A múlt hibái... (3)

Látogatók száma: 108

Semmi sem arany, ami fénylik...

Ahogy kilépett a volt megyeháza hatalmas kapuján, attól sem esett kétségbe, hogy eleredt az eső... felkészült erre is. Táskájából előhalászta esernyőjét és azon igyekezett, hogy használatba vegye, amikor tapasztalta, összegabalyodtak a huzalok... Hát ilyen nincs - gondolta. Még a végén beadja a kulcsot. Addig vacakolt vele, mígnem sikerült kinyitnia, eddig azt hitte a legjobb, esernyőjét.

Már semmi akadálya nem volt, hogy elinduljon célja felé. Ráérősen slattyogott végig a Széchenyi téren, ami számára először ugyan meglepetést okozott, mi minden változás történt az óta, hogy utoljára járt errefelé, most egykedvűen tapasztalta a gyér forgalmat... Az eső az utca emberét beterelte a kapuk, az átmeneti látogatókat, turistákat a ponyvák, sátrak alá a teraszokon... ahol kényelmesen megvárhatták az eső végét... Csak a szökőkútig jutott, amikor megszólalt a mobilja.

- Változott a program drága... Nézz a tér túlsó oldalára. Itt vagyok.

Ahogy jobban körbenézett, a tér ürességén belül egyszer csak felfigyelt egy alakra, ahogy megáll, körbenéz, figyel. A szemük egyszerre találkozott. Felismerték egymást.

Az első döbbenet akkor következett be, amikor közelebb érve nem ugyanazt az embert látta, mint a nett fotón, legfeljebb a vonásai ha hasonlítottak arra, ami akkor felkeltette elsőre a figyelmét. Egy mosolygó, fogait villogtató, barátságos arc nézett vissza rá, kék szeméből kedvesség sugárzott, ami azonnal megfogta. A körítés, hogy ő egy őszinte, ember centrikus nőt keres... az, hogy nála fiatalabb nem is számított, de hirtelen eszébe jutott, ahogy meglátta, mit is mondott az öltözködésre? - Ne legyél túlöltözött... könnyen le tudjam venni rólad a ruhát... Ennek a legkörültekintőbben igyekezett eleget tenni, ezért húzta fel azt a kis nadrágkosztümöt, ami se nem volt kihívó, se nem egyszerű, éppen hogy passzolt, a két alkalomhoz, a célnak tökéletesen megfelelt... De a férfi megjelenése elsőre kiábrándítóan hatott rá... Szinte kellemetlenül érezte magát, ahogy meglátta a kinyúlt, túlméretezett fekete pólójában a férfit, melyben szinte elveszett... - Most már mindegy - gondolta. Elkerülhetetlen volt a találkozás... Megismerkedtek ott a téren az egyetlen a szökőkút volt, ami elvonhatta egy pillanatra a figyelmét az kikerülhetetlenről...

Igyekezett azért palástolni a csalódottságát és lazára venni a figurát, kezét mélyen a zsebébe süllyesztette, de csak időlegesen tudta leplezni a zavarát. Hogy látta is rajta, az csak a későbbiekben derülhetett ki... Mindenesetre engedett az invitálásnak, hogy leüljenek valahol elfogyasztani egy kávét... és a választás a Mecsek cukrászda teraszára esett... Végül is ezért vannak itt, hogy megismerjék egymást... Ez most történik...

Azt mindig is tudta, hogy az első benyomás nagyon is számít... és az nála nem volt nyerő... Igyekezett közvetlen maradni, tőle megszokottan humoros, kedélyes, könnyed... a férfi ezzel szemben, a másik, ami nem a legjobb hatással volt rá, kimért, mosolytalan, magára erőltetett könnyedségét leplezőn, észrevehetően feszült volt...

Bementek a cukrászdába... Magabiztossága kissé alábbhagyott, amikor meglepetésére a partnere ismerősként üdvözölte a Mecsek cukrászda pultos hölgyeit... Félreérthetetlen mozdulatai, gesztusai arra következtettek gyakran megfordult közöttük, ami ekkor még akár hanyagolható is lehetett volna, de a körülmények a gyanúját alátámasztani látszottak. Ez a férfi nem az, akinek mondja magát, vagy volt valamilyen előélete, aminek ő most egy parányi részét érzi, tapasztalja...

Azért a teraszon a franciakrémest szíves örömest, élvezettel fogyasztotta el, miközben oldottabban beszélgettek egymással. Részéről már ekkor egyértelmű volt, hogy mire számíthat ezzel az ismeretséggel és csak ez, semmi más nem foglalkoztatta a továbbiakban. Nem lehet kapcsolatuk. Ezt már ekkor eldöntötte magában. Az kevés, hogy imponált neki a gesztus, amiben már rég nem volt része... Még sem tudta egyenesen a szemébe mondani azonnal, valaki másra számított.

Nem időztek túl sokat. Elfogyasztották a sütit, elindultak egy irányba, a férfi kérésére nem a főutcán végig, hanem a belváros kevésbé forgalmas részén haladva tovább, aminek most kifejezetten örült... Azt előre megbeszélték még telefonon, hogy ez a találkozás nem fog másról szólni, mint egymás megismeréséről...

Mindössze egy órát töltöttek sétával, miközben elkövetkező kapcsolatukra terelődött a szó... A maga részéről roppant egyszerűen zárta le a kérdést, talán kissé ironikus célzásnak hatott, de őszintén mondta, melyre a reakció sem maradhatott el... Fel volt erre is készülve és egyáltalán nem lepődött meg a reakción.

- Hátha a tudásod kiegyenlíti a megjelenésedet, mivel nem vagy egy Alen Dölón... - mondta a férfinek, hozzátéve ő maga sem egy Brigitte Bardo, amit az nem cáfolt meg és hasonló iróniával lereagálta, majd folytatta tovább meséit az eddigi kapcsolatairól...

(Egy viszony elején maga is tisztában volt azzal, nem elfogadható egy ilyen kijelentés egyik részéről sem. Önérzet is van a világon, de ez már egyáltalán nem érdekelte. Rövid úton akart pontot tenni ennek a nem éppen sikeres találkozónak a végére.)...

A kíméletlen őszinteséget mindketten rosszul tűrték és a helyett, hogy közelebbről megismerték volna egymást, útjaik elváltak.