újabb események régebbi események további események
13:53
Tündér módosította a naplóbejegyzését
20:38
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
20:08
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
15:22
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
07:35
Új cikk került fel a weboldalra

Cyber szerelem

2010. október 21. - Látogatók száma: 109

Egy világ omlott össze benne a pillanat törtrésze alatt... Egészen addig meggyőződése volt, hogy mind szellemileg, mind fizikailag egy jó karban lévő, többunokás nagymama.

Halad a korral, rejtvényt fejt,olvas, követi a világban folyó eseményeket. Nem kihívóan, de csinosan öltözködik, hál’ Isten még nem felejt el semmit… és akkor most itt ül a barátnőivel a kávézóban, tekintetét belefúrja a süteményes tányér antikolt mintáiba, hogy azok ott, az asztal másik oldalán ne vegyék észre, mennyire kiesett a magabiztos nagymama szerepéből.
Ha a fejét veszik sem vallotta volna be, hogy fogalma sincs, miről beszélnek ők hárman. Valami Iviről fecsegnek, aki a Neten mindenféle furfanggal kideríti a régi, szem elől tévesztett ismerősök, barátok tartózkodási helyét. Arcára erőltetett egy mosolyfélét, hagy higgyék a többiek, hogy mindennel tisztában van, de lázasan keresgélni kezdett az emlékei között. Vajon ki lehet az az Ivi? Ismernie kellene személyesen, vagy ez is valamiféle jós szolgálat, amit múltkor látott a tévében? Na és ez a Net, ez valami új város, ami elkerülte a figyelmét? Manapság már minden porfészket várossá nyilvánítanak!
Elment a kedve az egész délutántól. Villámgyorsan döntött, elköszönt a többiektől. Azok, hogy fokozzák az amúgy tökéletes káoszt a fejében, még búcsúzáskor azért felhívták a figyelmét, hogy ne felejtse el az Ivit megkeresni a Neten, biztosan talál ő is ismerőst bőven.

Egy hétig bírta. Egy álló héten keresztül törte a fejét, de kérdezni nem mert, nehogy habókos, szenilis öregasszonynak tartsák. Aztán egy éjjel álmot látott. Egy régi, gyermekkori szerelmével álmodott, aki egyre csak futott egy érett korú nő után és állandóan azt kiabálta neki, hogy „Ivi, várj meg, Ivi!”
Azonnal tudta, hogy ez valami jel lehet, semmi más, tehát eljött az idő, cselekednie kell. Akármilyen áron,de muszáj kiderítenie az igazságot. Csak azt nem tudta, hogyan kezdjen hozzá. Arra gondolt,hogy először kideríti, hol is van az a Net, a többi már gyerekjáték lesz.

A jószerencse aztán ezt is megoldotta, a legkisebb unoka személyében. Ki más tudhatná a választ, mint egy 10 éves, aki épp most tanulja Magyarország városait, településeit. Mielőtt a gyerek megjött, jól látható helyre kikészített egy tábla Milka csokit. Amikor a lurkónak teljesen felkeltette az érdeklődését a nem várt édesség, neki szegezte a kérdést.- Te Bence! Meg tudod mondani a nagyinak, hogy hol van Net?
- Persze, Nagyi! Nálunk, otthon. – felelte a fiú nevetve, mintha a világon ez lenne a legtermészetesebb dolog. Aztán, nagyanyja értetlen arcát látva magyarázatba kezdett:
- Tudod, a számítógépes hálózat a Net! A v i l á g h á l ó, ahol mindenféle dolgokat lehet keresni, meg játszani, és képeket nézni, mélezni, zenét hallgatni. Ne mondd már, hogy nem hallottál róla! – magyarázott nekihevülve az unokája.
- Jaj, dehogynem! – válaszolt rá tettetett felindultsággal, közben még mindig nem értett a világon semmit.
Ennyiben maradt a dolog. Tovább nem firtatta, de azért csak nem hagyta nyugodni sem az álom, sem a frissen szerzett információ. Arról a fránya Iviről is szeretett volna többet tudni. Fiú vagy lány, eszik vagy isszák?

Újabb hét telt el. Egyre másra kereste a megfelelő alkalmat, összeszedte a bátorságát, hogy kérdezni merjen, de valahogy úgy, hogy ne rajta nevessen az egész család. A sors úgy hozta, hogy megint ő ment Bencéért az iskolába. Amikor hazaértek meleg kakaóval és kaláccsal kínálta a fiút, aztán kissé vonakodva, félénken kirukkolt a kérésével:
- Kisfiam! Meg tudnád nekem mutatni, hogy kell azon a Neten keresgetni? Legközelebb, amikor én megyek érted az iskolába, akkor hozzátok megyünk haza. Elmagyarázod a nagyinak?
- Persze, de mit akarsz keresni mama? – kíváncsiskodott a fiú.
- A lányok valami Iviről meséltek múltkor. Őt akarom megkeresni. Hallottál már róla?
A kisfiú nevetni kezdett, a nagyi meg egyre kínosabban érezte magát.
- Mit nevetsz, te ördögfajzat? Öreg nagyanyádat?
- Nem, dehogy… csak azt a bizonyos Ivit iwiw-nek hívják Mami, és az nem egy ember, hanem egy portál. Anyu nekem is csinált ott egy lapot.
Váratlanul érte az információ, de ugyanakkor egy mázsás kő esett le a szívéről, mert ugye mégsem mindegy, hogy az ember szenilis, vagy egyszerűen tájékozatlan.
A tájékozatlanságon valahogy,még csak-csak lehet segíteni...
- Na ide figyelj! Kössünk üzletet!- szólt Bencének – Ha elmagyarázod mit kell tennem, hogy valakit megtaláljak ott az Iwin, vagy mi a csudán, akkor én beszélek a Jézuskával, hogy hozzon neked egy szép…
-… teleszkópos, 21 sebességes bicajt - fejezte be a fiú a megkezdett mondatot.
Nagy ár volt ez egy nyugdíjas nagymamának, de mit volt mit tenni, belement az üzletbe. A kíváncsiság árát meg kell fizetni.

Aztán elkezdődött a lecke. Szegény próbálkozott, próbálkozott, de mintha kínai lenne neki a gép nyelvezete. A gyerek pikk-pakk mutogatott, ide – oda kattintott, ő követni sem tudta mit csinált, olyan gyorsan járt a keze a billentyűzeten. Eleinte még az egeret sem merte megfogni, nemhogy kattintani tudott volna vele. Folyton attól rettegett, hogy valamit rosszul csinál és kárt tesz a drága gépben. Voltak jobb és rosszabb periódusok a tanulás során, de fűtötte a vágy, hogy kiderítse, amit ki kell derítenie, és nem utolsó- sorban az, hogy ne kerülhessen még egyszer olyan szánalmas szituációba, mint a kávézóban.
Elérkezett aztán a pillanat, amikor újabb probléma ütötte fel a fejét. Így-úgy eligazodott már az ikonok és kezdőlapok szövevényében, de a tanulásra fordítható idő a fiáéknál korlátok közé volt szorítva. „Na így nem jutunk ötről a hatra” gondolta magában, be kell szereznie egy gépet internet kapcsolattal, hogy otthon is gyakorolhasson.
Nagyot nézett a fia, amikor előállt a kéréssel. Álmában sem fordult meg a fejében, hogy az ő műszaki-analfabéta anyja számítógépet akar vásárolni. Nem tudta mennyire kell komolyan venni, de azért beszerzett neki egy jó állapotban lévő használt laptopot.

Bekapcsolta. Félve, óvatos, kíváncsi szeretettel kezelve, szeme elé tárult a nagyvilág. Országokat látott, embereket érintett meg, addig ismeretlen dolgokról szerzett tudomást.Ettől kezdve felgyorsultak az események. Egyre több időt töltött a neten. Folyton e-maileket olvasott és írt, keresett, kutatott, nem kevés energiával elkészítette az iwiw-es bemutatkozó oldalát és elkezdte gyűjteni az ismerősöket. Néha ugyan eljutottak hozzá a valóvilágból jövő kérések, mindennapi kötelességek, amiknek eleget tett, de a gondolata olyankor is a gép körül keringett. Egymás után, sorba írta be a neveket, és iskolákat, szűkítette a keresést. Egy ilyen alkalommal nagyot dobbant a szíve. Felfedezte az álmában látott ismerősének a nevét. Izgatottan navigált az oldalára. Iskola: rendben, stimmel. Munkahely: az is! Családi állapot: özvegy. Furcsa örömöt érzett. Egy aprócska, nem elhanyagolható probléma azért mégiscsak akadt, történetesen a férfi Ausztráliában, Sydneyben élt. Az első rövidke levelet szórakozottan, tele elütéssel írta meg. Izgatottan várta a választ, naponta legalább százszor megnézte jött-e üzenet.

Egy napon válaszüzenet érkezett. Levelezni kezdtek. Az elején csak semmiségekről, röviden. Nehéz úgy üzenetet írni, hogy az ember öt percig keresi a megfelelő betűt, ha nem tudja, hogy kell a hibát kijavítani, képet küldeni. Később aztán a levelek kezdtek tartalmasabbá, bensőségesebbé válni, mígnem azon kapták magukat, hogy bolond fejjel, vénségükre egymásba szerettek. Nem ment ez a felismerés könnyen, nehéz ezt ekkora távolságból megmondani, meg aztán a józan ész is tiltakozott erősen. Nincs, nem lehet jövője egy ilyen szerelemnek, ha ugyan szerelem volt az, amit éreztek. Éjszakákon át csevegtek a neten, egymás fotóit nézegették, szavakat és mondatokat írtak egyszerre, ugyanabban a pillanatban, jókat nevettek, akár csak a tinédzserek, de belül gyakran érezték, hogy mindez csak önámítás. Rajtuk csak a csoda segíthet. De csodák ritkán vannak, annál inkább távolság, amit leküzdeni még két szerelmes, öreg szív sem mindig képes.

Hónapok teltek el békességben. Nem beszéltek róla, de ott lebegett közöttük a félelem, hogy mi lesz, ha a másikkal történik valami? Nem kell ám nagy dologra gondolni, de ebben a korban, már bármi előfordulhat. Mi lesz akkor? Még értesíteni sem tudják egymást, nem avathatnak be a titkukba senkit anélkül, hogy elítélő megjegyzéseket ne kapnának. Erre egyikük sem volt felkészülve. Különösen a nő törte gyakran ezen a fejét és ugye, amit az ember egyszer meghív; az előbb-utóbb bekopog,benyit. Napokon át nem jött mail, nem látta azt az apró kis zöld jelet, amiből tudta, hogy a férfi a gépnél van. Egyre másra küldözgette az aggódó leveleket, de válasz nem jött. Nem találta a helyét. Percenként nyitogatta az ablakot, enni is elfelejtett. Látta a párját betegen, kórházi ágyon, egyedül, kiszolgáltatottan, és tehetetlen haragot érzett. Aztán magát kezdte sajnálni, amikor végre megtalálta a szerelmet, akkor hirtelen megfosztja a sors ettől. Szinte belebetegedett a bizonytalanságba. És jött a Karácsony.

- Hamarosan leszállunk Budapest – Ferihegyen, kérjük, kapcsolják be a biztonsági öveiket – hallotta a hangosbemondóból a kapitány hangját. Kicsit kinyújtóztatta elgémberedett lábait, összehajtogatta az újságját. A repülő ablakán át lenézett a városra, amit 30 éve nem látott. Havat várt; mire számíthatna az ember Karácsonykor Budapesten, de még a decemberi szürkeségben is lélegzetelállító volt a panoráma. Szép ez a város. A reptérről kifele menet még megtapogatta a zsebében lapuló dobozkát, felvillant előtte az aprócska gyémánt, a nő kedves arca, majd a kalapját a fejébe húzta, és bemondta a taxisnak a címet.

A cikket írta: Nurse

8 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. december 10. 14:32
A kitalált történetek a legvalóságosabbak, mert azok árulnak el a legtöbbet az írójáról. Valami azt súgja nekem, ha nem is történt meg a valóságban, akár meg is történhetett volna. Weöres Sándor Psychéje is csak képzelt világ, mégis hitelesebb, mint maga a valóság.
Nekem nagyon tetszett ez az írásod is.

Üdv (egy régi ismerős)
Janó
2010. október 30. 10:16
Nagyon jó a story,akár az élet alakulhat így is!
Szerintem vannak az életben ilyen fantasztikus valóságok,még akkor is,ha ez csak fikció!!!
Márti
 
2010. október 26. 18:58
Jaj, ez annyira szép! Élet-szaga van...és nem rossz értelemben! Nagyon tetszik.

Ada
2010. október 24. 16:26
Hááát igen, minden kezdet nehéz, és ez nekünk egyre inkább nehezebb. Érdekes az internettel nem volt semmi gondom, az új TV-t viszont már nem tudom bekapcsolni( vagy nem is akarom!!)?? A többi kütyüről már nem is beszélve. Élvezettel olvastalak,hatost adtam. ÜdvMagdi
2010. október 24. 15:04
Kedves Nurse!
Nagyon tetszett, és kottára ilyen élményt jelentett számomra is a net-es világ, nem voltam messze tőled a gondokban, amikor még azt sem tudtam én sem mi is az az iwiw. Még csak egy éve vagyok rajt, de őszintén most sem igazán kezelem, mint kéne. A dühítő az, hogy a lányom az előbb szólt, anyu lsz. nézd meg miért nincs hang nála a gépen, neki asztali hangszórója van, tudod, és én nem tudok segíteni. Ahhoz hiányzik nekem is a m.helyi informatikus kolléga, ilyenkor hipp-hopp ott volt.
Nagyon élethűen írtad le az egész sztorit.
Puszi
Éva
2010. október 23. 01:27

megtekintés Válasz erre: Nurse - 2010. október 22. 07:06

Nos, lebuktam. A mesém tényleg kitalált történet. :-)
Örülök, hogy tetszik a fotó.
Nocsak, nocsak, csak tán nem voltál Te is a fotótúrán? :-)

Nurse

Ott voltam, végigmosolyogtam és nagyon kedves emlékem.
A történet jól van megírva egyébként, szerintem. Élveztem a finom, könnyed humorod, csak a befejezés hihetetlenül happy.
2010. október 22. 07:06

megtekintés Válasz erre: dArc - 2010. október 21. 22:16

:-) Ez túl szép ahhoz, h igaz legyen. A mellékelt fotó viszont nagyon jó, láttam, ahogy készült.

Nos, lebuktam. A mesém tényleg kitalált történet. :-)
Örülök, hogy tetszik a fotó.
Nocsak, nocsak, csak tán nem voltál Te is a fotótúrán? :-)

Nurse
2010. október 22. 07:04

megtekintés Válasz erre: Divi Éva - 2010. október 21. 22:26

Nagyon tetszett az írásod, és a sztori is nagyon beletalált. Valóban mi idősebbek nehezebben fogunk bele dolgokba, és sok a félelmünk is. Az igaz, engem is a gyerekem külföldi kiutazása ösztönzött számítógépes iskolára, és angol nyelvtanulásra. Így könnyebben tartjuk a kapcsolatot, és hamarabb válaszol, mintha levelet írnék, és arra várnám a válaszokat. Gratulálok. Üdv Éva.

Tudod, azért felnézek azokra az emberekre, akik képesek mindenre, hogy haladjanak a korral, most mindegy, hogy merő hóbortból, vagy praktikusságból.
Ha belejön az ember, már nem is tűnik nehéznek, ugye? :-)

Üdv: Nurse
2010. október 22. 07:00

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2010. október 22. 01:09

Teljesen megfelel a valóságnak az írásod! Az idősebb generáció, még mindig csodaként tekint az internetre (valljuk be az is) és azt sem tudják, hogy eszik-e vagy isszák:-)) Tetszik a cikked!


Pussz
Tündér:-)

Köszönöm Tündér!
Naponta találkozom a gép előtt félve, értetlenül álló idős emberrel. Sőt, van egy kis pártfogoltam is, aki én vezettem be a számítógép rejtelmeibe. Nem volt egyszerű :-)

Nurse
2010. október 22. 01:09
Teljesen megfelel a valóságnak az írásod! Az idősebb generáció, még mindig csodaként tekint az internetre (valljuk be az is) és azt sem tudják, hogy eszik-e vagy isszák:-)) Tetszik a cikked!


Pussz
Tündér:-)
2010. október 21. 22:26
Nagyon tetszett az írásod, és a sztori is nagyon beletalált. Valóban mi idősebbek nehezebben fogunk bele dolgokba, és sok a félelmünk is. Az igaz, engem is a gyerekem külföldi kiutazása ösztönzött számítógépes iskolára, és angol nyelvtanulásra. Így könnyebben tartjuk a kapcsolatot, és hamarabb válaszol, mintha levelet írnék, és arra várnám a válaszokat. Gratulálok. Üdv Éva.
2010. október 21. 22:16
:-) Ez túl szép ahhoz, h igaz legyen. A mellékelt fotó viszont nagyon jó, láttam, ahogy készült.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: