Csakazértis Jóska
Látogatók száma: 100
Sok nő keres társat, én szerencsére már nem tartozom közéjük. Viszont évekkel ezelőtt sok-sok Netes randevúban volt részem. Íme egy érdekes találka története:
Az adatlapján Rocco néven szerepelt. Az első levélváltást követően adta meg az anyakönyvezett nevét, ami József. Fényképet ekkor még nem láttam róla. Kíváncsi lettem, ki van e mögött a név mögött, ezért megpróbáltam őt elképzelni. Mondogattam magamban: József, Józsi…
Lelki szemeim előtt megjelent egy nagybajuszú parasztlegény, aki pálinkát iszik, és bicskával szalonnát eszik reggelire, egész álló nap a földet műveli, bőre cserzett, napbarnított, teste duzzad az izomtól, keveset beszél, és amikor egy kemény, dolgos, fárasztó nap után hazatér a feleségéhez, még nem rest, rádobja az asszonyt a dikóra, és durr bele, megadja neki azt, amire a neje egész nap vágyott, miközben főzött-mosott-takarított… Beleborzongtam. Ez az! Lehet, hogy tudat alatt, egy ilyen elementáris őserővel bíró parasztlegényre vágyom?
Nos, később kiderült, hogy az én Józsefem egy vagány, modern, beképzelt fickó, aki a romlatlan, tiszta nagybajuszú parasztlegény 21. századi elkorcsosult, silány változata.
Amikor beindult köztünk a csetelés, nyomatékosan kért, hogy Jocónak szólítsam. Egyszer véletlenül Jocit írtam, egyből kijavított: „Jocó, ha kérhetlek.”
Aztán szándékosan újra Jocit írtam, ekkor határozottan utasított, hogy Jocónak hívjam.
„OK, Főnök!” – vágtam vigyázzba magam, mert ekkor már tudtam, hogy a neve az egyik gyenge pontja.
Bosszúból a Csakazértis Jóska nevet adtam neki. Hogy lehet valaki ilyen háklis a nevére? A névmemóriám egyébként sem valami jó. Mindig kitalálok egy kedves becenevet az aktuális partneremnek, ami illik hozzá. Ez nagyon jó dolog, mert ha azt mondom például Gabinak, hogy Nyuszifül, nem vádolhat meg azzal, hogy összetévesztettem egy másik fickóval. Viszont ez a Jocó gyerek valószínűleg nem bírná elviselni, ha mondjuk Kevinnek hívnám, annyira ragaszkodik a magának kreált megszólításhoz.
Rendszeresen csetelgettünk, bár a tűz, a lendület mindig hiányzott a beszélgetésekből. Csakazértis Jóska nagyon elfoglalt fickó, és utál a klaviatúrán klimpírozni, viszont mivel szeret utazni, megígérte, hogy majd meglátogat (mindössze 100 km-re lakik tőlem.)
Szóval dumcsizgattunk, közben javában randizgattam más fickókkal, amikor hirtelen felgyorsultak az események.
Egy keddi napon szólt, hogy csütörtökön el tudna jönni hozzám. Belenéztem a határidőnaplómba, és nagy kegyesen szorítottam neki helyet. (Az igazság az, hogy azon a csütörtökön marhára ráértem, amit nem kötöttem az orrára.)
Szerdán telefonszámot cseréltünk.
Csütörtökön 11.25-kor már láttuk is egymást.
„Így megy ez kérem, nincs is jobb, mint egy rapid-randi!” – somolyogtam a nem létező bajuszom alatt.
Amikor megláttam, és társalogni kezdtünk, az első benyomásom ez volt:
Ez a fickó ahhoz van hozzászokva, hogy a lábai előtt hevernek a nők. Ő nagy kegyesen átgázol rajtuk, miközben egy-kettőbe belerúg, és a legtöbb csaj ezt élvezi is. Minden ujjára kap egy - mit beszélek, nem egy, hanem tíz - nőt. El van ájulva magától, és biztos, hogy sportot űz a randevúkból.
Az éppen aktuális jelölt ízelítőt kap az érzékeny macsó lelkivilágából – bizonyítandó, hogy neki „olyanja” is van, palástolva ezzel, hogy nem érdekli más, minthogy a nő pisiljen be a délceg, daliás teste láttán, és tátott szájjal, együtt érzően hallgassa élete történetét, és a párkereséssel kapcsolatos aggályait - : „rengetegcsapásért”, „nehézazéletsúlyátcipelni”, „magasamércémvajonkiugorjaát”, stb.
Hébe-hóba hagyja a másik felet is szóhoz jutni, tekintetéből a kezdő társkereső csaj azt olvassa ki, hogy figyel rá, de igazából a másik ember mellékes, esze ágában sincs egy cseppnyi energiát is rá pazarolni, mert csak magával van elfoglalva.
Külleme alaposan kidolgozott: napszemüveg fejtetőn, hajráfként szolgál, akár süt a nap, akár nem. Minden hajtincse gondosan belőve, zselézve. Elegáns zakót visel, márkás farmert, a szőrös mellkasa épphogy kikandikál az ing alól, jelezve ezzel a nő felé, mennyire szexi a viselője.
Az autót hanyag eleganciával vezeti, amit valószínűleg hetekig gyakorolt.
Megjelenése tekintélyt parancsoló, fellépése határozott. Az étteremben a pincérek haptákban állnak, lesik minden mozdulatát. Úgy érzik, hogy ez a pasas VALAKI. Nem tudják őt hová tenni, de valami miatt – talán a busás borravaló reményében, vagy azért, mert kekeckedőnek, esetleg szőrszálhasogatónak tűnik – a kiszolgáló személyzet hajbókol, amint megjelenik ez emberi faj eme egyedi példánya az étteremben.
De térjünk vissza a randira.
Azzal indított, hogy sajnos csak 2 órája van, mert váratlan családi események miatt 3-ra haza kell érnie. (Amatőr! Ha profi, a randevú előtti napon, előre közli, hogy lejön hozzám, megebédelünk, de bokros teendői miatt 3-ra vissza kell mennie.)
A vendéglőben alighogy leültünk, rohant a mellékhelyiségbe, mondván, hosszú volt az út, és el kell küldenie néhány esemest is. (Amatőr! Ha profi, lazán zsebre vágja a telefont, és nem közli, hogy a budin esemeseket fog küldözgetni. ’Vajh’ kinek? Hű de VIP ez a Csakazértis Jóska!)
Miközben életéről mesélt, és bepillanthattam szenzitív lelkébe, a következő számomra idegesítő cselekedetet követte el:
Pogácsát majszolt, amit középen akkurátusan szétszedett, de annak ellenére, hogy igyekezett úriemberhez méltóan enni, morzsácskák hullottak a tányérjára, és az alátétre. „Ügyelek a részletekre!”jelszóval a buksijában, a morzsákat gondosan felszedegette az ujjbegyeivel, és azok többszörös összedörgölésével visszahullajtotta a pogácsás tányérra. Eme tettet többször megismételve a szívbajt hozta rám, a nem létező bicska kinyílt a zsebemben, amit legszívesebben annyiszor beledöfködtem volna a szexi-szőrös mellkasába, ahány szem morzsát lepöckölt. Ekkor belső vetítővásznamon bevillant egy kép: azt láttam, hogy ezeregyszáz éve házasok vagyunk, ülünk egy étkező asztalnál, tömi a pogácsát a hatalmas fejébe, én pedig rikácsolok, hogy már az első randin faképnél kellett volna hagynom, mert már akkor falra másztam attól, ahogyan pörgette a morzsákat a tányérra. Brrr!
Egy piros pontot azért adtam neki. Megebédeltünk, és kifizette a számlát. De ez a minimum, nem?
Miután érzékeny búcsút vettünk a parkolóban: cupp-cupp az orcákra, csak ennyit mondott:
- Majd hívlak! - és elillant.
Este, vagány mivoltát nem tagadta meg, a következő kurta levelecskét írta:
„Na, mi volt a benyomásod, a véleményed?”
Nem ám: „Jól éreztem magam veled, kellemes társaság vagy”...stb.
Mit gondolok ÉN Csakazértis Jóska Őfelségéről!?
Azt gondoltam magamban, még szívesen találkoznék vele, hogy megfejtsem, megtaláljam benne az egykori romlatlan Józsefet, ezért a következő választ kapta tőlem:
"Nagyon jópofa vagy! Nekem passzolod a labdát, de Te nem írsz rólam semmit! OK, akkor kezdem én. Szimpatikus vagy, szerintem jót dumcsiztunk. Jó lenne még találkozni, és a többit meglátjuk."
Ezt válaszolta (ravasz!):
„Szerintem is jól elbeszélgettünk. A többi dolog ott dől el belül, a jelzést meg várom magamtól. És meglátjuk!”
Mivel nem kérdezett, erre már nem válaszoltam.
A fickó tuti ahhoz van hozzászokva, hogy bomlanak utána a nők, ezért bizonyára azt várta, hogy gőzerővel teperni kezdek.
Éppen ezért úgy döntöttem, hogy nem bomlok, várom az ő belső jelzését.
Azóta is egymásra várunk.
Este lefekvéskor, kissé elkámpicsorodva beszélgettem magamhoz:
„Milyen isteni lenne, ha nem lennének érzelmeink és megvennénk a társunkat a boltban!”
Elképzeltem a következő szitut:
Bemegyek egy „Pasiáruházba”, és ezt mondom az eladónak:
- Jó napot kívánok! Egy jól kvalifikált, 180 cm magas, 80 kg-os 40-45 év közötti férfit keresek, ha lehet multifunkciósat.
Erre az eladó:
- Ó, nagyon nagy a kereslet ilyen típusú fickók iránt, meg kell rendelni őket. Jöjjön vissza egy hét múlva, előjegyzésbe vesszük. Talán valaki megun egy-két ilyen példányt, és behozza a „Használtpasi” osztályra, látogasson el oda, ott is feliratkozhat a várólistára.
A cikket írta: Lizelotte
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Aranyos kis írás volt.
A végén megfordult a fejembe, hogy egy idő után ő lett a párod, és már nem morzsolja a pogácsát! :-D
A nevemre, a megszólításomra én is nagyon háklis vagyok.
Pl. Általam utált becenevem használata esetén az esély szikrája sem marad az illetőnek....
pusz
Juli :))
Pussz, Tündér
Akkor a pasi oldal: Szerintem nem jöttél be neki. Ha igen, akkor nem dobja be a "3 órára haza kell mennem" dumát. Tuti! Az esti cset meg csak a kis egójának szólt: "Na mond ki jópasi vagyok szivi!"
Ezek nunivadászok. Tanács: sokkal több energiaráfordítás az ismerkedésre, mire rapid-randiztok! Bár írtam én már erről is, az se életbiztosítás (5219-es cikk).
Amúgy jól megírtad ismét;-) Tetszett!
Üdv,
Pinokkió
Puszi,
L.
Szia!
Akkor a pasi oldal: Szerintem nem jöttél be neki. Ha igen, akkor nem dobja be a "3 órára haza kell mennem" dumát. Tuti! Az esti cset meg csak a kis egójának szólt: "Na mond ki jópasi vagyok szivi!"
Ezek nunivadászok. Tanács: sokkal több energiaráfordítás az ismerkedésre, mire rapid-randiztok! Bár írtam én már erről is, az se életbiztosítás (5219-es cikk).
Amúgy jól megírtad ismét;-) Tetszett!
Üdv,
Pinokkió
Én már 'Csakazértis' kíváncsi voltam rá, bár irritált a stílusa.
Szerintem a nunivadász az, aki dugni akar... Ő inkább felvágni akart... magára.
Üdv,
L.
Akkor most képzeld mit gondolhat a nő egy nem éppen macsó kinézetű, kb. 100 kilós idősödő úriemberről találkozás előtt, aki képességeit előrevetítve minden vonatkozásban lehengerlő szöveggel rendelkezett, de még mielőtt a tettek mezejére lépett volna, lelépett.
Ez az ember olyan magasra tette a mércét mindig arra hivatkozva, hogy így a "nők", meg úgy..., hogy kénytelen voltam egy kicsit letörni a szarvát még mielőtt sor került volna egy négy szem közti "beszélgetésre". Ez a "tantóbácsi" nem bírta elviselni ezt az ártatlan kis jelzőt, annyira biztos volt magában. Vagy éppen bizonytalan? Sose fogom megtudni. Szerencsére!
Ügyes vagy!
Éva
Szia Líz!
Akkor most képzeld mit gondolhat a nő egy nem éppen macsó kinézetű, kb. 100 kilós idősödő úriemberről találkozás előtt, aki képességeit előrevetítve minden vonatkozásban lehengerlő szöveggel rendelkezett, de még mielőtt a tettek mezejére lépett volna, lelépett.
Ez az ember olyan magasra tette a mércét mindig arra hivatkozva, hogy így a "nők", meg úgy..., hogy kénytelen voltam egy kicsit letörni a szarvát még mielőtt sor került volna egy négy szem közti "beszélgetésre". Ez a "tantóbácsi" nem bírta elviselni ezt az ártatlan kis jelzőt, annyira biztos volt magában. Vagy éppen bizonytalan? Sose fogom megtudni. Szerencsére!
Ügyes vagy!
Éva
Nagy az Isten állatkertje...:))
De ezért olyan szép a világ!
Pusz,
L.
A humoros megfogalmazás külön pont... jókat derültem... :))