Vivien félelmei 3.

Látogatók száma: 50

-Vivien, kit hoztál haza? -robbant be a lány szobájába a tizenöt éves húga.
-Rebeka, legalább te ne kezdd! -nézett rá könyörgő szemmel a nővére.
-Mit is ne kezdjek?
-Nagyon is jól tudod, hogy mit ne kezdj!
-Jól van, na... -visszakozott a kislány.
-Inkább mesélj, milyen volt a randid Bencével? -terelte el a szót magáról Vivien, nem kis sikerrel.
-Hát az úgy volt... -kezdte Rebeka, majd nagy élménnyel nekiállt elmesélni, hogy milyen kalandos randevúja volt Bencével az osztálytársával.
Vivien figyelmes szemmel nézett rá, de közben a gondolatai már máshol jártak, a régmúltba visszatekintve fájó emlékek gyötörték. És ezek a gondolatok megbéklyózták, nem engedték szabadon élni. Nem merte rábízni magát senkire, nagyon félt a csalódástól, és attól, hogy végül magára hagyják.
-Lányok, vacsora! -kiáltott fel Izabella az ebédlőből.
-Rebus, légyszíves ments ki!
-De miért?
-Ne kérdezősködj, csak mondd, hogy nem vagyok jól.
-Hát, te tudod...
-Kérlek! -fogta könyörgőre a lány.
-Csak nem az a pasi az oka?
-Rebus!
-Oké, oké, megyek már. Elintézem neked, de ára lesz!
-Gondoltam -mosolygott már cserfes kishúgára. -Na, menj már!

Pár nap múlva Vivien Mohácsra ment, hogy kiváltsa édesanyja gyógyszerét a Szent Ferenc Patikából. A késő őszi idő sárgára színezte a hársfák leveleit, melyek lassan megadták magukat a szélnek és sóhajtva lehulltak a magasból, hogy csatlakozzanak társaikhoz az avarban. A kórház melletti gyógyszertár élénk sárga színével pompásan beleillett az aranyszínű hársfasor lombja közé. Vivien kilépve a bejáraton egyből észrevette a varázslatos, zöld szemű Csongort, aki éppen akkor hajtott el arra a kocsijával. A férfi is észrevette őt, azonnal leparkolt és a lány elé sietett.
-Szia Vivien! -villant fel a szeme.
-Szia!
-Megbántottalak múltkor valamivel?
-Nem, dehogy! -ingatta a fejét a lány.
-Nem akartalak zavarba hozni...
-Ennek ellenére sikerült, de most már mindegy.
-Már, hogy lenne mindegy? Szeretnék bocsánatot kérni!
-Rendben, de ha megbocsátok, akkor utamra engedsz végre?
-Miért vagy velem ilyen ellenséges? -nézett rá Csongor felvont szemöldökkel, és nem értette az egész helyzetet.
-Ne haragudj, nem a te hibád! -válaszolta szemlesütve Vivien.
-Mi elől menekülsz?
-Már, miért menekülnék bármi elől is?
-Önmagad elől nem futhatsz el.
-Ki vagy te, hogy megmondod, hogy mit tehetek vagy mit nem? -kérdezte felháborodottan a lány, majd kikerülte a férfit és gyors léptekkel elsietett.
Csongor legszívesebben utána szaladt volna, de tudta, hogy az nem lenne jó megoldás. Látott valamit a lányban, ami nem hagyta nyugodni. Ugyanakkor felébresztette a védelmező ösztönét.

Vivien a szobájában olvasott, amikor meghallotta az idegen kocsi hangját. Kinézett az ablakon és bosszúsan vette észre hogy Csongor száll ki az autóból.
Hát, ez meg mit keres itt? -merengett.
Azután hallotta, hogy édesapja üdvözli a férfit és behívja a házba. Eltelt egy óra, közben az idegességtől nem tudott figyelni a könyvre, amit olvasott. Már negyedszer kezdte elölről ugyanazt az oldalt. Gondolta, nem ússza meg, hogy a délelőtti kirohanása után a férfi magyarázatra ne vonja. De nem hitte, hogy van bátorsága az otthonában zavarni. Éppen ezért meg is lepődött, amikor a halk kopogást meghallotta az ajtaján.
-Gyere be! -szólalt meg.
-Bocsánat, nem akartalak zavarni...
-Már megtörtént, mondd inkább, hogy mit szeretnél, kérlek!
-Azt hiszem, hogy nem tettem semmit, amivel rászolgáltam erre az ellenséges hangnemre.
-Valóban nem -mondta bűntudatosan a lány. -Ne haragudj!
-Mindig ilyen vagy?
-Nem, csak ha...
-Igen?
-Ha sarokba szorítanak.
-Mivel szorítottalak sarokba? -nézett rá csodálkozva a férfi.
-Ezt nem értheted...
-Azért próbáld meg elmagyarázni, kérlek!
Vivien Csongor szemébe nézett, érezte, hogy megbízhat benne, ami önmaga számára is furcsa volt. Sóhajtott egyet, és úgy döntött, hogy mindent egy lapra tesz fel.
-Ez egy hosszú történet.
-Kezd el, hallgatlak.

A férfi leült a lány mellé az ágyra és várakozás teljesen nézett rá. Vivien olyan volt a rózsaszín falú szobájában, a virágmintás ágytakaróval, mint egy pajkos tündér. A szobába napfény áradt be a délre néző ablakokon, sugara megcsillant a lány vörösesbarna tincsein. Csongor szívét bizsergető öröm töltötte el a látványra.

-Csongor, te ismerted az apai nagyanyámat? -kérdezte Vivien a férfit.
-Nem, miért, mi van vele?
-Már meghalt, de nem ez a lényeg...
-Hanem?
-Három férje volt.
-Hűha, nem kis teljesítmény! -nevetett a férfi.
-Most nem viccelek...
-Bocsánat!
-Semmi baj. Szóval... mint mondtam három férje volt. Az első elég rövid ideig, tőle csak egy gyereke lett, apa bátyja, a másodiktól apa, a nővére és a húga született, a harmadiktól pedig még egy fiú.
-Igencsak vehemens nőszemély lehetett.
-A nagyanyámról beszélsz!
-Elnézést! -kérte már másodszor is bűntudatosan.
-Azonban igazad van. Sajnos. A nagyanyám szép asszony volt, és falta a férfiakat. De lehet, hogy csak kihasználták, az is lehet, hogy nem is volt férfifaló, csak naiv.
-És ez hogyan befolyásol téged, kis Vivien?
-Tudod Csongor, azt hiszem, hogy jobban hasonlítok rá, mint szeretnék.
-Nem értem...
-Attól tartok, hogy én is a sorsára fogok jutni.
-Miért gondolod ezt?
-Néha úgy érzem, hogy szétfeszít egy érzés, egy indulat...
-Szenvedély?
-Talán... igen, az.
-Ez nem baj.
-De baj, mert emellett nem tudok kiigazodni a fiúkon, a férfiakon. Mindig a jót feltételezem, és így könnyen átvernek és kihasználnak.
-Volt már ilyen?
-Sajnos igen...
-Azt hiszem értelek. És ezért nem mersz bízni bennem. Tetszem neked, de inkább elüldözöl, nehogy közelebb engedj magadhoz, és bántsalak a végén. Esetleg el is hagyjalak.
-Igen -vallotta be kelletlenül a lány.
-De ez nem mehet így örökké.
-Nézd, tényleg szimpatikus vagy, sőt vonzó, de nem akarok kötődni hozzád.
-Nem gondolod, hogy most már késő? Így is annyi mindent tudok rólad, amennyit valószínűleg senki más.
-Mit látsz bennem, hogy ennyire foglalkozol velem?
-Van a személyiségedben erő és nyugalom, de megvan a szenvedélyesség is, bárhogy próbálod elnyomni magadban, és megvan hozzám a humorod, ami nagyon kell.
-Hozzád?
-Igen, én nem hagynálak magadra -mosolygott ellenállhatatlanul.
-Ne fájdítsd tovább ilyenekkel a szívem! -könyörgött a lány.
-Szívesen lennék melletted!
-Nem is akarok még rá gondolni sem...
-Miért?
-Nem ezt magyarázom már mióta? Sem magamban, sem benned nem bízhatom -mondta lemondóan Vivien.
-Talán nem bíztál most bennem, amikor mindezt elmesélted?
-De, igen...
-Ha azt hiszed, hogy elijeszthetsz ezzel az egésszel, hát nagyon tévedsz.
-Előbb-utóbb összetörnéd a szívem.
-Meg is javítanám.
-Te javíthatatlan vagy! -nevetett végre a lány.
-Én nem is török össze... -kacsintott rá Csongor.
-Jól van, meggyőztél, talán szóba állok még veled.
-Csak ennyit remélhetek?
-Mégis mit szeretnél?
-Mindent.
-Majd még meglátom, de most menj, mielőtt apa ránk töri az ajtót aggodalmában.
-Rendben -mondta a férfi és gyorsan, mielőtt a lány még észrevette volna, egy futó csókot adott az ajkára, majd kisietett az ajtón.

Folytatás következik!