újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Vak világ

Látogatók száma: 75

Egy apró szösszenet korhatár nélküli tanulsággal.

December közepére járt az idő. A természet már hetekkel korábban magára öltötte rideg, hófehér köntösét, s a Napot messze ellökte magától. Az reménytelenül, mint esze vesztett vad próbálta átszakítani a felhőhadat és egy csipetnyi melegséget csempészni a világba. Hiába, hisz' a szürke égi takaró szakadatlanul állta a próbát és elnyelt minden reménykeltő, finom sugarat.
Tibor úr már az állomáson állt, védtelenül, kitéve a szél kárörvendőn visító vad korbácsütéseinek. Körülötte a várakozó tömeg mind hosszú kabátok, sálak és kalapok bástyái mögül, reménykedve tekintgettek a távolba, de a gőzös nem volt sehol. A korosodó férfi egy forró teával szállt harcba a tél szüntelen csapásaival, és ahogy a forró ital párája leheletével finom násztáncba kezdve kúszott a szürke égbe, fejben a rá váró ügyeket vizsgálta. "Egy gyors válóper, már csak papírmunka. Aztán ott van még a Szigeti gyerekek örökösödési pere, áh mindegy is, munka". Elmélkedéséből a tömeg rázta fel. Feltekintve látta, megérkezett a gőzös, sötét füstöt hányva a pirkadó égboltra. A tömeg gépiesen, egy emberként mozgott, magával ragadva Tibor urat is.
Ahogy az emberek megtalálták szokásos fülkéjüket és helyet foglaltak ismerős társaik közt, a mozdony erőlködve, füstöt köhögve indult újra útnak. Tibor úr is ott volt már a szokásos, ablak melletti ülésén és csakúgy, mint máskor, már az ölében volt az éppen aktuális akta. Mert bizony ez így történt nap, mint nap, lassan egy évtizede. Mióta Tibor úr megnyitotta saját ügyvédi irodáját, nem volt más számára, mint a munka. Hosszú évek kemény tanulmányai, majd bojtárkodással töltött keserves esztendők után, végre saját irodát nyithatott. Szegény családból származott, így becsülte a munkát. Odaadása sikerrel járt, sikerrel mely úgy ragadta magával, mint a tavaszi olvadások vad folyama. Elragadta és majd' belefojtotta a munkába. Sosem lehetett elégedett.
A kemény élet mellett nem maradt idő a barátokra, a vad tivornyákra. Szent életet élt melybe nem léphetett be emberfia, hacsak nem perelni jött. Ugyancsak így volt az asszonyokkal, pedig azokat szerette, de nem volt mit tenni. Nem volt nő a világon, aki elviselte volna ezt a megtörhetetlen munkamorált és oly nő sem létezett, aki miatt Tibor úr törte volna meg.
Aznap ugyan csak rutinszerűen történt minden. Míg a mozdony sebesen sietett Pestre, addig Tibor úr a munkájába merült. Éppen a Szigeti gyerekek követeléseit olvasta, mikor a vonat mélyen kerekeibe marva hatalmasat fékezett. Egy hangos sikoltással a szemben ülő hölgy Tibor úr karjaiba zuhant, félre lökve a szürke aktákat. Ott ültek megszeppenve egymás karjaiban, egymás tekintetét kutatva. Ismerlek – gondolta Tibor úr - Végre megtaláltalak.
Mikor már érezték, hogy kíváncsi tekintetek egész serege pásztázza őket, Tibor úr udvariasan visszasegítette a hölgyet a helyére, majd visszaült és az aktáit kezdte rendezgetni. Rendezgette, olvasgatta, de egy szót se értett belőlük. Teljesen más vizeken járt. Miután végleg feladta, s az aktákat táskája mélyére süllyesztette, a hölgyre tévedt a tekintete. Reménykedve vizsgálta a finom női kezet, majd megnyugodva dőlt hátra, gyűrűnek semmi nyoma. Ahogy robogott alattuk a gőzös, titkon egymás tekintetét keresték, majd mikor egyszer-egyszer összetalálkoztak, mint ifjú szerelemesek mosolyogtak a egymásra.
Az idilli képnek egy hangos füttyszó vetett véget. Megérkeztek. Az emberek reggeli lassúsággal csordogáltak le a vonatról, hátrahagyva a két bolondot. Azok mit sem törődve a vánszorgó tömeggel, fürkészték egymás tekintetét. Az üvöltő csöndnek Tibor úr vetett véget. "Asszonyom, ha nem borult volna már rég őszbe a fejem, esküszöm feleségül kérném, de azt hiszem elkéstem. Bár hamarább magára leltem volna". Az asszony szomorúan mosolyogva, csupán ennyit felelt, "Drágám hiszen én mindig itt voltam, önnel szemben, lassan egy évtizede".

A cikket írta: blasius

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Szia!
Nagyon tetszett, és az elején a "túlzó" részt is imádtam :)
Csatlakozom Zarítához, köszönöm az utazást.
üdv, Zsizsik
Nagyon jól esik a kritika, főleg hogy építő jellegűek:) Magam is éreztem, hogy egy csöppet túlzó lett, de bevallom mikor írtam éppen egy olyan érzelmi világban voltam... Amúgy rá kellett döbbennem, hogy nehéz minden igényt kielégíteni, kinek a túlbuzgó eleje tetszett és az elharapott vége miatt mosta a fejem, kinek meg fordítva. Remélem azért mindenki talál valamit, amiben örömét leli:)

Köszönettel, Blasius
Miért van az, hogy mindig azt gondolom, amit Bianka (ez már lassan bosszant). Az elején azon agyaltam, hogy majd hogyan írom meg egy ilyen jó írónak, hogy néha kell a visszafogottság. Azután csak azért olvastam, mert kíváncsi voltam, hogy végig viszed-e ezt a túlcizellált vonalat; majd a végén le kell vonnom a konzekvenciát, nagyon jó lett (fenntartva, hogy néha a kevesebb a több), a csattanó direkt tetszett (ez az, amikor az "egy poénra dolog" tökéletesen ki van dolgozva!!!!!!!!! Sokan tanulhatnának ebből az írásból)!
Grat.
Üdv, Pinokkió
Hű, tetszett.
A poén nagyon beütött, pedig előtte, majdnem itt hagytam, mert olyan túlzó, dagályos az eleje.
 
jó a cikked, tetszik
joboszi

megtekintés Válasz erre: Zaríta78

Kedves Cikkíró!
Egy egészen más világba kalauzoltál el minket, szinte magam előtt láttam az eseményeket. Lelki szemeim előtt megelevenedett a történet.

Köszönöm, hogy olvashattam!

Üdv: Zaríta

Kedves Zaríta,

Felettébb kedves tőled és örülök ha - akár csak pillanatokra is - ki tudtalak ragadni a mai, kevésbé elragadtató világból.

A "cikkíró" :)
Kedves Cikkíró!
Egy egészen más világba kalauzoltál el minket, szinte magam előtt láttam az eseményeket. Lelki szemeim előtt megelevenedett a történet.

Köszönöm, hogy olvashattam!

Üdv: Zaríta
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: