A múlt hibái... (1)

Látogatók száma: 122

Tudta jól, a felszín alatt mi minden, amit még nem ismer, fogja meghatározni, hogy ebből az ismeretségből lesz e valami komoly...

Még leállíthatta volna, de nyugtalanság vett rajta erőt. Sehogy sem tudott egy gondolattól szabadulni. Megígérte. Már nem fordulhat vissza. Állnia kell a szavát.
Soha, semmit nem tudott könnyedén feladni. Késztetést érzett mindig, hogy elmenjen a végsőkig. Büszkeség? Önérzet? Túl egyszerű lenne most a feladás?
Akkor régen hosszú hetekig tartotta bizonytalanságban. Akkor is várt. Mindig csak várt. Az utolsó pillanatig. Egy szót. Egy mondatot.

Tudta jól mindezt most is csak azért teszi, hogy törlesszen, és az árát ő fizeti meg. Mégsem tanult a múlt hibáiból...
A józan ész nála soha nem diadalmaskodott.

- Nem kell kiöltöznöd!... mondta, és hozzátette (játékosan)... - könnyen le tudjam venni rólad... ami nem is esett nehezére, bár a lehetősége számtalan volt arra, hogy ne így legyen, de maga sem szerette a túlzásokat. Milyen következtetést vonhatott le ebből az egyszerű kérdésből?... Szerény? Vagy éppen, nem akar alulmaradni?... Bizonytalan?... Ne tán fél? Ilyen gondolatok kavarodtak benne miközben válogatott a ruhái között és rájött ez mégsem olyan egyszerű!... Aztán elvetette ezt a gondolatot, hiszen nem tutira megy, bár a külsőségek fontosak, de nem szempont. Az ő esetükben nem lehet az. Először találkoznak és lehet, hogy utoljára.

Nem emlékezett - már olyan rég volt - mikor öltözött fel csinosan. Volt barátjához akármikor mehetett, úgy érezte túlöltözött hozzá, aki úgy várta minden egyes alkalommal, egy szál otthoni pólóban, farmer nadrágban, (ha éppen nem tréning ruhában) amivel akkor éppen foglalatoskodott. És úgy maradt. Mindig hozzá kellett igazodjon, vetkőzzön, (jó előre gondolva, az elkövetkező órákra, melyeket megint a négy fal között fogják tölteni). Ehhez volt szokva.

Még így is csinos, hogy még csak a fehérneműjét húzta fel, könnyű pamut anyagból választotta kis együttes. Erre mindig adott, hogy a ruha alatt tartogat még némi meglepetést... Mégsem volt könnyű dolga, mert a körülmények úgy hozták két találkozót fog lebonyolítani, egy hivatalost és egy alkalmit. A kettő együtt egy kis fejtörést azért okozott nála, az öltözködésben mindenképpen.

Mégis csak a volt munkatársaival fog találkozni előtte, különböző korosztály. Ő maga fiatalnak számít a csapatban, de jó úton halad, hogy a nyomdokaikba lépjen. Nyugdíjas összejövetel... Hú de gyűlöli ezt a szót. Nyugdíjas... Ami igaz, de milyen szájízzel mondhatja ki ezt a szót? Nem érzi annak magát. Nemrég még aktív építője volt, egy fontos összekötő kapocs. De el kell mennie erre az összejövetelre, mert a jövője függ tőle... Üres perceiben, óráiban, napjaiban mit is kezdene magával. Hátha, talán segít. Az összetartozás érzését mindenképpen. Sorstársak? Lehet köztük olyan is.

A lánya már megint haragszik, hogy itt hagyja... pedig csak rövid időről van szó. Először mindig azt mondta... - Sietek haza, aztán a körülmények határozták meg, hogy állni tudta e a szavát. De valahányszor az életében előre nem látott események következtek be, mindig tudta a módját, hogyan nyugtassa meg az őt mindig várót... Örült neki, ha hazaért végre és ez volt a fontos.

Amikor meggyőződött róla, hogy pucc passzba sikerült vágnia magát, határozottan érezte, nem fog szégyent vallani. A többi ízlés dolga.

Tudta jól, a felszín alatt mi minden, amit még nem ismer, fogja meghatározni, hogy ebből a ismeretségből lesz e valami komoly, vagy komolytalan... Az utóbbira helyezte a hangsúlyt. Nem akar többet egy alkalomnál. Egyelőre.

Folyt.köv.