A tragédia után

Látogatók száma: 40

Újra indul az élet.

Alig ért haza a társaság, amikor Tibor befutott. Anyja kitálalta a vacsorát, de most egyik férfinak sem volt étvágya. Ilona pörölni kezdett velük, hogy miért nem esznek? A két férfi egymásra nézett, majd elmosolyodtak. Anyjukon nem fog az idő! Még mindig az az élete középpontja, hogy a fiai gyomrát megtöltse. Miután észrevette a cinkos összekacsintást, anyjuk vérig sértve elhagyta a nappalit. De a testvérek tudták, hogy a sértődése addig fog tartani, amíg valamelyikük meg nem említi, hogy enne valamit. Az anya már röppenne is és egy kisebbfajta lakomát varázsolna az asztalra. Most a másik szobából hallatszott a hangja, amint férjének panaszkodik a „szemtelen gyerekekre”.
- Ráérsz most?- kérdezte Erwin az öccsét.
- Persze!- válaszolt a fiatalember.
- Akkor lépjünk le! Vegyük meg azt a gyűrűt Julikának!
Tibor bólintott, belépett a szobába, felkapta a pulóvert, amit hazaérkezésekor dobott le a székre, majd csendesen kilopakodtak az ajtón. Anyjuk már csak az induló autót hallotta. A hatalmas Plaza a város közepén, mindig tele volt. Betértek a közepén levő ékszerboltba. A gyűrűt könnyen kiválasztotta Erwin, mert csak a magáéhoz mérte, és felpróbálta a kisujja első percéig, de a fülbevalóval bajban volt! Julinak sok függője volt, pontosan nem emlékezett, hogy melyik az a félárva, amelyik most otthon búsul a papírdobozban, amiben kiadták a lány ruháit. Majd kiválasztott egy hosszúkás csepp formájú függőt, amiben olyan zöld kő volt, mint felesége szeme. Elmosolyodott, ahogy eszébe jutott a csillogó zöld szempár!
- Igen, ez illeni fog hozzá!- gondolta elégedetten.
Apró díszdobozba rakták az ékszereket, Erwin másnap be is szándékozott vinni őket Julikának. Ahogy megfordult, öccsére esett a pillantása. Elnevette magát.
- Te! A pulóvert kifordítva vetted fel!
Ahogy ledobta a székre, a pulóvert, Tibor úgy is kapta fel és menet közben húzta magára. Visszájáról! Ezen egy jót nevettek, majd a fiatalember levetette a pulóvert és visszafordította. Ahogy ott nézelődtek, hirtelen érezni kezdték a vacsora hiányát.
- Bekapjunk valamit, vagy menjünk haza Anyát boldoggá tenni?- kérdezte Tibor.
- Én most vagyok éhes!- válaszolt tömören Erwin.
Az öccse rábólintott. Kisvártatva már várták a megrendelt borjúbordát, amit az étlapról választottak. Evés közben szóba jött az autó is. Holnapra várták a szalonban. Erwinnek nem sok kedve volt elmenni érte, rábízta az öccsére. Hálás volt neki, hogy ennyit segít! Másik testvérüket lekötötte a munkája, Ő nem sokat tudott nekik segíteni, de mindketten tudták, hogy csak egy telefonba kerülne, és máris ugrana. Miért ne? Úgyis olyan keveset voltak együtt, amióta Erwin Luxemburgba költöztette a cégét. Nem sokkal ezután, megcsörrent Karcsi telefonja.
- Szervusz tesó!- hallotta bátyja hangját.- ráérsz most?
A középső testvér végignézett a rajzokon, amiket éppen akkor fejezett be.
- Persze, hogy ráérek! Mi a gond?
- Gond az nincsen, csak eszembe jutott, hogy mennyire keveset vagyunk együtt! Ha esetleg ráérsz, akkor várunk itt a Plázában Tiborral.
Karcsi ránézett Elenára, aki éppen Dianénak mesélt egy könyvből. Az asszony intett neki, hogy induljon. Gyorsan felkapta a kabátját és kisvártatva már az autóban ült, útban a központ felé. Erwin és Tibor már végzett a vacsorával, amikor feltűnt a középső testvér. Ő is magas termetű volt de, hogy úgymond, kicsit vagányabb kinézetű, mint a két testvére. A haja vállig érő, göndör volt, és a füléig fel volt nyírva. A maradék, meg gumival összefogva lógott hátul. Kinézetéből senki nem mondta volna meg, hogy egy családapa ballag az étterem felé, aki ráadásul egy megbecsült hajóépítő mérnök is az árhusi hajógyárban! A szemüvegét állandóan igazgatta, mert lecsúszott az orrnyergéről. Megölelték egymást, majd mindhárman letelepedtek az asztal köré. Közben a pincér elvitte a tányérokat, és a testvérek egy-egy korsó sör mellett hamarosan mély beszélgetésbe merültek! Szóba került minden. A család, a baleset, a hajó, amit Karcsi éppen most fejezett be, és ami majd születendő gyermeke nevét fogja kapni. Tibor felvetette hogy, mi lenne, ha Erwin is hazavinné a céget Dániába. De a legidősebb testvér, erről hallani sem akart. Nagyon jó helyen voltak ők, ott Luxemburgban. Erwin örült annak, hogy végre Julika visszaköltözött hozzá, nem akarta még egy nagy változásnak kitenni! Most az volt a cél, hogy asszonya minél előbb rendbe jöjjön és mehessenek haza. A beszélgetés ismét a balesetre terelődött. Erwin elmesélte testvéreinek, amit Julitól hallott. Hogy az ő hangja tartotta a felszínen a lányt, amíg a mentőre vártak. Pedig nem emlékezett rá, hogy kiabált volna, és a rendőri jelentés szerint is eszméletlen volt. Ezen elgondolkodtak.
- Talán csak a képzelete játszott vele akkor.- jegyezte meg kis hallgatás után Karcsi.- Annyira akart élni, hogy ezt képzelte, annak érdekében, hogy ne álljon le minden létfontosságú szerve a sokk miatt! Talán így élte túl az egészet. - dörgölte meg az orrát.
Csend lett az asztalnál. Mindenkinek a baleset körül forogtak a gondolatai! Erwin újra hallotta a sikolyt, a csattanást, majd a mentős hangját! Tibor, meg anyja félőrült zokogását, amint kiráncigálja őt az ágyból. A sírás közbeni félmondatokat Erwinről és Juliannáról. Karcsinak meg apja zokogásba fulladó hangja jutott eszébe, amint velük is közölte a hírt. Majd Elena sírása, amíg átértek a másik városba, a kórházba. És eszébe jutott az a mondat, amit a kórházig ismételgetett magában!
- Nem halhatnak meg! Nem halhatnak meg!- nyelte a könnyeit vissza, de azok újra és újra kitolakodtak a szeme sarkába.
A várakozás a műtő előtt, amíg Erwint kitolják, és a megkönnyebbülés, ahogy az orvos közli velük, hogy túl van az életveszélyen.
Az arcát elöntötte a pír, ahogy idáig értek a gondolatai!
Egészen addig a pillanatig senkinek nem jutott eszébe Julika! Annyit tudtak róla, hogy őt, mentőhelikopter hozta be. De az után hogy Erwin már biztonságban volt, az orvos mondata eszükbe juttatta a lányt!
- A hölgy viszont nem biztos, hogy túl fogja élni! Sajnos a jobb oldala teljesen összeroncsolódott. A tüdejét átszúrták az eltörött bordacsontok. A legutolsó információ az volt, hogy a szívét másodszor indították újra!
A félelem újult erővel tért vissza beléjük! Mi lesz, ha Julika nem éli túl a balesetet? Mi lesz akkor Erwinnel? Tudták mindahányan, mennyit jelent a férfinak a lány. Ahogy ott ültek, a folyosón, Karcsinak eszébe jutott, amikor először találkoztak Julikával. A vékony fiatal lány, szinte félve bújt meg a bátyjuk háta mögött, amikor a család elé került. Aztán az esküvő, ahol ősz hajú apja vezette Julikát az oltárig! Azóta már az apja is meghalt, és abba betegedett bele a lány. És bátyja önfeláldozó ápolása, ami végül is visszahozta Julikát az élők közé! Karcsi az öklével a padra csapott!
- Akkor hiábavaló volt minden? Egy őrült részeg vet véget az életének?
Elena nem értette a férje fuldokló motyogását, de rögtön átölelte őt .
- Elveszett a jegygyűrűje!
Karcsi feleszmélt Erwin hangjára
- Vettem neki másikat! És holnap újra megkérem, hogy maradjon a feleségem, amíg csak élünk!
Bátyja a kis dobozt nézte, amit kirakott maga elé az asztalra. A vékony karika csillogott a piros bársony tartóban. Egy összetartozás jelképe volt, amit két ember mondott ki egyszer, megpecsételve ezzel a kapcsolatukat, holtomiglan, holtodiglan, jóban, rosszban. És Karcsi érezte, hogy a bátyja és felesége esetében, ez az összetartozás, tényleg sírig fog tartani! Pillantása arra a könnycseppre esett, ami Erwin szeme sarkából indult el éppen akkor lefelé. Megfogta a testvére kezét, ami az asztalon pihent.
- Túl vagytok rajta!- mondta halk hangon.- most már csak meg kell várni, amíg Julianna is felépül és csak egy rossz emlék, marad az egész! Kivéve a csemetét, aki annyira készülődik a világra, hogy még ezt a traumát is túlélte!
Felnevettek mind hárman. A magzat még nem került szóba! Onnantól aztán vidámabban folytatódott a társalgás. Későre járt már, amikor szedelőzködni kezdtek. A parkolóban megölelték egymást a testvérek. Tudták, hogy még egy ilyen bensőséges találkozóra, csak nagyon sokára fog, sor kerülni. Erwin és Tibor beült az autóba és elindultak. Karcsi is hazaindult. Otthon aztán Elena várta, a kislámpa mellett egy magazint olvasva. Férje leült mellé, majd átölelte az asszonyt. Az nem kérdezett semmit, hanem csendben ültek egy darabig.
Ilona az ablakban állt, a fiait várta, hogy hazaérjenek. Fénycsóva vetült a ház falára.
- Na végre!- sóhajtott fel, és gyorsan a szobájába indult. Hallotta, ahogy a két testvér, belopakodik az ajtón. Aztán egy szék borult, majd csörrenés. Elfojtott káromkodást hallott, majd suttogó szavakat.
- Olyan vagy, mint egy elefánt!- hallotta Tibor hangját. Erwin felelt neki valamit, de azt Ilona nem értette. Elmosolyodott! Nagyobbik fia hangjában nyoma sem volt a haragnak, vagy a sértődöttségnek.