Vivien félelmei 2.
Látogatók száma: 53
-Nem is tudtam, hogy Andrásnak van unokaöccse.
-Nem tudhattad, eddig külföldön volt, én is csak most ismerkedtem meg vele pár napja -mondta Apollónia, miközben vizet engedett a teához.
-Érdekes férfi...
-Igen, csak nem...?
-Ne nézz így rám -pirult el Vivien, immár nem először a mai este folyamán.
-Csak nem ő volt az, akiről mesélni kezdtél, amikor belépett az ajtón?
-Mi tagadás... Ő volt.
-Azt hiszem, tudom, hogy milyen érzések tombolnak benned.
-Honnan tudnád?
-Ha valaki ennyire ismer, mit én, az mindent kiolvas a szemedből.
-És mit olvasol ki? -érdeklődött Vivien, és remélte, hogy nem látszik rajta meg minden.
-Láttam, hogy nagy hatással van rád Csongor személyes varázsa.
-Ez még nem jelent semmit... -tiltakozott a lány.
-Tudom, hogy nem hiszel romantikus bolondságokban, úgyhogy nem nyaggatlak tovább.
-Akkor megúsztam?
-Ez egyszer igen, de majd visszatérünk rá.
-Na, ettől féltem én is -mondta Vivien csúfondáros mosollyal.
Apollónia egy tálcán bevitte a férjének és Csongornak a forró teát a nappaliba. Vivien az ajtóból figyelte őket. András felnézett és észrevette őt.
-Gyere ülj közénk! -hívta.
-Sajnálom, de mennem kell, anyáék aggódni fognak, ha sokára érek haza, főleg most, hogy kezd leszállni a köd.
-Ne kísérjelek haza?
-Nem kell, már vezettem ködben, mikor tanuló voltam.
-Indulok én is, majd megyek utánad, még be kell mennem Mohácsra.
-Hát, ha így gondolod...
-Persze, induljunk is.
-Csongor, aztán vigyázz a kislányra! -nézett rá sokatmondóan András.
-Persze, mint a szemem fényére -ígérte.
Vivien érezte a ki nem mondott szavakat, és gyors menekülőre fogta a dolgot.
-Sziasztok! -köszönt el gyorsan és kilépett a házból.
-Majd holnap benézek megint -mondta Csongor, és a lány után sietett.
András becsukta az ajtót, majd a feleségére nézett.
-Na, miről folyt a női csevej?
-Hát mi másról, mint férfiakról -kuncogott Apollónia és átölelte a férjét.
-Reméltem is -jegyezte meg András és egy gyengéd csókot adott az ajkára.
Vivien olyan szorosan fogta a kormányt, hogy belefehéredtek az ujjpercei. A köd sűrű fátyolként ereszkedett a tájra. Semmit nem látott a kocsi lámpáitól egy-két méternél tovább. Inkább csak tudta és érezte, hogy merre kanyarodik a szerpentin, mintsem látta volna. Nagyon lassan haladt. Szorosan mögötte jött Csongor is a saját kocsijával, a ködlámpái tompa fénnyel világították meg az utat. Vivien egy óra alatt tette meg az egyébként negyed órás utat. Amikor ráfordult a tanyához vezető földesútra, jelzett a férfinak, hogy menjen tovább, de az mintha nem értette volna. Csongor lehúzta az ablakot, mire a lány követte a példáját.
-Hazakísérlek, megígértem Andrásnak.
-Igazán ne fáradj, most már nem esik bajom, majdnem otthon vagyok -próbálta lerázni a lány.
-Mondom megígértem -erősködött a férfi.
De csökönyös vagy- gondolta magában Vivien. -Na jó, akkor kövess!
-Legalább megismerem a híres tanyátokat.
-Nem sokat fogsz így belőle látni, nem akarsz inkább máskor jönni? -tett egy utolsó kísérletet a lány.
-Nem, már mondtam. Megígértem.
Egy férfi, aki állja a szavát -gondolta a lány.
Vivien elindította a kocsit, majd elindult a göröngyös úton. A tanyához közelítve, már látta, hogy a szülei égve hagyták az udvari lámpákat, hogy könnyebben hazataláljon.
Amikor leállította a kocsit, a kutyáik már boldog csaholással vették körbe. Az ugatásra édesapja, Áron nézett ki a házból. Meglepődve látta, hogy nem egy, hanem két kocsi állt meg az udvaron. Rögtön ki is indult a lánya elé.
-Szia kislányom, hát te kit hoztál magaddal?
-Hát, Apa ő Csongor, András unokaöccse. Hazakísért.
-Akkor nem engedhetjük el anélkül, hogy megkínálnánk valamivel.
-De Apa, sietnie kell... -próbált tiltakozni a lány, immár sokadszor a mai este.
-Annyira azért nem, hogy ne ismerkedjem meg a majdnem rokonaimmal -vágta rá Csongor.
-És mi szél hozott erre a vidékre? -kérdezte Áron, miközben próbálta felmérni a férfi korát. Olyan harminc év körülinek saccolta, de nem volt biztos benne.
-Azt hallottam, hogy errefelé nagyon szépek a lányok, feleséget keresek magamnak -mondta, majd sejtelmes mosollyal nézett Vivienre.
-Ha ilyet mondasz, Apa mindjárt hozza a vadászpuskát...
A két férfi felnevetett, Vivien pedig gyorsan otthagyta őket és beszaladt a házba.
Izabella az ajtóból figyelte őket, mikor nagyobbik lánya elsuhant mellette.
-Valami baj van, Vivi? Bántott?
-Nem, azt nem Anya...
-Hát, akkor mi a baj?
-Semmi Anya... magam sem tudom...
-Ez érdekesen hangzik -nézett rá bölcs szemeivel édesanyja. -Miért menekülsz akkor?
-Jaj, Anya ne kínozz, mondom, hogy nincs semmi. Csak...
-Csak?
-Csak Apa most készül férjhez adni.
-Értem már megint házasságszerzőt játszik veled?
-Igen, tudod milyen, nem hiszi el, hogy nem érdekelnek a korombeli fiúk.
-Ő nem kordbeli, ahogy elnézem.
-Anya! Ne csináld már! -zsörtölődött a lány.
-Jól van, békén hagylak -mondta Izabella és aggódva nézett a lánya után. Nem értette, hogy miért fél ennyire egy kapcsolattól. Elgondolkodva indult a konyhába, hogy vacsorát készítsen a családnak. Úgy számolta, hogy aznap egyel több teríték kell.
Folytatás következik!
A cikket írta: Virág
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Szia Luca! Jó kis történet, olyan könnyed! Szép napot Orsolya
Én nem könnyednek mondanám, hanem szépen pontosan vezetettnek. Gratulálok, tényleg fejlődsz. Ha így vezeted végig (4 naponta;-)), akkor 1 olvasót is szerzel pluszba:-)))
Pinokkió
Szia Luca!
Én nem könnyednek mondanám, hanem szépen pontosan vezetettnek. Gratulálok, tényleg fejlődsz. Ha így vezeted végig (4 naponta;-)), akkor 1 olvasót is szerzel pluszba:-)))
Pinokkió
Köszi!
Én is betársulok a többiekhez!
Kiváló!
Pussz,
Tündér
Nem ismétlem önmagam :)
Szia Luca!
Én is betársulok a többiekhez!
Kiváló!
Pussz,
Tündér
Pedig igazán hízeleghetnél kicsit többet. :)
Így gondoltad?? :)))))))))))
Az írásod is igazán jó:)
Pussz: P.
Ha igényled: A szemed gyönyörű. Mint a gesztenye. A lábaid karcsúak, selymes szőröd lágyan öleli körül. Fülecskéid ennivalóan állnak fejecskéden, s ahogy ott állsz, mintha azt kérdeznéd: ki szeret engem? Nagyon szép kisgida vagy:)
Így gondoltad?? :)))))))))))
Az írásod is igazán jó:)
Pussz: P.
Az igazán jó... az igazán örvendetes. :)
Köszi P!
:)