Világra szóló lakodalom
Látogatók száma: 26
Lehet találgatni, hogy miért történt.
Világra szóló lakodalom
A szülők nagyon gondosan választották ki a vőlegénynek a menyasszonyt, a menyasszonynak a vőlegényt. Agarvála volt mindkét család, a jól jövedelmező bankszakmában. Mindkét családnak volt szép háza, földbirtoka, lovai és tehenei, minden, ami kell. Nem ám, hogy az egyik család háza valamivel nagyobb, a másiknak meg összébb kell szorulni. Egyformán gazdagok voltak. A fiú boldog lehet, hogy ilyen szép lányt kap feleségül, a lány boldog lehet, mert csak az egyik bársonypárnáról ültetik át a másikra. Szülők, rokonok, barátok, mindenki egyetértett abban, hogy a gyerekek jövőbeli boldogsága a legfontosabb, és ezért semmilyen áldozat nem sok.
Elkészítették a horoszkópokat, és a pandit mindent a legnagyobb rendben talált. Nem kétséges, hogy jól megférnek egymással, és rengeteg gyerekük lesz. Indiában általában azt képzelik, hogy minél több az éhes száj, annál jobb; de két gazdag agarvála családnál nem lehet gond; megengedhetik maguknak, hogy ész nélkül szaporodjanak. Nincs is annál szebb, mint amikor az asszony vagy éppen megfogan vagy szül, vagy szoptat, és semmi mást nem várnak el tőle, ha csak nem azt, hogy néha rászóljon a gyerekekre: Kisfiam, az piszkos, ne vedd a szádba. Kisfiam, csak óvatosan a tehenekkel, mert még felöklelnek. A lányokra nem kell rászólni, részben maguktól is tudják, hogy semmit sem szabad, részben meg legfeljebb megbetegszenek és meghalnak; ez nem nagy szerencsétlenség, különben is, mindig túl sok van belőlük.
Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy világra szóló lakodalom lesz és mindkét család nagyon kitesz magáért. Tehetik, hiszen van miből, és csak az fontos, hogy a gyerekek boldogok legyenek. A vőlegény még sosem látta a menyasszonyt, mindenféle programot szerveztek, hol és hogyan pillanthatná meg feltűnés nélkül; de a vőlegény azt mondta, hogy erre egyáltalán nincs szükség, tudja, hogy a drága jó szülei a legjobbat akarják neki. A menyasszonyt nem kérdezték meg, ugyan minek, majd látja még eleget a férjét egy életen át, mert az agarvála házasság örökre szól. De biztosan Ő is tudja, hogy mindenki jót akar, sok - sok hosszú terhességet, fájdalmas vajúdást, vásott kölyköket.
Az esküvő napját is a pandit határozta meg, mert csak szerencsés nap jöhet szóba; ne legyen kedd, mert akkor nem ajánlatos új vállalkozásba fogni, ne legyen szombat, mert az Szaturnusz napja, ne legyen a világos félhónap páros, vagy a sötét félhónap páratlan számú napja, de olyan se, amit az ősök tisztelete, a sráddha számára kell fenntartani. A dolog nem könnyű, de végül a pandit mindig megtalálja a legkedvezőbb napot. Nem teszi ingyen, de a gyerekek boldogsága minden pénzt megér.
A vőlegény apja elküldte a menyasszony házába az előírásnak megfelelő ajándékot: túrót sárga agyagedényben, piros kendővel letakarva, azon 2 rúpia; nem sok, de ebben az esetben nem szabad többet küldeni, mert az nagy sértés lenne. Legfeljebb egy pár édességet adhatnak mellé. Egy egész bazárra való édesség érkezett a menyasszony házába, és még a kutyák is raszagullát ettek. Amikor az esküvő napja közeledett, a vőlegény apja ismét ajándékot küldött a menyasszony házába: ékszereket, édességeket, gránátalmát, játékokat, virágokat és egy szárit. 125 tálca telt meg az ajándékokkal, azért csak 125, mert ez a szabály, fájdalom, nem lehet több. Az etikett azt kívánja, hogy ezeket az ajándékokat a menyasszony apja mind visszaküldi, a lány csak a szárit kapja meg, pár szál virággal, amit rögtön a hajába fonnak. Ezután a tel - hardi ceremónia következik. A vőlegény egy nagy processzió élén vonul a lányos házba, ahol egy csepp olajat kennek a homlokára, aztán egy fazsámolyra ültetik. A menyasszony családjának nőtagjai felkapják a lányt, és megkerülik vele a vőlegényt. Közben mindenkinek fátyol takarja az arcát, csak annyira látnak ki mögüle, hogy neki ne ütközzenek a falnak; Őket se látja senki, a vőlegény meg különösen nem, mert óriási korona van a fején, az orrában, a fülében, a nyakában meg az egész testén annyi nehéz ékszer, hogy meg sem tud mozdulni, és alig várja, hogy vége legyen a parádénak. De mit lehet tenni, ez mind régi szokás, szigorú előírás annak érdekében, hogy a házasság boldog legyen.
Gondos kezek már felakasztották az esküvői pavilonban a bőrzacskót, amiben cukorral és tejjel kevert, kardamommal, borssal és rózsavízzel fűszerezett túró van. Ez is nagyon fontos valamiért, lényeg, hogy mindig égjen előtte egy vajmécses. Aztán a menyasszony apja ünnepélyesen átadja a lányát a vőlegénynek, ez a kanjádán. Ez nagyon megható pillanat, ilyenkor úgy illik, hogy a hölgyek hangosan zokogjanak. A férfiak türelmetlenül várják, mikor lesz vége a siratásnak, és mikor kezdődik a lakoma. De még nincs vége, most a vőlegényt bevezetik egy függöny mögé, ahol nagy titokban egy kis piros festéket ken a felesége fejére, pontosan oda, ahol a haj kétfelé válik. Most már csak a pavilont kell ötször körüljárni, aztán a hajadon lányok összekötözik az új férj és feleség ruháit. Már szó sincs sírásról, az emberek nevetve figyelik, hogyan botladoznak a szorosan összekötözött ruhájukban. S, ez mind ahhoz kell, hogy nagyon boldog legyen a házasság, vagyis hogy a szerencsétlen asszonyból annyi fiút húzzanak elő, amennyit csak lehet. Csakis ezért van minden ceremónia, de még a lakoma is, amelyen a menyasszonynak nem illik enni, a vőlegény viszont jóllakhat pukkadásig.
Hajnalban az újasszony felkelt a csarpáiról. Egyetlen pillantást sem vetett a mélyen alvó férjre. Lábujjhegyen kiosont a házból és elindult a folyó felé. Nem, ez nem a szent Gangesz, nem is a még szentebb Jamuná, de azért elég nagy folyó. Az újasszonynak először csak térdig ért a víz, aztán a nyakáig; végül a folyó megszánta, és elnyelte egészen.
Most már biztos, hogy boldog leszel, suttogta a folyó.
A cikket írta: Müszélia
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szomorú, de sok országban ma is így mennek a dolgok.
Pussz,
Tündér:-)