezze, ahol a tudásának, és a személyiségének a legjavát tudja nyújtani – mondta idegesítően szabatosan a férfi.
- Most viccel?
- Nem. Miért viccelnék?
- Tudásomnak, és személyiségemnek megfelelő munka? – sziszegte az arcába. - Most őszintén, magának nem tökmindegy, hogy tejet pakolok, vagy kekszet?
- Nem érdekelnek a kifogásai! A szabályok Önre is vonatkoznak! Délután négykor legyen a vezetői iroda melletti teremben!
A lány dühösen hallgatott.
- Ön mindig így viselkedik? – kérdezte már szelídebb hangon Brian.
- Ezt hogy érti?
- Mindig ennyire figyelmen kívül hagyja a szabályokat, és a felettesei utasításait?
- Általában igen – morogta.
- Értem. Azt hittem, csak velem játssza el ezt.
- Á, - húzta mosolyra a száját Klaudia. – Ne érezze magát különlegesnek!
- Aha – komorult el a férfi arca. – A cég fizet azért, hogy egy elismert tréner foglalkozzon az alkalmazottakkal. Nem hiszem, hogy heti egy foglalkozás olyan nagy áldozatot követelne Öntől. Elvárom – tartott szünetet - hogy ott legyen!

A terembe késve érkezett, szinte már mindenki elfoglalta a helyét a hosszúkás, téglalap alakú asztalok körül. Akinek nem jutott hely, az a falak mentén elhelyezett székek egyikén szorongott. Klaudia felemelte a fejét, szabad hely után kutatott. Munkatársai, ezek az ismeretlen, mégis ismerős emberek hangosan zsibongtak, mocorogtak, nevetgéltek. Néhány stréber előtt füzet, és toll hevert. Hirtelen meglátott egy szabad helyet az egyik asztalnál.
A tréner is megérkezett közben, és bemutatkozott, valamilyen Elvirának hívták.
A hangja valahonnan nagyon távolról érkezett hozzá, a tömeg, a levegőtlen helyiség, és zsongás elálmosította, alig tudta nyitva tartani a szemét. A mellette ülő egy iratcsiptetővel ellátott táblát adott a kezébe. A csiptető alatt néhány fehér lap volt.
- A csoportvezető küldi – súgta oda neki. Klaudia elhúzta a száját és a tábla fölé hajolva firkálgatni kezdett, hogy úgy tűnjön, jegyzetel. Elvira épp azt mesélte, hogy legközelebb sörös- és üdítős rekeszekből fognak akadálypályát építeni az áruház mögött. Négyfős csapatokban. Magyarázott még valami zászlóról, amit majd el kell venni az ellenféltől. Klaudia némán forgatta a szemét, és azért imádkozott, hogy legyen minél hamarabb vége a szenvedéseinek, és az előadásnak. Imája meghallgatásra talált, úgy tűnt Elvira is elfáradt, és befejezte végre a mondandóját.
Az ajtó halkan kinyílt, ám ő mégis felfigyelt rá, Brian lépett be rajta. A lány elkapta a férfi pillantását, ahogy elégedetten szétnézett a teremben, és felé bólintott.
Megkönnyebbülten tolta hátra a székét, de érezte, hogy a lába megakad valamiben. A mögötte ülő lány lábában.
- Ó, bocsánat – nézett hátra kedvesen a kreol bőrű, nagydarab lányra.
A húspultnál szokta látni, ahogy kövér, szőrös karjaival a karajokat pakolja. Vagy a tarját. Sosem érdekelte különösebben, hogy hívják azokat a csontos izéket, és a lány arca sem tűnt túl barátságosnak fölöttük. Mint ahogy most sem volt az.
- Ezért még megszívatlak – mondta.
Klaudia megrázta a fejét, remélte, hogy rosszul hallotta a szavakat, és táskáját felkapva az ajtó felé indult. A szőrös karú követte, és mikor épp kilépett volna, mellé sodródott, aztán mintha csak véletlenül történne, meglökte a testével. Klaudia válla nagyot csattant az ajtófélfán.
Egy pillanatig dermedten állt, szája tátva maradt a felháborodástól, majd nem hagyva annyiban a dolgot, hátulról nagyot rúgott a támadóba. A szőrös karú felvisított és megperdült a tengelye körül. Hirtelen csend lett, és mindenki rájuk nézett.
- Azonnal jöjjön velem – vágott át Brian a tömegen. Megragadta a lány karját, és az irodája felé indult vele.
- Engedjen már el! – sziszegte Klaudia dühösen. Hosszú szoknyájába beleakadt a lába, ahogy megpróbált lépést tartani vele.
Az megállt egy pillanatra, ránézett, majd még erősebben szorította a karját.
Akárhogy próbálkozott, nem tudott kiszabadulni. Aztán már nem is akart.
A folyosó üres volt, és ide nem hallatszott el a hatalmas csarnok zaja. A férfi megállt az iroda előtt, jobb kezével előkotorta a kulcsát, majd a nyitott ajtón maga elé engedve belökte a szobába. Klaudia bár nem kínálták hellyel, sértetten ült le a hosszú tárgyalóasztal melletti egyik székre. Megigazította a blúzát, mely szabadon hagyta a hátát, megmutatva a gerince mentén végig futó tetovált virágmintát A férfi önkéntelen is követte a mozdulatot, ahogy a lány a nyakában lévő pántot újrakötötte. Ahogy felemelte a karját, látszott hogy a blúz alatt nem visel melltartót.
Brian idegesen nyelt egyet és megfordult. Az ablakon túli tájat nézte, amíg a lány komótosan megigazította szandálja csatját, és elsimította a szoknyáját a térdén.
Mire rendbe szedte az öltözékét, ő is megnyugodott, és higgadtan szólalt meg:
- Felmondok!
- Nem tartóztatom – morogta a férfi. – Ez egy munkahely, ha nem vette volna észre! Ahol nem viselkedhet így!
– Nehogy már megszabja, hogy viselkedjek! – csattant fel a lány. – Maga talán mindig betartja a szabályokat?
Narancsszínű haján megcsillant a napfény, arca sápadt volt. Szája megremegett, és Brian vágyakozva nézett végig a testén.
- Talán csodálkozni fog, de igen – hangzott a válasz.
- Az a maga baja – vonta meg a lány flegmán a vállát. -Elintéznénk most a papírokat?
- Igen, persze –lépett megkönnyebbülten a szekrény elé a férfi. Végre el tudta foglalni magát valamivel.
Elővette a leszámoláshoz szükséges nyomtatványokat, és átnyújtotta neki. Egy pillanatra összeért a kezük, és mindketten idegesen kapták el.
- Adna egy tollat?
- Természetesen.
Újabb villám rázta meg őket, és a toll a földre esett. A férfi lehajolt érte, tekintete végigsiklott a szoknyából kibújó karcsú bokán. A toll ismét a földre esett, és Brian a lány szoknyáját felhúzva, megérintette a selymes, finom bőrt. Kezével egyre feljebb tolta a könnyű nyári szoknyát, és Klaudia megmerevedett a gyönyörűségtől. A férfi már a combjait simogatta, kezével lassan széttárta lábait, aztán egy pillanat alatt felkapta, és az asztalra ültette. Kibontotta a szalagot, ami az imént oly gondosan lett megkötve, és az anyag a lány dereka köré hullt, szabadon hagyva formás, kerek mellét. A férfi ráhajolt, szájába vette az egyiket, majd mintha össze akarná hasonlítani a kettőt, a másik mellbimbóját kezdte szívni.
- Brian... – nyögött fel a lány.
- Igen?
- Ne felejtkezzen el arról, hogy ez egy munkahely, …ahol nem viselkedhet...így…
- Talán most az egyszer kivételt tehetek - duruzsolta a férfi, és nyelvével finoman haladt egyre feljebb, majd a nyakát csókolta, a fülcimpáját harapta, egészen addig, amíg a lány borzongani nem kezdett, és érezte, nem tudja visszafogni a sikolyát.
- Brian?
- Hm?
- Sikítani fogok…!
- Nyugodtan, Drágám! – nézett a férfi a vágytól csillogó szemekbe. – Az ajtó hangszigetelt.

A cikket írta: Bianka

16 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Anonymus
párbeszéd
2013. január 20. 14:58

megtekintés Válasz erre: Cikkíró - 2013. január 20. 13:13

Nem tom. Így maradt:)
És kösz. Sztem elég gyenge:D

nemm

ha mondtam, akkor yo
Cikkíró
párbeszéd
2013. január 20. 13:13

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2012. december 29. 05:02

Grt.

Miért vagyok Anonymus?
wadbikaiy s.k.

Nem tom. Így maradt:)
És kösz. Sztem elég gyenge:D
Anonymus
2012. december 29. 05:02
Grt.

Miért vagyok Anonymus?
wadbikaiy s.k.
Cikkíró
párbeszéd
2012. június 18. 13:43

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2012. június 16. 21:16

Tisztelt Bianka!
Ön tehetséges (az írás nem szörnyű, rosszul látja). A kínkeserv talán a lustaságot takarja?
Bokor

Mindenképp:)

Látni kellene, mikor nyújtózva kínlódok, h. elérjek vmit, ahelyett, h. felállnék, és odamennék érte. A házban azért nem égnék bent, mint Mátyás lustái:)
Anonymus
párbeszéd
2012. június 16. 21:16

megtekintés Válasz erre: Cikkíró - 2012. június 15. 14:26

Sztem szörnyű:), de biztattak, h. pályázzak vele, így pályáztam, és kínkeservvel megírtam, befejeztem:D

Tisztelt Bianka!
Ön tehetséges (az írás nem szörnyű, rosszul látja). A kínkeserv talán a lustaságot takarja?
Bokor
Cikkíró
párbeszéd
2012. június 15. 14:26

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2012. június 15. 12:33

Tisztelt Bianka!
Nagyon jó jellemrajzok, kiváló ábrázolás, remekül megírt történet. Gratulálok!
Bokor

Sztem szörnyű:), de biztattak, h. pályázzak vele, így pályáztam, és kínkeservvel megírtam, befejeztem:D
Cikkíró
párbeszéd
2012. június 15. 14:25

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2012. június 15. 12:33

Tisztelt Bianka!
Nagyon jó jellemrajzok, kiváló ábrázolás, remekül megírt történet. Gratulálok!
Bokor

Köszönöm!:)
Anonymus
2012. június 15. 12:33
Tisztelt Bianka!
Nagyon jó jellemrajzok, kiváló ábrázolás, remekül megírt történet. Gratulálok!
Bokor
Anonymus
2011. szeptember 15. 17:30
Nekem nem szabad ilyeneket olvasnom, a monitor is àtvezeti az àramot... :)
J.A.G
Anonymus
2011. szeptember 13. 12:03
Ez szuperen jó! Ezzel nekem nyerned kellett volna!!!!
Tyson
Cikkíró
párbeszéd
2011. szeptember 11. 14:06

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2011. szeptember 10. 14:07

Kedves Bianka, gratulálok, remekül írtad meg

natasa

Köszi:)

B.
Cikkíró
párbeszéd
2011. szeptember 11. 14:05

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2011. szeptember 11. 09:58

Most olvastam csak.
Ilyen vagy! Nagyon jo! Gratulàlok!
J.A.G.

Ó, köszönöm!:)

B.
Anonymus
2011. szeptember 11. 09:58
Most olvastam csak.
Ilyen vagy! Nagyon jo! Gratulàlok!
J.A.G.
Anonymus
2011. szeptember 10. 14:07
Kedves Bianka, gratulálok, remekül írtad meg

natasa
Cikkíró
párbeszéd
2011. szeptember 9. 12:28

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2011. szeptember 8. 22:12

Kedves Bianka!

Nagyon gratulálok, teljességgel megérdemelted! Nagyon tetszett! :)

Szoncsi

Köszönöm! :)
Cikkíró
párbeszéd
2011. szeptember 9. 12:28

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2011. szeptember 9. 09:17

Nem szoktam ilyen hosszú írásokat elolvasni, de ez végig ébren tartotta az érdeklődésemet.
Lesz folytatása?

Nem hiszem:)
Anonymus
2011. szeptember 9. 09:17
Nem szoktam ilyen hosszú írásokat elolvasni, de ez végig ébren tartotta az érdeklődésemet.
Lesz folytatása?
Anonymus
2011. szeptember 8. 22:12
Kedves Bianka!

Nagyon gratulálok, teljességgel megérdemelted! Nagyon tetszett! :)

Szoncsi
Cikkíró
párbeszéd
2011. szeptember 8. 07:20

megtekintés Válasz erre: Anonymus - 2011. szeptember 7. 22:01

Ez meg hogyan jutott az eszedbe?
Miért?

Van vki (anonim), aki itt is olvas, máshol (nem írom ki az oldal nevét) is olvas... Máshol ezt a nevet használja, itt nem tudom, és mivel jelenleg is anonim írsz, ezért gondoltam...hogy te vagy E., mivel írtad, h. "máshol" más elbírálást kapott.


Bianka
2011. szeptember 7. 22:01

megtekintés Válasz erre: Cikkíró - 2011. szeptember 6. 20:47

Köszönöm, (Edelweiss?:))

Ez meg hogyan jutott az eszedbe?
Miért?
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: